Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 17. szám

1914. február 27. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 három kategóriába sorozhatok. A drágábban egy ebed 2.50—3.— fr., a közepesben 1.40—1.60 és végül 1 fr. Kap ezért a vendég levest v. előételt, húst, külön főzeléket, ami itt nagy szerepet játszik; valamint befőttet, sajtot, csemeget és negyed liter bort. Ez a párisi munkásosztály napi kétszeri étkezése, mert vacso­rára szintén ezt eszi. Természetesen könnyű étel, összesen nem tesz ki egy kolozsvári káposztát. Az étkezés pont 12 órakor kezdődik és rendsze­rint 2 óráig tart. Később csak a nagy restaurant-okban lehet étkezni. Az alsóbb néposztályok étkezési módo­zatából látható, mennyire súlyt vet konyhájára a francia, sajnos azonban akkor csak, ha a háziasszony helyett a restaurant szakácsa végzi el a teen­dőket. A párisi munkásnőket, kik bájos egyszerűségükkel és a párisi nőt jel­lemző kedvesseggel Paris híréhez mint „miolinettek“ nem kis mérték­ben járultak hozzá, — öröm s meg­tiszteltetés érte. E bájos lények „Mimi Pinson“ gyűjtőnév alatt ismeretesek s a „Louise“ hires componistája, Gustave Charpenűer nehány évvel ezelőtt zenekurzust rendezett nekik, elnevezvén azt „Conservatoir de Mimi Pinson“-nak. Most, hogy Charpentier-t megválasztották az Akadémia tagjá­nak, a hálás Mimik szűk uzsonna- pénzükből diszkardot nyújtottak át a mesternek, mely kard nélkül, t. i. az Aulát nem lépheti át az újonnan meg­választott. A Sarbonne-ban megtartott ünnepélyen, hol a köztarsasagi elnök neje is megjent, nagy pompával adta át egy csodaszép szőke Mimi a kar­dot es a meghatott mester csókkal fizetett a szép megemlékezésért. A világszerte emlegetett és táncol1' „tangódnak sehol annyi követője nem akadt, mint Parisban. Az elegáns Thee dansaute-okon, baar-okban, Tabarin és Moulin rougeban járja a tangó és veszedelmes konkurrense, a fourlana nem ártott neki, amint hogy nem ártott a párisi bíboros ér­sek s a többi magas egyházfejedelem komoly óvása sem. De tagadhatatla­nul szép is a kis parisienne nádszál karcsú termetével, mikor az imbolygó „veritable tangó d' Argentine“-t lejti lovagjával, s nem is oly igen nagy az ezen tanéban rejlő veszedelem. Inkább rávall a regi francia közmon­dás : „Taut de bruit pour une ome­lette“ — amely csak még nagyobb népszerűséget és hívet szerez a forró délamerikai táncnak. Párisban ismert alak Cochon ur * Hive minden szerencsétlen lakó, ki: az Isten saját házzal meg nem áldott! legodaadóbb bámulói azonban a ha- vonkinti v. negyedenkinti házbérüket megfizetni nem tudók és sok gyer­mekes családapákból állnak. Ha a kegyetlen háziúr nem könyörül, Coc­hon professor segít a bajon. Lelemé­nyes a végletekig. Ha veszedelmes a helyzet, felrakatja a bútort kocsira s este 6 — 8 óra közt, mikor az Opera környékén életveszélyes a forgalom, lerakatja az Opera-térre; s a világ első dalszínháza előtti Place de 1’ Opera rövid időre zsibvásártérré ala­kul át. Természetes, a rendőrség azonnal protektorátust gyakorol a boldogtalan lakón, de biztos, hogy lesz hova fejét lehajtania. Ha a kliens történetesen szegény zsidó, akkor a Rothschild-palotát tiszteli meg láto­gatásával, ahol ugyan az állandóan felügyelő detektívek lehetetlenné tesz­nek minden kirakodást, de a nemes bankár jóvoltából mindig történik in­tézkedés, hogy a házbérök fizetéséről megfeledkezett s ezáltal folytonos szo­rult helyzetbe került lakó menekül­jön kellemetlen helyzetéből. A napok­ban egy párisi áruház tulajdonosa ellen indított Cochon ur háborút. Az illető, kinek 700 üzlete van Francia- országban, azonkívül egy tengeri fürdő és megszamolatlan milliók boldog tulajdonosa, egy házában felmondott 80 lakónak. Lett erre riadalom. Meg­jelent egy plakát minden uccasarkon, hol mindenkinek, akit érdekelt, el­mondták, hogy X. ur volt urasági inas, a szegények megfélemlitője — rossz ízlésű parvenű. Hirdetett pedig palotája ellen vasárnap délutánra mo­dern keresztes hadjáratot, melyben a lándzsákat réztrombiták képezték; s ha a 12 milliós Champs cliséesi palota nincs erősebben építve, a nagy harci riadástól valószínűleg úgy járt volna mint bibliai elődje, Jerichó. így szerencsesén elmúlt a veszély ; s csak a népszerű fővezért kisérték a leg­közelebbi rendőrállomásra, honnan a forma szerinti igazolás után a francia rendőrnél is megtalálható charme-mal elbocsajtották, hogy a jövő heten újra mással lepje meg a párisiakat. Azonban igaztalan volna erről a végtelen szimpatikus népről csupán azt állítani, hogy mulat, jóllehet ez az alaptermészete. A párisi jámbor is. Ha egy halottas menet végig ha­lad, nincs ember az uccán, ki kalap­ját már messziről le nem veszi. Ér­dekes a legnagyobb párisi temető a Pere Lachaíse. A főkapuval szemben van Barthelémy hires a halálnak szen­telt s megrendítő műve „Aux morts.“ Jobbra-balra világhírű nevek volt vi­selője, Rossini, a nagy componista, szemben egy, a hetvenegyediki had­járatban hőssé avatott őrmester. S mégis a temető nem kelti az ember­ben azt az érzést, mint pl. egy ma­gyar temető. Hantnak, rögnek semmi nyoma. Mindenütt kő, hideg, merev márvány. Tömegesen látogatják a párisiak s csak a krematóriumban el­hamvasztottak urnái előtt fog el egy megnevezhetetlen érzés. Ezek két emeletnyi magas apró kockák s min­den egyes kocka, mely nem nagyobb egy iv papírnál, egy embert rejt ma­gában. Gyakran fényképpel vannak ellátva. Itt egy 3 éves kis leány a halálos agyon. Mellette egy 19 éves mosolygó ifjú. Sok szürke név vise­lője közt észrevétlenül csillog két szó General Piquart. A hires, két hettel ezelőtt elhunyt tábornok, kinek nevé­től nem is oly rég viszhangzott Európa s kit oly dísszel kisért utolsó utjara a hálás köztársaság. Milyen kis he­lyen van most. Hol van a becsület- rend nagykeresztje ? Hol van a szám­talan hiú emberi álmok földi insig- néje? ■— A csodás dalok s operák, Rip, a Cornevillei harangok, a famb- re-et Meuse gyújtó dalai szerzőjének, Robert Planquet-nek sírját egy bas- relief s három harang jelzi. Nem áll­hattam meg, hogy el ne dúdoljam : „Mit ér nekem a márkiság; nem voltam kegyeletien s azonnal el­mondtam a nagy német nyelvű francia érzésű költővel: „Dicu me pardonnera c'est sou metier.“ A sok nagy közül még csak egyet. Planquet szomszédja egy pompával letakart sir. Egy ember fekszik itt, kinek meg­adatott, ami földi halandónak meg­adható. Gazdaság, langész, tudás, tisztelet, szeretet. És megadatott neki minden gyalázat, amit porból lettnek megadni lehető volt. A kontraszt túl nagy volt. Az egykor világszerte ün­nepelt -- hazátlan lett — s egy ne- gyedrangu párisi hotelben fejezte be tüneményes életét. Befejezte ? De­hogy 1 Névtelen sírját egy névtelen úrnő sphynx-szel örökítette meg, de a bölcs szajnaparti tanács szemérem­sértőnek véli a nagy talányt. Ebben a városban szeméremről beszélni, egy a szemérmetlenséggel. No de igazán nem lehet rossz néven venni, hisz akiről szó van, megmerte tenni, hogy az emberiséget megajándékozta Do­rian Gray-vel. — Ő Oscar Wilde 1 Páris, 1914. febr. 19. Gerley Gábor. + ♦» ♦» ♦» *♦- ♦♦ ♦♦ -* Közvéleményünk bögréi. (Levél a Szerkesztőséghez.) I. Igen Tisztelt Szerkesztőség 1 Hivatalos tisztelettel bátorkodom jelenteni, hogy egy ujonan alakult női egyesületünk működéséről refe- rádákat óhajtanék beküldeni. Erre nagymamám hatalmazott föl hivatalosan, aki az öt tagú, intim gyülekezet elnöke. Az uj egyesület célja a politikai, irodalmi, művészeti és társadalmi kér­dések tárgyalása országos és helyi vonatkozásban. Az érdemes hölgyek, előkelő csa­ládok igen tisztelt matrónái; akik esz­méik megvalósítására tekintélyes di­nasztiákkal rendelkeznek. En, az egyhangúan megválasztott, igénytelen titkár, végzett egyetemi polgár vagyok, aki azonban jobban értek a toll, mint a kártya, a dákó vagy a tangó forgatásához. Az uj női egyesület nem femi­nista, hanem tisztán közérdekű esz­mék megbeszélésére és megvalósítá­sára szövetkezett. Alapszabályaiknak csak egyetlen egy paragrafusa van : az elnök föltétien hatásköre. Tehát a közgyűlésen nem juthat szóhoz egyszerre több szónok, hanem csak egy hang. Egyhangúlag megszavaz­zák azonban azt, ami életrevaló. Nagymamám bizalmasan engem bízott meg, hogy szomszéd szobám­ban, a gyűlések idején, nyitott ajtó­nál stenografalhatok. Engedelmesen alávetettem magamat ennek a leg­felső parancsnak. Külön véleményem azonban nincs és alárendelt hivatá­somnál fogva nem is lehet. Az alakuló gyűlésen, szombaton d. u. pont ötkor nagymamám négy benső valóságos belső titkos tanácsos barátnője jelent meg. Mindegyik tag más utcában lakik és terjedelmes családi körének befolyásosképviselője. Szerény cim-inditványomat nagy­mamám eleinte kifogásolta, mert kissé bizarrnak találta jegyzőkönyveim szo­katlanul eredeti elnevezését. Meggyőző dialektikával biztosítot­tam azonban arról, hogy a mi ked­ves orgánumunkban sohasem fog a mélyen tisztelt tagok névsora vagy véletlen véleménykülönbözése meg­jelenni. Ami a címet illeti, az a mai hitetlen olvasók félrevezetésére épen legalkalmasabb. Bizalmas köreink szintén nem fogják azt ekrótikusnak tartani. Mert ami a bögrét illeti, az a járatos szem előtt voltaképen meta­fora. És ha igaz, hogy a képzelet égbe szárnyaló sas, akkor metafózi- kusan az is igaz, hogy a bögre a ke­délyesség szimbóluma. Tehát nem csésze. Mert azt a five o glok sajá­tította ki. Nem findsa, mert az nem­zetközi kávéházi edény. Es nem ib­rik, mert az nem való úri társaságba. Végre nagymamám mosolyogni kezdett, ami azt jelentette, hogy el­fogadta első szerény indítványomat a kényes cimkérdésben, sőt az egye­sület összes tagjai bizalmasnak és kedvesnek vélték a „Közvélemény Bögréi“ címet. Annál is inkább, mert a mélyen tisztelt hölgyek a kritizáló indiszkrét nyilvánosság előtt szintén egy-egy anonim, diszkrét bögrét je- léntenek. Tehát a mélyen tisztelt tagok névsora : i. Bögre. Elnök. Nagyma­mám. II. Bögre második nagymama stb. Ha az Igen Tisztelt Szerkesztő­ség hivatalos aktáinkat a megalaku­lás eseményére nyilvánosságra hozná, akkor a legközelebbi gyűlésről Köz­véleményünk Bögréi politikai nézetei­ről már a jövő számban közölné a hivatalos értesítést a Titkár*) *) Ha Titkár ur személyesen jelentkezik Szerkesztőségünkben, akkor személyesen is meggyőződhetik arról, hogy szivesen helyet adunk tudósításainak. Csak néhány garanciá­lis határkérdést kell kölcsönösen megállapí­tanunk. A Szerk Hamvazó szerda. A böjt szürke napjai bekoszöntöttek s véget értek a vidám farsangi mulatságok — vagy legalább is — véget kellene érniök, hogy helyet adjanak a komoly, józan hétköznapi munkának. Az Egyház e napokban a keresztre feszitett Üdvö­zítőt állítja szemeink elé, s a nagy­böjt első napján, hamvazó szerdán hamuval hinti meg a hívők homlokát a magábaszállás és bűnbánat jeléül. A főszékesegyházban e hamvazási szertartást dr. Csernoch János herceg­prímás végezte, ki még szombaton este hazatért a fővárosból, hol a hajó­sok bérmálását végezte. A hamvazó szerdai ünnepélyes szentmisét dr. Kohl Medárd félsz, püspök mondotta a fő­székesegyházban. Királyi kitüntetés. Őfelsége a Király dr. Frisch Amelie*t, a kons­tantinápolyi osztrák-magyar kórház orvosnőjét a koronás arany érdem­kereszttel tüntette ki. A kitüntetés városunkban annál is inkább közér­deklődést kelthet, mivel a kitünte­tett orvosnő édesatyja, dr. Frisch József konstantinápolyi orvos váro­sunk fia és tanulmányait is — a szaktanulmányok kivételével, — vá­rosunkban végezte. Leánya, kit most a legfelsőbb kegy ért, az első és je­lenleg egyedüli orvosnő Törökor­szágban s igy e kitüntetés kell, hogy necsak Esztergom, de egész Magyar- ország örömét képezze. A debreceni merénylet borzal­mas hire hétfőn délután terjedt el városunkban, hol élénk megdöbbenést keltett különösen a papi körökben, hol a nemrég Esztergomban járt Mik- lóssy István hajdudorogi püspököt sokan ismerik. Az első értesítést a „Magyar Kurír“ küldötte a déli órák­ban dr. Csernoch János hercegprí­másnak, ki a következő táviratot in­tézte a csodálatosképen megmenekült egyházfőhöz : „Mélységes fájdalommal érte­sültem a borzalmas veszteségről és hálát adok a jó Istennek Mél­tóságod szerencsés megmenekülé­séért. Csernoch János.“ A főszékesegyház sírkövei. Az Országos Régészeti és Embertani Tár­sulat kedden délután tartotta rendes évi közgyűlését Budapesten, báró Forster Gyula elnöklésével. A köz­gyűlésen a jelentések meghallgatása után a részleges választásokat ejtet­ték meg. A közgyűlést megelőzőleg Éber László nagy érdeklődéssel hall­gatott előadást tartott Vitéz János és Széchy Dénes, volt esztergomi érse­keknek az esztergomi székesegyház kriptájában elhelyezett síremlékeiről. Hangsúlyozta a XV. század magyar szobrászművészetének fejlettségét és kiemelte, hogy e két síremlék a kor művészetét a legfejlettebb formában mutatja be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom