Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 2. szám
Esztergom. 1914. XXXVI. évfolyam. 2. szám. Vasárnap, január 4. FOLITIKfíl és TfíR5F SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ FŐMŰN KATARS: DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Kultúrpalotát Esztergomnak. E lap karácsonyi számában közlemény jelent meg, amely rámutatott a Katholikus Kör házának hiányaira és arra, hogy az Esztergomban Csernoch János hercegprímás jelenlétével kétségtelenül megelevenedett élet a katholikus mozgalmakhoz megfelelő epületet tenne szükségessé. Midőn e sorokat továbbfűzzük, tulajdonkép olyan ideáról szólunk, amely a gyakorlatban illetékes egyének előtt sokszor megbeszélés tárgya volt. És ez az, hogy a Kath. Kör es a Kath. Legényegylet egymás mellett lévő két telkét egyesíteni kellene s ezen egyesített telken lehetne megalkotni Esztergom kultúrpalotáját. „Esztergom es Vidéke“ tárcája. Kis-Küküllő partján . . . Irta : Homor Imre. Zenéjét szerezte : ROLKÓ BÉLA. Kis-Küküllő partján a virágos rétek Eltűnt boláogságról sóhajtva mesélnek. Eltűnt boldogságról, egy szelíd kis lányról, Akinek az arcán menyasszonyi fátyol . . . Akinek az ajka másért mond imákat, Aki szivét-lelkét odaadta másnak. Küküllővár tornya belenéz az éjbe, Sötét felhők szállnak piros tetejére. A fekete égről eltűnt minden csillag, Lehullott a szárnya régi álmaimnak. Mikor az a kis lány igent mondott másnak, Régi álmaimnak örökös sírt ástak. Járok-kelek, élek egyformán, sötéten, Feledni, feledni nem sikerül nékem. Mikor azt a rétet össze-vissza járomy Újra csak feltámad eltemetett álmom, Megjelenik újra szelíd, tiszta arcod . . . S én könnyel öntözöm a Küküllőpartot. Tudomásunk szerint a két egyesület vezetői részleteiben még nem is tárgyalták ezt a kérdést. De tekintettel a két egyesület rokon céljaira, azon meggyőződésben vagyunk, hogy az egyesülés jogi részének — jelesül a két ház tulajdonjogának egyesítése és az egyesülés társadalmi vonatkozásai tekintetében nem volnának olyan ellentétek, amelyek az egyesülést kizárnák. A két telek egyesítése különösen azért bírna fontossággal, mert az egyesített telken lehetséges volna impozáns épületet emelni, amely különösen ha a városháza barokk stílusában épülne, főékessége lehetne városunknak. A két telken egyszersmind lehető volna oly nagy terem építése, amely megjelelhetne a mi városunk gyakorlati igényeinek. Generál Bőze. Irta : Sebők Zsigntond. Szegeden laktomban egyszer igy szólt hozzám a közkórház fiatal alorvosa : — Van egy érdekes betegünk. Olyan hosszú, hogy a legnagyobb kórházi ágyat, melyben fekszik, kénytelenek voltunk meghosszabbitani, különben nem tudott volna kinyuj- tózkodni. Intelligens úriember és valamikor hires képviselő volt. — Hogy hívják ? — Besze Jánosnak. Megdöbbentem. Ez a név úgy zúgott le előttem, mint a lezuhanó szikla. Besze Janos? Mint a hirtelen elémszárnyaló flamingó-raj, úgy rebbent és kavargóit föl emlékemben tömérdek zászlónak a szélben recsegő piros és zöld vászna, a fehérén Besze János nevével. Fölkavar- goh a trombiták harsogása, a réztányérok eszeveszett csöngése, ezrek szilaj rivalgása — és egy dörgő, öblös hang, mely minden más hangot elsöpört utjából, mint a huszárattak, mely áthömpölyög a csiribiri gyalogkatonaság zászlóaljain és ezredein. Besze János hangja volt, amint a piac közepén kortesbeszédet mondott, nem Úgy véljük mindenki belátja, hogy e tekintetben nagy a hiány Esztergomban. A Fürdő vendéglő nagy terme amig egyrészről kevésbbé alkalmas nagyobb ünnepségek tartására, addig másrészről ez idő szerint, midőn abban a tulajdonos az esetszerű bérleteknél jobban jövedelmező mozgó színházat állított föl. ki vagyunk téve annak, hogy ez egyetlen termet más célokra egyáltalán nem lehet majd megszerezni. De mi a fontosabb, a kifejezetten katholikus irányú ünnepségek, vagy gyakorlati célt szolgáló összejövetelek vindikálják első sorban, hogy Kath. Körünknek megfele ő otthona legyen. Hiszen hacsak az elmúlt hetekből vesszük a példákat, azt látjuk, hogy két katholikus ünnepség, amit a Kath. Köremelvényen, nem asztalon, neki ilyesmire szüksége nem volt, mert gyalog is kiemelkedett jó fejjel a tömegből. Igen kicsi, apró gyerek voltam akkor. Emlékszem, hogy egy lelkes választópolgár a levegőbe emelt, föltett egy kaputámogató oszlopra és igy szólt: — Nézd meg ,gyerek, jól azt az urat. Az ott Besze János, a legnagyobb magyar ember! Azóta már tudom, hogy a polgártársnak annyiban igaza volt, hogy Besze János csakugyan a legnagyobb termetű és a legnagyobb hangú magyar volt. De akkor elhittem neki, hogy Besze János valójában nagy ember, mert a gyermek és a nép ítélete a szeme szivárványhártyáján és a füle dobján fogamzik meg. (Később persze megváltozott a gondolkozásom, legalább ami a népet illeti. Kihallgattam ugyanis, még szintén gyermekkoromban, úgy a Tiszafáié fúzió után, egy tanácskozást, melyben arról töprengtek, mi módon lehetne megbuktatni X-et, a kerület negyvennyolcas jelöltjét. — Valami nagy ember kellene ide, — mondotta az egyik mándlis kortes. — Léptessük föl Jókait, — indítványozta egy lelkes irodalombarát. ben kellett volna megtartani, idegenben kellett, hogy szállást keressen. Jól tudjuk ezen kívül azt is, hogy az országos kath. nagygyűléseket koronkint vidéken tartják, már pedig a vidéki városok közül e célra elsősorban Esztergom hivatott, a midőn Magyarország Hercegprímása ezidő szerint itt székel. De a kath. nagygyűléstől eltekintve, a magyar kath. életnek van számos olyan egyesülése, (pl. a róm. kath. tanítok egyesülései) amely a jövőben épen az ország főpasztorának magas személyére való tekintettel Esztergomban tartaná gyűléseit, ha erre alkalmas hely volna. De ezen kívül a helyi szükségletek : ünnepélyek, hangversenyek, színház, politikai ösz- szejövetelck szintén szükségessé teszik egy nagy terem létesítését. Vagy utaljunk-e arra, hogy — Az nem elég nagy ide, — rázta a fejét a mándlis. — Hát ki lenne elég nagy? — Például Baldácsi. Baldácsi báró alacsony, köpcös, vörös ember volt, beszélni is csak dadogott, nem volt nagy termete, nagy hangja, de volt — nagy pártkasszája. Ennek révén lett ő nagyobb ember Jókainál s jutott el a nép szeme és füle Beszétől Baldácsiig, — múltával az uj alkotmányos élet csecsemő-éveinek.) Hanem abban a percben, mikor megtudtam, hogy Besze János a kórházban fekszik, lelkemben megrendültem. Megrázott, hogy ime, a „legnagyobb magyart“ vén korában ott latom viszont egy vidéki város külvárosában, kémény, szűk, rövid, kényelmetlen es komor kórházi ágyon, melyből kilóg a lába. Mert Besze nem volt közönséges ember. Volt rajta valami történelmi, valami, ami kidomborodott a mindennapisagból és nemcsak azért, mert Schlick tábornok gúnyosan General Bőzének nevezte el, mikor mint kormánybiztos csapatokat gyűjtött ellene. (Beszé- nek a hangja, ugyanis, mikor a nemzetőröket lelkesítette, az ágyudörgé- sen is áthallatszott az osztrák táborba.) Nemcsak ezért, hanem azért
