Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 30. szám
Esztergom. 1914. XXXVI. évfolvam. 30. szám. Vasárnap, április 12. PO un KR lés TfíRS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK. TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. Föltámadott. A sötétség eltávozott, a világosság elközelített. A szenvedések véget értek. A halál le- győzetett. A megdicsőülés bekövetkezett. Mindössze harminchárom évig élt a földön. De élete a legkeserűbb élet volt, mely valaha embernek osztályrészül jutott. Bánat után bánat, szenvedés után szenvedés érte. Még annyi helyet sem kapott az emberektől, hová fejét nyugvásra hajthatta volna. Pedig bármerre járt, mindenütt jót cselekedett: tanított, gyógyított, vigasztalt. A szenvedők serege- sen jártak utána s bőven élvezték szerétéiből kifogyhatatlan szivének éltető meleget. Az emberek csodáinak láttára megdermedtek a bámulattól s elragad„Esztefgom es Vidéke“ tárcája. Robinsonade. I. A kikötőben. Mint annyi mást a tenger partjain, Engem is megfogott a Végtelen . . . Vágyódva néztem a sok-sok hajót, Melyik lesz jó, az alkalmas nekem? Tülköltek, búgtak . .. zörgés csattogás . .. Kémények füstje, lengő kötelek, Daruk csikorgó, fülsértő zenéje . . . Es én.., egy semmi... egy porszem gyerek. A tarka zászlók milliója pattog, Felnyúlnak nagy, fekete árbocok, — Lármás, rekedt, szikár, vad tengerészek, A kezük durva, a szemük forog . . . Én Istenem, ilyen vad tengerész En is, én is hadd lennék, Istenem, Mosnám a hosszú, kátrányos hajót Es ugrálnék az árbockötelen ! Aztán egyszer csak indul a hajó . . . Felettem ég, alattam zöld vizek, Mellettem vaskarú és fürge társak, — Egy nehéz zsákot én is hadd viszek! Majd kikötünk a pálmás partokon, Ahol örök nyár éget szüntelen . . . Jönnek hozzánk fehércsákós kalmárok, Vigyorg reánk a sok-sok szerecsen. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. t t * t * t tatva az Úr nagy prófétájának nevezték. A nép nagyjai diadalmámorban kisérték a szegény názárethi ácsnak a hát a büszke főváros falai közé; drága szőnyegeket s virágokat hintettek eléje ; s a jeruzsálemi hires templom hatalmas falai százszorosán hangoztatták visz- sza örömkiáltásukat: Hozsánna Dávid fiának! Áldott légyen, ki az Úr neveben jő ! Koronázást várhatna az ember; s — ime, mi történik? Néhány nap múlva ugyanaz a néptömeg, mely az imént alig tudott kifogyni Jézus magaszta- lásából, vértszomjazó vad ábrá- zattal már azt üvölti körülötte: Feszítsd meg, feszítsd meg őt! Nemde csodálatos, szinte hihetetlen egy változás ? Nemcsak csodálatos, hanem mélyen elszomorító is az elfajult embeInnen bejárjuk aztán a világot, Mennyi uj ember, mennyi szép vidék 1 Mily szép a sima, a mosolygó tenger — S a háborgó is óh mi szép... mi szép! Hallottam szólni agg Nichon apót (Ki száz viharban ki nem fáradott,) A viharokban ember csak az ember, Erő, ügyesség ott kell ám csak, ott ! Oh tenger, óh hajó, óh tengerészek ! Apám, anyám, én tengerész leszek 1 Ni most is indul egy nehéz hajó Es én itt nézem . . . nézem s könnyezek. 2. Indulunk! Lomha hajó megindul alattunk, — Isten veled, te tarka kikötő 1 Isten veled te ébredő város, Isten veled Múlt, éljen a Jövő ! Isten veled te ház, hol születtem, S hol boldog voltam : városi kert ; Isten megáldjon szürke pajtások. Kívánjatok sok pálmát, sikert! Isten megáldjon jó apám, anyám, Kis testvérkéim, Isten veletek ; Mindenkit el kell hagynom, felednem, Mert hitt a tenger — s dolgozni megyek ! 3. Az én hivatásom. Jó kapitányom ide küldött engem, Hogy ezt a hordót oda hengergessem. . . Másnak más dolga akad a hajón, (Itt nincs henyélés, nincs unalom.) ségre nézve ! Ily módon fizetni annak, kitől mérhetlen testi és lelki jókat élvezett, csak a magáról teljesen megfeledkező, há- ládatlan ember tudott! Az emberi lelketlen kapzsiság nem tagadta meg magát. Azt hitte, azt várta, hogy az ácsfiú majd hatalmas birodalmat alapít, amelyben nagyzó, hiú álmai valóra válnak. S mikor azután látta, hogy Jézus országa nem erről a főidről való ; mikor érezte, hogy Krisztus követése nehéz ön legyőzéssel, áldozattal jár, — akkor csalódott dühének egész mérgét ki- öntérája : kigúnyolta, megkinoz- ta s végül keresztre feszítette. A bosszú kielégítést nyert. Az áldozat kilehelte ártatlan lelkét a gyalázat iáján. Az emberi gonoszság kéjelgett a diadal édes mámorában. Az én munkám nem valami fontos, De ember ide is kell, úgy bizony 1 Hajnaltól estig, éjjel is sokszor . . . És én birom jól, óh én bírom ! Nincs, aki adjon szebb munkadíjat, Mint aminőt én sokszor kapok 1 Tom, az ősz matróz, vállonüt néha : „Fickó, olyan léssz, mint én vagyok !“ (Folyt köv.) Homor Imre. Hét évi próba. (Húsvéti történet.) Irta: dr. Kőrösy László. I. Midőn a jó Korompay Béla föld- birtokos bevégezte földi hivatását és elköltözött megboldogult élettársa mellé, a családi kriptába, két fia osztozott az örökségen. Aladár ügyvéd volt és a birtokot óhajtotta. Elemér gépészmérnök aki megelégedett a nagy házzal. Az idősebbik testvér már nős volt. Elemér pedig még mindig nem tudott eligazodni jövőjén. Köztudomás szerint gyerekkori pajtását, BiDe a nem várt újabb kiábrándulás csakhamar elkövetkezett. Mert ime, a megsemmisültnek hitt próféta lerázta magáról a halál bilincseit, Ígérete szerint harmadnapra fölépítette lerontott templomát: megdicsőülve kelt ki lepecsételt sírjából, föltámadott. Igen ! Föltámadott, hogy magának s tanításának isteni voltát igazolja ! Föltámadott, hogy a földről mindent magához vonzzon ! Föltamadott, hogy záloga legyen mindnyájunk egykori föltámadásának ! . . . Ily gondolatok ébrednek Krisztus feltámadásának mai emlékünnepén a hívők lelkében. A hitetlenek mosolyognak rajtuk s felvilágosodott elméjük ellentmondására hivatkozva, nem akarnak, nem is tudnak örvendeni a Megváltó diadaláhary Kálmán bérlő egyetlen leányát szerette, aki azonban tanítónői pályára óhajtott készülni. Korompay Aladár a városban a legkeresettebb ügyvédek közé tartozott. Háromszáz holdját — atyja módjára — maga kezelte és két segédje enyhítette irodája gondjait. Korompay Elemér két emeletes háza elég szépen jövedelmezett, de a maga képességei után a városban nem tudott érvényesülni. Férfiasán elhatározta tehát, hét év előtt, hogy Amerikába költözik és ott készültségével, ambíciójával és nyelv ismereteivel vagyont szerez. Bihary Kálmán bérlőre bízta házát, aki takarékpénztárban gyümöl- csöztette a jövedelmet. Bihary Elvira azonban szentül hitte, hogy Elemér hét év múlva visszatér és akkor teljesül szivük legszentebb vágya. Elemér búcsúzásakor őszintén kinyilatkoztatta, hogy hét év múlva hazajön, de addig nem ir senkinek sem levelet, hogy Aladárék se tudják merre jár, mit művel, hogy van. Mert épen őket óhajtotta túlszárnyalni amerikai szerzeményével. Elvira ekkor tizenhat esztendős bimbó volt mindössze. Húsz éves korában elvegződött képzős tanul
