Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 7. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 7. szám. Csütörtök, január 23 POLITíHfí/és TRR5 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS: | DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ $ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ $ LAISZKY JÁNOS. $ MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. $ t t t t ELŐF,7' ' ÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A Régészeti és Történelmi Társulat föltámasztása. Irta: dr. Retkei Prikkel Marián. Szives örömmel köszöntjük az Esztergomi Régészeti és Történelmi Társulatnak Vimmer Imre polgármester indította föltámasztását. Nemcsak azért üdvözöljük szívesen a testet öltő kultúrmozgalmat, mert egyáltalán minden közművelődési lépés rokonszenves előttünk, hanem üdvözöljük főképpen azért, mivel végre elérhettünk ahhoz az időponthoz, amikor az esztergomi lateiner osztály hosszú hallgatás után megmozdul s tettel akarja bizonyítani, hogy a gyűlölet dudváit tenyésztő politika meddő parlagától elfordulva immár komolyan részt kíván venni a nemzeti kultúra termékeny talajának megművelésében. Mert a föléledő Társulat ügyének felkarolása és céljának támogatása első sorban az intelligens középosztályra háramlik. Miként valamely egyesület megalapításánál, úgy kétségtelenül felélesztésénél is számos körülményt szükséges figyelembe venni, ha a cél elérését jobban akarjuk biztosítani. Ép ezért talán nem végzünk fölösleges munkát, ha egy és más dologra előre felhívjuk a Társulat feltámasztóinak figyelmét. Tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy jobb a megindult munka előtt tisztába jönnünk a céllal s a cél eszközeivel és munkásaival, mint munka közben bukkanni rá váratlanul a legyőzhetetlen, vagy nehezen leküzdhető akadályokra. Quid- quid agis, prudenter agis et re- spice finem! Mi először is alapjában hibás dolognak tartanók, ha az ujra- alakuló Társulat teljesen ugyanazt a célt tűzné maga elé, melyet régebben vallott és — nem tudott megvalósítani. Ki tagadhatná pedig, hogy bármely egyesületnél fő-fő dolog a célnak minél könnyebb kivihetősége! Jobb kevesebbet akarni, de azt azután rendületlenül valóra váltani, mint sokat kitűzni és csekély — vagy semmi — eredményt felmutatni. Ezzel az elvvel a Társulat felélesztőinek elengedhetetlenül számolniok kell, ha nem akarják a dicséretreméltó mozgalom jövőjét eleve kétségessé tenni. A Társulat célja az alapszabályok 2. §-a szerint régebben kettős volt: 1) őskori, ó- és középkori régiségek felkutatása s azoknak a Társulat székhelyén alapítandó régiségtárban való rendszeres felállítása; 2) történeti kutatás, a vidék s első sorban Esztergom megye és város monographiájának előkészítése és megírása. A Társulat kiadott három évkönyvét átvizsgálva, megállapíthatjuk, hogy 6 évi (1904— 1910.) működése alatt csupán az első cél irányában mutatott fel eredményt. A második cél érdekében a boldogult Pór Antaltól kidolgozott programmon kívül jóformán semmi sem történt. Nem is történhetett. Mert ilyes célt csak akkor lehet kitűzni, ha a Társulatnak előre jelentkező s biztosan dolgozó szakmunkásai vannak. Mivel pedig ilyenek Esztergomban se régebben nem voltak, se jelenleg nincsenek, se a közel jövőben nem remélhetők : ennélfogva eredmény, miként a múltban nem lehetett, úgy a jövőben se lehetséges a mono- graphia megírásában. A logikus következés tehát az, hogy a Társulat föltámasztóinak az alap„Esztefgom és Vidéke“ tárcája, Kincskeresők. Elbeszélés. Irta: dr Kőrösy László. II. A két elszánt legény azonköz- ben várva-várta az esti harangszót a barlang ijesztő torka előtt. Mert a kincskeresők bibliája szerint csak akkor szabad oda bemerészkedni. Volt náluk — elszántságukon kívül — egy kis gyertya. Mikor a barlangba léptek, nyugodtan meggyújtották. A furaeszi Jóska előkotorászott valami ócska disznóbőrre pingált még furább Írást és keresztet vetve suttogva és szepegve fölolvasta a szegény dédapjától rászármazott különös örökséget, az ördögűző hó- kusz-pókuszt. A különös írásban valami könyörgésféle is volt az ördög úrhoz. Alázatosan kérte tőle, hogy ne dugja el a kincseket, hanem méltóztas- sék valamit kiengedni a lángoló karmaiból. Cserébe — aszondja Jóska — majd kaphat valamit a Lucifer bácsi a másvilág! jussunkból. Az elmormolt hókusz-pókusz után szónélkül hozzáfogtak az ásáshoz. A hűvös és dohos levegőjű ördögbarlang eleinte elég tágas volt, de ott, a hol kevesebben túrtak fúrtak és a hol dolgozni akartak bizony erősen meg kellett görnyedniük, hogy a görbe sziklák közt tovább bujkálhassanak. Ősi, kincsásói alapszabályok sze. rint azonban némán kellett dolgozni. Mert ha valaki csak megmukkanna is, vagy zörögne is, az ördög azonnal fölháborodik és rájuk tör. Jancsi persze továbbra mert behatolni, mint a jámbor Jóska, a ki veritékesen kínlódott és folyvást varázsigéket suttogott. Jancsi bizalommal keresztet vetett és letérdelt egy termetes zsombékon, a melyet akkor véletlenül észrevett. Bátor, de halk fohász reppent ki sóhaj szárnyán dobogó szivéből. Mintha csak Ágnes közelében volna. Buzgón kérte a Jó Istent, áldja meg az ő nehéz munkáját és örökre hálás lesz érette. Az ördögöt azonban nem igen idézte, mint az együgyü; Jóska, ki jobban rettegett ettől, mint az Istentől. Jancsi egyszerre csak valami rozoga cserépedényből egy kis rozsdás vasládikát emelt ki, de nem szólott egy árva szót sem és nem is mert addig hozzányúlni, mig el nem rebegte a kincskeresők betanult fohászát. Hát elsúgta magában : — Édes kincsem, semmim sincsen, Szánj meg engem, ments meg engem, Enyim legyen Ágnes lelkem ! Édes kincsem, ne hagyj cserben ! Áldj meg Isten ! Jóska azonban ugyanakkor meghökkent. A mint ijedve társára néz, egyszerre csak tiz lépésnyire megmozdul valaki és mintha rossz álmából ébredt volna, egyenesen feléje törtet. Még az ásó is kiszédült a kezéből annyira megrémült a közeledő ijesztő szuszogástól és szörnyű köp- ködéstől. A megriadt legény keresztet vetett magára. Mert szentül hitte, hogy itt az ördög. Sehogysem mert segítségért kiáltani, mert a kincskeresőnek tilos egy szót is szólani. Mert akkor halálfia. A barlang előtt mintha lövés dörrent volna. Erre már Jancsi is odaneszelt, de fölemelte egyúttal csákányát. Csakhogy mit látott ő is a következő kétségbeejtő percben 1 Valami röfögő kisértet, vagy gonosz szellem furakodik a sötétben a szegény Jóska lábai közé. Az agyonijedt legény reárogy, megragadja hirtelen rettenetes nagy két fülét és most már bizonyos benne, hogy elviszi őt az ördög. Hideg veríték verődik ki a szerencsétlen legény homlokán. Iszonyú helyzetében nem mert kiáltani. Megadta tehát magát tehetetlenül. A szörnyeteg pedig rohant vele a pislogó gyertya felé. Rátapos a világosságra, de a barlang torkából kísértetiesen bebámul a holdvilág. Megint egy-két riasztó lövés durran odakint. A rettentő jelenetben Józsi épen az elősiető Jancsi előtt rohan vesztébe az ördög hátán, a mikor, akár csak a halálraitél, ezt hajtogatta remegő torkából: — Jaj, Jancsi 1 Visz már az ördög ! Jó egészséget 1 Jancsi nem meri csákányát fölemelni a sötétben. De maradni sem mer, mert hátha rá is ilyen rettentő sor kerül. Fölkapja hát hevenyében a kis l vasládikát és kibandukol a rémséges
