Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 7. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. január 23. szabályok revíziója alkalmával a második célt, mint ez idő szerint megvalósíthatatlant törül- niök tanácsos. Tartsák meg csak az elsőt, de szerintünk azt is átalakítva! A változott 2. § — úgy gondoljuk — ez lenne: a Társulat fő célja városi (v. megyei) múzeum, illetőleg kultúrház alapítása s ezzel kapcsolatban régiségek ásatása és gyűjtése. Ez a cél igen szép — s ami a fő! — könnyen megvalósítható. Az alapok szerintünk annyira megvannak máris hozzája, hogy fensőbb támogatás mellett rövid pár év alatt kivihető lenne. De hol az alapok ? — kérdezik. Ott van első sorban (ha jól tudjuk, az egyházmegyei könyvtár pincéjében) az a 617 darab összegyűjtött s elrendezett régiségtárgy, melyekről Némethy Lajos a Társulatnak harmadik évkönyvében (94—113. 1.) tett jelentést. Ezt a számot tetemesen nagyobbítani lehetne azon régiségekkel, melyek a városi intézetek és magányosok birtokában vannak, s amelyeket tulajdonjoguk fenntartásával — hisszük — szívesen átengednének (illetőleg elhelyeznének) a felállítandó kultúrházban. Ott van továbbá a városi érbarlang torkán a holdviiágos erdőszélre. Mintha csak a saját sirjából támadt volna föl olyan boldog volt odakint. De azért nagyon fájt a szive szegény pajtása pusztulása miatt. III. Jancsi odakint belebámészkodik azután az egész furcsa históriába. Nem messze tőle ugyanis a távozó kanász nagy ostorával egy vén emsét terel. Előtte pedig a fűben a vén sertésről lepottyant és fanyarul mosolygó Józsi lebzselt. Akárcsak a csintalan gyerek, mikor a tilosban lezuhan a gyümölcsfáról és kutyabaja se lett. Persze kölcsönösen nyomban megértették a rettenetes szörnyeteg tréfás titkát. A vén sertés ugyanis, turpissága szerint a barlangban hii- sölt. A kanász fenyegető ostorcsattogására tüstént életjelt adott magáról. Fölröffent hát álmából és gyorsan kifelé baktatott, mert különben — mint nemrégiben — megint a fülebúbjai dagadtak volna meg alma nagyságnyira a kanász rettentő ostorától. így került a négylábú lokomotív a jámbor Józsi lábai közé. így szállította ki azután a megrémült legényt — hite szerint — a másvilágra. Jóska persze csak azt várta, hogy egészen ellóduljon a kanász, mert az nem látta őket és meg volt elégedve azzal, hogy hazaterelhette a barlang hüsében bujdosó emsét. tékes könyvtár, amely önkéntes adományokkal gyarapítva igen megfelelő második gyűjteményét alkotná a tervezett kul- túrépületnek. Végül ott van a p.rimási képtár, melynek szerintünk megfelelőbb helye lenne egy ily múzeumban, amint a mai elzárt otthonában. Igaz, hogy magán tulajdon. De hiszen magán tulajdoni jellege új helyén is megmaradhatna, s „Primási-képtár“ v. „Si mór-képtár“ címét ott is viselhetné. A muzeum negyedik osztályát, a néprajzit ez után kellene szervezni; de ez is — azt tartjuk — igen csekély nehézséget okozna. Szóval: a muzeum v. kultúrpalota létesítése könnyen elérhető cél és rövid idő alatt megvalósítható feladat. Természetesen ennek megfelelően a Társulat címét is át kellene változtatni eképpen: „Mu- zeum-egyesület.“ Mikor a Társulat föntebbi második, kivihetetlen céljának törlését fölvetettük, ugyanakkor annak célszerűbbel s kivihetőb- bel való pótlására is gondoltunk. Eszménk a következő: Nem újságot Írunk, ha megállapítjuk, hogy az esztergomi művelt középosztálynak semmiféle irodalmi v. művészeti egyeBizalmasan összenéztek most a legények. És egészségesen nevetnek egymásra. — No de ijjet ! Üssön bele a menny dörgős menny kű abba az egész ostoba hókuszpókuszba, a melyik az ördögöt dicséri ! — fakadt ki a szegény Jóska fölébredt lelkiismerete. — Pedig má el is búcsúztá a világtú ! — Elám. Hátha te nyargaltál volna azon a vén négylábú csoroszlá- nyon ! — Sebaj, pajtás. Adjunk hálát a jó Istennek, hogy mégis csak megszánt és adott valamit. — Ugyan mit ? — Majd megtudod ! De van-e még gyújtód ? Gyerünk vissza. Gyújtsuk meg a kialudt gyertyát és szedjük össze az elhagyogatott szerszámokat. A többit azután majd megtudod. Jóska elképedve nézett Jancsira. Azt hitte, hogy ijedtében talán meg is gabalyodott az esze. Mert hát a Jóska gyerek mindig ilyen együgyü észjárású volt. Hanem azért örökre jámbor és hü árnyéka maradt az eszes Jancsinak és mindenhová követte hűségesen. Visszatértek az uj gödrök helyére. Ott henteregtek a szerszámok. A gyertya elég jól világított. Most már nyugodtan leült Jancsi, elővett két cigarettát és igy szólt: — Ne törődj a te ördögparipáddal semmit. Nem látott senki. De ha én kerültem volna rája és véletlen sülete sincs, melyben az egyforma műveltségüek időnként találkoznának, tanulságos és szórakoztató irodalmi s művészeti előadásokat rendeznének. Más, a mienknél jóval kisebb városok is előbbre vannak e tekintetben. Lehetetlennek tartjuk, hogy városunk igazán művelt lelkei ne éreznék ennek a pangásnak fájdalmas voltát. Lehetetlennek véljük, hogy ne sajnálkoznának a közöttünk levő oktalan és sivár széthúzáson. Más vidéki kis városokban se kellemes az év zordabb időszakát művelt embereknek eltölteni, de különösen itt, Esztergomban kétszeresen is kellemetlen, mert itt se színház, se a középosztálynak nemesebb szórakozást nyújtó egyesület nincsen. Igazi kriptaváros! — mint egy maliciózus ember megjegyezte előttünk. Nos, ezen a nyomasztó pangáson is könnyen segíthetne szerintünk a megalakulandó egyesület, még pedig azzal, hogy a törölt második cél helyébe fölvenné a középosztály számára való tudományos és művészeti előadások rendezését is. A teljes címe eszerint így volna megállapítandó: „Muzeum és közművelődési egyesület.“ Fontos kérdés: mi legyen első tennivalója az egyesületnek nyomban a megalakulás után ? az Ágnes látott volna rajta , . akkor, Isten bizony, vége lenne az én világomnak, — Bizony, nekem még senkim sincsen. De hát mit akarsz még mondani ? — Azt pajtás, hogy mégis csak kincs a jóbarátság is. — Igazad van. De hát még mit tudsz ? — Azt is tudom, — a mint már mondtam, — hogy megszánt minket a jó Isten valamivel. Szegény öregapám — Isten nyugosztalja — hiába kereste azt, amit én megtaláltam. — Hát mit találtál ? — Ezt, la ! Leesett a Jóska álla. Majd lenyelte cigarettáját ámultában. Rozsdás kis vasládika került elő a poros mándliból. Megrázta. Hallod, hogy muzsikál. — Lehetett benne néhány száz régi jó arany. — Hát most ide hallgass. Lá- tnd én a jó Istenhez" fohászkodtam, mikor megkezdtem a kincskereső munkát. Mert eszemben járt ám mindig az örökös kincsem, az Ágnes. Már most, ha megsegített a jó Isten, akkor látatlanba is felezek veled. Légy már egyszer te is boldog, jó pajtim ! Epits magadnak házikót Isten nevében 1 Előveszi a bicskáját és feszíteni kezdi a rozsdás ládikát. Az elnyűtt pántok csakhamar leváltak. A födele kinyílt. Teli volt ragyogó, régi nehéz aranypénzzel. Úgy véljük: mindenekelőtt nagyobb évi államsegélyt kell kieszközölnie az előmunkálatok minél gyorsabb keresztülvitelére. Ez ma igen könnyen megy. Csak komoly törekvést lásson a kultuszminisztérium, nem tagadja meg a hathatósabb segítést. Az előmunkálatok végrehajtását nem annyira számos, mint inkább kevés, de lelkes tagokból álló bizottságra kell ruházni. Azokat, kik az egyesület föltámasztásában máris érdemet szereztek, első hely illesse meg e bizottságban. Az előmunkálatok megindulását mihamarabb kövesse az állami nagyobb hozzájárulásnak biztosítása a kultúrpalota megépítéséhez. A hozzájárulás biztosítására az egyesület leendő vezetőségének az új hercegprímást kellene fölkérnie, kinek egyetlen szava elegendő a kormány bőkezűségének megnyitására. Nincs kétség bennünk, hogy mind az előmunkálatok végzésére, mind az egyesület kitűzendő szép céljainak megvalósítására örömmel fog egyesülni Esztergom művelt középosztálya. A magyar kultúra java mindnyájunk közös java. Egy-egy kapavágást mindegyikünk tehet érte. Aki jogot tart a művelt magyar névre, s akinek igazán — Hála Istennek ! — sóhajtotta Jóska ájtatosan és összekulcsolta két kezét. — No, most már add ide kalapodat. így ni. Egy arany ide, egy oda. Ez az enyim, ez a tied Ez az enyim, ez a tied . . . A mint igy édesen mosolyogva és boldogan összebújva olvasgatták és osztogatták a kincset, mikor már a századikat is tulolvasták, egyszerre csak csattan valami a Jancsi ragyogó arcán. — Ez meg a tied 1 — zeng azután a beszéd csengő nevetéssel. — Szent Isten ! Te vagy az Ágnes ? Vagy csak a lelked ? — kérdezte ámulattal az édesen meglepett legény. — Hát ki lennék más? Persze, hogy én vagyok. Hanem azért te vagy ám az oka, hogyha bajba kerülök. Mert bizoi^ elszöktem hazulról .. . még pedig utánad . . . — Sebaj ! — vigasztalja a jó Jancsi az aggódni kezdő szép leányzót. — Hát mindent láttál ? — Mindent ! Még a Jóska fura lovagolását is az emse hátán — mondja nevetve és valamennyi fehér foga drága gyöngy gyanánt ragyogott a homályos barlangban. — És mit szólsz te a mi kincskeresésünkhöz ? — Jó, hogy igy történt és hogy nem lett semmi bajod. De most már csak cihelődjünk innen 1 Kerüljünk valahogy haza, hogy meg ne lásson valaki ! Hevenyében besöpörték a kala-
