Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 15. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 15. szám. Csütörtök, február 20. POLITmié5 TfíR5F)DF)LMILfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : * SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., \ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ * KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI . ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ: DK GRÓH JÓZSEF FŐMUNKATÁRS DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K $ EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. T NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. J HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT ♦ KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A kártya. A magyar népi észjárás találóan nevezte el a kártyát „ördög bibliájáénak, mert aki ezt gyakorta és mérték nélkül forgatja, valóban ördög rabjává lesz s pokollá teszi éltét mind magának, mind családjának. Bátran állíthatjuk, hogy édes hazánkban az „ördög bibliája“ a legforgatottabb könyv, nem is annyira a népi, mint az úri osztályokban. Hány tönkrement jóravaló család tanúskodhatnék erről! Hány önkezűleg kioltott élet, mennyi bűnös sikkasztás erősbíti nap-nap után azt a szomorú tapasztalatot, hogy Magyarország középosztályának valósággal pusztító mételye a fosztogató mértéktelen kártya- játéli ! Az északi kukurállamokban egyáltalán tiltva van a kártya, sőt többet mondunk: Oroszországban, melyet pedig a hátra- maradottság tipikus birodalmának- szoktunk nevezni, a legszigorúbban üldöznek minden kártyajátékot! Szem és fültanui voltunk a múlt nyáron, mikor a varsó-moszkvai vasútvonal egyik gyorsvonatán utazó magyar társaság néhány (nem is pénzre) kártyázó tagját a kalauz ugyancsak nyomatékosan figyelmeztette a játék rögtöni abbanhagyására s az engedetlenség esetében bekövetkezhető súlyos büntetésre. És minálunk ? Nálunk, ahol szinte kéjjel gyönyörködünk a kulturállami ábrándokban; náluk, ahol a lehető legnagyobb sértésnek vesszük, ha a külföldi újságok valamelyike a balkánállamok közé talál számítani bennünket, — nálunk buján termő szabad talaja van a kulturátlan, barbár, nyerészkedő kártyajátéknak. Nyílt titok, hogy fővárosunk tele van a középosztálytól látogatott leplezett, titkos kártyabarlangokkal. Még nyiltabb titok, hogy vidéki városaink úri kaszinói — kevés kivétellel — bűnös melegágyai a bakara, makaó, nasivasi és a többi egy- mástfosztogató kártyajátékoknak. A vidéki kaszinók közlékenyebb kártyásai nem is tagadják ezt, sőt bizalmasan még azt is elárulják, hogy — hiszen hát no ! — a nagy házbért tulajdonképpen a pinkapénzből szokták összehozni. Elképzelhető, mily összegek ban játszhatnak ott, hol a kártyapénzből telik ki a házbér ! . . . Ép a napokban emlegette előttünk erős megbotránkozások közepette egy ismerősünk valamelyik,. hozzánk igen közellevő városnak úri kaszinójáról, hogy ezrek bemegy ott éjten-éjjel titokban a játék többnyire családos hivatalnok emberek között. — De hiszen sajnos — vetettük ellen — igymegy az köztudomás szerint más vidéki városok kaszinóiban is. — Lehetséges, De azt már nem tűrné el más városok — mondjuk: Esztergom — művelt társadalma és úri kaszinójának vezetősége, hogy az ezrekben menő játékban pénzintézetek tisztviselői és bizalmi állást betöltő állami hivatalnokok vigyék a vezérszerepet ! — Ez is lehetséges, bár nem bizonyos ! Külömben pépig, ha nyílt titok a dolog, miért nem lépnek tel az illető pénzintézeteknek részvényesei, meg az állami ellenőrző közegek a veszedelmes szerencsepróbák ellen ? „Esztergom es Vidéke“ tárcája. Utazás a másvilágba. Elbeszélés. Irta : dr. Kőrösy László. I. Még egyszer megcsókolta kis fiát és olyan hosszasan merengett reá, mintha sohase látná többé. Azután szó nélkül elfogadta férje karját és minden könny, minden póz és átok nélkül elment. Egy kicsit dacosabban fölemelte büszke fejecskéjét, mint egyébkor, midőn a lépcsőházban utoljára látta ismerőseit. A kapu előtt már készen állott a hintó. Az utca teli volt decemberi köddel. A nyirkos aszfalton nem találkozott senkivel. Pedig olyan biztos tekintettel nézett körül, mint aki tudja, hogy várja valaki. A csöndesen siránkozó komorna kinyitotta a kocsiajtót és sóhajtozva berakta a málhát. A távozó úrnő egyetlen szóval sem vigasztalta. Csak olyan erősen nézett reá, mintha azt parancsolná, hogy ne pityeregjen. A férj fagyos nyugalommal segítette föl az asszonyt, melléje ült és becsapta az ajtót. Útközben még a kezük sem ért össze. Olyan idegenek voltak egymáshoz, mintha soha egy közös gondolatuk vagy érzelmük sem lett volna. A fiatal asszony sötét ruhája és fehér arca a pályaházban sem árult el többet, mint legföljebb annyit, mintha temetésre utaznék. Valami nagyon távoli rokon temetésére, valami nagyon közeli városba. Az ismerősöket tökéletesen elszigetelték maguktól szokatlanul rideg köszöntéseikkel. A váróteremben megint szótalanul ültek egymás mellett. Mintha a férj is, meg a nő is egészen egyesegyedül volna a világon. Csöngettek. A férfiú elkísérte a hölgyet utolsó útjára, egészen a kupéig. Azután kezet nyújtottak egymásnak harag nélkül, ránéztek egymásra vád nélkül, üdvözölték egymást szó nélkül. A fiatal asszony gyorsan visz- szavonta kezét, minden pillanatban fehérebb lett, csak nézett, mereven nézett az urára, de azért egyformán dacos maradt mind a kettő. Egyik sem akarta kiejteni az utolsó szót. így váltak el — örökre. Az asszony belépett a kocsiba, de nem tekintett ki még lopva sem a pályaudvarra. A férfiú egy oszlop mögé állott, hogy valamikép észre ne vegye a felesége. A vonat pedig belerobogott a zimankós és sötét éjszakába. A szép asszony pedig elkezdett utazhi egy egészen más világba. II. A női szakaszban egy másik előkelő fiatal asszony ült. Nagyon hasonlítottak egymásra. Néhány pillanat múlva már össze is ösmerkedtek. Tisztában voltak egymással. Mind a kettő — hazament asszony. Asszony, aki már nem feleség. Asszony, aki nem akar válópört indítani. Asszony, aki most senkit sem szeret. Asszony, akihez nem mer közeledni jellemes férfiú. Asszony, aki minden léha kalandor csemegéjének látszik. Olyan asszony, akit megesz odahaza az unalom és a pletyka, de akit már nem őriz és nem kisér senki. Jól megtalálták egymást. Jól megfejtették egymást. Elég előkelő és okos volt hozzá mindakettő. — Hazamegyek, mert férjem kételkedik bennem. — Én pedig már hazamentem, mert az uram már nem kételkedik bennem. — Hagyott odahaza szintén valakit? — Senkit. — Nekem pedig van egy másfél esztendős kis fiam. — Vagyis hogy csak volt. Mondjuk ki az igazat. Mert az a kis fiú jog szerint a férje tulajdona. — De megígérte, hogy már karácsonykor ideadja néhány hétre . . . — Egy kissé kegyetlen kívánság, bocsásson meg kérem. A férje aligha fogja beváltani a szavát. Nem szabad beváltania. — De ha mégis befogja váltani! — felelte a másvilágba utazó asszony biztosan és dacosan. — Akkor magának kell tiltakoznia, hogy föl ne utazzék vele december derekán. Egyetlen gyerekkel nagyon óvatosan szoktak bánni. Nekem is volt egy kis fiacskám, aki szintén ilyenféle utazás közben hült meg és... A fehér asszony arca egyszerre égni kezdett. Nagy, fekete szemei lázas fényben ragyogtak. Idegesen húzta le keztyűjét és kigombolta perzsia kabátját. — Mi baja lett a szegénykének? — kérdezte megdöbbenéssel. — Difteritiszt kapott. Még most • is megsiratom. De ne folytassuk tovább ezt a kinos thémát. Azóta több
