Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 11. szám

Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 11. szám. Csütörtök, február 6. POLITIHRI és TRRSFlDRLMILfíP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : ^ SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM \ TELEFON 21., \ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ * KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI , ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ: DR GRÓH JÓZSEF FOMUNKATARS DR KŐROSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K $ EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. . NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. * HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A tanítók fizetésrende­zéséről szóló törvény- javaslathoz. Irta: Vitái István. Hosszú vajúdás után a he­gyek az idősebb tanítóknak — egeret szültek. A törvényhozó testület (?) elé lett terjesztve a javaslat, mely tagadhatlanul előbbre vitte a tanítóság álta­lános fizetésügyét, de sérelmei­ket nem zsanálta mindenben, sőt bizonyos fokig szaporította és az 1893 év előtt régebben szolgálatba lépett tanítók majd­nem ott vannak, ahová az a bizonyos izraelita jutott. Mielőtt reá mutatnék a ja­vaslat sérelmes intézkedésére, a közönség tájékoztatására és igazságos ítéletének megalko­tása szempontjából elsősorban függetlenül a a javaslattól — az esztergomi városi tanítók helyzetét kell igazságosan meg­világítanom. Esztergom város tanítóit, számszerint 23-at a képviselő- testületből alakított iskolaszék, tehát a város közönsége vá­lasztotta meg; sőt 15 évvel ez­előtt maga a képviselőtestület teljes egészében választott ta­nítót. Ebből világosan látszik, hogy mi szintén olyan városi tisztviselők vagyunk, mint a városházán bármelyik ur, csak más, de szintén nem kevésbbé fontos ügykörrel megbízva. Fizetésünket a város közön­ségének pótadójából és a város más összjövedelmeiből a város pénztárából kapjuk, de a város szabályrendelete minket nem tekint városi tisztviselőknek. Ha már a fizetésben nem ré­szesülünk egyenlő elbánásban, amit törvény korlátoz, miért nem részesülünk a képviselő- testülettől a városi tisztviselők részére megszavazott segélyek­ben ? Messze áll tőlem a városi tisztviselők jól megérdemelt fizetése, családi és drágasági pótlékát nem méltányosnak ta­lálni, csak a magunk helyzeté­nek igazi megvilágítására állí­tom fel a párhuzamot. Mikor a városi tisztviselők­nél belátta a képviselőtestület, hogy fizetéseikkel nem áll arány­ban a fokozódó drágaság, se­gítségükre sietett és megsza­vazta a drágasági pótlékot szá­mukra. A városi tanítók ebben nem részesültek. Vagy talán nekünk, 1400 korona alapfize- tésü tanítóknak olcsóbban ad­nak élelmi cikkeket mint a 2400—6000 korona fizetésű vá­rosi tisztviselőnek ? A városi tisztviselőknek megadta a város talán kész­ségből is és nemcsak a törvény hatása alatt, a családi pótlékot, mert a város közönségének van érző szive a tisztviselők iránt. Mi tanítók ebben is lemarad­tunk az osztás szekeréről, bi­zonyára ismét azért, mert a tanító gyermekét olcsóbban tudja ruházni, élelmezni, an­nak a tandija olcsóbb, mint a jobban dotált városi tisztviselő­ének. Az egész képviselőtestü­letben erre nem gondolt senki — még az sem, akiknek saját érdeke parancsolta volna. Pedig a családi pótlékot már több vá­ros megadta tanítóinak. Nem szemrehányásként mon­dom, de azonnal eszükbe ju­tunk a közönségnek, ha egye­sületi tisztviselő kell, ha isme­retterjesztő előadás kell, ha énekelni kell, ha -a kaszárnyá­ban gazdasági előadást kérnek stb. Máskor azonban az isme­retlenség homályában hagy bennünket az emlékező tehet­ség. De mindezek tetejébe a közönség meg van nyugodva, mert rendezve van végre a ta­nítók fizetése. Rendezve ám, de hogyan ? Az idősebb taní­tók örüljenek ha rá nem fizet­nek és mi fiatalabbak, de 1893 október előtt már szolgált taní­tók 100 korona emelésben fo­gunk részesülni, a mit a régi rendszer mellett 1913 október 1-én korpótlék címén az 1907. „Esztefgom és Vidéke“ tárcája. Napló töredék. Apró hópihék hullanak szerte, szállongnak a légben . . . Álmaimnak hosszú, fehér selyme jaj ! — megvan-e épen ? Nem tépte össze rideg kezével a zordon valóság ? Szállongó pelyhek, nem vagytok-e ti foszlott álomrongyok, szertehulló rózsák ? Charlotte. Költészet a képes levelező­lapokon. Mióta a képes levelezőlapokon először jelent meg egy-egy szerény tájkép felett az „Üdvözlet . . .bői“, e tény már méhében rejté egy szü- lemlő költészet csiráját. Azt hihet­tük volna, hogy a rohanó prózai kor eltapossa azokat a gyöngéd vi­rágokat, melyek életünket megszé­pítik s vége lesz a költészetnek, melyhez idő és nyugalom szükséges, hogy rímeket kereshessünk és ta­láljunk, pedig az idő, — ah idő : a pénz csak a gazdag bankárok zse­bében van, akik pedig nem foglal­koznak rímek faragásával. Minek is, mikor ugyanazon idő alatt jövedel­mezőbb kuponokat faraghatnak le részvényekről! Csalódtunk: a költészet él és virágzik, de, úgy látszik, már csak a levelezőlapokra szorult, Utazók, kik minden állomáson gyorsvonaton re­pülnek körösztül, megállóhelyeiken megvesznek egy tucat „Üdvözlet... ból “ levelezőlapot, arra ráfirkáljak nevüket és egy ismerősük címét, je­lezvén ezzel, hogy „gondolatban rád.“ Vigécek azonban és más költői lel­kek a levelezőlap korlátolt terjedel­méhez mérten 2—4 verssort is rá- kanyaritanak rossz rímekkel s igy lepik meg vele „Őt“ vagy a főnök nejét, vagy unokahugat, vagy vigéc- társukat, hogy ez aztán eldicseked- hessék vele szélesebb társaságban mutogatva a verssel is tönkresilanyi- tott anziksz kártyát, mely oly távol országból jött. Azon kellemes helyzetben va­gyunk, hogy egy sereg képes leve­lezőlapot tartalmazó kazettánk fene­kén egész csomó verses terméket találtunk, melyekből olvasóink épü­lésére közrebocsáthatunk néhányat. Sietünk azonban kijelenteni, hogy ezekből egy sem szól nekünk, csak szerencsétlen gyűjtő szenvedélyünk juttatta őket birtokunkba. Az egyik üdvözlet igen rövid. Az oblongon igen rövid verssoroknak volt csak helye, ezt a szellemes költő igy tölté ki : „Fennebb látod: Hol barátod. Tér hiányos Olcsó János,“ A „főnök“ urnák szól a követ­kező üdvözlet: „ Mély^tisztelettel szól ime Kész szolgájának e rime, Hogy többet Írjak ide még, Nagyon szűkre mérték a tért.“ Egy prózai utas végelgyengülé­sében kimúlt verse is előttem hever : Fáradt vagyok, mint egy megvert eb, S rossz vacsorától még levertebb, Mellettem egy vetett ágy ásít, Elnyomva lelkem rimhajtásit . . . Ebben az emberben egy leges- legifjabb, vagy legöregebb Szász Ká­roly veszett el. Micsoda mesés rímek egy fáradt elmétől; ha ez nem volna fáradt, az akadémia összes száz aranyait elüthetné Somló Sándor ke­zéről ! Más levelezőlapon a kép éppen csakis két vékony sornak hagyott helyet. A verses sóhaj ennek meg­felelő : Oh tájkép, hagyj egy kis helyet, Hadd küldjék egy_üdvözletet I A szerelem már merészebben szólal meg azon a levelezőlapon, melyet „Venezia“ gondolás vidéke ékit: »Imádlak téged, drága angyal, Tele szívvel és lázas aggyal, De hogy szerelmem részletezzem. E szűk lap széle áll csak ellen . . . Egy szenvedélyes turista felesé­gének szólhatott a „Jungfrau“ lábá­nál kelt képes lap, melyen a hó bo­rított csúcs látható : Epedve nézek fel a csúcsra, Melyet megmásztam hason csúszva, Miközben rád gondoltam drága, S a végleg szétfoszlott nadrágra. Az ezután következő levelezőlap íróját a Rajna mellett rúgta meg ballábával a Rajna pegazusa, mert

Next

/
Oldalképek
Tartalom