Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 99. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. december 18. lyó küzdelemben a győzelem a férfi részén volt, innen van az is, hogy a nő erkölcsileg is szigorúbb elbírálás alá esik, mint a férfi ballépései. Ezt a már említett függő viszony teremtette. Az erősebb nem, a férfi, úgy alkotta a törvényeket, hogy azok inkább neki kedvezzenek. Mindamellett a nő a társadalomban jobban kitüntetett tárgy, mint a férfi. A férfiak előzékenyek iránta, — udvarolnak neki. Ennek voltaképpen csirája ismét a nemi csalogatásban rejlik, ahogy Darwin kifejtette. Midőn a nő előtt minden foglalkozási ágat megnyitni akarnak, némileg felszabadítják, s ez a család felbomlására vezet. Nos és ez az egész emberiség veszélye lenne. Eldurvulna, mert a családban fejlődnek ki a legnemesebb érzelmek. A nő pedig veszít értékéből, ha erkölcsileg egyformán birálnók el a férfival. A szigorúbb erkölcsi mérték a női nem lényéhez mért. A szabad szerelem kimondhatatlanul káros veszedelem volna, mert a prostitúció kérdését ezzel úgy sem oldanék meg. Itt a korai házasság segít, — ha nem is a szó legszorosabb értelmében — amely elérhető gazdasági s tanulmányi új alakulatokkal, az azonban völgyek veszik körül, feltörő páráikon gyönyörű mesét suttognak a magyar Vénuszról. A tündéri mese lágy suttogásába elmerült lelkemet hatalmas dübörgés rázza fel. A vár oldalán kemény sziklába vágott úton Széchy Mária társzekerei és ágyúi robognak fel a várba. Védeni kell a várat Wesselényi Ferenc hadai ellen. Mária, Mária! sasfészked megvéd az ágyú rombolásától, hozzáfér- hetlen szikláidra még nem termett szállfa, hogy ostromlétra legyen belőle. Hatalmas falaid keményebbek a páncélnál, dacolni tud még az ég villámaival is, de asszony vagy és ellenséged : a szerelem. Várad körül bástyázva, ágyúidnál égő kanócos katonák, de szived védtelen és nincs olyan kapu, nincs olyan vár, melyet a szív melege meg ne nyitna. A süvítő golyó nem bir feljutni falaid fundamentumáig sem, még a harci zajt is, mint ártatlan zsongást hoz fel sasfészkedbe a szellő és Ámor nyila mégis felsüvöltött, égő zsarátnokával bele fúródott lőporos kamrába: a szivedbe. Nem, nem robbantott, nem csattant, még a környező hegyek sem viszhangozták, mert szerelmes sóhajjal nyitottad meg várad kapuját, hogy kebledre öleld az ostromló lovagot és igy lett a böszharcból költemény, a kemény ágyútüzből epedő suttogás, melyet a fennsik tündére még most is suttog a vadvirágok kelyhéből, mégis értheti minden ottjárt ember csak a lelke ismerje a tündérek nyelvét. korántsem követelmény, hogy azok a szociálista eszmék alapján induló alakulatok legyenek. A korai házasság kérdését újabban többen vetették fel. Hazánkban Harkányi, aki sok tekintetben közel áll elveivel a szociá- listák világnézetéhez, írt erről egy tanulmányt is. ő is azt mondja, hogy a nő előtt a tudás csarnokai nyíljanak meg! Ezt valljuk mi is, de nem az életpályák kérdésében. Csupán a férjhez nem ment leányok számára nyíljanak meg, miután itt családfenntartásról szó sincs, a női nemmel összeegyeztethető kisebb életpályák. így megmarad a nők zöme annak, aminek egész fizikuma predesztinálja. Aminek az emberiség fejlődése érdekében maradnia is kell. Somogyi Imre. A nőkről a nőknek. A Pesti Hírlap november 19-én megjelent számának „Na- pihirek“ c. rovatában, „Kizárt diákkisasszonyok“ címmel egy rövid kis cikk látott napvilágot, amely habár magában véve nem is tárgyilagos aktualitás, mégis érdemes arra, hogy vele bővebben foglalkozzék mindenki, aki figyelemmel kiséri a XX.- dik század nőtársadalmának minden téren tanúsított mozA várfokról körültekintve a természet legszebb meséje megtestesülve tárul szemem elé és lelkem elfelejt mindent a nagyvilágból, nem lát mást, mint az Isten gyönyörű alkotását, a múlt dicsőségét és a jelen sivárságát. Lepihenve a vár valamelyik fényes terme helyén nőtt százados cser alá, talán éppen azon a helyen hol valamikor alabárdos vitézek őrizték hazánk legdrágább kincsét: a szent koronát, vagy talán ott, ahol Mária szivébe lopakodott a mindenható szerelem, vagy ott a hol kéz kézben pihent, ajk az ajkon izzott — nem tudom. Azt sem tudom nem e ott vetettek tüzes csóvát a vár pusztulására, nem e azon a helyen lett termékeny Gyöngyössy István költői lelke, nem ott ringott e Petőfi „Széchy Máriá“-jának bölcsője — nem tudom. Lelkem a jelent, minden nyomorúságával, bú es bajával felejtve száll, száll messze a múltba, majd átcsap a jövőbe felsóhajt — hány vára pusztul el még a magyarnak? Semmi sem tart örökké: Lekell ereszkednem a költeményből a valóságba, le a sasülte bércekről a törpe kunyhók köze, le a mese szi- várványos szárnyairól az emberek közé, de lelkem lent Murányváral- ján is gazdag maradt, hisz álmodhattam Murány falai között. galmát és törekvéseit. — Nem arról esik itt szó, hogy talán valami csínyt követtek volna el a tudományszomjas „diákkisasszonyok“, nem is azt tárgyalja a rövidke közlemény, hogy rosszul viselték volna magukat az iskola falai között, hanem azt, hogy a kultuszminiszter megtiltotta a „diákfiúkkal együtt való tanulást“, vagy helyesebben mondva, kizárta a hölgyeket a nyilvános előadásokról. A miniszter ezen intézkedését két szempontból tekintve lehet bírálat tárgyává tenni. Az egyik: ha a kizárás pusztán csak azért történt, hogy a fiúk a leányoktól elválasztva, elkülönítve legyenek, hogy a „szép nem“ tagjainak az előadásokon való jelenléte ne legyen zavaró hatással a „diákfiúk“ előrehaladására, akkor a kizárás ténye helyes és megokolt; — ha pedig az indította a minisztert ezen intézkedés megtételére, hogy „per longum et latum“ útját állja az ebből eredhető káros következményeknek, hogy kifejezetten állást foglaljon egy olyan törekvés ellen, amely alapjában véve egy kóros tünetek között variáló rendszer lappangó csiráit hordja magában ; ez esetben a kizárás ténye nemcsak jogos és logikus dolog, hanem dicséretes is. Szükségtelen valami, de nem is helyénvaló, hogy ehhez bárki is kommentárt fűzzön. A kultúra, amely nevel, tanít, oktat és kihatással van az ember életére, feltétlenül szükséges mindenkinek, és készséggel elismerem, hogy különösen a hölgyeknek. A kultúra ben- sőleg alakítja át az embert, lelki és szellemi világára van különös befolyással. Igaz, hogy magának a nevelési rendszernek kell olyannak lennie, amely magán hordja rendeltetésének azt a momentán jellegét, amely a művelődés jegyében bírja céljának gyökeres alapját. — Ha nekem egy pozitív dologról két külömböző, de lényegében véve egy és ugyanazon véleményem van, sohasem tudok helyes következtetésre jutni mindaddig, amig meg nem találom azt a reális alapot, amelyre biztos kezekkel tudom felépíteni a zt az alanyt, amely kiegészítő részét képezi az állítmánynak. — És ebben rejlik a miniszter intézkedésének jogos alapja. A miniszter bizonyosan ugyanazt a fontos szerepet szánta a kizárt diákkisasszonyoknak is, amely kell, hogy mindenkinek, aki rajong az ideálokért, szerepe és osztályrésze legyen az életben. — Es ez a családi tűzhely melege, a családi tűzhely szentélye. — Nem arról szól a kizárás meg- okolása, hogy a hölgyek ne foglalkozzanak a tudománnyal és annak egyes ágaival, hanem burkolt formában azt fejtegeti, hogy azt, amit a tapasztalatok nyomán elsajátítottak, később, amikor a nevelés nehéz munkája a nyakukba szakad, kamatoztassák a család, a gyermekek javára. Nem tudom, hogy meg fog- ják-e az olvasó hölgyek érteni, hogy itt mire célzok. — De, hogy mégis megérthessék világosan, idézem Székesfehérvár illusztris püspökének, dr. Pro- hászka Ottokárnak néhány ragyogó gondolatát, amelyekkel kifejezi, hogy a nő legszebb hivatása „édesanyának lenni.“ — A családi tűzhelyet a madárfészekkel hasonlítja össze, az édesanya, és a madárfiókák között von párhuzamot. Úgy állítja elénk az anyamadarat, mint a hűség és szeretet szimbólumát és ebből következtet a női, illetve hitvesi hűségre és szeretetre is. Nem az átlag- szeretetről beszél, amellyel egymással szemben tartozunk, hanem tisztán arról a közvetett szeretetről. amely a hitvest- hitvestársához fűzi, s amely szeretet a gyermekek révén az összekötő kapcsot képezi a férj és felesége között. Íme, fölösleges tehát annak vitatásába bocsájtkoznunk, hogy a miniszternek igaza van-e, vagy sem. Ha a magyar hölgytársadalom meg fogja tudni érteni azt a magasztos doigot, hogy mi az „édesanyának lenni“ ha majd tudják értékelni azt a családi szentélyt, amelynek kárpitja a nő legszebb ideálját födi el lelki szemei elől, ha majd tudják szeretni a családi élet legdrágább kincsét, a gyermeket; akkor egyúttal tudják majd értékelni azt a boldogságot is; — amely a világ minden kincsével felér, s amelyet nem adnak oda a legszebb és legértékesebb tudományért sem. — Vajha a miniszter ezen üdvös intézkedése elérné kettős célját. Fikó Sándor. Turisták karácsonyfaünnepélye Pilismaróton. A szeretet angyala szállott le rövid időre Pilismarótra, és maradandó emléket hagyott maga után. A szeretet melegét lopta az emberek szivébe, mikor oda küldte az erdők, mezők, hegyek és völgyek vándorait, hogy állítsák fel a lombját nem hullató fenyőfájukat, jelképéül az örömnek. A vándorok már kora reggel óta szállingóztak, majd csapatosan érkeztek, hogy tanúi legyenek ama 24
