Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 90. szám

1913. november 16.

ESZTERGOM és VIDÉKE.

5

Anna eleven lapja, a Magyar Lányok közöl e heti számában. A gondos szerkesztőnő maga is irt erre a hétre és folytatja népszerű, okos rovatát, melynek cime „Katóka a konyhában“. Cikk budapesti különlegességekről, aztán az orosz kézimunka isméi tetése, továbbá Nil regénye és Edmondo de Amicis örökbecsű nagy munkájának, a „Sziv“-nek folytatása számos művészi kép és fotográfia, stb. egészíti ki a Magyar Lányok legújabb számának változatos tartalmát. A kiadóhivatal (Budapest, VI. Andrássy-út 16.) kívánatra készséggel küld mutatványszámot.

Két színdarab. A minap mutatta be a Vígszínház Henri Bernstein legújabb darabját, a Titok címűt, a Magyar Színház pedig Schnitzler Artúr közismert katonadrámáját a Prédát. Mindkét darabnak nagy színpadi és kritikai sikere volt. A Titkot a kritika egyhangúlag a legjobb Bernstein-darabnak ismerte el. A Préda pedig a hires bécsi írónak bár régebbi, de egyik legismertebb színműve. A Gömöri Jenő szerkesztette Modern Könyvtár most mindakét darabot hozzáférhetővé tette az olvasóközönség számára is. Mindkét darab most jelent meg a Könyvtár kiadványainak gazdag sorában. A darabok természetesen ugyanazokban a fordításokban jelentek meg, amelyekben a színpadon sikert arattak. A Titok Adorján Andor, a Préda Salgó Ernő pompás fordítása. A Titoknak 80 filler, a prédának 60 fillér az ára. Mindkettő az Athenaeum kiadasa.

A három Tányértalpú testőr. A hires-neves mackó-család kikutatta őseinek múltját és régi írásokban följegyzéseket talált arról, hogy a Tanyértalpú nemzetség hősi múlttal dicsekedhet. Akadtak hárman is a magyar hegyek bundás lakói közül, akik fringiát hordtak az oldalukon és vitézlő testőrök voltak Napoleon seregében. E három tányértalpú testőr mulatságos históriáját közli most regényalakban a magyar gyermekifjúság népszerű lapja, Az Én Ujjságom. A tréfás regény mellett a modern „cserkészekről“ is találunk regényt Pósa Lajos kitűnő újságjában és ezt Gyö- kössy Endre írta, Csicseri Bors, Tanyai Tamás, Zöldi Márton, Feri bácsi, stb. írásai tarkítják még a lapot. Előfizetési ára felévre 5 korona.

A „Vasárnapi Újság“ november 16-iki száma pompás képek sorozatait közli a gödöllői királyi kastélyról, Sándor Erzsiről, Beöthy Zsolt

Aki mindennap következetesen használja az Odolt, az mai ismereteink szerint az elképzelhető legjobb száj - és fogápolást gyakorolja. v Ara: najjy üveg 2.— k, kis üveg 1.20 k.

egyiptológiai gyűjteményéről, Man- heimer Gusztáv festményéinek kiállításáról. az exlibris kiállításról, Greguss Ágost szobrának leleplezéséről, a katholikus naggyűlésről, stb. Szépirodalmi olvasmányok: Lakatos László regénye, Színi Gyula novellája, Papp Zoltán verse, Grazia De- ledda regénye, stb. Egyéb közlemények : cikk és képek a Mondolat megjelenésének századik évfordulójáról, gróf Festetics Géza uj alpolgármester arcképe s a rendes heti rovatok. Irodalom és művészet, sakk- jaték, stb. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre öt korona, a „ Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem utca 4. szám). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2'40 kor.

Steckenpferd liliomtej szappan

Bergmann & Co. Parfümerie-Fabrik Teschen a. Elbe.

elérhetetlen hatású szeplők eltávolítására és nélkülözhetlen szer az arc és bőr ápolására, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógyszertárakban. drogériákban, illatszer- es fodrász üzletekben 80 fillérért kapható. Szinte oly páratlan hatású női kézápolásra Bergmann „Manera“ liliom- krémje, mely tubusokban 70 fillérért mindenütt kapható.

CSARNOK. ^

Az új plébános viszontagságai.

(Elbeszélés a falusi életből.)

Irta: dr. Kőrösy László.

I. 1.

Megérkezés.

Gondtalan augusztusi napunk van. A legszegényebb ember sem fázik és éhezik. Mindenfelé érő gyümölcs mosolyog a fákon. A gabona mar a kamrában üdül. A libák pedig teljesen nagykorúak lettek.

Estefelé a veritékes napi munkában kifáradt nép a falu hajóállomása felé tart a legkellemesebb kenyérkeresetre, gyümölcsszállitásra.

Az erősen tüzelő napot néha kóbor felhők árnyékolják. Jól esik az ilyen óriási napernyő a veritékes homloknak. A fölséges hegysort üde erdők koronázzák. Itt-ott mosolygó szőlő és gyümölcsös díszük valamelyik magaslaton.

A mi tősgyökeres magyar falunk csöndes házai árnyékos diófák közt hüsölnek. Legkellemesebb azonban ilyenkor a hüsölés a nagy Duna pártján, ahol a hullámokkal folytonosan játszadozik a pajkos szellő. Néhány ezüstragyogású gondtalan halacskát is kiugraszt a fényes levegőbe. Ez azután a mezítlábas, pirospozsgás gyerekek nevetős jókedve. Mintha csak szívesen cserélnének helyet a csintalanul fickándozó dunai kis pajtásokkal.

Az enyhe szellő pedig szép barázdákat szánt a méltóságosan hullámzó Dunán. De a hófehér gőzösök mar egy kis földindulást csinálnak. A fölajzott hullámok ugyanis haragosan verdesik a hajót és azután folyton erősödő gyűrűkben elég szenvedélyesen a partig kicsapódnak.

Ezt a várva-várt jelenetet lesték ám a jókedvű fickók, a falu cserkészei. Egyszerre csak valamennyien neki durálják magukat és pajkos bátorsággal szembeszáltak a több méternyire kicsapongó habos halmokkal. És térdig megfürösztötték magukat. De olyan hirtelen, mint a fecskék. Mert a Dunával nem szabad sokáig tréfázni.

Mig a gondtalan gyerkőcök igy vigadtak, a gondos anyák és nénék már a szaporán bekötözött gyümölcsputtonyokat és a bevarrott, meg a szintén megkülönböztető ákombáko- mokkal befestett kosarakat rakosgatták a hajóállomásra.

A Budapestre szállított gyümölcsputtonyokat és kosarakat, a falusi munkabeosztás okos szokása szerint, az emberek és a legények cipelték a faluból idáig. Akkor azután az asz- szonyi ügyes munka sürgölődött. Es sorra füstölögni kezdtek a gondűző makrapipák. Csoportokba verődve diskurálgattak a mai nagy esetről. Az új plébános megérkezéséről.

Egyszerre csak jó messzire, már kibukott a pilisi hegyek közül a gőzös büszke kéménye. Akkor pedig mindenki a hajóra nézett, aki pipázott. Hanem bizony a fürge asszonyok és az elevenezüst hajadonok annál szorgalmasabban lemérették szállítmányukat és kifogástalan jártassággal rendbe hozták a viteldijakat is.

Mert a gőzhajó nem olyan türelmes, mint a várakozó nép. Alighogy gyorsan kirakodott, szeretne már rögtön tovább siklani hazafelé.

Nagyon hirtelen nőtt meg egész nagyra a gőzhajó, mikor már közelebb járt. A jó falusiak a hajó állomásra vezető utón önként jobbra- balra oszlottak, mert ilyenkor ösztön szerint, utcát kell csinálni.

A hajó büszkén füttyentett, ke- vélyen csöngetett és méltóságosan összeölelkezett a hajóállomás ismerős pontjával. Villámgyorsan repül a kötél. Zörög a gyaloghíd. Es kezdődik az érkezők rendes kivonulása.

Legelőször is egy szelíd arcú, magas, hajlékony termetű, fiatal pap szállott ki A napfény ragyogóra csókolta fekete lüszter reverendáját. Széles, fekete, könnyű és puha kalap födte fejét. Balkezében vastag, fekete botnak látszó, gondosan ösz- szecsavart esernyő. Jobbjában pedig a breviáriúma és a zöld hajójegy.

Nyugodt bizalommal, szerény érdeklődéssel köszön a tisztesen kalapot emelő öregeknek. Még azokra is testvéri szeretettel tekintett, akik bizalmatlanul néztek reá. Az asszonyok nyájasan üdvözölték. Néhány gyors lábú gyerek versenyezve eléje szaladt kezet csókolni.

Az egész falu erősen várta ugyan már napok óta az új plébánost, aki azonban senkinek sem jelentette jövetelének óráját. A magyar nép érzékenysége pedig ilyenkor félvál- lúakká teszi az embereket.

Az új plébános kiérkezvén a szárazföldre, még azt az erősen törtető fiatal adminisztrátort sem ismerte, aki lélekszakadva szaladt, csak hogy el ne késsék teljesen.

Barátságosan kezet fogtak. A helyettesítő káplán azután impozáns esernyőjével a málhákra mutatván, harsány hangon igy szavalt:

— Kérem, minden rendben van. A holmit gondosan letakartattam, mert ilyenkor nem újság nálunk a hirtelen zivatar.

Az új plébános nyugodtan szemlélődött a sötétszürke vízálló ponyvák kegyes védő szárnyai alatt szerényen lappangó ingó vagyonára, azután tovább indult paptársával.

A parton két várakozó alak állott és erősen nézett az érkező elé. Az egyik feltűnően kopott ruhájú, külö-'

nos ábrázatú, borvirágos orrú, tehát határozottan züllöttségre valló tünemény volt. A másik mellette, hibátlan ünneplő földműves ruhában, jó képpel várta az új papot.

Mikor már a két lelkipásztor az országúira tért, a civilben lengedező káplán inkább színészre, mint papra emlékeztető könnyelmű arccal és feltűnő modorral igy mutatta be a falu nevezetességét:

— A mester : Rákos Iván !

A „mester“ valóban mesterietle- nül hajlongott és bozontos koponyáját mutogatta, midőn esetlenül, fakó kalapját hóna alá csapta. A ecet érzi igy magát, mikor az olaj társaságába kerül.

A másikat már nem ért rá a táncmesteri főrendező bemutatni, mert az egészen őszintén, közvetlenül, de teljes tisztességtudással igy szólalt meg :

— Isten hozta plébános urunkat!

Valóban fölösleges lett volna a

templomatyát bemutatni.

Az ugrifüles káplán a csalafintás mesterrel kérőit össze. Csakugyan jól rímeltek. Mert a plébános a templomatyával állott szóba.

— Rendben van-e már a plébánia lakása ? — volt az első napi kérdés.

— Egészen rendbe van, plébános úr.

— Akkor kérem gondoskodjék szekerekről, hogy azonnal hazaszállíthassam bútoraimat és könyveimet.

— Nagyon szívesen szolgálatára állok a plébános úrnak.

A mester olykor-olykor mulatságosan belebotlott az országúton szendergő kőkupacokba, mikor szomjas kíváncsiságában néha hátrakacsintott. Még lilább lett erre különös áb- rázatá es még több gőz verítékezett rozoga homlokáról.

Végre megérkeztek a községháza elé. A plébános elköszönt társaságától és egymagában lépett be. Imper- tinens kutyacsaholás jelezte a házbeliek számára, hogy valaki bekilincsel, akinek szaga azonban egészen ismeretlen. Ezt csaholta hivatalosan a községházi kutya.

Rohan a hivatalos favágásban kimerült mindenes kisbiró bevezetni az új plébánost a füstös irodába, melynek leírhatatlan színű padlóját kimondhatatlan sok megszáradt sárdarab, pipahamu, szivarvég, cigarettahulladékok és néhány csomag elhasznált gyújtófa díszítettek. A kopott bútorok, a penetrális illatú helyiségben, bután bámultak a jövevényre Nem volt ott a szerteszét hentergő poros aktákon és hatalmas dongókon kívül senki sem.

Alig lépett be a vendég az irodába, az utcai ablakokból már a falu kíváncsisága kandikált feléje.

Az új hir azonban a kutyaugatásnál is gyorsabban terjed a falun és igy minden him és nőnemű hivő a községháznak tartott, aki nem lehetett kinn a hajóállomáson.

A falu jegyzője, a jelző kutyaugatásra persze rögtön fölriadt elmaradhatatlan, hivatalos délutáni szundikálásából és gépiesen sietett civilizáltan átalakulni. A jegyzőné pedig — szintén a házitelefont helyettesítő vakkantásokra — még gépiesebben bújt ünnepi pongyolájába és néhány percnyi tükörvizit után, gyorsan ozsonnaasztalt rögtönzött a mosdóból a hálószobás és ebédlős szalonban.

Midőn a falu oszlopa végre európai színvonalra emelkedett, valóban emelkedett hangulatban hajlongott új vendége előtt. Az új plébános önmegtagadó jóindulattal élvezte végig a legexótikusabb epithetonokat és a 1 legkülöncebb paradoxonokat, melye-