Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 85. szám
1913. október 30. ESZTERGOM és VIDÉKE3 sitások eszközlése végett visszakapta. Ez ügyben a közelmúlt napokban újabb jelentős fordulat állott be, melyekről ezúttal kívánunk beszámolni. Dr. Csernoch János hercegprímás felhívta az engedményes takarékpénztár igazgatósága figyelmét, hogy egy idegen érdekeltség Komárom — Pár- kánynána között vasútat szándékozik építeni olyképen, hogy e vonalból egy szárnyvasút a Párkánynána vasútállomásból a párkányi duna- partig kiágaztatnék. Bleszl Ferenc takarékpénztári igazgató közbenjárt ez érdemben gróf Széchenyi Emil városunk országgyűlési képviselőjénél, ki is a kereskedelmi minisztérium véleményét október 11-én kelt levelében tudatta, s jelezte, hogy a vasút létesítésének lehetősége a dunai hidra vonatkozó műszaki kérdés megoldhatása és a párkányi dunai átrakodó fontos köz- gazdasági érdekén nyugszik. A miniszter egyébként kijelentette, hogy a tervezet létrejöttét szívesen látná és kész azt a törvény biztosította eszközökkel elősegíteni. A dunai átrakódénak Esztergom javára való biztosítása egyik fontos mozgatója a vasút létesítésének, mert ezáltal a Füzitő-felől várható dunai transito- forgalom itt leköttetnék. Az ügy sürgős és fontos voltára való tekintettel Bleszl Ferenc takarékpénztári igazgató az Egyesült Villamossági és gépgyártól beérkezett és már a régebben is kért Esztergom és Párkánynána vasútállomások közötti teljes összekötő vonalra, a közigazgatási bejárás és kivitelre alkalmas új terveket 3 példányban e hó 25-én a kereskedelmi minisztériumnak megküldte és a csatolt kérvényben újból hivatkozott a vasútvonal fontos közgazdasági érdekére, jelezte a személy és teherforgalom különböző időben tervezett lebonyolítását és azt, hogy a Duna-hid vastartói nem lesznek még oly mértékben sem igénybe véve, mint amilyenre azok eredetileg tervezve vannak. Levél a szerkesztőhöz. A következő levelet kaptuk : Az „Esztergom és Vidéke“ tek. Szerkesztőségének Esztergom. Tek. Szerkesztő Úr! A Budapest—Esztergom—Almásfüzitői h. é. vasút esztergomi állomásán pár nap óta, felsőbb rendeletre, egy oly dicséretesnek nem jellemezhető eljárás dívik, amit szó nélkül hagyni nem lehet. A vonatok beérkezésekor ugyanis mindenki iparkodik kifelé vagy mivel sürgős dolga van, vagy pedig fiak- kert vagy omnibusz ülőhelyet akar magának biztosítani s igy, mint minden állomáson, úgy az esztergomin is, a kijáró ajtónál, ahol a jegyeket elszedik, összetömörülnek. Tessék már most elképzelni, hogy az utasok ca. 20%-át, amint egyenkint a jegyszedőhöz érnek, a tömegben és pod- gyászok között visszatérésre, illetve viszaöklözésre kényszerítik, mivel egy legújabban kiadott felsőbb rendelet megparancsolja, hogy mindenkinek előbb ki szabad a pályaudvarból mennie, mint a Tátról jövő utasoknak, akiknek meg kell várni, mig minden más utas eltávozott, ezután számba lesznek véve, megolvasva, s tudja Isten mily számolási procedúrán átesve, engedik ki őket a pályaudvarról. Hogy ezalatt a fiakkerek megtelnek és elrobognak, sőt az omnibusz is megtelik és eldöcög, evvel ők mind nem törődnek. Hogy az ilyen dolog nem megy simán, az elképzelhető. Hogy mennyi áldás és jókívánság száll ez alkalmakkor a vasútra, annak intézőire s különösen e qualifikálhatlan rendelet ismeretlen kiadójára, az szintén elképzelhető. A vasúti alkalmazottak kötelesek fel- lebbvalóik rendeletének, legyen az bármily jogtalan és absurd, érvényt szerezni; ezt értjük, ők szegény flo- tások nem tehetnek róla; de hogy Esztergom sz. kir. város odaadja rendőreit ily, az emberi jogokat lábbal tipró rendelet végrehajtására, amellyel tulajdonképen a legtöbbet a város érdekeinek ártanak, mivel ha nem nagyon kell, nem utazunk Esztergomba ily elbánás mellett, ezt nem értjük. Pedig a városi rendőrök buzgólkodnak legjobban a táti utasok visszaterelésében, (ami által hatáskörüket túllépik), egy csoportban tartásában, a jogosan méltatlankodók tulkiabálásában, mivel úgy látszik nekünk falusiaknak, hogy nekik nem annyira a rend, mint inkább a rend megzavarásából kifolyó zür-zavaros állapotban kimutatható m. kir. aesp. nagyvárosi erélyűk fitoktathatása tetszik. Az uj rendelet szerint a vonatok érkezésénél minden utas hagyja el a pályaudvart, kivéve a Tátról jövő utasokat, akik ha mindenki eltávozott, megszámolandók s ha a birtokukban levő utazási bárcákon feltüntetett létszám (egy bárca több személyre szólóan állittatik ki) egyezik az utasok számával, hagyhatják csak el a pályaudvart. Persze ilyenkorra már a legtöbbször nincs sem kocsi, sem omnibusz, sem hordár s igy mehetnek gyalog, cipelhetik podgyászukat, dicsérhetik e rendelet bölcs kiadóját és elhatározhatják, hogy minél előbb ismét bemennek Esztergomba. Hisz nem elég, hogy a jó falusiak garasaikat a városba viszik, ezért hogy ezt megengedik nekik, egy kis előzetes ürömben is kell hogy részesítsék, rendőri assistenciával. Előre borsódzik azonban a hátunk az élvezettől, hogy mily épületes látvány lesz az, ha ne adj Isten, egyszer a számolás nem fog vágni ? Ha tényleg egypáran fizetés nélkül utaznak, elkerülvén a kalauz éberségét ? Vagy ha a kalauz véletlenségből kevesebb személyre váltott bárcákat a vonatvezetőnél, mint ahányra a pénzt beszedte ? Hogyan fogja az esztergomi állomás személyzete konstatálni, hogy ki fizetett, ki nem ? Hogy a kalauz tényleg annyi jegyet váltott-e, mint amennyi pénzt beszedett ? Hol itt a biró ! ? Már előre szemünk előtt lebeg egy kép, hogy ily esetben az egész Tátról utazó közönséget egy csoportban fogják a városon végig a rendőrök a rendőrségre bekísérni, ott mindegyiket személyesen kihallgatni, mindenkit igazoltatni, aki igazolni nem tudja magát és két megbízható tanút állítani, hogy ő a kalauznak a pénzt lefizette, annak a jegy árát a büntetéspénzzel együtt újra le kell fizetnie avagy ott marasztalják. Szép kilátások, de ha a vasútnak s az oda kirendelt városi rendőröknek joga van ahhoz, hogy az utasokat megválogassák, egyiket kiereszthetik, mig a másikat visszatarthatják, akkor fenn vázolt eljárás sem lehetetlenség. Még ezt is megérhetjük. Visszaélések voltak, vannak és lesznek is mindig. Oly nagy szervezetnél, mint a vasút, szintén van. Mint mindenki, úgy a vasút is iparkodik a visszaéléseknek alkalmas rendszabályokkal elejét venni. Ha azonban a vasútnak ezer más, tapintatos és jó megoldás között van választéka, hogy akkor egy ily, a legdrasztikusabb, az egyéni szabadságot sértő, még a balkáni államokban sem tűrhető s bizonyosan egy jobb ideára képtelen alsóbbrendű fel- sőbbség egyéni rendeletét magáévá teszi s azt komolyan végre is hajtja, ez megfogh itatlan. Annak idején, amidőn e vasút épült, Tát község nem jegyzett törzs- részvényeket. Persze állomást sem kapott. Hosszú évek múlva, sok kér- vényezésre, de csakis az akkori M. Kir. Kereskedelmi Ministerium parancsára, adott a vasút megállóhelyet, de oly feltétel alatt, hogy az összes, a megállóhellyel kapcsolatos létesítményeket a község volt köteles megépíteni és beszerezni. Ezóta van Tátnak megállóhelye. De csakis ez. Tudni kell ugyanis, hogy ott más nincs, mint hogy a vonat a falu alatt egy utkeresztezés- nél a szabad pályán megáll. Ugyanott két lámpa is van és egy tábla „Tát megállóhely“ felírással. S ezen létesítmények költségvetése mégis 6000 koronánál többet tett ki a vasút szerint. Ezen megállóhely utasai, mely személyforgalmával vetekszik a vonal bármely, (kivéve a gócpontu) állomásával, kénytelenek ezen utkereszte- zésnél esőben, hidegben, zivatarban a szabad ég alatt a vonatot várni. Tehát már itt Táton úgy bánik velünk a vasút, mint nem utasokkal, hanem csürhével, melynek úgysem árt sem a fagy, sem a szél, sem az eső. Most még betetőzi ezen, az emberi szabadságot és önérzetet sértő és lealacsonyító rendelkezés az esztergomi állomáson. Nem panaszkodtunk eddig még soha. Tűrtünk. Szenvedtünk. Náthát, csuzt stb. betegséget szereztünk. De utóvégre is, ami sok az sok. Tek. Szerkesztő Ur 1 Talán ezen panaszlevelünknek lesz annyi hatása, hogy mivelünk is úgy bánjanak, mint utazó közönséggel, szabad polgárokkal és ami a fő, mint emberekkel. Tát, 1913. okt, 22. Kiváló tisztelettel Több táti utas. A halottak beszélnek . . . „Miután ezt a szent vámot lefizettétek, úgy menjetek el a többi virágaitokkal a kedves halottatokhoz. Tudni fog ő arról. De ha anélkül mentek hozzá, ezeket a sorokat olvasva, tudni fog ő arról is.“ Mint egy mélyzengésü evangéliumi mondás, úgy hangzik ez az idézet fülünkbe és a nagy szellem, aki — nem is olyan régen — e mondással állította meg a halottaknapi temetőlátogatókat, már maga is ott pihen a minden földi útnak végső állomásán: a sírban. Mikszáth Kálmán, a megdicsőült hallhatatlan iró irta e nevezetes sorokat épen a József Kir. Herceg Szanatórium-Egyesület szegény, szenvedő tüdőbetegei érdekében s a nagy költő szavaiból valami rettenetes erővel zug fel a prófétai intelem: segítsetek az élőkön, mert ha nem, azok fognak elfordulni tőletek, akik legkedvesebbek emlékező sziveteknek: a halottaitok ! Meg kell a léleknek rendülni e költői szózaton, amelyből az élet jogának, fensőbbségének, egyedülvaló- ságának örök igazsága szól hozzánk. Régi próféták évszázadokon átdöngő hangja, vatesek jósigéje, bibliai korok jajos, panaszos intelme morajlik, ára- doz és harsog fel e néhány egyszerű mondatban. És fölrémlik a veszendőnek ítélt emberi életek nyomorúsága, nagy pusztulások, vad, haragos, tehetetlen tiltakozások, küzködések, égre- emelt segítségkérő emberkarok rengetege, halódás, elsorvadás, megsemmisülés : mindez a költő néhány döbbenetes szavának rémitő távlatában Hogyne ihletné meg sziveinket a holt költő intelme! Mindenszentek napján, a halottakra való emlékezés szomorú ünnepén a temetőbe zarándokolván, fizessük le a szent vámot, amelyet a költő is követel tőlünk. Hiszen oly kevésről van szó, néhány fillérről csupán, egy-egy virágszál értékéről s a halott meg fogja érezni, hogy az ő koszorújából kinek jutott a virág. Meg fogja érezni és fel fog mosolyogni sírjában. Mosoly a halott ajkán, fénysugár a sir örök éjszakájában. Mily megszépítése ez a halottak örök, eseménytelen pihenésének. És talán halk párbeszéd indul meg a sírok mélyén. Dicsekedve mondja az egyik halott a másiknak : — Az én koszorúmból is hiányzik egy virág. Egy szegény beteg élő testvért gyógyítanak az árából odafent. Valaki tovább fog élni . . . — Nekem is hiányzik, nekem is . .. újságolja örvendezve a többi is. És úgy hangzik ez, mint egy boldog, áradó himnusz, amely fent a föld felszínén azonban már csak a sirvi- rágok csöndes suttogásává halkul. Hallgassuk csak a halottak beszédét. Ők bölcsebbek, mint az élők ... A hercegprímás Budapesten. Dr. Csernoch János hercegprímás a mai napon Budapesten tartózkodik, hol a vallás- és tanulmányi alap felügyelői ülésén vesz részt. November 6. -án a hercegprímás budapesti lakásán a püspöki konferencia előkészítő ülését fogják megtartani. November 7. -én és esetleg 8.-án lesz a püspöki konferencia a központi papnevelde dísztermében.
