Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 75. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. szeptember 25. hanem a hozzá közel eső uccák is piszok- és bűztanyákká lesznek vásárnapokon. A jóizlésű idegen, ki véletlenül ilyenkor nézi meg városunkat, íurcsa véleményt alkothat magának köz- tisztasági érzékünkről. Ne mondja senki, hogy a jelen helyzet oly szükséges rossz, melyen nem lehet egykönnyen változtatni ; azaz : a baromfipiacot nem lehet a mai helyéről elmozdítani. Igenis lehet, csak némi gondolkodás és egy kis jóakarat kell hozzá! Elismerjük azt, hogy baromfipiacnak csupán olyan hely alkalmas, amely minél több oldalról megközelíthető ; s ebből a szempontból aligha versenyezhetne más terünk a Szé- chenyi-térrel. Ámde a város a közelmúltban az ármentesítés révén szerintünk egy oly térhez jutott, amely mind középpontúságánál, mind megközelíthetőségénél fogva teljesen alkalmas volna baromfipiacnak. Ez a befödött Hévizárok alsó részén nyert térség, amely véleményünk szerint minden tekintetben megfelelne annak a célnak, hogy a Széchenyi-tér eddigi méltatlan szerepét átvegye és — méltóan betöltse. Ide kell telepíteni a baromfipiacot ! Ez a tér először is majd olyan középponti fekvésű, mint a életet adó ajkait. És észbontó hangjával, ritmikus szívdobogással suttogja füleimbe : „Sze ... rét ... lek.“ A színes képzetek egyszerre rémképekké vedlettek. „Az arc többé nem Szidóka arca, hanem a nővéréé, a „csodaszemü“-é volt, aki őrülten magához ránt, szorongat durván és hasztalan szeretnék segélyért kiáltozni, égető csókjai elzárják ajkaimat . . . Brr! hogy borzongtam, midőn a kábult gondolatok káoszából kieveztem és sikerült e rémes gondolatokat elhessegetni. Gyors léptekkel tartottam házuk felé. A külvárosban találtam magam, midőn újból a szép képzetek rajzot- tak köröttem. Ott voltam házuk előtt- ahol krizantémok, mimózák meg mályvák virágoskertje terült el. Nem is képzeltem el máskép Szidókát, mint egy nagy virágoskertben, ahol ő a jázintkirálynő. Mikor a kapun beléptem, olyan trémába estem, mintha már a szerelmes strófákat kellett volna elzengenem. Majd nekibátorodtam és elszántan nyomtam meg az ajtajuk kilincsét. Elhültem. Ő fogadott, ő, a „csodaszemü“, a pufokarcu, azzal az irgalmatlan férfifaló tekintetével, amely már rég honossá vált nala Fogadótermül a konyha szolgált, melynek a levegőjében még most is a főzésszaga keringett. — Pardon, kérem, kiadó szobát keresek — hebegtem. Széchenyi-tér. Másodszor köny- nyen megközelíthető (négy felől: a régi Krinolinhid helyén nyílt új uccából a Héviz-uccá- ból és a Dunaparton két oldalról !) Harmadszor szemmértékünk szerint a terjedelme is van körülbelül akkora, mint a Széchenyi-térnek mostanig ba- firompiacul használt része. Nincsen tehát semmi ok, amely tér vünk kivihetősége ellen szólana. A város vezetősége, hisz- szük, rövidesen amúgy is gondoskodni fog róla, hogy az új tér megfelelő burkolatot kapjon. Mihelyt ez megtörténik, nyomban oda lehet telepíteni a baromfipiacot. Jobb helyen lesz ott, mert kevésbbé szúr majd szemet az idegeneknek! A Széchenyi-tér pedig felszabadulva legyen végre azzá, aminek igazán lennie kell : a város díszterévé, amely példás tisztaságával és kifogástalan csínjával jóleső megelégedést vált ki a helybeliekből és őszinte elismerést az itt megforduló idegenekből. Csénty. A játékos drámája. A Rihliczki-eset óta a bűnügyi krónika nagyobbszabásu és rafináltabban végrehajtott csalási kísérletet nem ismert, mint azt, melyet egy szerencsétlen fiatal mérnök akart elVA „csodaszemü“ cinikusan mosolygott, mintha arcomról olvasta volna le, bogy másért jöttem. — Sajnálom, de nincs kiadó lakásunk. Utóvégre ez másodrendű kérdés. Önt nem az vezette ide. Jöjjön óhaja szerint beljebb, szólt gúnyos hangon rám vigyorogva és betuszkolt egy másik szobába, minden tiltakozásom dacára. Szidóka is ott volt; és szivem megdobbant az örömtől. Már jobb gondolatok ütköztek az agyamba. Azt hittem, hogy végre ... De mennyire csalódtam 1 Alig történtek meg a bemutatkozási ceremóniák, és én ismét egy harmadik szobában találtam magam a csodaszemü nővel. Hiába vártam be a Szidókát, az nem jött, az nem vette észre lángoló szerelmemet. Hanem az a másik, akit szivemből utáltam, az foly-' ton mellettem volt ... És csodák- csodája . . . A férfi-faló, cinikus tekintetek helyett igéző leányszemek löveltek felém, kedves naivsággal, édes mo solygással. Álom volt-e vagy valóság, hamarjában nem tudtam volna megállapítani . . . Azt se tudom, hogyan kerültem el Szidókáék lakásáról . . Harmadnapra azonban eljegyeztem a csodaszemü nőt. Fenyvesi Zsigmondi követni a nyáron, hogy megmentse anyja vagyonát és hogy a szerencsejátékon elvesztette nagy összegeket könnyű szerrel, a kincstár megkárosításával visszakaphassa. Az eset köztudomású : a lapok bő részletességgel foglalkoztak minden egyes fázisával, lépésről-lépésre követték a nyomozást: a vádlottnak, aki egyúttal följelentő is volt, minden kiejtett szavát megrögzitették, a hatósági kutatás körzetén kívül a riporterek maguk is dolgoztak, hogy a fölötte titokzatosnak látszó ügybe az igazság érdekében bevilágítsanak. De mindez csak alaki igazságkeresés volt, a mélyebb igazságot, az indító okokat, melyek egy jónevelésü, képzett és társadalmilag korrekt ember jellemébe a romlottság csiráját plántálták, az ötlet eredőjét, hogy egy egyenes, hivatali és technikai gondokhoz szokott agyvelőbe hirtelen egy bűnös gondolat fészkelte be magát, ezeket a körülményeket a sajtó figyelmen kívül hagyta. Pedig a közérdek azt diktálja, hogy ne az eset szélesi- tessék ki, hanem hogy tanulság, perspektíva nyíljon meg az eset nyomán. És Kerner mérnök esete erre dús anyagot szolgálhat. Vagyonos családból származott fiatal ember aki kora ifjúságában hajlamot mutatott a technikai és adminisztratív pályára. Nem kellett nagy protekció hozzá, hogy amikor elméleti tanulmányait befejezte, gyakorlatilag az államnál értékesítette tudását és, hogy jövőjét is itt alapozza meg. Kernért a telefonközpontnál, ahová szolgálattételre beosztották, nemcsak jó modora és jó módja jussán szerették, hanem tisztelet övezte körül a törekvő fiatal embert tudásáért és mert lelkiismeretes, pontos hivatalnok volt. Előkelő összeköttetéseit legfeljebb arra használta volna ki, hogy karrierje gyorsabb tempóban menjen fölfelé. Ám ez a karrier hirtelen megszakadt. Kerékkötője egy csúf szenvedély volt, amely hatalmába ejtette a fiatal embert. Karmaival belemarkolt a munkához és gondolkozáshoz szokott fiatal ember leikébe és a karmok alól már nem volt menekvés. Az egyik bűn megszülte a másikat ; és e halmazat olyan súllyal nehezedett reá, hogy nemcsak ő maga roppant meg alatta, hanem megroskadtak hitvese és szerető anyja is. A polyp, amely a tragédiát előidézte, a szerencsejáték volt. Előbb a börze, utóbb a hazárdjáték. A lavina egy kávéházi asztalnál indult meg, ismerősök és barátok társaságában, ahol szó esett a börzén való könnyű vagyon-szerzésről. Egyik tisztviselője ama banknak, ahova Kerner édes anyja vagyonát gyümölcsözte- tés céljából elhelyezte, tette a kecsegtető megjegyzést, hogy az értékpapírokkal való kereskedés legjobb eszköz a gond és fáradságnélkül való megva- gyonosodáshoz. Ez a megjegyzés volt a bűn első impulzusa. A fiatal mérnök sokat tépelő- dött otthon, magányos óráiban e kérdésen, kockáztassa-e a meglevő vagyont egy kétes kimenetelű játék eredményéért. Két ut állt előtte; a tönkre menetel örvénye, vagy a dus- gazdagság lehetősége. A két lehetőség közül mindig a kedvezőbb eshetőség lebeg az ember szemei előtt, s mindig jobban esik képzeletben is gazdagnak látni magunkat, mint szegény küzdőnek. A fiatalember lendületes képzelete csak a magasságokat rajzolta a lelke elé, csak a pénz szárnyain va'ó emelkedést, a mélységeket, a játék ördöge elfedte a fiatal technikus szeme élők Egy napon a kétség elhatározássá válik Kerner lelkében, ismerősét fölkeresi a bankban s ezzel megindul a tragédia. Előbb lassú tempóban hul- lámzanak a szerencse és a veszteség. A fiatal ember nyer és ez fokozza játékkedvét; vészit, de ez még inkább ösztökéli arra, hogy a megkezdett utón tovább törtessen előre. Minden érzése, minden gondolata, minden idegszála a játéknál van; az agyveleje lassan- kint berendezkedik csalafintaságokra, kertelésekre: a jelleme a játékosoknál tapasztalt cinizmussal gazdagodik, mert erre szüksége van, amikor lepleznie kell a bűnt, melyet a szülőanyával szemben elkövet. Bizonyos, hogy egyszer-másszor fölriad benne a lelkiismeret, de nincs kihez forduljon. Akik játékáról tudnak, azok egyivásuak vele, a jobbérzés már ezek leikéből régen kipusztult; és már nincs aki tudna a förgetegről, melynek közepébe sodródott. Mind nagyobb veszteségek érik és hogy e vesztességeket kiheverhesse, mind nagyobb összeget kell kockára tennie. Ez a pénz is elúszik. Az anya egy másik városban tartózkodik, közeleg az idő, amikor az apanázst kell Bécsbe küldenie, de már úgy megcsappantak az ezresek, hogy már játékfödözetre sem telik. Itt a tragédia válság-pontját éri el. A hivatalnok fejében megterem a gondolat, hogy munkaadóján, a kincstáron szerzi be a veszteséget. Pokoli furfanggal eszeli ki a tervét, amely az állam megkárositásá-
