Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 75. szám

Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 75. szám. Csütörtök, szeptember 25. POLITIKRI és TflRS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS : DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ( ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. T NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. 7 HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Piacáthelyezés. Esztergom város számos rendezni való ügye közt semmi esetre se legutolsó a piacel­helyezés ügye. Hogy ez mai állapotában sem a célszerűségi, sem az esztétikai követelmé­nyeknek nem felel meg, any- nyira nyilvánvaló, hogy még vitatkozni sem igen lehet róla. Mivel azonban az ügy minden részletének alapos megtárgya­lása nagyobb teret kiván, nem akarunk a sokat-markolás hibá­jába esni, hanem annak rendje- módjaszerint részleteként kíván­juk majd a piacrendezés dolgát megbeszélés tárgyává tenni. Ez alkalommal a baromfipiac elhe­lyezéséről mondjuk el tárgyila­gos véleményünket. Himezés-hámozás nélkül nyomban kifejezzük abbeli néze­„Esztogom és Vidéke“ tárcája. i. Valahol a Kőrösparton . . . Valahol a Körösparton Szépen szól a nóta, Muzsikálnak, dalolgatnak, Öreg este óta. Talpon van az egész falu Mulatozás járja, Mennyegzöjét tartja most a Falu legszebb lánya. — Cseng a pohár szól a nóta A cigány meg húzza Jókedvet lop mindenkibe A száraz fa húrja . . . — Valahol a Kőrösparton Vígan szól a nóta, Egy legénynek húz a cigány Öreg este óta . . . „Húzd rá cigány csak azért is Hogy ő is hadd lássa, Nem tesz engem bánatossá Hűtlen csalfasága . . .“ De majd ott a háza előtt Azt húzzad el nékem ; — „Páros csillag ritkán ragyog Odafenn az égen.“ tünket, hogy baromfipiacunknak a Szentháromság-szobor körül való ez idő szerinti elhelyezését egyenesen tűrhetetlen hibának tartjuk. Megengedjük azt, hogy a hely középpontúsága kedvez a mai állapot fenntartásának. De sze­rintünk csak ez az egyetlen szempont kedvez, mert egyéb szempontok — még pedig nyo­mosabb szempontok ! — mind ellene szólnak. Különösen két szempontot emelünk ki, melyek — úgy hisszük — minden elfogulat­lan olvasót meggyőznek róla, hogy a baromfipiacot a Széche- nyi-térről máshova kell áthe­lyezni. Egyik az esztétikai, a szép- ségi szempont. A városnak leg­szebb, illetőleg egyetlen szép tere, a városház előtt elterülő II. Álom és való. Ügy néha-néha visszavárlak Csodás álmoknak hajnalán; — Csüggedő lelkem biztatgatom, Hogy visszajősz még csalfa lány.. . — Úgy néha-néha megsiratlak Nyugtalan álmok éjjelén, Beteg szivem egyetlen kincse Te összetépett szép remény . . . Fikó Sándor. Szidóka és nővére. Nagyvárosi aszfaltbetyárok kör­mönfont trükkje szerint ismerkedtem meg vele. Először csak szerelmet szuggeráló szemérmetlen tekintetem­mel üldöztem, de ő mindig megme­nekült előle. Állandóan a nővérével sétált, aki nagy mélyen beülő sze­mével olyan megsemmisítő pillantást vetett reám, hogy szinte megborzad­tam tőle és félbe kellett hagynom az ostrommal. Hiába próbáltam meg­verekedni tekintetével, én húztam a rövidebbet. Azokból a nagy sötét Széchenyi-tér. Szeretnek látni azt a művelt Ízlésű, vagy legalább ép szép érzékű embert, aki nem találná rútnak, visszataszítónak, hogy ez az egyetlen valamire való terünk minden szombaton ba- romfi-lerakodó s áruló hely gya­nánt szolgál. Emeli az állapot rútságát az a körülmény, hogy a lerakodás és árulás a művé­szi szépségű Szentháromság­szobor körül történik, melyet alkalmasabban nem is lehet profanizálni és rútsággal övezni! Nem tehetünk róla, de úgy van, hogy valahányszor a Szent­háromság-szobor körül gágogó- csipogó ludak, csibék sokasá­gára esik tekintetünk, mindany- nyiszor mély sajnálkozás vesz rajtunk erőt azon eltávelyedett Ízlésen, amely ily tisztes he­lyet választott ki az alpári ál­latkereskedésre. szemekből annyi világgyülölet szi­várgott ki, hogy lehetetlen volt el- lentállnom. Futnom kellett el-el mesz- szire, hogy ne találkozzam többé ezekkel a villámokat szóró szemekkel. Sosem láttam olyan csodálatos szem­párt, amely egyszerre annyi nyelven tudjon beszélni. Minden volt ezek­ben : epedés, vágy, bosszú, harag, gúny, ostorozás, lenézés, lealázás, megvetés, csak az nem amit keres­tem : a megnyugvás, a krisztusi le­mondás. Mikor a mellette sétáló selymes hajú Szidókára néztem, aki mindannyiunkat megrészegitett nagy sokat ígérő szerelmével, toporzékolni tudtam volna dühömben, szinte a poklok fenekére szerettem volna küldeni azt a pufók arcú leányt, aki mindig útjába állott eme üde liliom- arcú bájos teremtés boldogságának, meg az enyémnek. Pedig ekkor már olyasvalami ér­zés tartott fogva, amely a szerelem­hez nagyon közel áll, habár még nem ütötte meg teljesen annak a nagy végtelen vonzódásnak a mér­tékét, s én éjjelemet nappallá téve, azon töprengtem, hogyan lehetne a megismerkedés nagy kérdőjelét a megoldás útjára terelni. Erős küzde­lemmel állottam szemben. Féltem attól a „csodaszemü“ nőtől, a dóka nővérétől, aki bizonyára Még nyomatékosabban szól a jelen állapot ellen a köztisz­tasági szempot. Felfogásunk szerint egy művelt nevére va­lamit adó város hosszabb ideig nem tűrheti el, hogy szívveré­sének helye, legforgalmasabb s leggondozottabb köztere a hétnek’ bizonyos napján trágya­lerakodó és bűzfészek legyen. Pedig a mi Széchenyi-terünk szombatonként — minden túl­zás nélkül szólva — ilyetén állati stercorariummá aljasodik le hosszú idő óta! És hogy e visszataszító képnek méltó ki­egészítése is legyen, hozzájárul a baromfiárulóknak azon közis­mert ősi jogszokása, hogy nyil­vános illemhely híján a közeli uccákat használják fel termé­szeti megkönnyebbülésre. Szó­val : a köztisztaság nagyobb di­csőségére nemcsak maga a főtér, den követ meg fog mozgatni, hogy akadályokat gördítsen a megismer­kedés elé. És ha végre valahára ezt sikerül is leküzdenem, hátra van még a gordiuszi csomó, hogyan le­het majd azokat az „igéző“ szeme­ket elkerülni. Egy napon pompás eszme fo- gamzott meg agyamban. Komikus­nak és hátborzongatónak találtam, de — ami a fő — nagyon prakti­kusnak Ígérkezett. Megtudtam Szi­dóka szüleinek a lakását és elhatá­roztam, hogy a kisvárosok bevett szokásaihoz mérten, ahol az ember hívatlanul is bekopogtathat garcon- lakáskeresés szempontjából, ezen ürügy alatt ma délután betoppanok Szidókáékhoz. Ami pedig a további­akat illeti, mélységes szerelmem meg­érdemli az áldozatot. Ha már nem megyen máskép, megbarátkozom az­zal a gondolattal is, hogy azt a „csodaszemü“ nőt is elhalmozzam szerelmi ömlengéseimmel azért, hogy hozzáférkőzhessek Szidókához. Úgy tettem mint a bibliai Jákob, azzal a külömbséggel, hogy ő mindkettőt fe­leségül vette, addig én — könnyen megeshetik — egyiket sem veszem el. Szi­min­Szidókát már ölelő karjaimban véltem látni, amint lelki üdvösségre, szerelmetes, forró csókra nyújtja

Next

/
Oldalképek
Tartalom