Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 69. szám

Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 69. szám. Csütörtök, szeptember 4. POLITIKAI és TÁRSADALMI LfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR GRÓH JÓZSEF LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS FOMUNKATARS: DR KŐRÖSY LÁSZLÓ CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Programm. A mi a földműves ember­nek a tavasz, az a diplomás hivatalnok embernek az ősz. A földműves tavasszal kezdi ne­héz munkáját, a hivatalnok em­ber ezt ősszel teheti. Ősz­től nyárig működésben van minden hatóság, működik min­den hivatalos testület s így ez az ideje az alapos hivatali mun­kának. Az őszi idővel városunkban két fontos intézmény várja sür­gős megalkotását. Az egyik a városi szervezési szabályrende­let átdolgozása, a másik az új nyugdíjszabályrendelet elkészí­tése. A városi szabályrendelet átdol­gozására még az 1912.évi novem­beri közgyűlés küldött ki több tagú bizottságot, de megérthe­tetlen, hogy ezt a bizottságot a város tanácsa mind ez ideig tanácskozásra össze nem hivta és igy a bizottság a munkáját mindezideig meg nem kezdette. Érthetetlen pedig ez állapot leg- főkép azért, mert a város tek. tanácsa időközben egy Ízben már közgyűlés elé is vezérelte a nyugdijszabályrendeletet. Nem fér kétség ahhoz, hogy a midőn a város módosítja, — sőt uj alapokra akarja fektetni szervezési szabályrendeletét — akkor első dolog ezen szervezési szabályrendelet megalkotása és csak azután lehet helyesen szó a nyugdíj'szabályrendelet elkészítésé­ről. Mert hogy mily hivatali ál­lások legyenek, mily képesítés­sel, mily munkakörrel, — ez mind a szervezési szabályren­deletben nyer elrendezést. Azt pedig, hogy ki milyen nyugdijat kapjon s általában mik legye­nek a nyugdíjazás főelvei, csakis akkor lehet eldönteni, ha előbb a szervezési szabályrendelet már elkészült. Ha kimondjuk a szer­vezési szabályrendeletben a főbb hivatali állásokra az egyetemi végzettséget, akkor beszélhe­tünk 30—40 évi szolgálati idő­ről, — különben nem. Ha szer­vezünk ,,ideiglenes“ szolgálati állapotot, akkor beszélhetünk ezek nyugdíjazásáról, minthogy az eddigi tervezetünk teszi, — el­lenkező esetben nem. Ha úgy találjuk, hogy vannak a város szolgálatában különös veszé­lyességi! szolgálati ágak, ákkor ezek betöltőire megállapíthatunk különös nyugdíjazási kedvez­ményeket, — különben nem. És igy tovább. Teljességgel meglorditott dolog tehát előbb készíteni helyzetünkben nyug­dijszabályrendeletet és azután a szolgálati szabályzatot. Elengedhetetlen követelmény­kép állítjuk tehát föl, hogy a város tanácsa mindjárt most szeptember elején hívja össze az 1912-ben megalkotott szer­vezési bizottságot, amely a nyugdijszabályrendelettel együtt akár heti több ülésben vegye munkálat alá a szervezési sza­bályrendeletet. Úgy a városnak, mint kü­lönösen a tisztikarnak eminens érdeke, hogy e szabályzatok mielőbb készen legyenek, sőt a nyugdijszabályzatot törvény ren­deli ez év végéig megalkotni. Egy cikk keretében nem le­het szólni a szervezési szabály- rendelet részleteiről. Egy szem­pontot azonban fel kell emlí­teni. Midőn a városi törvény a tisztviselők fizetését felemelte, jelentékeny terhet ró a váro­sokra. E teher hatása alatt sok­város községgé lett, mások a „Esztergom és Vidéke“ tárcája. Egy rózsabokor. Irta: Kincs István. Sohár Guszti fütyörészve kapasz­kodott föl az emeletre s mindjárt a lépcsőtől jobbra botjával alaposan megdöngette az ajtót. — No szabad, nem szabad ? — tört ki belőle a bomlott jókedv — a kulcs azt mondja, a medve benn van az odújában, csak nem jelentkezik. Azzal egyszerűen benyitott. — Gyuri! — kiálto.t a gazdára, ki csak immel-ámmal emelkedett föl az asztal mellől, melyiken írások, könyvek hevertek szerteszét — mi dolog ez ? Hát téli álmot aluszol ? Három hét óta színedet sem láttuk. — Ej, hagyjatok békét! — mor­góit kedvetlenül Gálos György, az életbiztosítási ügynök. — Morogj csak, morogj! Külön­ben el sem tudnálak képzelni. Hanem azért ide a kezedet. Szervusz! — Isten hozott! Mi járatban vagy ? — Veheted észre. A te udvarlá­sodra jöttem egyenesen. — S egyéb semmi ? — Ah, látom érdeklődik a nagy­ságos ur. No ezt szeretem. Hát igenis, ha tudni akarod, a mackót szeretném kihajszolni az odújából. Estére tár­saság lesz a vörös bikában. Nők is hivatalosak. Meg kellett ígérnem, hogy téged is elviszlek. — Hoztál istrángot ? — Minek az nekem ? — Mert anélkül bajjal lesz valami abból a szállításból. Nem megyek emberek közé. — Ne bomolj, Gyuri. Te, aki mindig olyan jókedvű voltál, egész társaságokat elmulattattál, most egy­szerre folyatod az orrod vérét. Mit ettél, hogy annyira megfekszi valami a gyomrodat ? — Igazságod van, jóllaktam az emberekkel. Gyújts rá! — Ha már olyan szépen kínálsz, miért ne. És Guszti agyarai közé szorított egy cigarettát. — De mégis, kedves barátom — kezdte Sohár újból — hidd el, nem értelek. A mérnöki tudományhoz sem konyitok sokat, de téged még ke- vésbbé értelek. Mit búsulsz? Szólj, beszélj. Mit lógatod a fejedet, mint a szárnyaszegett madár nem is tudom micsodáját lógatja? Valószínűleg a szárnyát — mo­solygott kesernyésen Gálos György. — No hát igenis. Tegyük föl, hogy a szárnyát. Mert épenséggel lógathatná más testrészét is. Hanem sebaj. Én most rólad beszélek. A te lelked, barátom, olyan, mint a szó- morufűz. S ha valami szomorufűz lógatja az ágat, az legalább lógatja. Remélem, most nincs kifogásod a hasonlat ellen. — Dehogy van. Guszti, te min­dig eltalálod . . . — A szarva között azt a bizonyos másik dolgot. No igenis. Én barátom, ki nem állhatom a csodálatos embe­reket. S te, Gyuri lelkem, kezdesz már csodálatos lenni valósággal. Te­hát újra fölteszem a kérdést, mondd el őszintén, mi bajod, mert néma gyereknek az édesanyja sem érti szavát. — És azt hiszed te, megérted, ha én elmondom? — fakadt ki Gálos türelmetlenül — hiszen olykor magam is úgy vagyok, hogy magam sem értem magamat. Sohár Guszti hatalmas füstfelhőt fújt barátja orra alá, mintha csak azt akarta volna vele mondani : — Ne bolondulj, Gyuri. Hidd el. Guszti — folytatta ked­vetlenül a gazda — olyanformán ér­zem magamat, mint aki fölött be­borul az ég és nem tudja, fog-e még valaha napsugár keresztültörni ezen a szürkeségen. — Akkor, lelkem, nem ismered a kalendáriumot. Az a borult napokra mindig szép időt diktál. — De az én lelkem égboltja egé­szen más. Akkor másképen is tör keresztül rajté a napsugár. De hogy keresztül tör, annyi bizonyos. Száz szivarba fogadok. — Nem szeretem a rossz vicce­ket. Hagyj békét, barátom, csak lá­tod, hogy beteg vagyok. — Te — ugrott föl Sohár Guszti — te csalódtál valakiben. — Meglehet. — Asszonyban ? — Nem hiszem. — De lelkem azt nem hinni, ha­nem tudni kell. — Legalább sohasem szerettem. — Az más. Az asszonyok csak azokat teszik lóvá, kik beléjük van­nak bolondulva. Te, talán megrop­pantál vagyonilag ? — Volt egy gyűjteményre való Kossuth-bankóm, de ha jói tudom, még most is megvannak. — Hát akkor nincs szerencséd a kártyában, podagrás lettél, vagy neki futotiál valahol a falnak, de mondd, beszélj az Isten szent szerelmére! Valami bajodnak csak kell lennie ? Guszti mérgében már barátja füle körül gesztikulált a két markával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom