Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 54. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 54. szám. Csütörtök, július 10. POUTIKfíl és TBRSRDFILMILfíR ..........................................................f S ZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : 4 SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ 4 KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI 7 ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ : DK GRÓH JÓZSEF LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS FŐMŰNKATARS: DR KŐRÖSY LÁSZLÓ CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Aratáskor. Amit szivszorongva lélek- zetelfojtva váriunk, az immár elérkezett. A mostoha viszonyok mérhetetlen bus sivatagából fáradt, réveteg szemekkel vizsgálgattuk, hogy mit hoz majdan számunkra a mezei munkás egész évi verejtéke. Ebbe vetettük reményünk, bizalmunk utolsó fellobbanását. Ez volt az egyedüli prespek- tiva, mely vakitó fényével keresztül törhetné sötét látóhatárunkat. Mert egyedül ettől várhattuk a viszonyok kialakulását. És most hogy megérkezett az aratás ideje, midőn a gazda vidám hangulattal jön haza a kövér kalászoktól hullámzó mezőről, mert egész évi fáradozását siker koronázta, akkor mi is boldog mosollyal vehetünk lélekzetet. Mert ez oázist jelent és egy reménysugárt a közei jövőbe, mely bearanyozza a felhőktől tarkított horizontot. Mert az aratás a viszonyok fokmérője. És első sorban a kenyér az ami igazgatja az országok sorsát. A többi, a politika az mellékes, az háttérbe szorul, az másodrendű kérdés. Épen ezért, a mezei munkás hangja, mely busás áldásos termést jósol, kell, hogy keresztül törje a politikai harcok véres csatazaját, mert ez életbe vágóbb, több fontossággal bir. Pláne annak az országnak, amely már úgyszólván a végkimerüléssel küzdött, amely a lejtő szélén állt. Itt tehát az ideje, hogy vegyünk le mindent a napirendről és tárgyaljuk azt a kérdést, amely hivatva van lendíteni eme sok csapástól látogatott nemzet sorsán. Itt az ideje, hogy csináljuk meg azt a mérleget, amely Magyarország megváltójául szolgál. És ennek ugyhisszük bátran nekimehetünk. Nem kell semmi olyastol tartanunk, mely bennünket visszariasztana. Hozzáfoghatunk minden pesszimizmustól mentesen. Mert ezúttal vigasztalóbb hangok hallatszanak. — Azok a vészfellegek, me- lvek keresztül kasul nyarga- lászták hazánkat, unos-untalan egy rázkódtatást előidézve, újabb és újabb csapással tetézve nyomorunkat, a termésnél teljesen megkíméltek bennünket. A mezőgazdász munkájára a külpolitikai bonyodalom vajmi kevés hatással volt. Igaz ugyan, hogy ennek következtében elfogták a munkásait és mundérba öltöztették. Mindamellett a mezei munkaiatok ezáltal nem szenvedtek kárt. Ha nem is a rendes menetben, mégis folytak a munkálatok, úgy hogy majdnem minden a rendes idejében el lett végezve. Semmi sem maradt parlagon. Az időjárás is meglehetősen kedvező volt. A melengő éltető napsugarak megérkeztek idejekorán. Utána kövelkezett a mérsékelt mennyiségű eső jótékony hatásával. Elvétve ugyan egyes vidékeken előfordult egy kis jégeső is, de az inkább a gyümölcsre volt kártékony hatással. Azsenge kalászok, amelyek még csak a fejlődés utján állottak, visszakapták a megfelelő életerőt... Ezekből az adatokból bátran leszűrhetjük, hogy alapos a kilátásunk egy vigasztalóbb „Esztajom es Vidéke“ tárcája. Viszhangok. Teljes boldog akkkor lehet A férfi élete, Hogyha hűn szerető párja Mindig ott van mellette. Teljes földi boldogságot Pedig akkor érhet el, Ha szerelme szent zálogát Gyermeket s anyát ölel. A költő. Király, polgár, nagyúr, koldus, Özvegy, árva, vidám és bús, Erős, gyönge s örvendező, Egy szóval mind ez a költő. Két igazság. Becsület. A becsület legnagyobb kincs, Ha elveszted már semmid sincs. Barátság. A barátság a legszebb érzelem. Hű légy hozzá és élj vele szüntelen. Dr Kó'rösy László. Nellyke. Nellyke, az aranyhaju baba, ott játszadozott a kékselyem dívány sarkában az ő kedves játékaival; len- haju nagy babáját becézgetve simogatta végig apró kacsóival, a szalla- got nagy műértelemmel igazította meg a hajában ; azután az önműködő nagy automobilját szalajtotta végig a szőnyegen; ezt is megunva, konyhaedénykéit szedegette elő s gondosan, vigyázva, nehogy összetörjön valamelyik és hiányos legyen a huszon- négyteritékes garnitúra, rakosgatta szét, azután ismét vissza a helyükre. Kinyílt az ajtó. Nelly egyet lökött magán a ruganyos díványon, odapöndörödött édesapja elé, aki magasra kapva a kicsikét, alaposan összecsókolta jobbról is, balról is. — Mamuskához ne eredj most be, mert alszik. — Kezdett figyelmeztetve beszélni Nelly. — Én tudom. Én azért vagyok itt. Azt mondta a mamuska, hogy itt játszani, ő pihenni akar, mert fáradtnak érzi magát. Ha majd nem fog aludni, fog csöngetni értem a Boriskának. Nemsokára meg is fog gyógyulni. Azt mondta anyuska, hogy már nem fáj semmije, csak azért kell feküdnie, mert az orvos bácsi mondta s csak akkor szabad felkelnie, ha majd megengedi. Így ömlött a beszéd a hat éves Nelly pici ajkairól. Okos, értelmes kis lányka volt. A gazdag Lantay- család egyetlen leánykája, féltve őrzött kincse. A fiatal Lantay ma különösen levert volt és szomorú. A fájdalom visszatükrözött arcáról s nagy önuralomra volt szüksége, hogy visszatudja tartani könnyeit. Halkan nyitott be nagybeteg nejéhez. A fiatal nő ébren volt, mikor belépett. Azután az ápolónőt pár percnyi távozásra kérte fel. hogy a beteggel egyedül maradhasson. Leült az ágy mellé egy székre és ajkaihoz vonta a lesoványodott kicsi asszonykezeket. S mielőtt még szólni tudott volna a nagy fájdalomtól, a fiatal asszony elkezdett beszélni, halk, gyenge, monoton hangon : Én érzem, hogy meggyógyulok. Majd ha az aranyos napsugár kinyittatja itt az ablakokat és a tavasz balzsamos levegője elönti szobámat, érzem, hogy akkorra elhagyom én is az ágyat. Nem érzek már semmi fájdalmat. Csak néha fog el a köhögés és akkor sem fáj semmi. Nellyke az én egész napi vigaszom. Ha nem alszom, itt játszadozik az ágyam mellett, s én olyan boldog vagytok ilyenkor. Egyet gondol s már itt ül az ágyam szélén, átfogja puha kis karjaival a nyakamat és úgy beszél, gagyog, hogy meg fogok holnapra gyógyulni, mert ő minden reggel és este imádkozik értem. Az éjjel is azt álmodta, hogy lenn sétáltunk és játszottunk a kertben a nagy fák alatt a fűben. Lantay önkéntelenül szorította kezét kabátjára, melynek belső zsebében egy ma kapott levél volt a hires Doborkay professzortól, meghitt barátjától. — Oh, bár úgy lenne édesem, amint te hiszed és érzed ! — mondotta szomorúan Lantay s reszkető kezei gyengéden vegigsimitották a beteg szép, nagy barna haját. Féltizenkettőre járt, mikor a beteg elaludt. Az ápolónő és a férj felváltva virrasztottak mellette. Lantay bement a szobájába. Ott aludt már édesen a kis fehérágyban az aranyhaju angyal, a kis Nellyke. Lantay leült az asztalhoz. Kabátja belső zsebéből egy levelet vett elő, melynek olvasása alatt megeredtek könnyei s csaknem hangos zokogás zavarta meg az éjszaka csendjét. Nellyke felébredt. Nagy kerek szemekkel nézett apjára, aki a levelet épen visszatette. A kis lányka nem tudott szólni, mert félálomban volt
