Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 51. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 51. szám. Vasárnap, június 29. POLITIHRI és TRRSRDRLMILfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : 4 SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., 4 HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ 4 KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI T ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t 4 FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS: DR GRÓH JÓZSEF DR KÖRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. t , 4 ELŐFIZETÉSI ARAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K 4 NEGYEDÉVRE 3 K i EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. T NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. * HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Péter-Pál napja. I. A vég. Szent Péter és Pál apostolok- ünnepe igen nevezetes nap Magyarországon : vége az iskolaévnek, kezdete az aratásnak. Öröme a szülőknek, gyermekeknek, tanítóknak ; reménysége a földmivelőknek : gazdáknak és munkásaiknak egyaránt. Az arany kalásszal ékes Magyarországnak templomaiban buzgón tör ma égbe az ártatlan deákszivek Tedeumja, hogy sok hónapi nehéz tanulás után Isten segítségével szerencsésen megérték a pihenés napjait. Boldog a gyermek, hogy egy időre gondtalanul élvezheti a szülői otthon pótolhatatlan örömeit. Boldogok a szülők, hogy hosz- szú nélkülözés után újra magukénak mondhatják legdrágább kincseiket. Boldogok a tanítók, hogy jól végzett emberidomitó munkájuk fáradalmait kipihenhetik. Elmondhatni tehát, hogy Péter és Pál napja sokaknak öröm napja Magyarországon : mindazoknak, kik az iskolával szorosabb érintkezésben vannak. Ezek közé pedig nemcsak a tanulókat, szülőket és tanítókat kell számítanunk, hanem azokat is, kik a magyar közoktatás-ügyet állandó figyelemmel kisérik, mert Magyarország szebb jövőjét első sorban ennek föllendülésétől várják. Ha ezek az iskola mai hálaünnepén közoktatásunk eddigi eredményeit latolgatják, bizonyára szintén örömet fognak érezni egy okból, abból tudniillik, hogy a magyar iskolák külső keretekben nem csupán elérték immár a nyugateurópaiakat, hanem bátran versenyre is kelhetnek velük. Az idegen, ki országunkat végig jarja, kétségkívül csodálkozva fogja megállapítani, hogy Istennek házai után az iskolaépületeink legszebbek mindenfelé. Áll ez nemcsak a felső és középiskolák otthonaira, amelyek kevés kivétellel országszerte fényes paloták, hanem a falusi iskolaépületekre is, amelyek szintén diszesebb- nél-diszesebb alakban emelkednek sorra az ország legeldugottabb helységeiben is. Adjuk hozzá, hogy minden rangú iskoláink berendezése is nagyobbrészt megfelel a modern követelményeknek. S ha számba vesszük még azt, hogy mindez az utolsó két-három évtized eredménye, lehetetlen bizonyos büszkeség nélkül gondolnunk iskolázásunk külső keretekben való gyors föllendülésére. Nem igy áll a dolog közoktatásunk belső, tartalmi emelkedésével. Nem mintha tanítóink — az egyetemiektől le az utolsó falusi iskolamesterig — szakképzettség dolgában nem állanának a kor színvonalán; nem mintha ugyanők nem teljesítenék a leglelkiismeretesebben tanítói s nevelői feladatukat : hanem annyiban, hogy pedagógusaink a legjobb akarattal és a legmegfeszitettebb munkával se képesek a magyar tanuló ifjúságba beoltani azokat az erényeket, melyek nélkül nemzet naggyá, ország hatalmassá nem lehet: az alaposságot, a kötelességérzetet és a munkaszeretetei. Ezeknek dolgában a magyar közoktatás még csak a kezdet kezdetén bajlódik-vesződik, észrevehetőbb eredmény nélkül ! Magam hosszú évek óta „Esztogom és Vidéke“ tárcája, A kertben. Jártunk a selymes pázsiton, Fölénk hajolt a lomb, az ág, S testvérekül köszönte ott Ezer szerelmes kis virág. A rózsa elpirulva szólt: „Oh szebb, oh szebb, mint én vagyok...! És végig nézni irigyen Láttam a karcsú liljomot. Utunkra a kis rezeda Előre küldte illatát .. . Rólunk beszélt ott csendesen Minden főszál, minden virág. Jártunk, bolyongtunk szerteszét. Vállamra hajtottad fejed, És én csókoltam boldogan Beszédes égszin kék szemed. S te úgy esengtél édesen: „Örökre igy szeretsz-e majd ? E boldogság, ez égi üdv A sírig mind örökre tart ?“ ... Ajkam lezárták ajkaid ; De a kacér kis szegfüvek — Oh hogyha láttad volna csak ! — Kétkedve rázták fejüket... Hugyecs Gist. A hozomány. Irta : Alfred Cavoret. I. — Hányszor ismételjem még, hogy ne légy olyan barátságos Alfréddel szemben ! — De kérlek marna . . . — Ismétlem, hogy csak a hozományodra vadászik, — mondta határozottan a tisztességben megőszült gondos anya. — Ugyan mama, hogy tételezhetsz fel róla ilyesmit, — válaszolta Catherine, miközben duzzogva az ablak felé fordult és leste, hogy vájjon nem halad-e az uccán az a kedves fiatalember, akinek tiszta nemes- szándékát a gyanakvó mama ennyire félreértette. — Gyermekem, neked még sejtelmed sincs az életről: nem ismered a férfiak önzését, nem tudod, hogy inkább az erszényükkel, mint a szivükkel szeretnek, és hogy valamennyien csak üzletet kötnek a házassággal. — Meglehet, hogy igazad van, de azt biztosan tudom, hogy Alfréd kivétel a többi közül. — Gondolod ? Ilyenek vagytok ti, mai lányok! egy pillanat alatt lángra lobbantok és már az első találkozásnál megszeretitek a fiatalembert, ha látjátok, hogy szőke haja, elegáns alakja és gondosan kivasalt nadrágja van. Tapasztalásból tudom, hogy éppen a kivételekben csalatkozunk leginkább. Alfréd könnyelmű ember, szereti a fényűzést, nagy igényei és ennek megfelelő adósságai vannak és mindezeken felül közönséges, prózai lélek. — Ebben már nincs igazad mama! Sőt épen az a hibája, hogy tulérzé- keny és regényes hajlamú ! Nézd csak azt a csokrot, a melyet ma küldött. . . Csupa értékes, illatos vi- rég és sok pénzbe kerülhettek ! — Ezeknek az árával is adós maradt és valószinüleg ezt is a hozományodból akarja kiegyenlíteni — Látom már, hogy ellenszenved rémképeket fest, és igazságtalanságod ellen hiába küzdenék ! — Ne beszélj ilyen érettlenségeket : nem vagy már gyermek, komolyan szembe kell nézned az élettel ! — De én nem akarok komoly lenni, — zokogott Chartherine keservesen. — Nem kell azért pityeregni ! Tartogasd a könnyeidet a házasságra, ott nagyobb szükséged lesz rájuk. Egyelőre azt tanácsolom, hogy tanulmányozd előbb Alfréd jellemét és győződjél meg, vájjon méltó-e szerelmedre ? — Azt hiszem, már eléggé megismertem, — válaszolta dacosan a leány. — A férfiakat sohase ismerhetjük meg eléggé. Én a javadat akarom, gyermekem, mert megérdem- led, hogy az erényeidért és ne csupán a takarékpénztári könyvedért szeressenek ! — Alfréd még nem is kérdezte, hogy van-e hozományom ? Pedig a házassághoz pénz kell... az igények megnövekszenek, a vágyak szárnyat öltenek . . . — Mindamellett nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy leányomat bárki is csak a pénzéért szeresse, * és hogy meggyőződjünk Alfréd szerelmének valódiságáról, egy kis komédiát kell előtte lejátszanunk. — Komédiát ? Tehát azt akarod, hogy megcsaljam ? — Dehogy ! Egyszerűen azt mondjuk majd, hogy bankárunk bukása által elvesztettük vagyonúnkat és most szükebb körülményekre szorítkozunk. Kijózanítjuk tetetett takarékosságunkkal és sírunk, jajgatunk előtte Szánalomraméltó hely-
