Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 48. szám
Csütörtök, június 19. Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 48. szám. ■ „ „ „ Jl JV .. ■■ ■ r ~ — ....................................— * '*■' M'.. — "—- ■■ ~ w ^ VP OUTmiés TRRSF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., \ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ * KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI . ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. f FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS: DK GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K ♦ EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. I HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A vasárnapi munka- szünet Esztergomban. A vasárnapi munkaszünetet két törvény parancsolja: egyházi és világi. Az előbbi a délelőtti istentiszteletben való részvételt és a minden szolgai munkától való teljes tartózkodást kíván a hívőktől Parancsolata isteni példán és tekintélyen alapszik ; ezért az áthágását halálosbűn-számba veszi. A világi törvény szociális és erkölcsi célzattal Írja elő a vasárnapi munkaszünetet, különféle büntetésekkel erősítve a végrehajtását. A hatálya annál nagyobb terjedelmű, végrehajtása annál szigorúbb, minél műveltebb az ország népessége. A nyugati államok nagy részében immár teljes vasárnapi munkaszünet van, súlyos büntető klauzulákkal : a keletiekben a kulturális előrehaladás szerint kisebb-nagyobb fokú. Nálunk Magyarországon ezideig, mint általánosan tudva van, még nincsen teljes vasárnapi munkaszünet ; ámbátor minden jel arra mutat, hogy rövid időn belül valóra íog válni. Annak dacára azonban, hogy a mi törvényeink jelenleg csupán részleges vasárnapi munkaszünetet írnak elő, biztosan megállapítható, hogy az ipari és mezei munkát e napokon általánosan tiltják s az áthágásokat büntetésekkel sújtják. Mint eredményt megállapíthatjuk azt is, hogy az ország nagy részében végrehajtják a törvényi tilalmat: szünetel vasárnaponként az ipari és a mezei munka. Legfeljebb olyan helyeken dolgoznak, hol a közigazgatási hatóság népszerüség- hajhászatból, vagy kötelesség- mulasztásból elnézi a törvény áthágását. De ilyen hely nem sok van ma már Magyarországon és — tegyük hozzá — egyre kevesebb lesz, minden müveit embernek igaz örömére! Azon kevés hely között, hol az emberi kapzsiság és durva lelkűiét még mindig fittyet hány a törvény tilalmára, hol a hatóság jóváhagyó elnézése mellett szeghetik meg a vasár- 11"''i munkaszünetet, — tartozik a magyar katholikus vallás főpapjának székhelye, a „magyar Sión“ ; Esztergom városa. Egyéb kétes dicsőségeink mellett még ez a szégyenfolt is ott éktelenkedik rajtunk ! Emeli a szégyenletességét az a körülmény, hogy nem az országnak valamely félreeső zugában viseljük e foltot, hanem a főváros közvetlen közelében, nem valami vegyesvallású helyen, hanem túlnyomóan katholikus lakosságú városban! Vagy talán mi csak amúgy „hasból“ vádaskodunk?„Ujjunk- ból szopott“ rágalmakat dobálunk a levegőben ? Minden áron be akarjuk feketíteni Esztergom polgárságának és hatóságának jónevét ? Dehogy ! Nem vagyunk ily vakmerőek ! Mi csakis olyan váddal állunk elő, amelyet igazolni is tudunk. És vádolásunkat éppen a város jóneve érdekében tesszük ! A rideg tényállás az, hogy föld- és szöllömives népünk nagy része annyira eldurvult, hogy nem tud külömbséget tenni Isten pihenő napja és a dologteve napok közt: csakúgy dolgozik va„Esztogom és Vidéke“ tárcája. A tizenharmadik. — Esztergomi humoreszk. — Irta : Dr. Kőrösy László. V. A mint igy áthumorizálom az életet, a házmesterék finom, fehér kisasszonya tudakozódni kezd utánnam. Azt hallót a ugyanis az atyjától, hogy a második udvar harmadik emeletén kell laknom 64 alatt, de még sohase látott hat hónapon keresztül. Ennél fényesebb erkölcsi bizonyítványt már csakugyan nem állíthattak ki rólam. A házmester kisasszony a konzervatóriumba járt és énekesnőnek készült. Eleinte csak francia órakat adtam neki. Néhány óra múlva azonban észrevetem, hogy remek tanítványom egy egészen új tantárggyal ismertet meg engem. Szerelmes lettem. A kis szininövendék nem tanult meg ugyan tökéletesen franciául, de én kitanultam minden tudományomból s egy szép napon beadtam neki Írásban, hogy nem élhetek nélküle. A születésem napján, április tizenharmadikán történt. Nem kellettem többé a kis csillagnak. Keresett magának másik nyelvmestert, a ki nem született április tizenharmadikán s a ki sokkal illetékesebb francia leckék tanítására. Megvallom, őszintén megvallom, hogy kételkedni kezdtem theoriám- ban. A humor az öngyilkosság villámhárítója. Nagyon sok humorra lett volna szükségem, mikor régi hónapos szobámból kihurcolkodtam, hogy ne is lássam többet a kis démont, a ki boldogtalanná tett. Mikor elkészültem tanulmányaimmal, pályázni kezdtem. Sohase felejtem el azt az érzést, mellyel kérvényemet benyújtottam. Az irodaig- tató becsületes ember volt s alig merte rávezetni pályázatomra, hogy : tizenharmadik. Vissza akartam venni, mert láttam, hogy megint üldözni kezd ez a végzetes szám. De a többi hivatalnok azzal kecsegtetett, hogy pályázati kérvényem — valamennyiét agyonüti. Két hét múlva visszaadták a kérvényt s azt írták a hátára, hogy „a tizenharmadik pályázó kérelme ez idő szerint nem vétetett figyelembe.“ Ekkor már sokra vittem, lotto- hivatalnok lett belőlem s szolgálni kezdtem a mások szerencséjét. Egy áprilisi éjszakán, épen tizenharmadikán számokkal álmodtam. Április 4, péntek 5 és 13. Ezt a három számot meg akartam rakni. A mint a hivatalba lépek, a főnököm dúlt arccal jelenti, hogy nagy sikkasztás történt s hogy rögtön jöjjek vele Budára, hol az egyik pénzkezelő tiszt öngyilkosságot követett el. Azzal karon ragad, átrobogunk Budára, jegyzőkönyveket írunk egész nap s mikor éjfél után bevégezzük a vizsgálatot, végkép. kimerülve vergődöm haza. Másnap reggel kint vannak számaim: 4, 5 és 13. Az utolsó lutri számok hazánkban. Kacagni kezdtem a kacér numerusokra. Hiszen ezek az én szerencsecsillagaim. És mégis másnak hullanak az ölébe. Még a saját szerencsétlen születési számaimmal sincs szerencsém. Kezdtem nagyon, de nagyon kételkedni jövőmben. Mindig és mindenhonnan elkéstem. Sehol és senkivel semmi szerencsém. Most kezdtem először foglalkozni szerencsétlen kortársaim utolsó gondolatával, hogy meghalni valami csekélységért nagy ostobaság, de talán még nagyobb ostobaság életben maradni semmiért. Végre erélyesen elhatároztam, hogy szemébe nézek a sorsnak és megkérdezem tőle : — Imádott istenasszony, miért üldöz kegyed engem lépten-nyomon ? Hát tehetek én róla, hogy tizenharmadiknak születtem és hogy április tizenharmadikán, pénteken ? Hát már nem szabad azon a napon egyáltalán születni ? Csak egyetlen egyszer mosolyogjon reám, kegyetlen asszonyom. hiszen még soha a tekintetét sem láttam ! VI. A szerencse istenasszonya helyett csakhamar megjelent életemben egy asszony. Egy asszony, a ki még szerencsétlenebb, mint én, mert elvesztette férjét, gyermekeit, reményeit. Ez a boldogtalan asszony egészen hozzám illik, mostoha sorsomhoz termett. Megismerkedtem vele és érdekelni kezdett. Gyakran találkoztunk és az ismerősök el is jegyeztek vele. Akkor már irodám volt Budapesten, de a tizennegyedik kliens sohasem jelentkezett. Tizenhárom bukott kereskedő bonyodalmait fejtegettem és megvoltam elégedve jövedelmemmel. Csak elhagyatottsá- gommal nem. Szerettem volna egy kis gyereksirást hallani kripta csön- dességü lakásomban, esengeni kezdtem egy kis családi üdvösség után. Es a mit óhajtottam, azt sohase
