Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 41. szám
1913. május 25. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 receni csúfos emlékű főispánbeiktatás után történt, mikor a városi rendőrség jóindulatú észre nem vevéssel engedte a kir. biztost érdeme szerint megnyi- vákoltatni. A darabont rendőrség akkori erőszakolt bevezetését a jóravaló magyar városok erélyesen megakadályozták. Azokból a kezekből nem akarták városainkba fogadni az ajándékba hozott trójai falovat. A városok helyzete halaszt- hatlanul sürgős megsegítést követel, tényleg éppen a közrendészeti terhek átvétele a legigazságosabb és legcélszerűbb megsegítés volna, de összes városi rendőrségeinket egyszerűen átadni a bármikori kormányhatalom markába, — ettől elég friss tapasztalatok sőt sebek, eleggé óva intenek. Láttunk mi nemrég véi lázi tó anarkiát Budapesten — az államrendőrség védő ápolása alatt. Igenis, meghalljuk azoknak óvó figyelmeztetését, kik aggódva intenek, hogy a faló be- cipelhetése végett ne bontsuk meg esztelenül mimagunk városunk kőfalát, kapuját, mert attól lehet tartani, az ellenség csak színből vitorlázott haza, de még visszatérhet egy éjszaka és torkunkra forraszthatja a nagyhangú diadalmi ujjongást. Igaz ugyan, hogy ha a legnagyobb fegyveres erők, a katonaszigetkéket, aztán mikor kipihenték magukat, Isten nevében tovább úsznak. — Ezúttal azonban nem olyan utas érkezett, a milyenre János gondolt. A mint közeledett, csendesen billegve a vizen, látni lehetett, hogy afféle kis alkotmány, teknő vagy kosár, melyben valami fehérség villogott. Mikor a holdszőtte sugárhid- hoz ért, a fényes fodrok kíváncsian körülnyaldostak és kíváncsian fölloccsantak a széléig, minha tudni szeretnék, mi van benne. Az alkotmány pedig egy kis deszkaládaféle volt, melyben édesdeden aludt egy parányi gyermek. És az öreg Duna ritka pompával vette körül a kis utast, a kit rája bíztak. Ölébe vette, gyöngéden elringatta, összegyűjtötte tükrében az ég csillagait, melyek játszva bukdácsoltak vizében és ifjú habocskái ezüst és arany ragyogással kisérték, egymásra tolakodva, a gyermeket a hajóhíd felé. Ennek középhajója fölül egy kis piros fény ámuldozva, igyekezett leömleni a vízre, hogy ő is lássa, kit kisérnek ilyen diszme- nettel a hullámok. Ezt neki illett is tudni, mert ő volt a szent János lábánál égő piros mécses és ilyenkor, éjjel, mikor kegyes gazdája a csillagokon merengett, ő vigyázott helyette a Dunára. János, mint afféle vizi ember, kötelességének tartotta, hogy megnézze, mit hoz a Duna. Ez ősi viszony a folyam és az ő népe közt. Ezek mindent tudni akarnak egymásról. A Duna örökös kiváncsi morajlással ostromolja a partot és a hajókat, a vizi embert pedig izgatja minden titok, melyet el akar rejteni szeme elöl a folyam. Elég az hozzá, ság, a csendőrség nincsen a mi kezünkben, sőt ellenünk rendelheti valamely darabont-kormány: akkor úgyse érünk sokat a mi pléh-kardos kis rendőrségünkkel, de azért ezt a gyönge polgári fegyvert mégse kell a bármikori kormánynak kiszolgáltatnunk. Sőt minnél fegyvertelenebbek vagyunk, annál kevésbé. De hát elkerülhetetlen-e a rendőrség ilyenképpeni teljes államosítása ? A református papságot, mint az államnak is fen- tartó szerveit, részben az állam fizeti, azért mégsem tették őket állami papsággá. Ép igy köteles legyen az állam a rendőrség fentartásában segíteni a városokat, mert ez állami ügy, de azért nem helyes, sőt rút kapzsiság, hatalmi túltengés, nemzetellenes vétek volna magát az erőt kicsikarni e pénzért a magyar városok kezéből. Teljesen elég, ha any- nyit megkövetel, hogy a részben vagy teljesen állampénzen föntartott intézmény az állam ellen fordítható ne lehessen, a mire bizonnyára sohase gondolnának a városok. A városok igy szervezendő rendőrségünk fölött elfogadhatnak némi állami ellenőrzést, de ennél többet a kormány ne követeljen, mert azt mondjuk, hogy a városok kétségtelenül mindig megbízhatók és magyarok lesznek. hogy János ösztönszerüen csónakba ült és az úszó alkotmány felé evezett. — — No lám, hogy gyerek, még pedig ma szülött, azután meg él is, — morogta, mikor kiemelte a vízből a ládát. — Kellett nekem, hogy éppen máma maradjak fönn ilyen sokáig. János igen boszus volt, a mi nem csoda, ha meggondoljuk, hogy ha ő ma nem maszatol oly sokáig a köteleivel, a gyermeket nem ő kapja, hanem a megye (ha tudniillik a Hévíz patak torkán túl viszi a viz) vagy a püspök, (ha a hídig megy s ott a révészek fogják el) vagy pedig, hm, vagy pedig az, a kinek szánta az ismeretlen vászon cseléd, a ki nem volt elég gonosz, vagy óvatos, hogy egyenesen a vízbe vesse a szégyenét, hanem abba a kis koporsó formájú hajócskába tette és rábízta a hullámokra, hogy vigyék, s az égi csillagokra, hogy vezessék valahova — valamerre, a hol szívesebben látják az ilyen csöpp alkalmatlant, mint e földön — és a modern novellairodalomban. A gyermek az érintésre fölsirt, karmazsin piros kezecskéjével hadonászni kezdett és mintha ezt kiáltaná : — —- Óh jaj 1 Emberek ! Mi történik velem ? Mitől szakadtam el ? Micsoda fényes gombok azok ott a magasban ? Vájjon, ha kigombolják odafönn azt a nagy, nagy, aranyos pruszlikot, mi van ott ? Oh jaj mi van ott, mi van ott ? Jajveszékelő sírása lefolydogált a hullámokra, melyek sötétlő fodrozás- sal futottak a csónak után, a mint elhasitotta a viz vásznát. — Add vissza, add vissza 1 — ellenben láttunk mi nemrég is és ép igy el kell rá készülnünk, hogy láthatunk még vajmi megbízhatatlan és magyartalan kormányokat. A kormánynak a jövőt kell szolgálnia s nem a jövő erőivel önmagát. Varosaink többet érnek, sokkal többet (és biztosabbat) tudnak Ígérni és haszonra váltani, mint a legnagyobb kormány. B. Háború vagy béke? Két cikk. Irta : Agatsin Gyula. II. A békeeszmének mindig voltak hívei, igy pl. Cicero, a béke égi hirdetője, Jézus Krisztus, az ő szellemének megfelelően az egyházatyák, továbbá szt. Benedek, ki a békét élete jelszavául választotta ; újabb korban a legnagyobb elmék egyike, Kant {Immánuel, königsbergitanár, ki 1795- | ben megjelent „Zum ewigen Frieden“ c. munkájában igen lelkesen síkra száll érte s annak a nézetének ád kifejezést, hogy lassankint az összes államok egy nagy szövetséget fognak alkotni. S ime, két világrészben már megtörtént a kezdő lépés : Amerikában és Ausztráliában vannak egyesült államok ; Európa — sajnos — még nem jutott idáig, nálunk még azért köt szövetséget 2—3 állam, hogy más, szintén szövetkező állazugták a hullámok. — Ez a miénk. Ezt a mi gondunkra bízták. Az emberek nem értenek az ilyen kis veszendő jószág dolgához. Hallod, hogy sir ? így fog sírni az egész életén át. Mi úgy elcsititjuk, hogy soha meg nem nyikkan. Add ki nekünk a csónakból. Hogy a csónak ringani kezdett, a part felé tartván, a gyermek ismét elszunnyadt. János nézte a gyermeket, a kinek csöpp vörös arcára a holdvilág ráteritette súlytalan, átlátszó kendéjét. Az álla pici árkában néhány fehér gyöngyöcske remegett, jeléül, hogy mielőtt szélnek eresztették, utravalóul megszoptatták. Akárcsak néhány szem gyöngyvirág lenne ott, mely egy haldokló szeretet kertjében hullott rája. No hiszen, neked is rosszkor csengettek, — filozofált János evezés közben. — Te is rossz jegyet váltottál magadnak e világ hajójara. Szegény Istenke bogara, nem lett volna jobb neked, ha János ma a fülére fekszik és nem bolygatja meg az éjszaka rendjét ? Szép vigyázva fölvitte a gyermeket a kikötő hajójára és elhelyezte a pici házikóban. Aztán elgondolkozott a teendőn. Mit tegyen ezzel a kis jövevénnyel ? Persze el kell vinnie a városházára, — mert ez a lelet a nemes várost illeti, minthogy a Hévizén innen fogódott ki. Bezzeg jó volna most, ha idetoppanna Kalány Gergely, hadd örvendeztetné meg vele, — mert az nagyon fog örvendeni neki. — De nini, nem Kalány Gergely lappang ott a fasorban ? De bizony az. (Bei. köv.) mókát folytonosan rettegésben tartson. Az eszme népszerűsítése érdekében legtöbbet tett egy nő: Suttner Berta bárónő „Die Waffen nieder!“ c. irány-regényével, mellyel bámulatba ejtette a világot. Ugyanily céllal működnek a már minden művelt államban létező békeegyesületek; ilyen keletkezett 1895-ben nálunk is e címen: „A Magyar Szt. Korona Országainak Békeegyesülete.“ A tartós békét célzó intézmények létrehozására a leghatalmasabb kísérlet volt az, melyet II. Miklós, a minden oroszok cárja tett. 1898. augusztus 24-én Murawieff minisztere utján körlevelet intézett az összes hatalmakhoz a béke fenntartása s a nemzeteket sújtó fegyverkezések lehető csökkentése céljából. Ezen felszólításra összeült Hágában, Hollandia fővárosában 1899. május 18-án az első nagy békekonferencia, melyen 28 állam képviseltette magát. A két és fél hónapig tartó értekezleten megvitatták a béke szilárd alapokra való helyezésének kérdésén kívül a nép- és hadijog minden tételét, különösen pedig hangsúlyozták, mennyire szükséges volna, hogy az államok saját érdekükben egymással szövetkezve, szerződve, maguk felett álló Ítélő testületet létesítsenek, s megalakították az állandó nemzetközi választott bíróságot. A legnevezetesebb határozat, melyet hoztak, így hangzik : „A szerződéses hatalmak kötelességüknek tartják, hogy azon esetben, ha két vagy több szerződéses hatalom között valami viszály kitörni készül, őket arra figyelmeztessék, hogy‘szabadságukban áll, ez állandó törvényszékhez folyamodni.“ Minden államból 4—4 képviselőt küldenek ki 6 —6 évre. A viszálykodó felek ezekből választják meg a bírókat. Ez a választott bíróság azóta már többször működött, így pl. 1902-ben kiegyenlített egy viszályt az Egyesült Államok és Mexiko között; az előbbiek javára döntött amennyiben Mexikót egy és fél millió dollárban elmarasztalta és ezenfelül 43.000 dollár évi járadék fizetésére kötelezte — így kikerülték a háborút. 1905-ben döntött azon perpatvarban, mely egyfelől Japán, másfelől Britannia, Német- és Francia- ország között volt a Japánban letelepedett európaiak adókötelezettségét illetőleg, stb. 1907-ben volt a II. békekonferencia, mely a béke állandósításának tervezetén tovább dolgozott s a választott bírósághoz való folyamodást kötelezővé akarta tenni; mivel azonban úgy látszott, hogy a szavazás nem lesz egyhangú, csak elvben fogadta el. így ez időszerint még mindig háborúval intézhetik a nemzetek vitás ügyeiket. Jelenleg már folynak az előkészületek a III. békekonferenciára. Mit akarnak ezen békemozgalmak vezérei elérni ? Talán a háborút egyszerre s mindenkorra a föld színéről eltörölni ? Erről nem is álmodnak, de igenis remélik, hogy rendkívül ritka dologgá tehetik s a békét ésszerűbb és biztosabb alapokra helyezhetik, mint
