Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 29. szám
Esztergám, 1913. Vasárnap, április 13. XXXV. évfolyam. 29. szám. PQUTim és TflRSfí SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR GRÓH JÓZSEF LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS FŐMUNKATÁRS: DR KŐRÖSY LÁSZLÓ CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A vallás és a balkáni háború. A népek életét irányító tényezők között legszámottevőbbek minden bizonnyal a vallás és a faji érzés. Hol egyik, hol másik ösztönzi, ragadja nagyobb erőkifejtésre a nemzeteket, hol együttesen művelnek csodákat a néphatalmi viszonyok megváltoztatásában. Szembeszökő igazolást nyert ez a külömben nem mai tapasztalati állítás a most lefolyt s eredményeivel ámulatot keltő balkáni háborúban. A számra jelentéktelen balkáni szláv népek fényes hadi sikereiket kétségtelenül a két tényező együttes segítő erejének köszönik első sorban. Fő protektoruk, az orosz is azért segítette elő diadalukat oly hathatósan, mert fajtestvérei, és főleg mert orthodoxok. Vita tárgya szokott lenni : melyiket illeti meg az elsőbbség a két mozgató erő közül. Újabban a hitbeli kétkedés és a vallástalansag térfoglalásával szerfölött megszaporodott azoknak a száma, kik a vallásnak a népek életebeli fontosságát kétségbe vonják, sőt egyenesen semmisnek hirdetik. Nos, a befejezéshez közeledő balkáni háború biztos tanulságai fényesen rájuk cáfolnak a kétkedőkre és tagadókra, mert ezekből napnál világosabban kitűnt, hogy a meglepő eredmények előidézésében a faji érzés ereje mellett nem- csakhogy egyenlő, de — bármily paradoxonnak lássék is — határozottan nagyobb szerepe volt a vallási hevületnek. Mindenki, aki a lefolyt háború mozzanatait szeges figyelemmel kisérte, alá fogja Írni azon megállapításomat, hogy a kis balkáni nemzetek győze- delniét nagy, sőt legnagyobb mértékben az oroszok anyagi erkölcsi támogatása idézte < lő. De vájjon ennek a támogatásnak a faji összetartozás érzése volt a fő indító oka s éltető eleme ? Éppen nem ! Kétségkívül volt ennek is része benne, de sokkal nagyobb volt a vallási ösztönnek ! Mondhatnék ez esetben akár — vallási fanatizmusnak is ! Több, mint bizonyos dolog, hogy az oroszok segítsége nem dnnyira a szláv fajtestvéreknek, mint a szláv orthodoxoknak szólott. Ezért ragaszkodtak, intrikáltak annyit nyíltan és alat- tomban ; ezért lármáztak és tiltakoztak szünetlenül ; ezért küldözték a pénzt, ruhát, fegyvert (sőt tiszteket is!) a harcolóknak, mintha saját bőrükre menne az egész véres csetepaté. Külömben ebből maguk az oroszok sem csináltak titkot. Se az államférfiak, se a duma, se a nép! Az államférfiaknak a küzdők mellett ejtett rokon- szenv nyilatkozatai olyanok voltak, mintha csak a szentpétervári szinodus sárga épületkolosszusából maga a főprokurá- tor teleíonozta volna őket. A nagyobb részt pópákból álló duma meg, mint tudva van, nem is rokonszenvi nyilatkozatokat, hanem egyenesen „áldásokat“ sóhajtozott a déli „hittestvérek“ felé. Magának az orosz népnek felfogását pedig élesen megvilágította a Szentpéterváron legutóbb ellenünk tartott népgyülés, melyen a fő szónok, Bobrzinski gróf egyre az orthodoxia becsületbeli ügyét emlegette, akkora elragadtatással, hogy még a mi monarchiánkban is felügyeleti jogot mert követelni az oroszoknak ortho- doxainkra! „Esztefgoni és Vidéke“ tárcája, Esztergomi népdalok bokrétája. Gyűjtötte: dr. Körösy László. Szülővárosom rajongó szeretete buzdított engem már zsenge ifjúkoromban arra, hogy az esztergomi népdalokat, mondákat és regéket összegyűlj tögessem. Örömmel és fáradatlanul végeztem ezt a gyűjtést, melyet íróasztalom fiókjainak rejtelmeiből most hozok először nyilvánosságra. Már diákkoromban tanultam, hogy a magyarországi és erdélyi népdaloknak rendkívüli jelentőségük van. Bizonyos áhítattal olvastam tehát az első népdalgyüjteményt, melyet Kriza János, a múlt század negyvenes éveiben adott ki Vadrózsák cim alatt Ezek a vadrózsák valóban mindenütt fakadnak, a hol igazi magyar szó és érzés fakad. Petőfi Sándor diadalra emelte örökké halhatatlan költészetében a magyar népdalt, melyet sokáig még a színpadokon sem mertek énekelni. Azóta a Kisfaludy-Társaság több kötetre rúgó népdal gyűjtést adott ki. De azért még mindig tömérdek kötetre való vadrózsa virul mindenfele, a hol nem igen fordult meg gyűjtő. A népdalok irodalmi becse fokozta tehát ifjúkori elhatározásomat, midőn nekivágtam az esztergomi népdalok gyűjtésének. Nőm volt még azóta seholsem édesebb dolgom, kedvesebb foglalkozásom, mint midőn diákkorom szabad óráiban el kezdtem az esztergomi nótákat böngészni. A népvilágba kellett illeszkednem, hogy rejtett kincseit megismerjem. Sőt leereszkednem hozza, hogy megközelíthessem lelkét. Ilyenkor persze virág fakadt utamon és vidám nóta jutalmazott a nagyvárosi földműves házakban, a hol több iskolatársam is akadt és tolta szívesen a szekeremet. A hol mohos regék teremnek, ott rendesen üde források suttognak vagy mesélő romok ábrándoznak. Az esztergomi változatos határban is terem elég dal. A forrásvízre járó hajadonok messzire csengő nótákat dalolnak, mire a szőlőben foglalatoskodó földműves legények kiadós hangú vidám dalokkal feleltek. Ez volt a szivek visszhangja. Itt is, ott is, kalandozás közben hevenyében megörökítettem a visz- hangos nótákat. Néha azonban gyanúsan fogadtak ott, a hol nem ismertek. Azt hiiték a gyanakodó pógárok, hogy talán kárukra dolgozom, vagy kiszimatolok valami titkot. Följegyez- em ezt az egyszeri dialógot : — Mit akar itt az ifiur kitudósi- tanyi ? — kérdezte tartózkodó tekintettel a szőlősgazda. A gyanakodás kháoszát el akarva oszlatni, nyíltan ezt válaszoltam : — Már hogy minek tudakszó- dom a nótákról ? Hát csak azért, mert az kincs. — Csakhogy nem ád ám a zsidó a nótákért egy árva fityinget se! — Jobb is, ha nem vásári portéka az esztergomi nóta. Legalább majd én kötöm bokrétába valamennyit. — Osztán mikor rekesztyi be az ifiur azt a gyűjtést ? — Hát amikgr a Fári-kútja kiszárad Mert a népdal is forrásvíz és örökké fakad. — Azt gondótam, hogy az ijjen studérozó rir másvalamiben kereske- gyik nálunk. — Semmi egyébb keresetem nincs édes bátyámuram, csak az, hogy néhány nótát halljak maguknál. Erre aztán — hála az égnek — ott termett egyszeriben a kevésbbé kételkedő legény, a ki a présházból bort hozott a szőlőbe az édesatyjának. — No, daloj ennek az úrnak, máj lessz néhány jó szivarod! — szólt oda az öreg a fiatalnak. A legény azonban nem volt képes lediktálni a szöveget. Úgy jutott csak eszébe a dal, ha a melódiáját kezdi. Mert akkor valóban a nóta vezeti és adja ki a verset. Valamennyi gyűjtött esztergomi népdalom tehát csakugyan a dallam utján jutott a nép ajkára és onnan jegyzőkönyvembe. Néha-néha megneheztelt reám egy földműves leány vagy legény, ha olyan nótát dalolt, a melyet már ismertem. Hogy azonban seholse legyen akadályom, inkább föláldoztam az időt és a papirost, hogy úgy Írjam le a dúdolt nótái, mintha először hallanám. Több hónapba került, mig az
