Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 29. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. április 13. Tiszta sor, hogy, ha a bol­gárok és szerbek véletlenül más vallásuak, mondjuk : katoliku­sok, vagy protestánsok volná­nak, jóval mérsékeltebb lett volna az oroszok résztvevő ál­dozatkészsége és biztató rokon­érzése a balkáni fajtestvérek iránt. Sőt talán egészen el is maradt volna ! Legalább egyes történeti jelekből ilyesmire is lehetne következtetnünk. Pél­dául abból, hogy monarchiánk katholikus szlávjai iránt az oroszság — szerencsénkre ! — mind ez ideig semmi reálisabb mentő érdeklődést nem tanúsí­tott. Ahol pedig kinyújtotta jobbját katholikus faj testvéreire, nem igen köszönték meg gyám­kodását. Ismeretes, mily vas marokkal kezeli a mi „régi jó­barátainkat “ s a hozzá vérbe- lileg oly közel álló lengyeleket. Miért ? Mert katholikus vallá­suak. Tavaly nyáron Varsóban a magam szemeivel láttam és lengyel urak szájából saját füleimmel hallottam, hogy az orosz, testvéri fennhatóságához képest a porosz-német uralom csak afféle szelíd nyomás szám­ba jöhet. Ami pedig a legmeg­győzőbb bizonyság állításom alapos volta mellett, az, hogy ugyanaz az orosz nép, amely oly megható testvéri ragaszko­dással segíti a déli orthodox szlávokat, önnön birodalmában, saját véreit, az u. n. kis-oro- szokat kegyetlenül üldözi, mert esztergomi népdalokból szerény bok­rétát köthettem. A Kopaszhegyen pedig egy-két óra alatt néhány száz szál árva- lányhajat szedegettünk! De hát a nóta mégis csak külömb termés. Megszólalt a kopaszhegyen a mi nótánk. „Árvalányhaj a süvegem bok­rétája . . .“ Dalolva jártuk a Vaskaput, a Fenyvest, a Fári-kutat. A Cserepes erdőben már majálisainkon vidám diákdalokat zengettünk. Ezek is visszhangoztak nekünk. A zamárdhegyi szőlőkben nótá- san szüreteltünk. A nagyvárosi prés­házakban pedig vendégségek alkal­mával esztergomi dalokra gyújtot­tunk. így hódítottuk meg a nép szivét. A Csitri-sziget körül csoportosuló oázokra néha egész napra kirándul­tunk csónakkal. Velünk volt a bog­rács és a horog, de a jókedv is Itt szedegettük össze a dunai nép­dalokat. Ezek közül való a nemes melodiáju „Szőke vize a Dunának“ A természet kincseit tehát a ter­mészet ölén kerestük. így találtuk meg az esztergomi népdalok javát. Gyűjtögetéseim és kutatásaim közt igen tanulságos tapasztalatokra jutottam. Mikor szülővárosom berkeit már mind bejártam, kedvem támadt a megye egy-két tősgyökeres magyar — nincsenek vele egy valláson. A legérdekesebb pedig az, hogy, ha az ember mélyebben néz a dologba, reájön, hogy az orosznak ez a vallási ' védő buzgalma nem is igazi, nemes értelembeli vallásosság, hanem sötét fanatizmus, belső neme­sebb tartalom nélkül. Mikor ta­valy a cár birodalmában utaz­tam, az orosz Rómában : Moszkvában, meg Szentpéter­váron elég alkalmam nyílt az orosz vallási érzésről tapaszta­latokat szerezni. Elfogulatlan lélekkel állíthatom, hogy nem a legjobb végeredményre ju­tottam. Úgy találtam, hogy a vezető, intelligensebb néposz­tály külsőségekben ugyan val­lásosnak mutatja magát : nap­hosszat hányja-veti magára , |a keresztet, gyertyát gyújt a templomban, amely mellett útja elviszi; de az igazi, meggyő­ződésbeli áhitat hiányzik ben- sejéből. Ezt még a papságon sem lehet észre venni: se uccai megjelenésében, se templomi ténykedésében. Arcáról minden leolvasható, csak áhitat (meg intelligencia!) nem; a vallási szertartásokat lélek nélkül, gé­piesen végzi. Az ilyetén vallá­sosságot a mi tisztultabb felfo­gásunkkal csak babonaság né­ven illethetjük. Annyi azonban tény, hogy e lélektelen babo­nás hit annyira vérévé vált már az orosznak, hogy ortho- doxia nélkül szinte el sem kép­falujába is kirándulni egy kis nép­dal szüretre. Az anyag összehasonlítása után kiderült, hogy országosan ismert népdalokon kívül mindenütt saját külön termést is találtam. Hiába kutattam az először hal­lott eredeti versek szerzője után. Se­hol még csak nyomra sem leltem. Ugylátszik, hogy az a falusi le­gény, a ki nótát teremt, nem dicsek­szik vele. A pajtásai pedig mar úgy dalolták, hogy az a falujuk nótája. Valóságos csipkerózsa termés mindenfelé. Az esztergomi népdalkészlet sok­kal terjedelmesebb, mint az én gyűj­tésem. Hiszen a legrégibb és leg­szebb magyarországi nóták már rég­óta fülemülékkel népesítették be vá­rosainkat és falvainkat. Szülővárosomban körülbelül fél­száz eredeti népdalt gyűjtöttem. Ebeden és Döntősön majdnem ugyan­annyit. De mind a három hely más termésű. Vannak közös kincsek, de vannak eredeti sajátságaik is. Igaz, hogy egy-két esztergomi csipkerózsa talán máshonnan került a mi termő földünkbe, de azért úgy is tanulságos népdalaink vándorlása és meghonosodása. Az esztergomi földműves leányok és legények csak úgy dalolták eze­ket a beröpült nótákat, mintha igazi esztergomi termések lettek volna. zelhető. Másrészt az is igaz, hogy bármennyire híjával van az orosz orthodoxia a vallásos­ság lényeges jegyeinek, mégis csak fő mozgató erő volt ab­ban, hogy az oroszok balkáni hitsorsosaikat oly messze ki­ható fényes győzelmekhez se­gítették. Dr. Réthei Prikkel Marián. A takarékpénztár hévviz-fürdőjéről. Aki Esztergomnak legutóbbi két-három évtizedes haladását figyelemmel kísérte, méltányos Ítélettel kéiségkivül el fogja is­merni, hogy ebben nem csekély része volt a helybeli takarék- pénztárnak is. Ez a pénzintézet nemcsak részvényeseinek hasz­nán fáradozott sikerrel, hanem — közcélú hivatását helyesen értelmezve — a város fejlődé­sét is igyekezett előmozdítani hasznos építkezéseivel és vál­lalkozásaival. Ezek között értékre és ma- radandóságra nézve első helyen áll a már jó ideje létesített nyári héviz-uszodája, amelyet —- mint ismeretes — újabban tetemes áldozatkészséggel fedett téli-fürdővel egészített ki. Hogy az első mily fontos közérdeket szolgált és szolgál, könnyen el­gondolható abból az egyetlen sajnálatos tényből, hogy 18 ezer lakosú dunamenti váro­sunk ez idő szerint semmiféle más uszodával nem rendelkezik. Ha ez nem volna, nyaratszaka Gyűjteményemben nincsenek ki­vetnivaló, erkölcstelen vagy Ízléste­len tartalmú népdalok. Pedig ráragad a népre is valami trágárság. Az „olyan nincs a sifo- nérba,“ vagy a „Snajder Fáni“-féle helyi kupiék nem a népdalok termő földjéből fakadtak. Az ilyen vad­gombák nem sokáig tenyésztek. Leg följebb elázott mesterlegények kor- nyikálták valami csapszékben. Még a követválasztási gyártmá­nyokat is csak addig ismerte a nép, a meddig a kortesek élesztették a tüzet boroshordokkal. Az esztergomi nép költészete te­hát általában jó erkölcsű és válasz­tékos. Esztergomi szólás szerint ipar­kodtam a gyűjtött népdalokat sajtó alá rendezni. A mi magyar nyelv­tanainkból és igy a mi nyomdáink­ból is hiányzik a pontozott e mety fél é-nek felel meg; vagy a hosszú a és a nyújtott e, a mi szintén igazi esztergomi specialitás. Valamikor a komáromi nyelvet magasztalta irodalmunk, mert Jókai és Beöthy Zsolt komáromiak. A ko­máromi es az esztergomi szólás és kiejtés közt azonban alig van kü­lönbség. Mindakettő túl a dunai magyar nyelv zamatos formája és igy nincs okunk a mi esztergomi kiejtésünkön szégyenkeznünk. kénytelen lenne az úri közön­ség more plebis végezni fürdé­sét! De az uj fedett fürdőre is nem kicsinyleni való köz­hasznú hivatás várakozik, az, hogy egyrészt városunk csúzos betegei a hidegebb időszakban is használhassak gyógyító ké­nes vizét, másrészt a fiatalabb nemzedék állandóan gyakorol­hassa benne az úszás nemes sportját. Köztudomás szerint ez a cél lebegett a takarékpénztár vezetőségének szemei előtt, mi­kor a fedett úszócsarnok léte­sítésére határozta magát. S a város művelt közönsége hallga­tólagos tetszéssel és legjobb reménnyel kisérte az üdvös célnak valóra váltását. . . Ha most már a megnyitás­tól eltelt első év után fölvetjük a kérdést: hogyan fest a köz­hasznú cél a gyakorlatban; mennyire teljesedett a közön­ségnek a fedett úszodához fű­zött reménye ?, — hát a legel- nézőbb Ítélettel sem állapítha­tunk meg kedvező eredményt. Az első, amit ki akarunk emelni az, hogy a város lakos­ságát csalódás érte már a fürdő­árakban is. Remélt mérsékelt árakat és — kapott oly maga­sakat, hogy a kevésbbé tehető­seknek egyáltalán le kellett mondaniuk a fürdő látogatásá­éról. Nem bocsátkozunk ennek részletes magyarázatába és meg- okolásába, csupán mint le nem cáfolható köz meggyőződést ál­lapítjuk meg, hogy a fedett uszoda használati árait az esz­tergomi közönség szűkös anyagi viszonyaihoz képest arányta­lanul magasakra szabták. A ta­i. Szerelmes dalok. 1. Esztergomi várhegy ajján . . .* Esztergomi várhegy ajján Kis iboját találtam, Mikor te rád édes kis jány, Ojan sokáig vártam- Főtűztem a kebelemre Ott hervatt é a szegény, Jaj be meg is van az verve Kit elhagyott a remény ! 2. Csak azír szeretem . . . Csak azír szerétéin A barna ményecskét, Mer még tugg.ya főzni A borsós leveskét. Csak azír szeretnik Város vígin lakni, Mer arra jár rózsám A lovát itatni. Itatni, itatni, Magát fitogtatni Két piros orcáját Vélem csókótatni­3. Három hete . . . ttárom hete mőte vizén Halászok, Könyveimmé egy csöpp vizet Nem látok. *) Szövegét irta B. Szabó Mihály, melódiáját szerezte Dr. Kőrősy László az Esztergomi Kör első báljára. Jónás Pali hegedűje után lett népdal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom