Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 23. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 23. szám. Csütörtök, március 20, POUTmiés TBRSRDFILMILRR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMŰNKATARS DR GRÓH JÓZSEF DR KÖRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Ünneprontás. Elmúlt a márciusi hazafiúi ünnep: hatvanötödik fordulója annak a nevezetes napnak, melytől a magyar nemzet öntudatra ébredését, a magyar nép pedig felszabadulását számítja. Megülték az egész országban, megültük itt Esztergomban is. A külömbség a múlt és a jelen között mindössze annyi volt, hogy az idén az eddigieknél kisebb tömeg, szerényebb keretek között és mérsékeltebb kedv ben ünnepelt. Az enyhe tavaszi nap pazar bőséggel szórta derűs sugarait az ünneplőkre, kik mégis lehorgasztott fővel s bo- rongós arccal hallgatták az ünnepi szónokokat. Hogyan ? Hisz ez a nap eddig mindig a legtisztább nemzeti kegyelet és a legrózsásabb honfiúi remény ünnepe volt! Miért vagy miként tudott tehát beleférközni a hangulatrontó szomorúság? Talán mert szabadságunk ősi mencs- várai : a megyék ezúttal teljesen távol maradtak az ünnepléstől? Vagy mivel az ország- gyűlés sürgős nemzeti munkája miatt most kivételesen nem tartott szünetet s nem vette ki részét a kegyeletből ? Úgy van ! Hivatalos ünneprontás történt, amilyen már régen nem esett meg, mióta a magyarság szabadsága napját meg szokta ünnepelni! Ez fájt az ünneplő hazafi lelkeknek; ez vont felhőket a máskor derűs arcokra. A vármegyék távollétén ke- vésbbé csodálkozhatunk. Tőlük megszoktuk már ezt az előke- lősködő (s önmagukon kívül senkinek sem imponáló) kicsinylést ! De az országgyűlés „nemzeti“ jelzőjű többségi pártjának ünneprontása a legjogosabb, legfölháboritóbb megbotránkozást keltette széles e hazában mindenfelé! Valóban nehezére esik az embernek, hogy az ilyenén nemzetietlen eljárással szemben magyarán ki ne fakadjon ! Nem lehet senkinek se kétsége benne, hogy az országgyü- ésben háromnegyed év óta történt s tudatosan ép március 15-én ezárt események után tulajdonképpen nem öröm —, hanem gyászünnepet kellett volna most tartanunk. Úgy van! Fekete szalagokat kellett volna kötnünk azokra a zászlókra, melyekkel a honvédtemetőbe kivonultunk ys gyászfátyollal borítanunk be ama virágos koszorúkat, melyeket az ott pihenő szabadsághősök sírjára letettünk. Vagy talán csak a mi látásunk oly sötét, hogy fájdalmat talál ott, ahol megnyugvást és reményt kellene lelnie? Bár igy volna ! Ám a tények rideg megiatolása azoknak a sötéten látóknak ad igazat, kik úgy ítélnek, hogy az országyű- lés szerencsétlen temperamentumú elnöke megfélemlített (tehát nem tárgyilagosan határozó) pártjával március idusának eddig örömünnepét puszta bosz- szuállasból gyásznappá változtatta a nemzetre nézve. Emeli e magában is súlyos megítélés alá eső cselekedet beszámitha- tóságát az a körülmény, hogy az ország törvényhozó testületé mutatott vele példát nemzeti eszményeink megsértésére, ha nem kiirtására ! Mert hát gondoljuk meg: mit jelent 1913 március 15.-e a magyarságra nézve ! Jelenti elsőben is több mint egy évtizedes vértelen nemzeti küzdelmének saját fajbelieitől való szégyenletes letörését. Vita tárgya lehet : helyes volt-e az obstrukció, vagy sem. Mondjuk : helytelen volt. De azt senki se vonhatja kétségbe, hogy a független magyar nemzeti állam továbbépítése érdekében indították és harcolták végig. Helyes „Esztojom és Vidéke“ tárcája. Antiromantika. A férfi : Nézze kedves, ilyet nappal nem lehet hallani. Csak éjszaka, amikor mélységes csend csókolja a levegőt. Lássa, a Remetecsucsnál holdvilágban hajlonganak a fák. Most mindjárt ideér a szél. Hallja, hogy szalad keresztül a leveleken ? Ez Pal- lesztrina zenésmiséje ! A leány: 0 maga, maga cinikus, hát maga költő is tud lenni ? Maga romantikus ? Nem fél, hogy nevetségessé válik ? A férfi: Nem, dehogy : hiszen ez nem is romantika. Csak annak a néhány száz évnek a lehelleteit érzem, ami nyomtalanul szállt el mi előttünk. Nem tudom, érti-e? Hogy... hogy itt nem változott semmi, ritkák az emberek és irtatianok az erdők. Hiszen alig él egypár ember az egész régióban, mert azok, akik ott bent a szobákban alusznak, most nem léteznek. Különösen irt erős az egyedüllét benyomása, mert én nem szeretem az agyonkultivált természetet. Itt a fürdőigazgatóság elég hanyag. Nem fésülik agyon a mezőket. A leány: Mégis csak romantikus ! A férfi: Nem vagyok az. Hiszen én innen a teraszról, mint valami páholyból nézem az ég kulisszajáté- kat. Szél szimfónázik a faleveleken és ragyognak az ég szufiítái, a csillagok Nezze csak, most egy felhő takarja el a reflektort, a holdat és a peremén szép ezüst eső hull. így látjuk ezt a színházban is, csakhogy ott fülledt a levegő és meleg van, itt pedig az éjből feltörő illatokat csapkodja ide a szél. Szeretnék itt kint bolyongani akár egész éjjel. A leány : Eső is jöhet ám, vagy vihar. Hát akkor mit csinálna ? A férfi: Akkor szépen tudomásul vennem a modern kényelem vívmányait és bevonulnék a szobámba. Velem nem cicázhat a természet holmi zivatarokkal. Arra legfeljebb csukott ablakon keresztül kíváncsiskodom, föltéve, ha nem vagyok álmos. Volt ugyan idő, amikor másképp néztem a levegőbe. Amikor órákhosszat ácsorogtam az esőben, külvárosi sikátorok közt és Trauermarsch motoszkált a lelkemben. Volt. I Most élvezem a természetet, de módjával. Lássa, elbújt a hold. Erre előveszem a zseblámpámat, megnyomom ezt a gombot rajta és látok újból. 12 óra hosszat éghet egyfolytában, holott az éjj nem tart 12 óráig. Lássa a hold truccol. Nem akarja, hogy lássam magácskát, amint mosolyogva hallgat. És hogy ne lássam a nyakának fehér vonalát. De én akarom és lássa, máris ég a lámpám. A leány : Úgy beszél mint egy lámpaügynök ! A férfi : Az nem baj. Nem tudom gondolt-e már arra, hogy milyen 'gyönyörű emberpéldány egy józan, raffinált eszű, egészséges mérnök. De maga fázik. Persze, dekol- tál a blúza. Könnyelműség ilyenkor. Igaz, hogy holdfényhez és éjszakához — igen, főleg az éjszakához — stilszerű a dekoltált nyak. A leány : Na és aztán ? Önt a nappal hideg, cinikus embert egyszerre úgy eilágyítja a holdvilág és egy dekoltált blúz. A férfi: Nem lágyít el de szeretném megcsókolni. Ne értsen félre ! Nem zsongó idegekkel, hanem nyugodtan, megelégedéssel. Föltéve, hogy nincs ellene kifogása, amit hiszek is, mert úgy tudom, hogy a kedves ismerősei közé számít. Az udvarlás, bókok és egyéb romantikus előzmények fölöslegesek : higyje el, előítélet az emberektől, hogy ezt megkövetelik. Lássa, ha most nem csókoljuk meg egymást, mindketten veszítünk. Nincs erre semmi ok, csak egy buta társadalmi dogma. Tegyük túl magunkat rajta. A leány: És mondja, maga ezt mind nyugodtan mondja el. És nem tart attól, hogy mint sértő tolakodót szokás, faképnél hagyom ? A férfi: Csak egy kis pszichológiát ! A hozzátartozói most a hallban időznek, ön pedig itt maradt. Ez azt jelenii, ha romantikus recipe szerint kezeltem volna, már túl lennék az első csókon. Én undorodom az ilyen apró romantikus svindliktől. A leány : Most hadd válaszoljak én. Nem tudja mi az a szerelem, még nem érezte, mert nincs szíve. Puszta érzékiség beszél magából, melyet alá kellene rendelnie az akaratnak. Maga nem egész ember. Hiányzik az a szenzusa, mely megépíti az utat öntudatában a biológiától