Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 36. szám
4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1912. május 1. selését. A miniszter kimondta, hogy a vászonuniformist csak május hó első napjától szeptem- hó 30. napjáig szabad viselni. Maga a hőségnem jogosítja a pénzügyőrt az uj gúnya viselésére. Csak akkor járhat a vászon egyenruhában, amikor olyan szolgálatot teljesít, amelyhez „teljes fegy- vérzettel kell kivonulni. A pénzügyőrök alszaka- szonként mindenkor ugyanazon össze állitásu egyenruhában tartoznak szolgálatba kivonulni. — A vidéki rendőrség államosítása. A napi lapok hire szerint már május hónapban megkezdik a vidéki városok rendőrségének államosítására vonatkozó előmunkálatokat. Egy uj rendőri ügyosztályt is szerveznek most a belügyminisztériumban, amelynek élére dr. Pekáry Ferenc fővárosi államrendőrségi főkapitány-helyettest nevezik ki miniszteri tanácsosi ranggal. — Versenytárgyalás az áll. építészeti hivatalnál. Az ipolyság—esztergom—székesfehérvári állami közút 44.0—44.1 km. szakaszán lévő 8 számú hídnak vasbeton felszerkezettel való ellátása és az ezzel kapcsolatos munkák építésének biztosítása céljából az 1912. évi május 3-ik napjának d. e. 10 órájára az esztergomi m. kir. állam- épitészeti hivatal versenytárgyalást hirdet. Bánatpénzül az ajánlati összeg 5%-a vagy az esztergomi m. kir. vagy bármely más kir. adóhivatalnál teendő le. A műszaki művelet és feltételek a nevezett kir. államépitészeti hivatalnál megtekinthetők. — Hamis bankjegyek. Április 1. óta igen sikerült hamis 20 koronás bankjegyek vannak forgalomban. Ezek a bankjegyek photómechanikai utón állíttatnak elő. A Hamisítványok első tekintetre valódi, némileg elmosódott valódi 20 koronás bankjegyeknek látszanak, figyelmes megtekintés után a hamisítvány szine a valódi bankjegyektől eltér, amennyiben a valódi bankjegy fakó, halvány szine helyet a hamisítvány zsíros fénnyel bir. Papirosa vastagabb és puhább, mint a valódié a sorozat és számjegyzések pedig finomabbak, mint a valódi bankjegynél. Ezen meglehetősen sikerült hamis 20 koronások főképen vásárok, továbbá posta- és pénzintézeteknél hozatnak forgalomba. A hamisítókat nyomravezetők 10—15, sőt 20 ezer korona jutalomban részesülnek. Esetleges észleletek a rendőrkapitányságnál jelentendők. — Hosszabbak a napok. Az elemi iskolában az idő felosztás magyarázása közben megkérdezte a tanító : — Hány órára oszlik a nap? Egy lelkes süvölvény harsogva kiáltja oda : — Huszonötre ! — Megbolondultál? Ki tanított erre a szamárságra ? — Hát hiszen a tanító ur mondta tegnap, hogy a nap most már ezután egy órával hosz- szabb lesz ! NYILT-TER 3 Kedves Szabóné, mit tegyek ? ta sí sí sí sí sí sí sí A gyerek köhög és egészen rekedt, a nyaka vörös és én nagyon félek. De hát most, késő este még sem küldhetek orvosért. — Akkor adjon a gyermeknek egyelőre hat szódeni ásványpasztillát meleg tejben, de valódi Fáy-félét, s egy óra múlva megint hatot Ez már elegendő lesz és biztosan használ. Vegyen holnap egy egész dobozzal, az ára csak 1 korona 25 fillér, a gyógyszertárban, vagy drogériában megkapja. Fáy valódi szódenijének mindig kellene a házban lenni. Utánzatot utásitson vissza. JÉG- ÉS HIDEG- aa ss fejlesztő-gépeket m m 0 0 0 0 0 0 0 0 0 legjobb kivitelben készítenek Dr. Wágner és Társai Egyesült Gyárak Részv-Társaság Budapest, IX., Tinódy-utca 3. sz. Különlegességi készítmény számos év óta : hűtőgépek és teljes hűtőberendezések ki sebb és teljes közepes szükségletre mészárosok, hentesek, tejgazdaságok, gazdasági üzemek, sörfőzdék, sörraktárak, szállodák. kórházak stb. számára, mar 3000 K-tól feljebb. — Elsőrendű referenciák ! — Tessék 7. számú árjegyzékünket kérni. a a a a a a a a a s a 000000000SSSSaggSQ yes és szorgalmas kitanult ivberakó leány Ug LAISZKY JÁNOS könyvnyomdájába felvétetik. ! II IRDETÉSEK H az Esztergomi 1 11 Naptárba a a V • jutányos áron elöjegyezhetök. Védjegy: „Horgony“. A Liniment. Capsici comp., a Horgony- Pain -Expeller pótléka egy régjónak bizonyait háziszer, mely már sok év óta legjobb be- dörzsölésnek bizonyult köszvénynél, osúznál és meghűléseknél. Figyelmeztetés. Silány hamisítványok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan eredeti üveget fogadjunk el, mely a „Horgony“ véd- jegygyel és a Richter cégjegyzéssel ellátott dobozba van csomagolva. Ára üvegekben K —.80, K 1.40 és K 2.— és úgyszólván minden gyógyszertárban kapható. — Főraktár: Törők József gyógyszerésznél, Budapest. Dl Richter gyógyszertára az „Arany oroszlánhoz“, ^Prágában, Elisabethstrasse 5 neu.** Ha „FORHIN“-nal permetez! I-szór Kevesebb agond, -szór Kevesebb a munka,-szór Kevesebb, amunkabér? mert a „FORHIN“ a sokszorta megjavított BO'R'DÓI HEVEREK kész állapotban ! Nagyon erősen tapad nedves levélre is! Bármily harmatnál permetezhetvele. Semmi üledéke nincs. Számtalan elismerő nyilatkozat ! ^Gyártjuk az eddigi dr Aschenbrandt szabadalmát képezett Rézkénport és bordói port is. Kérjen ingyen és bérmentve leirást a-gyártól, BUDAPEST. Yl.j Vad-út 93. sz. FORHIN Kicsiny ok, nagy okozat. A természet örök időktől fogva fenyegeti az embert, mert ha ideális mesterművet teremtett is benne, amennyiben anyai gondossággal a legelőkelőbb szellemi javakkal ruházta fel, de szeszélyességében azért sokszor durva erőszakkal bánik vele. Majd elemi csapásokkal sújtja, majd alattomos szolgáit, a mikroorganizmusokat, a legrettenetesebb betegségek előidézőit küldi ki ellene, hogy a porból vétetett embert származására emlékeztesse. És bár az ember évezredek alatt megtanulta, hogyan védekezzék a vízhiány és a villámcsapás ellen, csak kevéssé tud segíteni magán, hogyha arról van szó, hogy bacillusok aknamunkáját kell elhárítani. Szerencsére a földi vándor nem hagyja magát oly könnyen megfélemlíteni. Szakadatlan munkában tanulmányozza a természetnek rá nézve sokszor veszedelmes hatását és titkos munkáját s a természet egy-egy békésebb órában maga árulja el azokat a fegyvereket, amelyekkel az ember a küzdelemben élhet s amelyeket aztán meg is ragad, hogy ügyesen és óvatosan védekezzék. Sajnos, a győzelem ritkán szegődik zászlója alá. Sok betegség csúffa teszi a taktikáját és elragadja mellőle társait, sőt némelyek oly módon lépnek fel, hugy méltán nevezhetjük őket az emberiség ostorának. Tuberkulózis ! Tüdővész ! Ezeknek a szavaknak vészes hangzásuk van, Hány embertől ragadták el kedves hozzátartozóját 1 S amig mi erőnknek és egészségünknek örvendünk, talán már semmit sem sejtő testünkbe is belopózott, hogy lassan, de biztosan elsorvasszon bennünket. Ámbár ez a romboló betegség nem tudja sokáig eltitkolni jelenlétét s amikor elárulta magát, akkor már legfőbb ideje, hogy azon fentartásért, az életért energiku san megkezdjük a harcot. A küzdők azonban nem egyenlőek számban, nagyságban és kitartásban. A szegény embernek tehát társra van szüksége a küzdelemben} igazi Segítő társra. Sokáig nem találtak meg ezt a segítőt, mig végre előlépett rejtett létéből s az emberiség szolgálatába lépett. E társ neve: kreozot. Ez a bükkfából nyert anyag, amelynek sohasem rothadó tulajdonságát éléggé ismerjük, nyomban az orvosi gyakorlatba való bevezetése után nagyszámú gyógyító eredményt produkált. De sokáig megtartotta kellemetlen tulajdonságait is, mint a kellemetlen szag és iz es mérgező hatás, amely főképen a gyomor működésére volt zavaró hatással. Mivel továbbá a kreozot, amely nem egységes kémiai test, közömbös anyagokat is tartalmaz, az volt a legközelebbi föladat, hogy a búzát szétválasszuk az ocsutól, vagyis a hasznos részeket a többitől elkülönítsük s ezzel olyan formát adjunk neki, amely kizár a testre ártalmas minden anyagot, anélkül azonban, hogy ezzel különleges hatása gyöngülne. Ebben a törekvésben az F. Hoffman-La Roche & Co. cég teljes sikert ért el, mert Sirolin „Roche“ néven oly készítményt állít elő, amely a kreozotnak csakis hatásos alkotórészeit tartalmazza és teljes méregmentessége mellett kitűnő, sohasem remélt, most azonban általánosan elismert orvosszer a tüdőbajok ellen. 707/1912. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János utca 18—ao.