Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 37. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 37. szám. Vasárnap, május 5. r AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. SZERKESZTIK: KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ....................12 K Negyedévre.........................3 K F élévre ...... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fillér Az összekötő vasút és versenytársa. (K. F.) Úgy látszik, elért végre Esztergomig az az idő-áramlat, a mely néha évtizedekig szunyadó kis városkákból rohamosan fejlődő emporiumokat teremt. Még csak az előszelét érezzük ennek az időáramlásnak, de a reménységek, ter- vezgetések eddig holt rügyei máris fakadozni kezdenek rá. Hátha még a vállalkozási kedv is feltámad egyszer és a csöndesen kamatoz- gató tőkék is kivonulnak produktiv, város fejlesztő munkára ! Hogy miért látjuk egyszerre olyan rózsásnak a jövőt ? Bizony a szkeptikusok előtt nem tud- nók elég okát adni ennek a bizakodásnak. Kis megvalósulások külön-külön, de összerakva már csinos mozaik képet alkotnak. Kezdődött — hol is ? A Kossuth Lajos-utca kövezésen és a Széchenyi tér aszfaltozásán, azután jött a villanyvilágítás, a ' Kisduna kotrása, a csatornázási építkezések megkezdése, a vízvezetéki próba- kutak fúrása, a takarékpénztári fürdők, a káptalani gőzfürdő renoválása, a csavar- gőzős állomásának áthelyezése és — nunc ad fortissimum — az összekötő vasút lendületes akciója. Hogy mit jelentene erre a városra az összekötő villamos vasút, azt nem akarom — Isten tudja, hányadszor — ismételni, de az bizonyos, hogy igen nagyon kívánatos dolgokat jelentene. Most, az első komoly lépések után autentikus hir jött egy másik vasúti tervről, a mely esetleg konkurensévé is válhatna a mi összekötő villamos vasu- tunknak. Ez az uj terv nem is uj. Régen foglalkozik vele a Füzitő-esz- tergomi h. é. vasúttársaság, de azt hitte mindenki, hogy a nagyszámú kérészéletű tervek közül való ez is, mig most egyszerre felvetődött kontúrja a láthatáron. Az esztergomi h. é. vasúti állomástól Pilismaróiig vivő uj h. é. vasútról van szó. Négy útvonal-terv született meg egymás után erre a vasútra nézve, de kettőt már véglegesen elvetettek s most már két alternativ trace-ról van csak szó. Az egyik vonal a hegyeken vezetne, a városbeli két téglagyáron keresztül, a Maróti utón Pilismaróiig. Ennek bibije a 18 permilles, tehát erős emelkedés. A másik vonalterv: a Kisduna partján, falazat közti töltésen a Lőrinc hid mellett, a primási híd alatt, mindvégig a Dunaparton Pilismarótig. Ez a reájuk nézve előnyösebb útvonal. A napokban lesz megtartva a trace- revizió s akkor foglal állást a társaság egyik, vagy másik, — de minden valószínűség szerint a második — útvonal mellett. Ez azonban igen komoly és veszedelmesnek látszó versenyt jelentene az összekötő vasútra nézve, a mit mi nagyon féltünk a pénzes és igy erősebb konkurenstől. Nézzük csak közelebbről, hogyan alakulna ki a helyzet akkor, ha ez a már engedélyezet vonal megépülne. A füstnélküli, tehát az egészségre előnyösebb s modernebb villanyos üzem „ESZTERGOM és VIDÉKE" TARGAJA. Istenáldotta búza. (Alföldi mese.) Mikor az Úristen a világot megteremtette, leküldte az angyalokat, nézzenek körül idelent, van-e még valami hijja a. világnak. — Van ám, Urunk-teremtőnk, — jelentették az ángyaik, — búzát még nem teremtettél. — Ejnye, ejnye, — csóválta meg az Úristen a tejét, — hát akkor miből sütik az emberek a kalácskenyeret ? — Zuzmóból törik, fakéregből őrlik, — panaszolták az angyalok. — Nosza hamar rázzátok ki az abroszomat az ablakon, — parancsolta az Úristen. Egy-kettőre felkapták az angyalok az aranyabroszt az Úristen asztaláról, vitték az ablakhoz s a mi morzsa benne volt, mind kirázták a földre : abból hajtott ki idelent a búza. Akkoriban azonban még nem volt olyan áldott növény a búza, mint most. Olyan volt, mint az árokparton növő vadbúza, a mivel a gyerekek szoktak játszani. Alacsony a szára, tarac- kos a gyökere, ritkás a kalásza, apró a szeme. — Ejnye, de hitvány kis gizgaz lepte el a földet, — mondogatták az emberek és ügyet sem vetettek a búzára, hanem azután is zuzmóból, meg fakéregből sütötték a kenyeret. Mindössze két testvér akadt, aki azt mondta, hogy az Isten ajándékát nem szabad megvetni. Az egyik is fogott magának egy darab búzaföldet, meg a másik is. — Isten nevében vessünk, — mondta a fiatalabb, a kinek ^ annyi volt a fia, leánya, a hány az ujja. — Isten nevében arassunk, — mondta az öregebb testvér, a ki olyan magánosán élt a világban, mint valami öreg fűzfa a pusztában. Hát hiszen vetni könnyű volt, mert abban a szél is segített. Vitte az apró magot, mint a pelyvát s hol szemenként hullajtottá el, hol csomósán ágyazta be a földbe. — Adtál, uram segítséget, de nincs benne köszönet, — sóhajtották a testvérek, akik az első szántó-vetők voltak a világon. Bezzeg nem fújt a szél aratáskor. Sütött a nap, mint a fütött kemence, hullott a verejték, mint az eső, szédelgett a két testvér, mint a beteg. Külön kellett leszakajtani minden szál buzács- kát, kézzel kiperegtetni minden kalászát s utoljára se lett több az egész termés egy-egy zsák búzánál. — Szép holdvilágos este volt, mikor a fiatalabb testvér bekötötte a zsákját a tarlón. De ki is nyitotta mindjárt, felét kiöntötte a szérűre s csak a másik felét hagyta a zsákban. —Ezt átviszem a bátyám szérűjébe, odaöntöm az övébe, — gondolta magában. — Nekem van fiam, lányom, van, aki segítsen kenyeret keresni. Neki se kicsi, se nagy, aki segítségére legyen. Uram, segíts meg jó szándékomban. Azzal a vállára kapta a zsákot s nekivágott az éjszakának. Hát a hogy a földje széléhez ér és át akar bújni a sövényen, összeütődik valakivel, akinek épen olyan zsák van a vállán, mint az övén. — Te vagy, öcsém ? — kiáltotta el magát a zsákos ember. — Hova igyekszel bátyám ? — kérdezte a fiatalabb testvér, lecsusztatván a zsákot a válláról nagy meglepetésében. — Én bizony tehozzád indultam, — tette le az öreg ember is a zsákját. — Én bizony, mondom megfelezem veled, a mit az Isten adott, magános ember vagyok, kicsivel beérem ; sokan vagytok, sok éhes száj kéri a falatot. Abban a percben nagyot villant fejük fölött az ég, hirtelen meleg szellő kerekedett, fölkapta a zsákokat s a mi búza volt bennük, azt mind szerteszét szórta a világon. — Legyen megáldva, a mit a testvéri szeretet megszentelt, — mosolygott le az Isten az égből. S azóta olyan bokros növésű, telt kalászu, kövér szemű, istenáldotta növény a búza.
