Esztergom és Vidéke, 1911

1911-02-12 / 13.szám

Esztergom, 1911. XXX111. évfolyam 13. szám. Vasárnap február 12. AZ ESZTERGOMVARMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA, Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. Telefon szám 38. Megjeleni c vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. Csütörtöktől — Vasárnapig. A főorvos felebbezési joga. Egyik helyi laptársunk csütörtöki számában „beavatott forrás"-ból ezt jelentette: „dr. Seyler Emil megyei főorvos a vármegye közigazgatási bizottsága fegyelmi választmányának a polgármester elleni fegyelmi felmentő ítéletét a m. kir. belügyminiszterhez megfelebbezte. A miniszter döntésére igazán kíváncsiak vagyunk, bár nem is vitatható, hogy a főorvos azok közé, akiknek a törvény a fegyelmi ügyekben felebbezési jogot biztosit, nem is tartozik." Ahány sor, annyi tévedés. Először is az alispánnak a polgármester elleni fegyelmi vizsgálatot elrendelő végzése ellen nem a közig, bizottság fegyelmi választmányához, de magához a bizottsághoz kell felebbezéssel élnie, aminthogy a polgármester sorra-kilincselés után élt is ezzel a jogával, sőt felebbezését minden egyes tagnak meg is küldte. A fegyelmi választmány elé egyáltalán nem került a polgármester ügye, mert hiszen csak a vizsgálat elrendeléséről s nem ítélethozatalról volt szó. Az igy „beavatott forrás" ily vaskos tévedések után bátran bedugulhat. A főorvosnak — ezt nem beavatott forrásból tudjuk, tehát igaz — talán háromszoros felebbezési joga is van. Mint feljelentő felebbezhet, mint a közigazgatási bizottság tagja jogával él és mint a közegészségügy őrének ily fontos szakkérdésben egyenesen kötelessége, hogy felebbezésével világosságot derítsen ebbe az ügybe. De nem hagyhatja megtorlatlanul a főorvos azt a botrányos, nem egy város polgármesteréhez, de a hutai bíróhoz sem illő hangot, amelyet Vimmer Imre felebbezésében használt és „városom jóizlésü közönségének" nagyobb épülésére a nyilvánossággal közöltetni el nem mulasztott. Most, hogy a felebbezéssel nem a tiszti főorvosnak, — amint akarta, — hanem magának ártott, megmozgat füt-fát, hogy a minisztériumban a közigazgatási bizottság határozatát jóváhagyják. Bizonyára Meszleny Pál főispánra hárul az a terhes feladat, hogy a polgármestet kiszabadítsa kellemetlen helyzetéből. Az 1876. évi VI. t.-c. 22. §-a világosan előírja a főorvos kötelességét ily esetekben s ezt a törvényt még akkor is alkalmazni kell, ha Wimmer Imréről van szó. Megengedjük, hogy a polgármester, közelebb lévén a 70-hez, mint a 60-hoz, az öreg emberek nyugodni vágyásával békében, nyugalomban akar élni s nagyon mérges lesz, ha felzavarják édes szendergéséből. De hát ki mondja azt, hogy a polgármester már évek óta nincs nyugalomban? A közönség nem, a 140

0

|°-os pótadó sem. A beavatott források erről nem beszélnek. A törvény az ily nyugalmi ügyekben felebbezési jogot ugyan kinek biztosit ?! ? Hatásköri összeütközés. A vízivárosi zárdában — mint minden évben néhányszor — ismét kiütött a fertőző baj. A város polgármestere okulván a multakon, törvényes felelőssége tudatában tel„ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁ

JA. Fény a ködben. Valahol messze, sötét szigeten, Polypok éltek embersziveken: Rut od vak nyelték fényét a napnak, A gyönyörökből morzsát se hagytak, Mig tüzes kardjával meg nem jött az angyal: A szent Józanság, az Élet akarása, Hogy magát a beteg szivekbe ásva Legyen a világ merész, nagy bölcse, S a vajúdó vágyakat betöltse ! Lehelletére kigyúltak a lelkek, Megtépett szivek akartak és mertek, Álmos vakságra szépség gyúlt a szemben, És megtanultak látni tisztán, szenten, Fürödni járni sugaras napba, Belekezdeni csodás dallamba, , Amely egy egész világot átfog, S megenyhít minden nyomorúságot! ... Hogy mit érzek most, — ki sem mondhatom. Rajongás bennem minden kis atom, Az agyam lángol, a vérem buzog : Ó, te, a boldog Pyrenäusok - Szent földjén élő szabad portugál, Innen odáig be hosszú ut áll, S mégis ott vagyok vágyban, gondolatban, Hol fölolvad a dermedés, a fagy S im a virágzás áldott része vagy! Nem ejtnek meg a zsolozsmás imák, Kolostorszagu jámbor fúriák, Urad, Istened magadban hiszed -— Nem rut, nem aljas többé a szived! Jó vagy és bátor magadhoz magad — Ki gonddal szánt, vet: gazdagon arat, Rokonod már a rügybontó meleg, Termékenyitő tüzét leheled, Felolvad minden dermedés, a fagy, S most a virágzás áldott része vagy. Tuba Károly. Mit irunk ma és mit Írhattak régen? Az újságírás világából. Kossuth lapját, a Pesti Hírlapot, a Landerer cég adta ki. 1844-ben a szerkesztő és kiadó szerződése lejárt és ekkor Kossuth rá nézve előnyösebb szerződést akart kötni Landererrel, aki mellesleg a kormánynak is kedves szolgálatot akarván tenni, — Kossuth követeléseit nem volt hajlandó teljesíteni, melyet hatalmas vezércikkei tettek népszerűvé. Kossuth 1845-ben, miután uj lapra nem kapott kiadási jogot, — elvállalta a Hetilap szerkesztését, melynek csak közgazdasági tárgyú cikkeket volt szabad kiadnia,—de Kossuth az ő közgazdasági cikkeibe is annyi politikát kevert, hogy méltán riadozott tőle a cenzor és a kormány. Már nagyon vigyáztak az ártatlannak vélt hetilapra, mikor Kossuth „Úrbéri viszonyok" cime alatt irt vezércikket, amelyet azonban a cenzúra első betűtől az utolsóig törölt és igy a Hetilap vezércikke helyén fehér maradt a papiros. A mai nemzedék, amelyik teljes sajtószabadságot élvez, méltán kíváncsi lehet arra, micsoda merész hangon tárgyalhatta Kossuth az úrbéri viszonyok sürgős rendezése kérdését 1845ben ? Kossuth később alkalmat vett arra, hogy ezt a konfiskált cikket újra kiadja és mikor most Viszota Gyula közlése nyomán olvassuk ezt a „rebellis" cikket, álmélkodunk azon, hogy az ötvenes években micsoda enyhe és szelíd hangú cikkeket talált a cenzor olyanoknak, hogy azok közlése esetén a világrend felbomlását féltette. íme Kossuth hírlapi cikkének legerősebb kitétele : „Fokonkénti haladás" fogjátok mondani, bölcs szó magában, ki szóljon ellene ? ott és akkor, hol a fokonkénti haladás alkalmazható; de boldogtalan szó, midőn az elkésésnek ürügyül szolgál. Ily általános eszmék szerint, melyeknek értelme tárgy, idő és alkalom szerint különbözik, egy nemzet jövendőjével nem szabad játszani. De ha általánossági hajlamotok van, én nektek egy más eszmét mondok, mely biztosabb vezértek lehet. Mondom nektek azt: annyit tegyetek, amennyit szükséges, ne többet, mint amennyi kell, de nem is kevesebbet; és mindenek felett ne felejtsétek, hogy az alkalom istenasszonyának csak elől van üstöke, hogy az elvesztett percet Isten sem adhatja vissza s az elmulasztott alkalmat sokszor semmi áldozat, semmi bölcseség sem pótolhatja ki. Ha vannak, kik azt harsogják füleitekbe: „Ne siessetek", én arra kérlek, „El. ne késsetek". Feltárva fekszenek lelkem szemei előtt histó-