Esztergom és Vidéke, 1911
1911-08-17 / 64.szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Varsányi Ignác ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . Fél évre .... 6 K Egyes szám ára 3 K 14 f, Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fill. Tűzoltóságunk lehetetlen állapota. (V. I.) Alig van szebb, az emberi méltósághoz illőbb, sőt kötelességszerű cselekedet, a munkabíró, fiatalabb generációra háruló feladat, mint az öreg kornak, a munkának, a közéleti és magánéleti önzetlen tevékenységnek megbecsülése, tisztelete és elismerése. Sajnos bizony, de ugy van; lassanlassan elmúlik az idő. Észre sem veszi sokszor az ember, hogy megöregedett s egyet fordult a világ, csak mások látják meg munkabírásának csökkenését, sőt — nem egy esetben — teljes hiányát. S ha ilyenkor a még mindig hivatást betöltő egyén mások figyelmeztetésére, gyöngéd éreztetésére szorul, amely figyelmeztetés arra irányul, hogy a kérdéses intézmény akkor is életképes, sőt jobb lesz, ha a kor előrehaladása miatt átengedi a működési teret másoknak, akik most is dolgoznak helyette, azt az illetőnek nem szabad rossz néven vennie, hanem meg kell értenie. Csak ugy töltsön be az ember valami tisztet, ha a teher, a munka is az ő vállán nyugszik. Ilyen eset fordult elő az esztergomi tűzoltó egyesület legutóbbi választmányi gyűlésén, melynek ismertetésére itt közöljük tűzoltóságunk lelkes vezetőjének, Osváth Andornak lemondó szavait: Tisztelettel bejelentem, hogy az esztergomi önkéntes tűzoltó egyesületnél 1896 óta viselt titkári (segédtiszti) állásomról lemondok. Lemondásomnak oka az a tespedés, amelyben az esztergomi önkéntes tűzoltó egylet évek óta sinylik és amely immár elérte ama fokot, mely azt mutatja, hogy cselekvésre képtelen. Emberbaráti irányzatú egyesületről ' lévén szó, kötelességem a tespedés, jobban mondva a züllés okára is rámutatni s ez nem más, mint Dóczy Ferenc főparancsnok személye. Ez, a múltban agilis férfiú az aggkor növekedő terheivel vállain évek óta, görcsösen ragaszkodik ahhoz a nagy felelősségű pozícióhoz, amelynek betöltésére csak erős férfi vállalkozhat s amelyre egy elaggott, a magas kornak minden gyengéjével megterhelt ember helyzetének jogán felismerése mellett pillanatra sem vállalkozhat. Nem uj dolog az a tekintetes választmány előtt, hogy Dóczy Ferenc már évek előtt alkalmatlanná vált a tűzoltó egylet parancsnoki állására, hiszen csak emlékezetbe kell hoznom amaz önkényü cselekedetét, hogy az egyesület működő tagjai közül 1898-ban egyszerűen kitessékelte a leghaszhavehetőbb elemet, az ácsokat- és cserepeseket, akik el addig Gabanitz Ferenc volt alparancsnok osztályvezetése mellett minden elismerés mellett teljesítették nehéz feladataikat, arról azonban, hogy azok helye pótoltassák, nem gondoskodott, de nem is gondoskodhatott, mert ilyen bántó eljárás után esztergomi ács és cserepesiparos Dóczy Ferenc alatt önkéntes tűzoltó lenni nem akart és maiglan sem akar. Hasonló módon elriasztotta az egyesülettől a kéményseprő mestereket is. Erőszakos magaviselete és modora miatt minden tűzesetnél összeütközésbe került a rendfentartó hatóságokkal s megnevezhetem a legutóbb szolgált rendőrkapitányok mindegyikét, tanúságul hívhatom arra nézve, hogy valamennyivel kikezdett, összeveszett a helyett, hogy arra törekedett volna, hogy a füzeknél annyira kívánatos rend fentartásában egység legyen. Dóczy Ferenc főparancsnok tudvalevőleg évek óta beteg s e miatt voltaképen csak névleges főparancsnok, azt azonban, hogy gyengeségei alkalmatlanná teszik őt felelősséges tisztének betöltésére, nemcsak nem ismeri be, hanem beteges hiúságával mereven ragaszkodik helyéhez. Én, tekintetes választmány, Dóczy Ferenc főparancsnok indítványára 1908-ban az egyesület közgyűlése által tb. parancsnokul választattam. Dóczy ur és közöttem akkor az ő folytonos gyengélkedése következtében olyan megállapodás jött létre, hogy amennyiben segédtiszt is vagyok, helyette vállalom mindazt, ami különösen tüzesetek idején a főparancsnok kötelessége. Eltekintve attól, >,ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Bene Pistáról. Irta: id. Farkasfalvi Imre. (Folytatás.) Az 1868. évben u. n. „Baráti Kört" alapítottunk, s a kis társaság éltető szelleme Bene volt, titkár és lapszerkesztő egy személyben ; majd mintázni tanult, és viaszból nemcsak az orvosi pályán ismeretes praeparatumokat készítette el nagy buzgalommal, hanem igazi plastikai alakokat gyúrt és mintázott, mikor a Molnár-utcában nagyobb lakást bérelt. Hogy mikor vette feleségül Nagy Máriát, nem bírtam kipuhatolni, mint főhadnagy 1900. szeptember 8-án halt meg Szekszárdon, ötvennégy éves korában. Hogy az egyháznak hü fia volt, mutatja, hogy érette Pakson szept. 10-én szentmisét szolgáltattak. Müvei közül a „Koszoru"-t nem bírtam a budapesti könyvtárakban feltalálni. Az a kis vers, amely az ő „Battaria" cimü füzetében az első helyen olvasható, ugy emlékszem, amabban is megvolt: Rózsa és ibolya. A kikelet nem adott kinyílott rózsát koszorúnkba Mig bimbója fakad, fűztük a kék ibolyát. Barátjának dr. Burczkó Dánielnek ezt irta az emlékkönyvébe: Hintve van életutunk vegyesen rózsák- s tövisekkel. Hogy tövisekre ne lépj, lépteid el ne hibázd. Az orvosi pályára csinálta a többi közt e két distichont : Sirásó. Jajh ! orvost temetek! jótevőm, drága reményem 1 Mit keresek most majd ? rozsda emésztő kapám. Katonából orvos. Barmászatra adá fejét, ki előbb cserepár volt. Többet öl a késsel, mintsem a karddal előbb. Ostorozta a bünt, a rossz verselőket s a társadalmi bajokat. íme: Korunk hibája. Elmondom, mi hibája a mostani nagyszerű kornak: Hölgyei férfiasak, s asszonyosak fiai. De legjellemzőbb „Noahiád" cimü furcsa hőskölteménye, amelyet kéziratképen férfiak számára nyomatott. Mottója ennyi: „Lebben a kórszellem előbbre, előbbre, Szárnyából egy árva toll lehull a földre; Felveszem a földről, felveszem a pennát, S bemázolok vele mennyet és gyehennát." Bene ugy gondolkozott, hogyha Dante megírta az isteni színjátékot, Madách Imre az ember tragédiáját, mért ne írhatná meg ő is az ember comoediáját ? A szerzőséget — úgymond — egy cimborája cselekedte, aki először az égben, utóbb a borban kereste az igazságot s e kettőbe bele is halt, s őt kérte fel azért, hogy a reverendájának fényét el ne homályosítsa. Szerette csipkedni a Fits.- vagjy leány intézeti legjutányosabban szerzünk be fi t f monogramozott állapotban kitűnő anyagból 10 nap alatt ~W ~M szállít a cég! kelengyét