Esztergom és Vidéke, 1911

1911-01-01 / 1.szám

A teljes közöny, tétlenség és fásultság meghozta méltó és előrelátható gyümölcseit ugy a pártvezetőség, mint a bűntelen közkatonák részére. Kiállitotta nrgár 1 a teljes tehetetlenség, a nemtörődömség és akcióképtelenség bizonyítványát a választásokon győzelmes munkapárt vezetősége azzal, a hogy szinte kardcsapás nélkül átengedte teret azoknak, akiken a két képviselőválasztás alkalmával pedig fényes diadalt aratott. Ezeknek a bukásoknak következményei ma még kiszámíthatatlanok, de hogy a bosszú, a retorzió a minden ellenkező meggyőződésűn való átgázolás az ellenzék tér elfoglalásával megkezdődik, arra garancia e párt eddigi működése s nem tudnók elhinni, hogy e győzelmek hatása alatt más, szebb és szelídebb érzelmek alakultak volna ki e párt vezetőinek kebelében. De mintha a munkapárt szétroncsolt erejéből még megmaradt volna valami ! Az a bizalom, mellyel a helyi inteligencia és a földmivesosztály a munkapárt iránt viseltetik, mintha még nem foszlott volna szét a pártvezetőség akcióképtelensége miatt. E gondolatnál önkéntelenül is elénk tűnik Meszleny Pál főispán alakja, az ő szerencsés keze, s csak ő benne bizunk s csak őt tartjuk annak a férfiúnak, aki ha közismert tapintatosságával, uri modorával és akcióképességével a párt iránt fennálló bizalomra támaszkodva kezébe veszi a szétzülleni hagyott párt összekovácsolását, a vezetőség agilis tagjaival még mindig megmentheti, ami menthető, de minden esetre összpontosítani fogja személyében azt a bizalmat, amely Esztergom város polgárainak szivében a munkapárt iránt ma ts megvan. Vegye kezébe Őméltósága a munkapárt megszervezését ugy a megye törvényhatósága, mint a város képviselőtestülete számára, szüntesse, meg azok működését, kiknek összes tevékenysége immár kimerült alkosson személye és a kormány politikája mellé egy — ha nem is nagy, de megbízható és akcióképes liberális többségét, amely mint munkapárt ha nem számban, de legalább tekintélyben és egyéniségekben sikerrel fel tudja venni a küzdelmet a diadalmas reakciós táborral szemben. Ismerve őméltósága szerencsés kimenetelű vállalkozásait, nagyfokú kormányzati tudását, teljes bizalommal és hittel a megindítandó akció sikerében köszöntjük őt az uj év első napján és felhívjuk e megye és város minden a liberalizmusnak élö polgárát, hogy a főispánt és a munkapártot ebbeli munkájában velünk együttesen diadalra segítse. 1911. Minden esztendővel jobban érezzük egy kavargó, zivatarokat hozó időnek borongó közeledtét. Történelmi oknyomozók csodálatosan sok hasonló társadalmi jelenséget állapítanak meg a mai kor és a francia forradalom nagy epochája között. Akkor is mint most forrongott az irodalom, kereste az uj hangot, az uj idők jövetelét; ép ilyen kapkodó volt a művészet; uj formát űzve, kergetve ; a társadalom dekadenciában majd felhevülve, majd tört szárnyakkal, vezető ideák nélkül. A társadalmi osztályok késhegyig menő ellentétben, a felsőbb osztályt gyűlölettől kisérve. A francia forradalomnak eí kellett következnie ; megérlelte az idő. Igy van most is. Az irodalom lázban. Holnapnak nevezik alkotásait. A művészet a szecesszió jegyében torzszülötteket teremt; előttünk a legrutabb osztály harc s mig a tömeg erőit gyűjti, régi bálványain ül a hazug demokrácia. Az az esztendő, a melytől búcsúzunk és az az uj esztendő, a melyet köszöntünk, — mintha csak száguldva vinne egy tisztító, egy átformáló társadalmi evolúcióhoz. Az emberiség szép céljait az osztályharc, a társadalmi forradalom kapkodó jelenségei közben féltve kell nézni. S bizonnyal aggódásunk és balsejtelmünk sokak érzelmét szólaltatja meg. Mit hoz a beköszöntött újév nemzetünknek? Váljon az európai eszmeáramlat átvonul-e rajta szelíden; vagy fergeteget idéz elő ? Lehetséges-e, hogy békésen, explózió nélkül az idők méhe megszüli az áhított uj közszellemet, melyben a munka és tisztesség még ürinepeltebb erényekké nemesednék, mint a mai talmi demokrácia furcsa idején ? Hiszen, ha ugy volna, ki rettegne az uj idők elkövetkezésétől ? Ámde a tömeg uralom dicsőség szomja, harci lármája, boszszu érzelmétől átitatott jelszavai, — mást sejtetnek. Ez az uj európai eszmeáramlat, — ugy látszik — ég a vágytól, maga elé torlaszokat emelni s elég hatalmasnak Ígérkezik, hogy a torlaszokat el is söpörje. Hol szép virágok s tüztollak ragyognak, Mosolyogva álljatok meg ott, Véljétek ott játékosan, kicsinyben A régi paradicsomot. Szávay Gyula. A basa. Széchenyi grófról, a konstantinápolyi tüzoltóparacsnokról. Irta : Brődy Sándor. Török postával levelet kaptam. Ki lehet az a naiv lélek, aki a török postával küld nekem levelet ? Hogy nem fél: leszakítsák az irása bélyegét, bizalmas irását elolvassák, aztán kézbesittetlenül eldobják. A török posta a kíváncsiságon, a kémkedésen és a megbízhatatlanságon alapszik. A szultán, tudom nem levelez azzal, hanem corresdenziáját bizza a konstantinápolyi orosz vagy német postára. Valami nagy ravaszságnak kell abban lenni, hogy ez a török bélyeges levél megérkezett. Valami fanatikus ó-török Írhatta és hát kinyitom. Kinyitom és ime kipattan belőle a legrégibb magyar családok egyikének, legnagyobb nevü tagjának egyik sarja, több sarja. A magyar basa, felesége és gyermekeinek arcképe. A leglányosabb és leggyermetegebb lelkű basa ez, aki csak sütkérezett valaha a padisah fényében. És talán a legtörökebb is, dacára, hogy Széchenyinek hívják. A megtestesült — igen jól megtestesült — nyugalom, csupa álmatagság, elül vagy tiz óráig egyfolytában a konstantinápolyi Pest fogadó lugasa alatt, elnézi, hogy érik a szőlő és várja, mig jön jelenteni az egyik ordonáns: tüz van basa, Jamgumvár ! Felemelkedik és el megy a tüz után, gyalogosan, mivel hogy a tábornoknak és tűzoltó főparancsnoknak nincsen lova. Pedig Konstantinápoly kövezete nem jó, és a távolságok benne olyanok, hogy amikor az ember azt mondja, itt a szomszédban, — az egy órajárást jelent. A basának mindegy, egy óra, tiz óra, fáradtság, nyugalam, egy perc, vagy az örökkévalóság. Széchenyi fia nem lehet renegát. A basa nem mohamedánus, a felesége is keresztény és görög. Csak egy van. De az izlámnak alig van igazabb hive a basánál. Törhetetlenül hisz a törökben, a „mintaember" mondja. Abdul Hamid nagyobb a szemiben, mint nagy Napoleon és olyan tulajdonságokat fedez fel benne, amikről más nem tud senki.*Pedig 20 év alatt csak egyszer szólította meg és már 10 év

n óta nem akar adni neki egy heti szabadságot. Ő felsége talán fél, hogy nem jönne vissza, külföldön maradna. És rosszakat beszélne őfelségéről odakünn, mint ama bizonyos Weiss basa, akit nagynehezen pénzzel, állásokkal J lehetett visszacsalogatni, amikor már telepletykálta a világot. Igazolatlanabbul még nem félt ő felsége. Egy ma született gyermek elárulhatja őt és a palaist, de a basa — soha! Maga a hűség a hála, bonhómia. Szeret magyarul beszélni, különösen a gyermekeivel, a kik nem értik. A kis Flórika tud egy pár szót és meg is fog tanulni, mert csudálatos nyelv-talentum : az anyjával görögül, az apjával franciául, az iskolában németül és az utcán törökül beszél. De magyarul énekel. Boldog mosolygással hallgatja ezt a basa, mert lelkének poézise és a gyomra, ezek magyarok még tökéletesen. Uzum — lugas alatt, langy szeptemberi K

ÉZIMUNKA PAMUTOK, o o o o o EZDETT és ELŐNYOMOTT KÉZIMUNKÁK, CSIPKE, SZALAG o o o o o o o RUHADISZEK, SZABÓKELLÉKEK o o o ESZTERGOMBAN, KOi A LEGJUTÁNYOSABBAN estéken — a vérbe a gyászba borult Konstantinápolyban beszélgettünk arról is, hogy miért nem jön haza. A Széchenyi fia idegen kenyéren ! Akitől mi csaknem mindenünket kaptuk, annak a vérét más táplálja! Megalázó, rut, gondolatnak is! — Már itt csak megélek a munkám után, excellenciás vagyok és hamar tábornagy leszek. Mit csinálnék odahaza? Pedig szeretném látni Pestet! A szultán kegyelmes hozzám, szép fizetésem van és a kommenciót kikapom rendesen. Huszonhat kenyeret egy nap, egy mázsa kávét, mindent, annak idejében még szőlőt is. Nincs jobb dolga a világon senkinek, mint a török katonának . . . Igen megbízható úriembertől hallottam, hogy a mikor a basa ezt mondta, már 3. hónapja nem kapott fizetést és abból élt, társaival, a kegyelmes urakkal együtt, hogy eladta a kommenciót a zsidónak. (Mert ott is van, csak hogy ott görög). Hallani sem akart arról a basa, hogy rendetlenül kapják a lénungot és amikor megkérdeztem: Igaz-e, hogy nem régibben a bagdadi adóhivatalnál utalták ki a fizetését, hogy oda menjen érte, ha tud, ha mer ? Azt felelte : — Ez rossz vicc. De nyomban rája szép fehér-piros arca merő vörösség lett, mert hazudni nem tud a basa, ebben nem lett törökké. Ha az európai nagyhatalmak mindenáron fönn akarják tartani Törökországot, nem bánom, én se bánom, belemegyek, legyen. De csak ezért a mi magyar basánkért. Hogy oly őszintén, erősen hozzájuk tudott csatlakozni, ez az, ez már valami. És ha meggondolom, hogy mily szomorú lenne a szegény basa, ha a szultántól elvennők Konstantinápolyt. Egyelőre maradjon hát csak nála, náluk kettejüknél. SZEREZHETŐK BE o ER LAJOS-nál SUTH LAJOS-UTCZA 2, TELEFON 120 /