Esztergom és Vidéke, 1910

1910-11-13 / 88.szám

Eszíergom, i^iu. ] a»i

r Qtx szám. Vasárnap, november 13. Szerkesztőség és kiadóhivalal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f. Kéziratot nem adunk vissza. —. Nyilttér sora 60 fii Csütörtöktől — Vasárnapig. Nyergesujfalu és Esztergom. Nem messze van Esztergomhoz, a magyar Rómához Nyergesujfalu, nem esnek egymástól mérföldekre távol, de ha a földrajzi távolság a két helység között elenyésző is, véghetetlen az az ür, amely a megye székhelyétől az esztergomi járás e virágzó, kézi- és gyári iparral megáldott községének polgárságát elválasztja. Nálunk évtizedes hagyományhoz hiven, a hercegprímásoknak és a főkáptalannak székhelyén a klikkek a megye és a város ügyei intézésében, a közélet minden terén jelentés, sőt mondhatni vezető szerepet játszottak mindenkoron. A polgárság, de különösen a város közönsége utóbb annyira megszokta ezt a vezetést, hogy később — de különösen a mostani városkormányzási régime alatt — teljesen elvesztette a lába alól a talajt, annyira, hogy többé már nem is gondolkodott sorsán, hagyta magát vezettetni, mint a vak koldus az e célra felfogadott vezető után. S mig a körülötte lévő többi városok, Győr, Komárom, Vác, sőt Léva, Ipolyság, Párkány is előre és mindig csak előbbre törnek, gyarapodnak, virágzó ipart és kereskedelmet teremtenek, [addig Esztergom polgársága az egyesek által vezetett klikk akaratának van kiszolgáltatva. A legfontosabb kérdések e klikk érdekeinek szemüvegén tárgyaltatnak s a városi képviselőtestület e miatt hosszú éveken át nem volt képes egy valamire való intézkedést tenni, merf a képviselőtestületet a klikkvezérek irányították s a polgármester az ő parancsaiknak volt a mindenkori végrehajtój >, Nem történt e városban a kiegyezés óta egy jelentősebb alkotás sem, mert azok, akik mérhetetlen anyagi és erkölcsi javaikkal a várost előbbre vihették volna mindig féltékenyen őrködtek, hogy Esztergom munkásvárossá, ipari és kereskedelmi gócponttá ne lehessen, melyre pedig, a fővárosnak mintegy elővárosa lévén, helyzete és fekvése által egyenesen predesztinálva van. Nem ismerte fel a varos polgársága nehéz helyzetét, hogy neki nem a városnak a fejlődéstől való visszatartása az érdeke, hanem az, hogy a város fejlődése és gazdagodása előmozdittassék. E helyett leszokván a saját lábán való járásról, kiszolgáltatta teljesen magát a klikk kirendelt városvezetőjének és az az által maga köré toborzott elemeknek, amely elemek a közérdekkel a szájukon elvezették a várost a 122 percentes pótadók paradicsomába. A talpratermett, a saját lábán járó önérzetes, nem a saját önös, hanem a város érdekeit felfogni tudó polgárság hiánya teremtette meg azután azt a helyzetet is, hogy a város képviselőtetülete a legvilágosabb dolgokban is, mint például az .ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. golt ugy keverik össze-vissza, hogy valóságos gyönyörűség! A társalgás nagyon „gemütlichül" folyik. Ella éppen azon panaszkodik, hogy a nagy „durcheinander" miatt, mely nála uralkodik, ő még nem „mitmacholhatott" semmit, bár több helyütt „beántagolta" magát, amikor Bajai Sárikának feltűnik uj kalapja és megkérdi kinél vette? „Itt sehrág vis-a-vis a Durchhausban Kalán Mórnál." — Nagyon "reitzend" áll. Olyan „duftig"! — Pedig nem is uj. Csak ugy „zurichtoltattam". — Én is hozzá megyek, eddig Weisznál dolgoztattam, de az annyi „gschichtnit" csinál és egyáltalán nagy „Reisser". Viola nagysám nevetve vetette oda : És ugy nézi az embert, hogy szinte „umheimlich". ; Ella folytatja: „Igaz, kissé „begriffstützig" s ez néha szinte „umbeháglichchá" válik. De az ilyet én „mit in den Hauf nehmolok". Azt gondolom, ne kívánjon az ember többet, „nurwas recht und biliig!" ' „Drága is őkelme", vágott közbe Viola. — Olyan „Kunschaftokhoz" van szokva, a kik nem nézik semminek az árát, á tout prix, csak „was gut und theuer ist. De mikor én azt mondtam neki, hogy drága, egészen „beleidigt" volt. Erre az egész nőtársaság kikezdte Weiszt és tiszta szívből „sinfölte". — Ez az ember svindler durch und dürcli. — És ha szólsz, mir nix, dir nix, elkezd Zorkámnak. Petrovits Nyegos Miklós. (Talán kevesen tudják, hogy a költő a fekete hegyek országának, Montenegrónak cárja.) Nem mind arany, ami fénylik, És a trón nem heverő hely! Ül azon is boldogtalan — Kicsi lányom, hidd el, hidd el! Korona is, bármi fényes! — Tövisből van sokszor fonva. ' Elégedett, boldog királyt Nem isiner ám, csak a monda! Ám a kicsi kunyhóban is A boldogság lakik véled, Ha dolgozol csöndben, titkon, ' Tisztességben s —' Istent féled. Fordította: Szászy István. Budapesti magyarság. Irta: Bérezik Árpád. Társaság van együtt. Csupa budapesti aszszony, akik a magyart, németet, franciát, meg an„aufbegehrolni" és „bissig" lesz. Kereskedőn überhaupt nem szeretem a naseweisságot. Én csak olyanhoz megyek, aki „anstendigül" viselkedik. Gyönyörűséggel hallgattam, ezt a nyelvet, ezt a dió-nyelvet, a budapesti „szalonnyelvet"'. Magyarságom csak ugy hizott bele! Mindnyájan magyar hölgyek . . . némelyik vidékről is került fel . . de már megtanulta ezt a nyelvjárást. Észre sem veszik, hogy a mi édes szép nyelvünket „elsandlirozzák". Mintha nem is tudnának magyarul! Pedig dehogy nem tudnak, csakhogy ők ugy beszélnek, „wie ihnen der Schnabel gewachsen ist." Ha kissé gondolkoznának és hozzászoktatnák magukat, kifogástalanul és tisztán beszélhetnének. De mit törjék magukat? Igy is jó! Ez „tout á fait chic" . . . Magyart, németet, franciát, angolt össze-vissza dobálni, divat manapság. Másutt arra nevelik és szoktatják a gyereket, hogy anyanyelvét választékosan, tisztán, előkelően beszélje. Nálunk ezzel nem sokat törődnek, sőt minél több nyelvet tömnék a szegény gyerekbe már kicsi korában, hogy valamikép egyet se tudjon tiszteségesen! ... Az iglaui dajka, a francia-németangol mademoiselle, Fraulein és miss remekül elvégzik a munkát, a magyar nyelvérzék kiirtását. Azt a becses, pótolhatatlan nyelvösztönt, mely bennünk él és folyton működik, hogy mindig önkénytelenül, akaratlanul megtaláljuk, sőt szükség esetében megteremtsük a helyes, kellő, megfelelő szót és kifejezést anélkül, hogy azt keresni kellene. Ne csodáljuk hát, hogy mire a gyermekek felnő-