Esztergom és Vidéke, 1910

1910-05-08 / 37.szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA" szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Felelős szerkesztő: Dr. Dénes Aladár. Előfizetési árak: 12 kor. Negyed évre . . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára . 14 fi 11. Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fillér. Egész évre . Fél évre . . Csütörtöktől vasárnapig. Timeo Danaos. Kálmán Gusztáv államtitkár zsolnai programmbeszédében ezt mondotta: „Önöknek mindenük van, nem szorul­tak semmire, van fejlett iparuk, kereske­delmük, mezőgazdaságuk és Zsolna ezen par excelence gyárváros immár a maga erejéből halad a legszebb jövővel kecseg­tető felvirágzás útján." Dr. Fehér Gyula az őt jelölő értekez­leten pedig a következőket jelentette ki Esztergom polgárságának: „Ettől a kormánytól se nem kérek se nem fogadok el semmit Esztergom számára." Mondta ezt dr. Fehér Gyula dacára annak, hogy jól tudja, hogy Esztergom városának semmije sincs. Mi nem akarjuk Összehasonlítani a két képviselőjelölt kijelentését és nem is óhajtjuk a következtetéseket levonni már csak azért sem, mert erre szükség nincs, hiszen oly világosan átlátszó mindakettő. Csak egyre akarunk rámutatni. Kálmán Gusztáv, amit egyszer meg­mondott, amellett meg is maradt, de mit tett dr. Fehér Gyula ? Dr. Fehér Gyula szombaton egészen egyszerűen megfordította a párduckaca­gányt és azzal vigasztalta meg a jó esz­tergomiakat, hogy hát most már majd ha ő lesz a képviselő, igenis el fog menni ahhoz az államtitkárhoz, akivel szemben most a legádázabb harcot folytatja és majd kérni fogja őt, hogy valósítsa meg azt a programmot, melyet oly kitörő örömmel fogadott Esztergom polgársága. Dr. Fehér Gyula ime belátta, hogy ennek a városnak a jóléte és boldogsága tisztára a kormány jóindulatától függ, igy tehát ime most már egy állásponton van velünk s igazán csodáljuk, hogy az a dr. Fehér Gyula, akiben mindenkor és még most is ennek a városnak egyik leghűbb fiát látjuk, miért nem engedi át a teret annak a Kálmán Gusztávnak, akibe ő is belehelyezi minden, ezen város felvirág­zására irányuló reménységet. A Rükwerts-koncentrirung. Az ország legnagyobb rükwerts-kon­centrálója, Kossuth Ferenc visszaszívta a híres köbölkuti levelet, melyben az egész ország megrökönyödésére kijelentette, hogy ő nem támogatja a 48-as és Kossuth-párti Kobek Kornélt, hanem a 67-es Szemere Miklóst. Kossuth Ferenc azóta aludt egyet és csodálatosképen rájött arra, hogy neki ta­lán mégis csak a 48-as Kobek Kornélt kell támogatnia, nem pedig Szemere Miklóst. Mi egyet várunk és remélünk. Azt t. i., hogy Kossuth Ferenc azóta is aludt egyet, amióta megígérte, hogy Esztergomban Kálmán Gusztáv ellen fog agitálni és legközelebb kapunk tőle egy levelet, melyben ki fogja jelenteni, ő nem fogja Fehér Gyulát támogatni. A Mit használ a gyár? A szombati városi ellenzéki gyűlésen az egyik szónok kifejtette, hogy Eszter­gomnak semmi szüksége sincsen gyárakra, mert ez legfeljebb csak azt fogja eredmé­nyezni, hogy a földműves leányokból „50 krajcáros kisasszonyok lesznek." Az a párt, amelynek egyik hivatalos szónoka a mi népünk leányainak erkölcseit így le merte becsülni, remélhetőleg nem fogja ezentúl kívánni, hogy az esztergomi föld­művesnép az ő jelöltjére adja szavazatát. .ESZTERGOM és VIDÉKE" TARŰÁJA. A modern Aesopusból. Irta : Pakots József. A fürdőbe uj vendég érkezett. Egy hatalmas szélesvállu gyönyörű asszony, ama feltűnő asz­szonyok fajtájából, akik különös gondolatokat ébresztenek a férfiakban. Puha járása, mozdulatai, amelyek olyanok voltak, mint a tigrisé, villámló szemei azonnal rabul ejtették a férfiak szivét s megérkezése után rövid félóra múlva nem volt a fürdő tájékán ember, aki ne azon a kérdésen tű­nődött volna: — Ki ez a pompás nő? Nekiestek a kurlistának és csakugyan aznap érkezett két-háromszáz vendég közül szerencsésen ki is böngésztük a következőket: Madame Subo­tics kis leányával és szolgaszemélyzetével Moszkvá­ból. Lakik az Aphrodité-villában. — Terringettét, tehát orosz! — állapította meg magában lelkendezve de Jeanville vicomte, a fiatal francia diplomata. Illik megismerkednem vele. A francia-orosz barátság csak erősebb lesz ezzel az uj kötelékkel. Délután a zenepavillon előtti sétányon egyre ott lábatlankodott az asszony körül. Mikor a ze­nekar egy orosz indulót játszott zajosan, feltűnést keltve tapsolt. Azután ahhoz a már nem szokat­lan módhoz fordult, hogy erős barátságot kezdett az asszony kis leányával. Titokban bonbonokat csúsztatott a kis leány kezébe, néha virágot s igy már csak a pillanatok kérdése volt, hogy egy elhatározó lépéssel odaálljon az asszony elé s finoman meghajtva magát, bemutatkozzék a kö­vetkezőképpen : — De Jeanville vicomte, aki Franciaország hódolatát teszi ime a legszebb orosz asszony lá­baihoz ! Szóról szóra igy is történt. De Jeanville ex­cellált azokkal az illatos és könnyed bókokkal, amelyeket a franciák a Lajosok korából hagyo­mányként őriztek meg s a pompás orosz asszony felkacagott: — Vicomte ur önnek nem lehet ellentállni. A mai reunionson öné a második négyesem . . . De Jeanville vicomte a szép orosz asszony lovagja lett. Madame Suboticsról általában tudták, hogy odahaza Moszkvában igen nagy befolyása van. Férje, aki annak idején posztószállitója volt a japáni harctérre inditott orosz seregeknek s ba­rátja a nagyhercegnek, akik a Subotics úr posz­tóit, nem is küldték a harctérre, hiszen úgyis ronggyá lőtték volna a japán golyók, milliókat szerzett és nagyfontosságú személyiség volt Orosz­országban. Madame Subotics az Aphrodité-villának első emeletén lakott. Tiz szoba volt az első emeleten s azt mind a pompás orosz nő lakta. De Jean­ville minden délután vendége volt orosz barátnő­jének. Öt órakor az estebéd előtt megjelent a szalonjában és várta, amig a szép asszony a kis Darinkával és angol társalkodónőjével megjelenik és elfogadja karját, hogy az ebédlőbe vezesse. Az egész fürdő szentül meg volt győződve arról, hogy a szép orosz asszonyt és a fiatal francia diplomatát egy előkelő, csöndes, de annál bensőségesebb viszony finom szálai fűzik össze. De Jeanville vicomte ezt a föltevést kiolvasta a férfiak irigy pillantásaiból és az asszonyok bosz­szus lenézéséből. Egy délben ebédnél a vicomte nagyokat sóhajtott a szép asszony oldala mellett. Szórako­zottan kanalazta a ráklevest és ugy leszegezte a fejét, mint egy komor bika. — Mi baja ? — kérdezte Madame Subotics

Next

/
Oldalképek
Tartalom