Esztergom és Vidéke, 1910
1910-04-21 / 32.szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA" szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. I Felelős szerkesztő: Dr. Dénes Aladár. Előfizetési árak: . 12 kor. r^egyed évre . . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára . 1 14 fill. Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fillér. Egész évre Fél évre . Kálmán Gusztáv Esztergomban. A mult vasárnap történelmi nevezetességű napja volt Esztergomnak. . A meddő tespedés után egy uj korszak küszöbére értünk. Régi álmaink, régi vágyaink mentek teljesedésbe. Egy közeli jobb jövőbe vetett reménység csillogtatta meg előttünk biztató sugarait, amelyek fellobbanó fényénél kaleidoszkopszerüen bontakozott ki az az Esztergom, amelyet ennek a városnak jó Is hű fiai már régen megálmodtak. Egy érző szívű hatalmas ur kimondta az igét: Esztergom nem volt, hanem lesz ! Mi bizunk erős hittel ennek a varázsigének a valóra válásában, mert ezt az igét olyan férfiú mondotta, aki birtokában van mindazon eszközöknek, amelyek ezt a szegény elhagyott várost széppé, naggyá, boldoggá és vagyonossá tehetik. Egy olyan férfiú mondotta ki ezt az igét, akinek egy jóindulatú szavába, egy tollvonásába kerül és beteljesedik az az Ígéret, amelyet nálánál nagyobb garanciával senki más nem mondhat: „mint Esztergom város képviselője iparkodni fogok teljes erőmből mindazt előmozdítani, ami a város iparát, kereskedelmét, mezőgazdaságát, kultúráját és hitelviszonyait elömozditandja és boldog leszek, ha a gyárkémények ontotta fekete füstfelhök alatt Esztergom derék lakosságának a jóléttől és megelégedéstől ragyogó arcai fognak felém mosolyogni. Ha ennél többet nem mondott volna egy szóval sem, már akkor i$ kell, hogy ennek a városnak minden polgára odacso^ portosuljon ama büszkén és diadalmasan lengő zászló alá, amelyre fel van irva: Éljen Kálmán Gusztáv államtitkár Esztergom nemzeti munkapárti képviselőjelöltje. Az államtitkár fogadtatása. Gyönyörű színpompás tavaszi vasárnap derült az ősi primási városra, midőn Kálmán Gusztáv államtitkárt, a nemzeti munkapárt jelöltjét fogadtuk. Esztergom városa a történelmi nevezetességű naphoz méltó díszben várta hatalmas képviselőjelöltjét és oly diszes, pompás sőt káprázatos fogadtatást rendezett számára, amelyekkel csak uralkodókat szokás fogadni. Már a kora hajnali órákban mozgalmas lett a város. Lovasbanderisták vágtattak, rendezők kocsijai robogtak, a zenekar ébresztővel járta be a várost és mindenki lázas izgalommal várta a történendőket. A nemzeti munkapárt erőpróbája volt ez a vasárnap és megállapítjuk, hogy diadalmasan bomlott ki a győzni hivatott lobogó a munkapárti választók tömegének kezében. Reggeli 6 órakor hatalmas menetben vonult be Szentgyörgymező választóközönsége a Széchenyi-térre, ahol már ekkor a városi választók tömege csoportosult példás rendben. Másfél óra kellett ahhoz, amíg felállott a hatalmas néptömeg és végnélküli menetben kezdett kivonulni a pályaudvar felé. A menet impozáns volt. Elől 100 főnyi lovasbandérium, utána a fehérruhás leányok kocsijai, majd egy végtelen kocsisor, amelyen városunk legelőkelőbb férfiai foglaltak helyet, ezután következett a választók gyalogmenete tömött nyolcas sorokban. Egy disszonáns hang sem merte zavarni a diadalmas felvonulást. Az államtitkár vonata pontban fél 9-kor robogott be a pályaudvarra. A vonat végére kapcsolt szalon-kocsiból dörgő éljenzés közepette szállott ki az államtitkár két fiával és fényes kíséretével : Kazy József földmivelésügyi államtitkár, ifj. Molnár Viktor államtitkár, Meszlényi Pál főispán, dr. Schik István miniszteri titkár, Martonffy Frigyes iparszakiskolai főigazgató, Korschvárossy László, Csuzy Pál, dr. Sacher Lipót, dr. Christián Géza, Sacelláry György a nemzeti munkapárt tagjai és sok fővárosi hírlapíró. Az államtitkárt Pór Antal diszelnök, dr. Janits Imre pártelnök, dr. Hulényi Győző és dr. Seyler Emil társelnökök fogadták. Az államtitkárt Pór Antal üdvözölte néhány lelkes szóval. Ezután előléptek Tátus János vezetése alatt a fehérruhás leányok, kiknek nevében Gerendás Róza és „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Az Oe-hegy ördögei. — Japán népmese. — Japánban gyűjtötte: Barátosi Balogh Benedek. Ichijo, a 66-ik japán mikádó uralkodása alatt élt egy vitéz hadvezér. Minamoto Raiko. Volt neki négy híres vitéze: Urabe Setoke, Watanabe Tsuma, Sakate Kintoki és Usui Sadamitsu. Olyan erős vitéz volt e négy ember, hogy egy egész hadseregtől sem ijedtek volna meg. Ebben az időben az Oe-hegyen élt egy ördögfejedelem az ő sok-sok ördögalattvaJójával. Ez a gonosz had rémülete volt az egész vidéknek, mert minden leányt és serdülő fiút elraboltak. Minamotó igy szólt: „Magam mellé veszem az én négy hires vitézemet s elvégzem azokkal az ördögök dolgát. Az uralkodó beleegyezett. A négy vitéz felkészült a csodálatos harcra. Mielőtt elindultak volna, mindenik elment a szülőföldjén levő templomba és az istenek segítségét kérte. Még egy lovag csatlakozott hozzájuk. Hirai Hoso. Nagyon óvatosan togtak a dologhoz. Kolduló barátoknak öltözködtek, mindenkinek a hátán volt egy kosár, abba volt belepakolva páncéljuk és minden egyéb fegyverük. Félúton lehettek, mikor a vezér három öreg embert vett észre. Odaszólott halkan társaihoz, hogy legyenek készen a harca, hátha álöltözetű ördögök azok. A há,rom öreg feléjük közeledett s udvariasan köszönt. Elmondották, hogy ők Satsumából való polgárok. A gonosz ördögök elrabolták gyerekeiket, ők most ki akarták szabadítani, de öregségük nem bírja el a nagy fáradságot s igy szegény gyerekeik az ördögök kezében maradnak. / — Ne búsuljatok — szólott a vezér. Mi lovagok vagyunk s a mikádó épen az ördögök ellen küldött bennünket. Gyerekeiteket nemsokára ujrá megfogjátok látni. Mi kiszabadítjuk őket. A három öreg nagyon örült és előre hálálkodott. Egyik közülök egy nagy kulacs bort vett elő s a vezérnek nyújtva, igy szólott: Fogadjátok el tőlem e bort. Ez igen drága jószág. Ha ebből egy ember iszik, kétszeres ereje lesz, de ha az ördögnek adtok belőle, az nem tud ülőhelyéből felkelni. Használjátok ügyesen. Minamotó elvette a kulacsot. Abban a percben sugározni kezdett a teste, a három öreg meg eltűnt, mintha csak ködből lettek volna. A hat lovag igen elbámult. Egyszerre egy patak partján egy igen szép leányt láttak meg. — Mit csinálsz itt egyedül szép húgom ? — szólt reá a vezér — hiszen e vidéken csak ördögök laknak. — Azoknak az ördögöknek vagyok én már két hónapja a rabjuk. De hogy tudtak Önök ide jönni, mert ezek minden embert elpusztítottak eddig, aki a hegy felé közeledett. Kik Önök ? — Mi a mikádó lovagjai vagyunk. Azért jöttünk ide, hogy elpusztítsuk az ördögöket. — Szerencsés órában jöttek, hogy engem itt találtak, de még igy is nehéz lesz, nagyon sokan vannak és nagyon erősek a szörnyetegek. Majd én elvezetem Önöket hozzájuk. Jól vigyázzanak magukra. Az ördögök lakása egy nagy barlangban van, melyet óriási vasajtók rekesztenek el. Ha ezen az ajtón belül vannak, vagy legyőzik az ördögöket, vagy soha sem látják többé a napvilágot. Nagyon sokan vannak még ott rabok, fiúk, leányok, ifjak, öregek. Ezalatt a vasajtókhoz értek, mely előtt egy csomó ördög állott őrt, óriási vasbotokkal. A leány igy szólt hozzájuk: — Ez a hat ember eltévedt, megsajnáltam s idehoztam őket. Kérdezzétek meg, be szabad-e jönniök, hogy egy kicsit kipihenjék magukat. Az ördögök összesúgtak: „Egy kis friss pecsenye került a konyhára". Majd a leányhoz fordultak : „Ügyes leány vagy, meg fog érette dicsérni urunk". Vezesd csak be, majd mi meg mondjuk, hogy vendégek jöttek. Egy nagy barlangszobában ült a főördög. Volt három öl magas. Kiálló szemeit rámeresztette