Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 14. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 14. szám Csütörtök, február 18. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. ■■ :•-= Előfizetési árak : ===== Felelős szerkesztő : D* PROKOPP GYULA. Egész évre Fél évre . . 12 kor. Negyed évre . . 6 kor. Egyes szám ára Nyilttér sora 60 fillér. 3 kor. U fillér. Laptulajdonos kiadók : Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. ■—: Kéziratot nem adunk vissza. A kivándorlási törvény szentesítése előtt. A kivándorlásról szóló uj törvény a király előtt van szentesítés végett. Széles körben várjuk az uj törvény életbe léptét, mely a kivándorlásra való csábítás szigorusitása, a tervezett társadalmi irányítás jótékony és állandó akciójától, csak a legjobb eredményt várhatjuk. Felettébb szükség van az uj törvényre. Az ügynökök mintha vesztüket éreznék, nyüzsögnek. A fővárosi lapok állandóan regisztrálják gyászos munkájukat. A közigazgatási bizottságokhoz az útlevelek kiváltásának nagy szaporodásáról tétetnek jelentések. Pedig, hogy Amerika se fölig tejföl, azt a még mindig nagy számban hazajövő magyarok beszélik. Somsich Imre, aki az amerikai kereseti viszonyokat Amerikában tanulmányozta, érdekes adatokat tár föl erről : Azt a magyar munkást, aki kivándorol, unskilled labourer- nek nevezi az amerikai ember. Angol szó ez, aminek magyar értelme: nem tanult munkás. Ennek a munkásnak a kezdő fizetése 1 dollár. Sohase kápráztasson el ez az öszszeg senkit, mert ez a legkisebb pénz Amerikában, ahol minden drága. És mit kell ezért dolgoznia? Vasgyárakban : egészen közönséges munkát kap, taligát tol, szenet hord, fűt, tisztogat 10 órán keresztül. Pár hónap múlva már jártasabb lévén a gyári munkákban és miután a munkavezetők az erős és értelmes legényeket jól kiszemelték, kezdődik csak a mulatság, a pokoli mulatság ! Jön a vas- és acélkészi- tés és öntéshez, ahol 10 percenkint fel lesznek váltva a munkások, hogy meg ne vakuljanak, és el ne égjenek, a fehéren izzó, folyékony érc munkálásánál. Ezt a munkát 2—3 évnél tovább senki sem bírja, de a legtöbb, ha csak teheti, sokkal előbb hagyja ott azt a tűrhetetlen kínszenvedést, akármit fizetnek is, mert mi haszna annak a fizetésnek, ha a munka megöli. Ám nem mindenki teheti azt, hogy a neki nem tetsző munkát ott hagyja. Aki előleget kapott, adóssága van Amerikában, vagy nemjó barátságban van a „boss“-al, munkafelvigyázóval, az nem szabadul meg hamar ettől a rettentő munkától. De van még a vas- és acél-munkában más munka, az óriási kalapácsnál, a sínek készítésénél, a gépeknél, hol apró részek lesznek készítve. Ott tűrhető télen a levegő, könnyűnek látszik az első félórában a munka, de hamar rájön ám a szegény atyafi, mire válalkozott; ha nem vigyáz úgy a munkájára, hogy egész figyelme, szeme, keze mindig ott legyen a munkánál : vagy elrontja a gépet, a vas- vagy acélrészt, amit a gép készít, vagy elveszti kezét, karját, lábát, sőt életét. Egy pillantás másfelé, egy pillanatnyi fáradság következménye elég, hogy kidobják a gyárból, vagy nyomorék lesz. Ehhez jön még a fülsiketítő lárma, a hőség és rossz, piszkos levegő, különösen nyáron. Ilyen körülmények között kénytelen dolgozni egy mezőgazdasággal foglalkozó ember, ki az amerikai élet gondjaitól agyon sanyargatva, 10 —12 órán át szakadatlanul életével játszik! Este hazatántorog fáradtságtól remegő testtel, gyulladt szemmel, száraz torokkal, de annyira ideges, hogy első hónapokban alig bir elaludni. Mi marad más hátra, mint szesszel erőt gyűjteni. Hamar megtalálják a korcsmát. Szép hangzású nevek, mint Rákóczi-, Kossuth csárda, magyar felírás, magyar korcsmáros, ki mint a pók várja áldozatait; (mert tudja, hogy jönnek, mert nem tudják magukat másként fenntartani; eleinte ritkán jönnek, aztán mind sűrűbben addig, amig az utolsó centtel, az utolsó, magyar honból hozott életerő is elfogyott.) Lesz a megálmodott aranyhegyből roskadásig való nyomorúság. És aki angolul nem tud, az sohasem vackarkodik ki belőle. Miért van mégis, hogy a népképzelet világában Amerika még ma is a mesebeli Eldorádó ? Onnét van, mert igazi amerikai arányokban megcsinálja ezt egy hatalmas szervezet: a hajóstársaságok, a munkásirodák ügynöki kara amerikai arányokban fejlesztve és fenntartva. Behálózza ez faluinkat és mesés jövő ábrándjaival hizlalja a nép képzeletét. Pedig maga a tény az, hogy hajójegyre többet költenek a kivándorlók, mint amennyi az amerikai kereslet fölöslegéből visszaküldődik. És egy-egy hazaküldött utalványt mennyire felduzzaszt értékében a nép fantáziája. Igazán tennünk kell ez ellen. Nagy, hazafias kötelesség vár mindany- nyiunkra. Emikor a márvány tüzet foo. Irta: Konkoly Ferenc. Az utcán midenki utána bámult. Feltűnő alakját megcsodálták, de még inkább gyönyörűen parázsló fekete szemét, melyet az előtörő könnyek láthatólag elhomályosítottak. Vájjon mi lelhette a világszép asszonyt, ez a kérdés tolakodott fel a járókelőkben, kik szembe jöttek vele. Iváncsayné pedig haladt előre. Nem látott semmit a kiváncsi néptömegből, nem hallotta a körülötte torlódó hanghullámokat. O csak befelé nézett s a szivéből feltörő hangokat hallotta. Kifinomodott lelke érezte, hogy temetésről jön. Temetésről. Első és utolsó szerelme temetéséről. Pedig Karbó Tamás mivel sem árulta el ma esti megszokott légyottjukon, hogy [ megunta már a szép asszonyt, de a szub- i tilis asszony érzékei ép úgy megérezték . a hidegülést, mint a legfinomabb szerke- : • zetű légsulymérő a légbeli változásokat. Régen figyelte ő már Tamást. Minden i légyott után érezte, hogy miként távolo- > idik annak lelke az övétől, hogy az imádott férfi, mint telik meg lassan vélte s lesz a szeretett nőből, megszokott s megunt kedves. Úgy félt, úgy rettegett a perctől, mikor a férfi majd bevallja elhidegülését. Jobban fázott e pillanattól, mint a haláltól. De tudta, hogy annak el kellett következnie. Ő még ugyan avval a rajongással szerette Karbót, mint abban a mámoritó pillanatban, mikor bevallotta szerelmét. Mint azon a forró augusztusi éjszakán, mikor a parkünnep virágillatos kertjében szivét remegésbe ejtő szavakat suttogott fülébe. S az augusztusi éjszaka, varázslatos, csillagsugáros fényével megejtette őt. Megejtette a hideg, hozzáférhetetlen asszonyt, kit a társaságban márványszobornak gúnyoltak, megközelíthetetlensége, tisztasága és csudaszépsége miatt. Az az észbontó forró csók, melyet Tamás erőszakkal ajkára forrasztott, minden ellen tállásától megfosztotta. Mintha csak a férfi szuggesztiója alatt állott volna e perctől fogva. Azt tehette vele, amit csak akart. Ez történt egy év előtt. Lelke ismeretlen gyönyörűségekkel telt meg. Eddigi élete, férje oldalán, üres, hétköznapias érzelmeket váltott ki belőle. Nem ismerte azt a magasztos szenvedélyt, mely az embert isteni méltóságra emeli, sötét fátyol takarta el előle a boldogságot. Már lánykorában hideg, szenvtelen természetű volt s evvel rabolta el a férfiak nyugalmát, eszét, ezzel a hidegséggel fegyverzett le minden gáncsoskodót s ezzel fűzte rab- szijra mindazokat, kik forró légkörébe jutottak. Mert hideg külseje tropikus bensőt takart. A hozzáértők megérezték azt a tüzet, mely bensőjében rejtve izzott s mindannyian lángra szerették volna lobbantani azt az isteni szikrát, mely szive valamely eldugott zugában parázslóit. O maga mit sem tudott arról a nagy erőről, mellyel szépségén, szobortermetén kívül, a természet megáldotta. Hideg, tartózkodó s szenvtelen volt, mert senki sem akadt egész társaságában, aki csak felmelegiteni, még kevésbbé szenvedélyre lobbantani tudta volna. Férjhez ment. A kinálkozók közül a legmegfelelőbbet választotta. De házasságánál az érzelmi motívumoknak mi szerep sem jutott. Mindegy volt neki, hogy a sok kérő közül melyiknek esküdjön örök hűséget. Egyik épen úgy érdekelte, mint a másik, illetőleg nem érdekelte. De annyi erőt mégis érzett magában, hogy azt a szent esküvést, melyet az oltár előtt tesz jövendő élettársának, híven és becsületesen meg is fogja tartani. Ki hitte volna akkor, hogy a szivkirály mégis csak eljő, hogy egy szép napon Margit, a jéghideg márványszobor, tüzet fog s hogy a perje alatt rejtőző szikra lobbot vet, hogy egyszerre lángba borítsa eddigi csendes, hótiszta tűzhelyét. Házasságának negyedik évében ismerte meg Karbó Tamást. Semmivel sem volt különb a többi, társaságában megforduló fiatal embereknél. Sem külső, sem belső tulajdonságai nem predesztinálták arra, hogy márványból tüzet csiholjon. Bizonyos, hogy csinos ember volt. Termetével is kiemelkedett a többi közül. Kackiás bajusza csókolni való szájat takart, mig szemei tüzes szikrákat hánytak. Arcvonásaiból az élet öröme s derűje sugárzott. Sokszor énekelt meleg bariton hangján a társaság mulatságára, de mindezek a tulajdonságok nem hathattak any- nyira Margitra, hogy józan eszét, tartózkodását egy csapásra elveszítse. Más fegyverrel ütött reá Karbó. Margit maga vallotta be neki, a gyönyörnek amaz éjszakáján, midőn kart karba fűzve sétáltak a platánok alatt s suttogásukat csak elfojtott csókjaik zavarták meg. Őszinte szókimondósága volt az, ami Mar- gitot első percben lefegyverezte. Amit a többi asszony Tamásnak hibául rótt fel, épen az fogta meg a márványszobrot s vitte, sodorta feltartóztathatatlanul a bukásba, mint a fénybogárt a lángba. Ez az augusztusi nap forduló pontot „Esztergom és Vidéke“ tárcája