Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 72. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 72. szám. Vasárnap, szeptember 12. |egjelenik Vasárnap és csütörtökön. ===== Előfizetési árak : ===== Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Pél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DK PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485- szám. Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Kéziratot nem adunk vissza. Földönfutók. Az uj kivándorlási törvény szep- :mber hó első napján lépett életbe és Ta van hivatva, hogy az idegenbe aló tömeges kivándorlást többé- svésbé megnehezítse; különösen soknak, akik a még mindig Eldo- dó hírben álló Amerika felé veszik jókat, ahova a hajos-társaságok tit- )s kiküldöttei és itt kitartott, — :im ritkán hatósági ágensei ma is írüre-borura csábitjak az elégedel- n, nyugtalan elemeket. Először is a Kanadába és Dél- merikába való kivándorlás teljesen van tiltva; ami természetes, ha meggondoljuk, hogy a mi hazai vi- >onyainknak és életmódunknak >en ez a két hely felel meg leg- Jkább s épen azért özönlenek föl- ónfutóink e helyekre oly mohón, íol többé-kevésbé boldogulnak is. Másodszor, a kiskorúak kiván- orlása nemcsak szabályozva lett, ;.inem majdnem lehetetlenné van we. 1 Harmadszor, a katonasorban lévő juság kivándorlása is alaposan segrendszabályoztatott. 1 Negyedszer, a szülők és gyámok 3lelőssége, az itthon hagyottakról fetergom és Vidéke“ tárcája E§y csók. Irta: Tömöri Jenő. I. HTegnap még tehetetlen mérgében iri- nten dudorászta körül a hervasztó őszi hl az ablaktáblákat, amelyek mögött :aesz tavaszi pompában nyilottak a vi- d;;bokrok. Most pedig hangos kárörömei ujjong, amint a viruló szép virágfejek nymásután hullanak alá. dAlargit asszony ollóval kövér kis kezé- ,íi, kíméletlen pusztítást végzett dédel- 19'ett virágos házában és a büszke szekfű, sdhalvány tubarózsa-szálak egymásután ürültek az élettelen hideg drótra. szép asszony, mig koszorúba fonta ívlivelt virágait, csöndesen elmerengett nsami régi, nagyon távoli emléken. Ijed- i rezzent össze, mikor férje szokott lár- 2S gyorsaságával benyitott az ajtón. sAz éles drót felkarcolta a finom hófehér l't és sötétlő érben buggyant elő a forró sós vér. A férfi egy megkopaszodott üz- írnmbertől kitelhető gyöngédséggel igye- da’.ett azon, hogy kendőjével elállitsa a !£> -zést. Szelíden korholta az asszonyt: való gondoskodás és a kivándorlók odakünn való boldogulásának első kelléke rendeztetett és biztosíttatott. Elismerésre méltó a központi és a vidéki kivándorlási tanács megalakítása, amely a lelketlen ügynökök kezéből ragadja ki a kivándorlókat s ezzel karöltve működik közre a csendőrség, a helyi rendőrség, valamint és legfőképen a határrendőrség. És mi ezt a törvényt mégis végtelen enyhének találjuk arra, hogy a kivándorlást megakadályozza, a vagy épen mérsékelje: de egyidejűleg drákóinak is valljuk az egyéni szabadság, a boldogulás korlátozása szempontjából. Egyáltalán valami kísérletező kapkodás vonult végig az egész újításon. Kenyér és munka kell a népnek, nem pedig kivándorlási hid, amelyen szabad ugyan az átvonulás, de csak mankón, koldusbottal s üres tarisznyával. A nép es jogvédelme okosabb törvényt is fundálhatott volna, ha az ezrekre menő munkáskezet és hazáját elhagyó földönfutókat idehaza tudná foglalkoztatni és boldogítani. — Látja, kedvesem, a szobaleány több szakértelemmel fonta volna meg azt a koszorút és annak a szegény porladó, rímelő poétának pedig már nem sok vigasztalást nyújt, hogy maga vérhullásával öntözte a sírjára kerülő virágokat. — Inkább jóindulattal, mint gúnnyal beszélt, de az asszony gyönyörű, szép fehér arca mégis langbaborult. — Sohase restelje, hogy rajtaértem, — folytatta a jó ember, — csak nem leszek féltékeny egy csöndes halottra, aki mig élt, szerelmes verseket Írogatott egy szőke leánynak, aki most már az én feleségem. 0 pedig meghalt, talán jobban is járt igy, mert semmiképen sem volt életrevaló. Vigyen virágot sírjára, meg is könnyezheti, ha úgy tetszik, de kérem, hogy az estét nekem áldozza, mert magával szeretnék ma premierre menni . . . Szólott és lehajolt felesége homlokához, hogy gyöngéd csókkal bizonyítsa, hogy kissé maga is meg van hatva, már ameny- nyire ilyen érzést a Brunner és Társa cég főnöke magának megengedhet. | II. A temető elhagyott, kétszeresen szomorú zugába vezette az elegáns, szép asszonyt egy sirőrző gyerek. Besüppedt, jeltelen hantok között kanyargóit oda a sárga levelekkel borított út és az avar Ez az épen, amit az állambölcseink és népünk boldogítói úgy kerülgetnek. A hitbizományok, a latifundiumok megannyi kerékkötői a nemzeti boldogulásnak. Föld kell a mi népünknek, akár örökáron, ha tisztességes árért megkaphatja; akár bérletbe, kisebb-na- gyobb parcellákban, ha épenséggel nem eladó. És ha körültekintünk széles e hazában, mindenütt a föld, a munka és a kenyér hiánya űzi, hajtja népünk füldönfutóvá lett vándorait a messze idegenbe, ahova egy se dalolva, hanem lehorgasztott fejjel, fajó szívvel zokogva indul el. Az felső iparoktatás Magyar- országon. A sajtó jóakarata fele tekint most sok ezer szülő és kiképeztetésére törekvő ifjú, amidőn a felsőbb ipariskolák szűk kapui megnyílnak azon kevesek számára, akik elég szerencsések ahhoz, hogy minden előfeltételek birtoklása dacára — mondjuk : merő véletlensé-gből — felvétetnek valamely felső ipari intézetbe. Mert tudnunk kell, hogy — különösen a budapesti felsőipariskolába éles zörgésében szelíden vegyült el a szoknya selymének csöndes zizegése. Mikor a keresett sírra rámutatott a gyerek, Margit asszony ijedten tekintett oda. A gondosan felhantolt sírra egy gyászruhás nő borult. Vékony, sovány teste néha görcsösen vonaglott, elárulta a lélek viharzó nagy keservét. Valami rokonféle lesz, gondolta magában a szép asszony. Ugyan sohase hallotta, hogy a költőnek maradt volna élő atyafisága. Percnyi habozás után a sir fölé közeledett, hogy koszorúját letegye az egyszerű keresztfára, amelyen már másik is diszlett. A zajra fölrezzent a gyászruhás hölgy, sápadt, keskeny arcából két könybeboritott fekete szem nézett Margit asszonyra, észrevehető megdöbbenéssel. — O az, csakugyan ő az, — mormolta magában a leány, mialatt fürkésző tekintete az arc minden apró vonásán végigszaladt. Margit ezalatt rövid imát mondott és prémjéből kirázva a belekapaszkodó száraz leveleket, indulni akart. Ekkor fölemelkedett a másik hölgy. Maga volt a szenvedés ez a törékeny, bánatos alak. Hangja is színtelen, tompa volt. — Bocsásson meg asszonyom, hogy megszólítani bátorkodom, de ez a hely, ahol most állunk, megszüntet minden társadalmi különbséget. Az én jó széllé— legalább négyszer annyi tanuló jelentkezik, mint amennyinek hely adható. A felvételre elsősorban a mindenkori elmúlt évben vizsgázott, de visszamaradt, másodsorban pedig a jeles bizonyítványokkal és hosszabb gyakorlattal biró új jelentkezők számíthatnak. A Budapesten fel nem vett növendékek egy része a kassai, vagy a múlt évben létesített szegedi felső ipariskolán próbálhatja meg felvételét, de — mert ezeken is meglehetős nagy a torlódás, itt is ugyanazon kritikus helyzettel találják magukat szemben, mint Budapesten, ahol a felső ipariskola igazgatósága a képzettség legmagasabb fokán álló tanári kar minden követ megmozgat a művelt iparosképzés felé törekvő ifjak érdekeinek előmozdítására. De hát — úgylátszik — budgetáris okok állják útját annak, hogy a budapesti felső ipariskola és a felső épitő-ipariskola megfelelőleg kibő- vittessék, illetőleg, hogy az országban a felső ipariskolák száma — — talán az alsó ipariskola megfelelő átszervezése révén — legalább húszra emeltessék, ami által a tantestületek túlterhelésének és az ifjak egyéni kiképzésének kérdése volna előnyösen megoldható. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter és Szterényi József államtitkár nyilvános beszédek keretében már többször hangoztatták abbeli mem vezette kegyedet most e sirhoz, hogy egy szegény, nagybeteg lélek őszinte vallomással könnyithessen a gyötrelmein. Ily vallomással tartozom kegyednek, asz- szonyom, mert egyszer régen, egy kár- hozatos üdvös éjszakán elraboltam egy édes drága valamit, egy üdvözítő hosszú csókot, amely tudom, — és jól tudtam akkor is — kegyednek volt szánva. Ne szóljon közbe. Hallgasson meg, rövid a mondanivalóm : — Egyszerű kis árvaleány voltam. Egy öreg nagynéném tartott a házánál, amelynek terheit varrással igyekeztem könnyíteni. A pihenő vasárnapokon a könyveké és az ábrándoké voltam. A természetem érzelmes, túlságosan hajlandó a romantikára s bolondja minden regénynek vagy költeménynek, amely szerelemről, csalódásról, vagy lemondásról énekelt. Egyszer egy verskötetet kaptam kölcsön, ismeretlen név állott a címlapon, de maga a könyv több gyönyörűséget nyújtott minden halhatatlan költő remekénél. Az igaz, tiszta szerelemnek lángoló himnuszai váltakoztak abban, a reménytelenség kétségbeesett sötét énekeivel. Elképzeltem magamnak a poétát az ő nagy szivével, becsületes leikével, kikristályosodott jellemével, beleszerettem, asszonyom, őrülten beleszerettem, anélkül, hogy valaha láttam volna.
