Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 48. szám
Esztergom, 1909. Csütörtök, június 17. XXXI. évfolyam 48. szám. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak : Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre ... 0 kor. Egyes szám ára It fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DR PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. Di1. Frokopp Gyula és Brenner Ferenc. Kéziratot nem adunk vissza. Pályaválasztás. Folynak a vizsgák; az iskolai 3 év végére jutottunk. A szülők, akik 3 egész év folyamán alig törődtek 3 gyermekeik haladásával, most aggodalmas és fenyegető parancsokat □ osztogatnak, hogy ,,aztán meg ne d bukjál, mert igy meg amúgy“ ! . . . A szülő a hagyományos szokásn.nak, a példáknak suggestiója alatt d kényszeriti, hogy a fiú végig evezze sa nyolcéves tanfolyamot akár van d kedve és tehetsege hozzá,akár nincs, ű Rendesen a rokonságban van egy- e egy fiatal úr, aki annak idején sémii mirekellő és hanyag létére végre 3l letehette a matúrát. Ez az egy ab- nnormitás azután egész csomó csa- b! Iádnak válik normájává. Újra felhívjuk a figyelmet arra ßa képtelen társadalmi felfogásra, »rlhogy csak egy pálya van az ég Ißalatt s az a hivatalnoki pálya. Er- Mkölcsi gyengeség jele, ha valaki ki- r/választ egy társadalmi osztályt, a mmelybe talán atyja és nagybátyja ßitartozott s egy más pálya körébe 3vvaló lépést sülyedésnek, megalázó- snnak tart. A közmondásokat, élet- giigazságokat mindnyájan tudjuk al- edkalmas helyeken citálni, ha másról van szó, de nem vesszük azokat komolyan, ha a mi bőrünkre megy. A munka nemességét, fenségét es mindenhatóságát valljuk, de csak az elméleten innen : a gyakorlat más. Társadalmi gondolkozásunkban nem tudunk az előítélettől s a léhaság iránti titkos rokonszenv- től megszabadulni. Ellenmondásokban éviekéivé hazugságot gondolunk és tartunk magunkra kötelező és egyedül üdvözítő életelvcket csakhogy megmaradjon az a sziv- csiklandó édes kis szólam : ,,úr vagyok és leszek“ ! Pedig úrhatnám- ság a cifra nyomorúságot s az bizony anyagi gondok egész raját hurcolja uszályként maga után. Hivatalnokait még az állam sem fizeti úgy meg, hogy az ember válláról levegye a gondokat s a mai kor igényei szerint úgy rendezze be életét, a hogy műveltségi köre megkívánja. Ezeken kívül az összes intelligens pályák túl vannak terhelve. A bíróságnál nincs előléptetés; a tanári pályát végzett ifjakat nem tudják elhelyezni. Szóval előállott a túltermelés: amit ez a tehetetlen kapkodás, az urhatnámság idézett elő. Bezzeg egészen máskép lehetne megélni a kereskedői vagy ipari pályán. Csakhogy az megszégynitő, lealázó — egy Írnokra is, hogy a fiából munkást csináljon. No legfeljebb akkor, ha a gyereket a gimnáziumból kicsapják, vagy az osztályismétlés után is megbuktatják. De, hogy épeszű, jó viseletű s komoly gondolkozásu ifjút adjanak a kereskedői, vagy pláne iparosi pályára, az csak élcnek járja meg. Erre nem akarnak és nem is mernek gondolni. Pedig az egyéni szabadság és függetlenség, az anyagi jólét csupán itt található fel a maga valóságában. Tessék megnézni egy szakképzett, művelt lelkületű, törekvő iparost: nem boldog és megelégedett? Igaz, hogy az ilyen iparos ritkaság, de csak azért ritkaság, mert a magyar társadalom merev, makacs és elzárja a komoly gyermekeket ettől a terrénumtól. Most itt vannak az évvégi vizsgálatok és ha egy szülő azt látja, hogy a fia legyen bár hatodik gimnazista is, nem felel meg az iskolai munkának, s ahhoz sem szorgalma, sem elegendő tehetsége nincs, ne kényszerítse tovább a tanulással. Az ötödik és hatodik gimnazista elmehet iparosnak és kereskedőnek, sőt az érettségis is oda mehet. Azt az ismeretet, melyet eddig megszerzett, ott is tudja értékesíteni. Világosabb képet szerezhet az ipar bármely ágáról, átha- tóbb ítéletet alkothat minden felötlő kérdésben, mint az, aki egy gimnáziummal lép oda. Az az idő, a melyet eddig az iskolában töltött, nem veszett el, az a szellemi tőke meghozza a maga gyümölcseit. Józan, okos és rendes iparos vagyont szerezhet: társadalmi tekintélyt szerezhet. A közbecsiilés és közszeretet nincs álláshoz kötve, az mindig az egyéntől függ. Itt az ideje, hogy ne haladjunk ábrándos oktalanságok után s a gyerekeknek ne cifra és nyomorúságos, hanem biztos, szilárd és józan alapokra fektetett életet igyekezzünk szerezni. Az erőszakolt és túlhajtott „urhatnámságnak“ nem szabad annyi fiatal életet áldozatul dobni. Az élet legfőbb kérdése a pálya- választás ... Ha itt hibáztunk, egy életet tehetünk tönkre. Ily fontos pillanatban fel kell, hogy éledjen az ember józansága és ereje, hogy kellő megfontolással cselekedjék. Mily oktalanság tehát gyöngeségünkre, a hiúság szavára figyelni és annak fogadni szót! Gondoljak meg a „Esztergom és Vidéke“ tárcája öyárbaü. , Izzik az érc; bömböl, dübörög a gép, Zakatolva száguld, rohan a kerék ; Vaskezű munkások zúzzák a vasat, Mely egy csapásuktól százfelé hasad. Egyszerre a zajba vad sikoly vegyül! . . . A szíj vért izzadva rémesen repül, Vihogva kering a kerék szörnyeteg, • S alatta hörg, búg egy testetlen tömeg . . . Fut az orvos — s szépen elbánik vele : Mindenféle szerrel lelket önt bele, Vizsgálgatja hosszan — s bízni kezd, remél, „Jobb kezét levágjuk s száz évig elél!“ Jobb kezét levágjuk . . . Dübörög a gép : „Itt meg nem maradhat, csak az, aki ép !“ — Oh csak élni, élni! És megnyugodott, Majd baljába fogja a — koldusbotot! . . . Bállá Miklós. Egy Válóper aktáiból. 2) (Személyek : bíró, női felperes, férfi al- 9T9»eres és a jegyző. A jegyző látható öröm- l9rnel gusztálja a csinos felperest és hall- (.Ißjat.) — — Bitó (felpereshez): Kérem panaszát jBŐllőadni. — Felperes: Biró úr, én a legszerencsétlenebb nő vagyok a világon. Ez az ur (reámutat az alperesre) nyolc éve megkérte a kezemet . . . Oly jámbor, sőt mondhatni buta arckifejezése volt, hogy én boldogan mondhattam igent. Szegény anyám tartotta azt, hogy az ilyen hülye kinézésű egyénekből válnak a legjobb férjek . . . Alperes (méltatlankodva): — Kérem biró ur, ezek a kifejezések . . . — Biró: — Kérem felperest, mérsékelje magát. — Felperes : — No jó . . . mérsékelem magamat . . . Isten mentsen ezen gyönyörű mákvirágot megbántani ... a hűség, a jóság ezen mintaképét . . . Hát kérem biró úr, meglehetősen éltünk mi együtt, nem is sokat veszekedtünk, mert az első perctől én vettem kezembe a gyeplőt s bizony elég rövidre fogtam. — De nem is lehetett ezen urnák panasza reám . . . (alpereshez fordul.) — Mondja meg Tamás, bántottam én valamikor, nem voltam én hű felesége, nem kapta meg havonként a szivarpénzt? — Alperes (elfordul és könnyeit törli) : — De igen . . . — Felperes: Hát kérem biró úr, önfeláldozó hűségemért az volt a köszönet, hogy ez az ember a leggaládabb módon hihetetlen vakmerőséggel megcsalt . . . tönkretette a boldogságomat ... — Elvette a férfiakban való bizalmamat . . . Istenem, hogy higyjek ezentúl az embereknek ! . . . Tetszik tudni, volt is néhány száz forint megtakarított pénzem, meg azután az orvosunk is folyton küldött pihenni, tehát elhatároztam, hogy elmegyek négy hétre fürdőre. Nehezen váltam meg a családi otthonomtól . . . megtettem a legmesszebbmenő óvintézkedéseket . . . ennek az úrnak megrendeltem az ebédet és vacsorát a vendéglőből, kifizettem előre a kosz- tot, intézkedtem, hogy hazahozzák az ételt s miután a cselédet is magammal vittem, felfogadtam számára egy erkölcsös, öreg kiszolgáló nőt. Váltig figyelmeztettem, Tamás, Tamás, ügyelj magadra ! . . . Nehéz szívvel mentem el ... Ez az álnok, hitszegő kro- kodilus könnyeket sirt, a búcsúzás pillanatában egyre azt sóhajtotta : — Istenem Istenem, mi lesz velem ! Eleinte meg is voltam nyugodva. Minden nap kaptam levelet áradozó, szerelmes sorokat „ . . sírtam örömömben, fejem alá tettem őket velük álmodtam . . . erős volt a hitem és meggyőződésem, nincs nálamnál boldogabb asszony ezen a földön . . . Egy napon aztán beborult az én derült egem és a fekete fellegekből lecsapott a villám. Névtelen levelet kaptam hazulról . , . tartalma rémes, megdöbbentő . . . teli a legképtelenebb gyanúsításokkal . . . férjem a legrettentőbb bűnnel vádolva : a házasságtöréssel . . . Őrült sietséggel rohantam haza, az utón, mely egy örökkévalóságnak látszott, a hitnek, majd a kétségnek, a reménynek és a lesújtó kétség- beesésnek érzelmei viharzottak bennem. És haza érkezve, a szomorú való tárult elém .... Ez az ur nem volt otthon ... Az öreg takarítónő fogadott a kifosztott lakásban ... az én boldog tűzhelyem, családi otthonom fel volt dúlva . . . nem képletileg, hanem teljes valóságban. Ki volt fosztva . . . teljesen kirabolva . . . smukjaim, drága fehérneműim, megtakarított pénzecskéim, ruháim, az egész város által irigyelt gyönyörű csipkéim mind — mind hiányzottak . . . És az én drágaságaimat ennek az úrnak a szeretője vitte el . . . ennek a kedvese viseli csipkéimet, ékszereimet, parádézik az én selyem tunikás aljaimban . . . valódi brüsszeli csipke blúzomban ... s ez a . . . s ez a . . . nyomorult esküdözik, hogy ő ártatlan ... A saját ágyamban feküdt a kedvese ... és ő bűntelen, mint a ma született bárány . . . Biró úr, kérem azonnal az ítéletet meghozni ... én válók örökre ! . . .
