Esztergom és Vidéke, 1908

1908-03-29 / 26.szám

A gyermeknap. Egy vészkiáltás zúg végig az országon, egy segélykiáltás az embertársakhoz, egy könyörgő szó, melyet meg kell hallanunk, mely elől el nem zárkózhatik senki sem. Nem zárkózhatik el előle senki sem, akinek érző, emberi szive van, elzárkózni előle tiltja a szánalom, az emberi érzés, a könyörületesség, a felebaráti szeretet, tiltja az emberi lélek, mely egyedül méltó arra, hogy emberré tegye az embert. Az országos gyermekvédő liga, e legemberbarátibb intézmény f. é. április hó 2. és 3-ára tűzte ki az országos gyermeknapot és a mozgalmat a nép minden rétegére kiterjeszti. Nem bocsátkozunk a liga működésének bírálásába, nem beszélünk mi itt arról, mily kötelesség nekünk az elzüllött, az elhagyott gyermek megmentése, csak buzdítani akarjuk felebarátainkat, hogy vegyenek részt az április 2 és 3-iki szeretetnap ünnepén, áldozzunk egy-két fillért a gyermekéletért, mentsük meg azokat, akik teljesen mi ránk vannak utalva, akiket megmenteni legszebb, legmagasztosabb kötelességünk. Sóhaj. Oh mennyi gazság, milyen sok cudarság Pompázik s él köztünk büntetlenül — Mig a mélységből felrontó igazság Egy-egy győzelmet ül! Oh mennyi könynek, vérnek kell elhullni, — Köny és vér szinte tengerré dagad — Mig a világ a jövendők nagy útján Egy kis lépést halad ! Endró'di Sándor. A kucséber. Irta : Sas Ede. I. A nagy étterem villamos lámpái már csak kevés venndégre hintették fehér világosságukat. Lassankint fölkerekedtek az asztalok mellől a virágos szép asszonyok, üde leányok, akiknek arca mind rózsásabb lett a zene édes mámorától és a bortól, amelyben piros ajkuk megfürdött. Dér Flóris azonban, aki egyedül ült az egyik sarokasztal mellé húzódva : nem is látta ez eleven rózsáskert virulását, nem halNem jótékonyság gyakorlására, hanem kötelesség teljesítésre hívjuk fel a társadalmi osztályokat. És itt elsősorban azoknak szól esdő könyörgésünk, akik csoportba tömörülve, egyesületet alkotva, eddig is nagy buzgósággal segélyezik azokat, akik segélyre szorulnak. És szól könyörgésünk kereskedőinkhez és iparosainkhoz, akik minden alkalomkor fényesen igazolták, hogy nemesen tudnak érezni, hogy nemcsak megérzik a nyomort, hanem a nyomorgóval együtt éreznek. Kérjük őket, hogy április 2. és 3-án szedjenek be velük üzleti összeköttetésben levőktől és vásárlóktól 1—2 fillért, áldozzanak a befolyt pénzekből 1—2 fillért! Csak 1—2 fillért! És az elhagyott gyermekeket megmentettük! Esdő szó. Bármily zimankós és hideg volt is a tél, szt. József nap után bekövetkezik a tavasz küzdelme a téllel meg akkor is, ha Benedek zsákjában nem is hozza a meleget. Felszáll a pacsirta, a napsugár hívja s dalával szebb időket emleget. A citromsármány is biztatja lotta talán a csapongó zenét sem. Homlokát tenyerébe hajtva, tompa kábulatba merülve ült és csak akkor eszmélt föl, amikor egyszerre csönd támadt körülötte. A vendégek mind távoztak és a cigány elhallgatott. A primás épen készült, hogy tokjába csukja a hegedűjét. A fiatal férfi odaintette magához a cigányt. Hadd húzza neki kivilágos kivirradtig. Karcsú nyakú üvegeket tétetett az asztalra. S egymásután gyújtott a sötét, vastag piros-vörös szivar-rudakra. Mulatott De nem úgy, hogy ő maga is vidám nótázásba kezdett volna, amikor a legvigabban, legszilajabban húzta a cigány. Ő csak hallgatta a körülötte tomboló dalvihart. Az ő utolsó éjszakája hattyúdalait . . . Mert Dér Flóris el volt tökélve, hogy ez lesz az ő utolsó éjszakája. Ugy olvasta valami regényben, hogy a tönkrement földesúr az utolsó százasát odadobta a cigánynak s azután főbe durrantotta magát. S azzal vége volt a mulatságnak. Ezt igazán szép halálnak tartotta. Ilyen csinos halált szánt ő magának is . . . II. Az árverést délelőtt tartották meg a kissé rozoga kastélyban, amely szelíden emelkedő dombról nézett a rónaságra, — a föld munkását, hogy nyitni kék rneg; hogy cifra kötözés lesz. A vad galamb is megszólal, hogy lesz borunk. A barátka (kerti fülemile) is itt van, fázik még, de azért megszólal ; táplálkozik, pusztítja a kártevőket. A tavak felett már szállong a bibic, megérkezett téli tartózkodásáról. Az egész természet megmozdul. Uj élet pezsdül, az erőt adó nyugalom, a tél után. Lelkületünk is megváltozik. A szabadba vágyakozunk, hol zöldül a határ, fakad a rügy, virágzik a kökény, a mandola, a gyümölcsfák legkorábban virágzói. Megérkeznek a többi vándormadarak is, mert a levegőben, a föld színén, a növényzeten milliárd bogárság nyüzsög. Mi lenne, ha e tömérdek féregmennyiséget a madárkák nem pusztítanák ? A számító tudósok állítása szerint, három év alatt a növényzet teljesen elpusztulna,svele az állati élet is megszűnne. Van azonban bizonyos egyensúly a természetben, mely a rohamos pusztulásnak ellene áll. Mindennek van ellensége. Az egyik életével a másik halála következik. Az egyik felemészti, elfogyasztja a másikat. Örökös élet és halál váltogatják egymást. Mi emberek a teremtett állatokat, növényeket hasznosaknak, vagy károsaknak minősítjük aszerint, amint a régi földesurak boldog birodalmára. A birtokot a szomszéd szeszgyáros vette meg, aki udvariasan felajánlotta a lakást Dér Flórisnak, ameddig neki tetszik. A kiárverelt földesurat persze semmiféle hatalom nem lett volna képes az alatt a tető alatt megtartani. Zsebében a pár százassal, amit a végrehajtó a kezébe nyomott, sietett felülni a legelső vonatra. De hát hova ? Először is a városba. A vendéglőbe. A mámorba. S azután a halálba . . . Mi más is maradna számára hátra ? Talán az atyafiai nyakán élősködjék ? Vagy deresedő fővel nyakába varja magát valami leányzónak, ki hajlandó őt eltartani, csakhogy férjhez mehessen ? Vagy pedig sorra járja befolyásos ismerőseit, hogy dugják be valami hivatalba — amihez voltakép nem ért, csak ingyen szedné föl a fizetését. Eh! sokkal becsületesebben cselekszik, ha egy darabka ólommal véget vet mindennek. A gazdálkodáshoz ugyan értene. Mikor átvette az apjától a rámaradt birtok vezetését; eleinte szép siker is jutalmazta a fáradozását. De azután elragadták a nagyúri élet szenvedélyei. Most már visszatérne az ekeszarvához. De hát most már egy barázdája sincs, amibe az ekeszarvát beleakassza . . . a mi jólétünkre kedvezően, vagy kedvezőtlenül hatnak. Az énekes madárkákat kedveljük. Gyönyörködtetnek behízelgő dalukkal, kecses mozdulataikkal, családi életükkel, alakjokkal és szinökkel, de főképen hasznukkal, melynek tudatára legkésőbben ébredtünk s igy védelmökről is csak elkésve, mikor már nagyban megfogyatkoztak, gondolunk. A gondolatnál megállani nem szabad, mert az még nem cselekedet, legfeljebb jó szándék. Tett kell, ha gazdaságilag jobb kort remélni óhajtunk. Tett kell s nem halomszámra hordott panasz, mert azzal, sajnálkozást ébreszthetünk ugyan, de segélyt nem nyerünk. Ne kicsinyeljük ama csekélységet, melyet a madárkákért teszünk. Csekély az áldozat, a befektetés, de annál nagyobb a haszon, mely a kicsiségre jutalmul várakozik. Mindegyikünk tehet a közjóért valamit s ki ne kívánna az általános megélhetés könnyebbitéséhez járulni? Mi lehet az a csekélység? Szögeljünk fel fáinkra, ezzel ebben kárt nem teszünk, vagy erősítsünk oldalaikra másfél méternyi magasságra délkeletre nézve egy egy mesterséges fészekodut, hogy abban a hasznos madárkák mentve a széltől, hidegtől, esőtől, családot alapithassanak. Alakítsunk a szabadban bokrozatokat, sűrűségeket, faCsak az a föld lesz az övé, ami a koporsójára fog hullani a véres teste fölött . . . Ebben a percben egy hang ütötte meg a fülét: — Nem parancsol, nagyságos uram? Tessék megtenni egy számot, bizonyosan megnyeri ! . . . Felpillantott. Egy kucséber állott előtte ; nyakában a tarka cukrosságokkal teli kosárral, kezében a számokkal csörgő zacskót rázogatva . . . Flóris belenyúlt a zacskóba, hogy kivegyen egy számot. Akkor egyszerre felismerte a házalót: — Nini! Ön az, Leipziger ? A töpörödött emberke ősz szempillái alól vizsga pillantást vetett a mulató gavallérra. S ő is hangosan felkiáltott: Dér Flóris! Hogy nem ismertem fel azonnal ! Hiszen ön alig változott. De, hogy ismert ön rám, — mert én bezzeg megváltoztam. Nem az vagyok már, akivel ön együtt sétált a fényes nizzai tengerparton . . . Flóris nagyon is jól emlékezett a bűbájos hetekre, amiket az örök virulás hazájában töltött. Sokat sétált akkor Leipzigerrel, a gazdag kereskedővel, a tündöklő paloták során, a fényes levelű olajligetek között. Persze, Leipziger urnák