Esztergom és Vidéke, 1908

1908-03-05 / 19.szám

Közállapotaink. Esztergom, március 3. VI. (N.) Folytonos panasz tárgyát képezi a rendőrség részéről és pedig nemcsak nálunk, de széles ez országban, hogy a rendőri intézmény mostoha gyermeke a közönségnek. Azt mondják, hogy mig más műveltebb államokban a rendőrség működésével szemben elismeréssel adóznak, készséggel megadják mindazon eszközöket, amelyek a személy és vagyonbiztonság megőrzésére szükségesek, gyámolitják tevékenységükben, kezére járnak a bűnösök kinyomozásában, nálunk Magyarországon, ha a rendőr bűnös emberre teszi a kezét, az összecsődült közönség nem a rendőrt, hanem a bűnöst veszi oltalmába. Állítják, hogy ilyen körülmények között természetszerűleg sohasem lesz képes a magyar rendőrség megszerezni azt a tekintélyt, a melyet p. o. az angol rendőrség elért, amely egyszerű bottal kezében, tömegeket állit meg anélkül, hogy csak egy angol polgár szájából is ellenszegülésre alkalmas zokszó hallatszanék. írás a Iránynak. Dalok melódia nélkül. Ina: Drozdy Győző. Mi. Lantosok. Hahó, halihó. Kalmárzsivajban fogjuk a lantot s pengetjük: Hahó, halihó. A csuhánk lompos, fakó, elnyűtt; de sebaj: Hahó, halihó. A bőrűnk fonnyadt, gyűrött, sápadt; ha lefejtenék rólunk, két garast sem adnának érte. Szemünk fénye savós, lomha, bús, ólmos és ijesztő. A gyomrunk üres, Lázár-gyomor, bár bordal helyett kenyérdalt irunk. Hahó, halihó. Nagy keservek nagy fergetegje dúl a szivünkben. A szemünkből meg sós viz szivárog. De ajkunkon azért keleti, ősi, szittya nóta cseng-bong: Hahó, halihó. Dal a Halálnak. Mindenben hiszünk, ami hihetetlen. És semmit sem hiszünk, ami való. Csak hahó, halihó. Kacagva pörgetjük a ropkát s cibáljuk a szövőszéket, mikor saját feEsztergom város közönségére ez a panasz egészben nem alkalmazható, mert ami az anyagi gondoskodást illeti, a rendőrséget egy sorba helyezte a többi tisztviselőivel, a városok egyesítésével a rendőrséget olyan létszámra emelte, amely az ő anyagi erejének megfelelt, sőt vannak az országban hasonló lélekszámú városok, ahol a rendőrségi létszám kevesebb, fizetésük úgy a tisztviselőket, mint a közrendőrséget illetőleg, alacsonyabb. Egyben tévedett a város s ez az, hogy a 13 év előtt megalkotott városi szervezeti szabályzat nem arra törekedett, hogy a rendőrség tiszti személyzete a lehetőség határain belül kellő képzettséggel birjon, hanem az alkapitányokat, meg a rendőrfogalmazót a kezelőszemélyzet, a rendőrbiztosokat pedig a szolgák sorába iktatva, megelégedett a középiskolai IV-ik osztály elvégzésével. Hát ez a qualifikáció még a rendörbiztosokat illetőleg is édes kevés, ha tudjuk azt, hogy nálunk pl. az alkapitány Ítélkezik a kihágási, birói széket ül a kisebb polgári petes ügyekben. A polgárok tisztessége, vagyona jünk fölé szőjjük a szemfödőt. És mikor izzadva, görnyedve ássuk a magunk sirját, akkor is kacagunk. És mikor a halál a temető sarkában csörgő csontkarjaival átölel, mi még akkor is kajánul mosolygunk a szeme közé. Hahó, halihó. A Halál jegyében. Kevesen halunk meg pontosan, amint szokás. A legtöbb igen sokszor szóbaáll a Halállal. Hogy az Árgyilusát: hahó, halihó. A szánk izére vigyázunk. És a ciankálit is ostyába göngyölve, ambróziával küldjük le a garaton. Másokkal nem szeretünk foglalkozni. Ha megcsal a szeretőnk akkor is csak magunkat lőjük agyon. De halálratorzult, kék-vörös, habzó ajkunkkal is doromboljuk a szerelmes nótát, hogy : Hahó, halihó. Uj csodák. Mi még naponként látunk uj csodákat és hiszünk bennök. És nem hiszünk a nirvánában. Élűnk mi örökké. Hahó, halihó. Élünk örök, elfeledhetetlen, bűvösszavú mesékben. Ha elpusztít az egyik öltő: föltámaszt a másik. Szeretkezünk tündérlányokkal, nimfákkal, najádokkal, bachansnőkkel, grisette-ekkel és boszorkányokkal. Egyszer az ükanyánkba vagyunk szerelmesek, máskor meg az unovan letéve az alkapitány kezébe és a város közönsége a szervezeti szabályzat megalkotásával hozzájárult ahhoz, hogy az ily nagy érdeket szolgáló ügyekben esetleg a 4 reál, vagy a 4 gimnáziumi osztályt végzett egyén biráskodhassék, illetve ítélkezhessek felette. Avagy nem abszurdum az, hogy az a fogalmazó és rendörbiztos, ki a bűnügyekben eljár, vezeti, illetve teljesiti a nyomozásokat esetleg letartóztat, megmotoztat embereket, hogy az ilyen tisztviselő az ő tudományának legnagyobb fokát a középiskola IV. osztályával tetőzte be. Rémület még csak rágondolni is, hogy a békés polgárság az ilyen emberek kénye-kedvének lehet kiszolgáltatva. Pedig nálunk tényleg ilykép történhetik meg agyakorlatban, mert a rendőrkapitány se nem maga tárgyalhat, se bűnügyi nyomozásokat, kihallgatásokat nem teljesíthet, amenynyiben a számadások vezetése, a magán panaszok és fontosabb közigazgatási ügyek elintézése, a szükséges felügyelet, az ítéletek, levelek és végzések aláírása, a tanács-, közgyűlés és bizottsági ülésekben való részvétel annyira igénybe vékánkba. Az a fő, hogy mindig legyen, akinek énekeljük: Hahó, halihó. Mi vagyunk azok. Mi vagyunk azok, akik az imádságokat írjuk. És mi vagyunk azok, akikért nem imádkozik senki. Mi vagyunk azok, akik mindenkit szeretünk. Es mi vagyunk azok, akiket senki sem szeret. Hiába a hahó, halihó. Mi vagyunk azok, akik mindenkiről álmodunk. És mi vagyunk azok, akikről nem álmodik senki. Mi vagyunk azok, akik mindenkit becsülünk. És mi vagyunk azok, akiket nem becsül senki. Mi vagyunk azok, kiket míg élünk, nem értenek És mi vagyunk azok, kiket a halál után rajongva citálnak: Hahó, halihó. Sorsunk. Ezüstálmú holdsugárból glóriát fonunk lantos kezekkel az Ideál homlokára. Csillogós, gyémántos, rubintos, álomruhába öltöztetjük. Csupa fény, csupa muzsika: Hahó, halihó. Nevéhez ezer rímet kutatunk és faragunk. Felkopik a térdünk, míg rímekben rimánkodunk az ideál előtt. Megtépi húsunkat az erdő, amíg keressük számára az első ibolyát. Halálra fáradunk, míg havasi gyopárért másszuk a hegyeket. Es addig nőül' veszi Ideálunkat — egy szik, hogy még egyéb munkára is képtelen időt szentelni. Első dolgának kell lenni tehát a szervezeti szabályzat módosítása alkalmával a városnak, hogy a rendőri alkapitánytól és fogalmazótól jogi képzettséget követeljen. Egyébként azt tartjuk, illetve abban a meggyőződésben vagyunk, hogy a rendőrségnél ujabb állások statuálása felesleges, sőt megszüntetendő az alkapitányi állás is, s helyébe I. és II. osztályú rendőrfogalmazói állás szervezendő. Ott, hol nincs főkapitány, nem lehet alkapitány. Dolgozó tisztviselői állásokat és nem titulusokat kell szervezni, főleg olyanokat, melyeknél képzettség az utolsó kellék. Megszüntetetendő :mindkét r.-biztosi állás s helyébe egy polgári rendőri állás szervezendő, amelyet betöltő egyén bűnügyi nyomozásoknál a bűnügyi vizsgálatot vezető rendőrfogalmazó segítő társa kell, hogy legyen. A városházánál egyrészt az épület, másrészt az elzártak felügyeletére teljesen elégséges egy rendőrkáplár alkalmazása. Hogy a rendőrségnél a tiszti személyzet szaporítása felesleges, azt kereskedő. S mi csináljuk a nászindulót: Hahó, halihó. Örök-titok-nóta. Egyre zeng a szívünk, mint a nagy, távoli vizekről felszálló vándormadár. Dal dalra suhan el belőle: Hahó, halihó. Mint fehér sirály, bűvös-csodásan gunnyaszt szívünk mélyén egy-egy elmondhatatlan örök-titok-nóta. Benne ujjong ebben a a kínok kínja, az üdvök üdve. De nincsen szó rá. Csak magunk tudjuk. Csak magunk érezzük — és senki más. Ha megpróbáljuk kimondani, csak azt mondja az ajkunk: Hahó, halihó. Harc a táltosokkal. A mi utunk napsugaras hajnal, álom, rózsaharaszt, liliomszirom, madárdal és heliotrop-illat. De nászkoszorúnkat búgva, zúgva, zajongva, tombolva tépi szét az orkán : Hahó, halihó. Megismerteti velünk az álmok játszi, bohó istene önfeledt dalait. És léhák, bohémek leszünk mi, elnyűtt álmok lompos álmodói. Mészhajú, nyűtt köntösű, vén, szablyás táltosok szilaj, vad keringős táncokat ropnak velünk. És száz kopjával száz sebet ütnek rajtunk. Hahó, halihó. Ijeszt az Embervadon. Fehér lányok pehely ajkára hull a csókunk szikrázó, szent hajnalokon. De azért