Esztergom és Vidéke, 1908

1908-10-29 / 86.szám

Járvány és hatósági intézkedés. Esztergom, okt. 27. A vörheny járványnak terjedése folytán, a napokban az alispán által kiadott rendelet, melyet lapunk utóbbi számában is ismertettünk, szigorúságánál fogva több oldalról tétetett bírálat tárgyává. Különösen két szempontból hallottunk véleményeket elhangzani és pedig tanügyi és orvosi szempontból. Tanügyi részről az hozatott fel ellene, hogy a középiskolákban a vörheny betegedések száma aránylag oly csekély,, hogy nem indokolt azoknak bezárása, de hallottunk oly véleményt is, mely az elemi iskolák bezárása helyett, mert úgymond fertőző betegség mindig van, az elkülönítési rendszert, a gyermekeknek otthontartását találja indokoltabbnak, mig az orvosi szempont a szigorú rendelkezéseket mig egyrészt gyakorlati szempontból kivihetetlennek mondja, addig másrészt és bizonyos tekintetben a szigort, az elkülönítési, kórházi rendszert, a báj elfojtására nemcsak alkalmasnak nem találja, de sőt ellenkezőleg, a beDeák perenc kéme. Irta: Csoór Gáspár. A szentlászlói emeletes kastély parkjába egymásután perdül be a sok csengős, négyes fogat. Hatalmas szál emberek kelnek ki a könnyű, agyagfutó bricskából. A Deák-had — Tárnokból, Kehidáról Egerszegről. György, Lajos, József az ismertebbek. Még egy, aki kiválik a famíliából, bár fél fejjel kisebb a többinél de mégis nagyobb valamennyinél: egész ország szeme függ rajta, hite, reménye kiséri minden léptét ezekben a szomorú esztendőkben — Deák Ferencnek. De hát most nem politizálni jönnek az urak. Húsvét másodnapja van s ez a nap zalai ősszokás szerint a família legidősebb tagjának van szentelve. Deák Klárának, Oszterlüber József feleségének. Hozzája száll e napon ' vendégségbe az egész família, hetedhét vármegyéből. A politika irányában hát hasztalan szimatol, bujkál és fülel most az urak közt az a karcsú szalongavallér, aki hívatlanul is legelsőnek érkezett a házhoz. Fiiess úr ez a barna legény, bécsi indigens. Az ördög se tudja miféle szél hordta ide ezt tegségi eseteknek eltitkolásával, az ellenkező célt véli elérni. Mi, laikus felfogással minden álláspontnak jogosultságát elismerjük, legelsősorban azonban a hatósági intézkedését, mely habár szigorú és látszólag a mindennapi életben nem vihető minden részében keresztül, azt szükségesnek, de sőt célszerűnek is tartjuk, mely ha talán rendelkezéseiben merev, nem exclusiv azonban annyira, hogy a kivitelnél, a gyakorlati alkalmazást ne honorálná. Addig, mig a hatóság szigorú rendelkezését meg nem hozta, a lelkiismeretes, gyermekük életéért aggódó szülők részéről hallottuk a hatóságot mulasztással vádolni, most pedig más oldalról hangzanak fel panaszok, szemrehányó, majd biráló modorban. Hiába emberek vagyunk! Concedáljuk, hogy a tanügynek rovására van az iskola bezárás, megengedjük, hogy a kivitelben, a gyakorlati alkalmazásban a rendelet egyes passzusai tul theoretikusoknak látszanak, de hangoztatjuk, hogy látszanak, mert ha a járvány elfojtására hivatott tényezők, akik között a legnagyobb szerepük a szüa németet ős Zala legrejtettebb zugába, a Deák-had göcseji fészkébe. Nem tudja, ám nem is töri felette a fejét senki. A vendégnek, mig tisztességesen viseli magát, nem néz itt a gyomrába senki. Még kezet is fog vele Deák, mikor elibük ment s édeskés mosollyal segíti le őket a kocsiról Fiiess úr. — No György úr, mi újság van Tárnokban ? — Hál' Istennek, szépen érik a répám Fiiess úr. „Fiiess úr" morog egy germán szakra mentumot, aminek az a jelentménye : egye meg a kukac a répádat, nem arra vagyok én kiváncsi ! Fiiess úr tudniillik a természetes dolgokkal nem törődik. Ő titkokat kutat, mindenáron rejtélyes tüneteket, súgástbugást : komplottot szimatol Göcsejben. Ezért küldték, ezért fizetik, erről kell neki jelentést tenni Bécsben. Mert Fiiess úr Bécsnek a spiónja, a Deákok, kiváltképen Deák Ferenc oldala mellé kirendelve. Olyan időket éltünk akkor, hogy fizetett Fiiess urakat küldözgettek felülről, még a Deák Ferencek házi tűzhelyébe is! Deák Ferenc egyszerre tisztában volt a kiküldetéssel. — Ördögöt jött ez ide nyelvünket eltanulni, földet venni, közénk telepedni, ahogy mondja. Spión ez a Fiiess úr, gyelőknek van, karöltve haladnak a cél felé, az egyetértés, a közös célra törekvés páncélján meg fog törni a kór. A legszükségesebb teendőnek mi azt tartanánk, ha a szülők és iskolás gyermekek aziránt nyernének népszerű kioktatást, hogy minden gyanús jelét a fertőző megbetegedésnek jelentsék azonnal a ^hatóságnak, a hatóság pedig ott, hol az anyagi viszonyok i ndokolják, gyógykezeltesse ingyen a fertőző beteget. Ily körülmények között azt hisszük eleje vétetnék a betegség eltitkolásának, s nem fordulna elő az a nem ritka eset, hogy az otthon fertőző betegségben fekvő gyermek testvérei, addig, mig a hatóságnak az valami uton tudomására nem jut, eljárnak az iskolába. A kényszer gyógykezelést, az elkülönítő, a kórházi rendszert csak helyeselni tudjuk, de gyakorlati alkalmazásánál indokolt esetben az ingyen, a hatósági gyógykezeltetést feltétlenül meghonositandónak véljük. Az első az ember egészsége. Ha tudunk sok más egyéb célra, megengedjük hasznosan, költekezni, ugy fogunk tudni fedezetet teremteni, de rekek, vigyázzatok előtte a nyelvetekre, még ha tréfáltok is. Hej, tréfából se szabad magyarnak lenni! A „gyerekek" (a Deák-család tagjai voltak a Ferenc nyelvén) hamar bevették a haza bölcse intelmét s fél éve már, hogy Fiiess úr köztük settenkedik, mégse hall egyebet tőlük, minthogy szépen érik a répa, ragyát kapott a dohány, hő ütötte Badacsony tőkéit. Sőt brúdert is ittak Fiiess úrral, ölelgették, cirógatták; dicsérték, mily hamar megtanult magyarul már egész pompásan el lehet vele diskurálni; faggatták, mit csinálnak Bécsben, igaz-e hogy a császár őfelségének egész héten náthája volt, hogy a felséges császárné tizenkét hófehér paripát kapott presentbe a török szultántól, hogy Smerling bajuszt növeszt és hogy Szent István tornyára aranykeresztet küldött a muszka cár ? Fiiess úr kétségbe kezdett esni. Ha soká igy megy még majd el is csapják! — No majd az ebéd alatt! — reménykedett a pompás ebéd, a tüzes badacsonyi, majd csak megnyitja száját ezeknek a rejtélyes zalai sphinxeknek is. Majd csak kifecsegnek valamit. Várni és figyelni tehát! A Deák-had pediglen ott állja már körül a pipázó nagy tölgyfaasztalát. Asztalfőnél „Klára tant", mellette Ferenc, balkezénél legkedvesebb öccse, Gyuri. Az sőt kell, hogy teremtsünk városunk közegészsége céljaira, a járvány elfojtására, mert ez elsőrendű érdeke a városnak. Ily körülmények között aztán a még oly merev hatósági intézkedés nem lesz szigorúsága miatt alkalmazásában kivihetetlen. —r. Cimkórság, A tekintetes és nemzetes urak kora régj lejárt. Ma már minden ember: nagyságos úr! Az utóbbi időben az emberi hiúság óriási lépésekkel haladt előre és a cimkórság valóságos vészes betegségként dühöng. S ez a betegség a társadalom összes rétegeinél megállapítható. A suszterinas ma cipésztanonc, a székálló legény a mészáros ipartestület még nem önnállósitott tagja, a kereskedő segéd kereskedői alkalmazott, a pincér éttermi tisztviselő, az iroda főnökök irodaigazgatók, a táncmester tánctanár, aki zenét tanít, az mindjárt zenetanár lesz, még ha semmi végzettsége sincs. Ma a pallér már építész, a több munkással dolgozó iparos gyáros, aki egy pár költeményt jól- rosszul összetákolt, az költő; ha néhány rossz elbeszélést valamelyik igen alacsony urak húsvéti kemény tojást falatoznak, frissen sült hófehér kaláccsal, meg sonkával. Csak imént szentelte fel a templomban a lászlói pap. Még harmatos is a szentelt viztől minden falat. Melléje édes mosolygással, hamis szemvetéssel kínálj a sorba az urakat tüzes barackpálinkával Deák Györgyné, a csodaszép bécsi olaszvérű Profetti Karolina udvari dáma volt a Profetti-lány, ott akadt meg rajta a Deák Gyuri szeme, mikor feljárogatott a császárvárosba gárdatiszt nagybátyjához. El is vette, haza is hozta Tárnokra, de soha meg nem bocsátottak neki érette a Deákok. Hát nem akadt elég szép magyar leány, akinek beköthette vón a fejét ez a Gyurka! Ám azért Karolina hamar szivébe lopódzott minden Deáknak, akárhogy haragudtak miatta a férjeurára. Olyan édes is volt az az asszony, mikor tört magyarul elkezdte „Tyuri"-zni Györgyöt, „té Lajsi"-zni Lajost, „Fejkó pácsi"-zni Deák Ferencet. Meg nem állta volna mosoly nélkül a kőkereszt se, mikor magyar szóra nyilott vérpiros ajka. Fiiess úr is Karolinának csókolt kezet meglepetésében a házi asszony helyett. És Fiiess' úrnak is saját parányi kacsójával tolta szájához a pálinkás kupicát. — Ityék, FiiesS úr, ketves egesegire! Tessék már most kémkedni!