Esztergom és Vidéke, 1908

1908-01-23 / 7.szám

A második alkapitányi állás betöltése. Esztergom, január 18. Ujabban sok szó esik arról, vájjon a második alkapitányi állás betöltessék-e, avagy nem ? Azok, akik a betöltés hivei, oly érveket hoznak föl álláspontjuk támogatására, a melyek elég alkalmasak ugyan arra, hogy népszerűségre találjanak, azonban kevésbbé oly természetűek, melyekkel valamely kérdést komolyan támogatni lehetne. Az ügy iránt érdeklődőknek, szolgáljanak az alábbi sorok tájékozásul, melyeknek célja ; tárgyilagosan megvilágítva a kérdést, irányt adni az illetékes tényezőknek arra, hogy miként fogadják az indítványt, ha az konkrét alakban a tanácskozás elé kerül. Előre bocsájtva azt, hogy habár rendőrségünk mai szervezetében és beosztásában sok kívánni valót hagy ugyan maga után, mégis a szervezési szabályzatban már bennfoglalt, de a közgjKílés által törült II. alkapitányi állás újbóli szervezése és betöltése, a város jelenlegi pénzügyi helyzetét tekintve, fényűzés lenne. Nézzük már most, vájjon mi tette Qssziánia. Pogány a lelkem. Szivem verése s átkom mi kél, csak csöndes sóhajtás. Eltaposott tűz, szunnyadó parázs biz' vajmi kevés, kis meleget ád. A régi dalnak csorbult ütemén, pogány a szöveg, mely most irva áll. Régi isten már csak zúzott bálvány S nem isten az, ki rajta táncot jár. Sok-sok dalt tudtam, de elkárhoztam. Elveszett lelkem rajongó hite . . . Sok forró ének, babonás vágyak, húztak, ragadtak engemet ide. Hinárba mélyen, hogy elmerültem s fejem felett, hogy átcsapott az ár, kósza lidérc jött s kacagva kérdte : „Te vagy ki őszben virág nyílást vár ?" Sárga levél hull szomorún . . . 'Ősz van, temetés van itt minden levélben. Betemetik mélyen, nagyra törő vágy megtépett tollát szomorún, szépen. Glóriás fénynek, bűvös álmoknak nincs a szivemben emléké se már. Csillagos ég se siratja meg, ha lefut egy csillag, mint halott madár. Elfeledtem régen, hogy fojtogatott valaha könny, dal és zuhogó ár, elfeledtem a sok glóriás lángot s napomnak nincs a régi fénye már-. a kérdést aktuálissá? A rendőrség tiszti létszámában nem régiben beállott változás. Alegutóbb lezajlott részleges tisztújítás alkalmával ugyanis, midőn az alkapitányi és rendőrfogalmazói állások töltettek be, az eredmény kihirdetése után hallatszottak egyes megjegyzések, hogy a II. alkapitányi állást a választás eredményekép előbb-utóbb be fog kelleni tölteni. És ime a tapasztalat azt igazolta, hogy a megválasztott alkapitány állásában megállja a helyét és szorgalmas tisztviselő. A dolgok ilyen állása azonban nincs ínyére azoknak, akik tudja Isten miféle okokból, minden áron be akarják tölteni a második alkapitányi állást. A szervezési szabályzat rendőri részének módosítására kiküldött albizottság, miként értesülünk az emiitett állás betöltésével foglalkozott és javasolja is azt. A betöltés szükségét azonban csak az esetre ismeri el, ha a mezőrendőri és közegészségügyi kihágási ügyek a rendőrséghez-utaltatnak és a rég óhajtott bejelentési hivatal szerveztetik. A bizottság tehát nem ismerte el a fentemiitett állás betöltésének abszolút szükségét és olyan feltételekHajrá! Te álszent ! Uj világot tárj, s ne űzzön többé bűbájos varázs. Pogány lett lelkem ; hittelen . . . sivár . . . . s átkom'mi kél, csak csöndes sóhajtás. Einczinger Szabolcs Ferenc. papVálasztás. Irta: Tuba Károly. Furcsa kaliberű emberek a tószögi atyafiak. Hát persze, hogy persze. Nemesi vér buzog az ereikben, lábujjuk hegyétől a fejük tetejéig. Verik is a mellüket, ha a sor ugy hozza magával. Pedig a vérük már csak amolyan züllött nemesi vér. Átgyúrta az idő s ők is érzik a nagy magyar átkot. Nyughatatlanok, elégületlenek. Sehogyan se jó a világ folyása. Valami furcsa érzés motoszkál a lelkük mélyén s maguk se tudják, hogy mi ? Hulló verejték árán nincs igazi boldogság. Öntudatlanul érzik, hogy kell valaminek jönnie, a nagy megújhodásnak, amikor összeolvad a sok-sok tengernyi keserűség és talajában megterem az erős öntudat, hogy mégis csak ember az ember és közös boldogságra van teremtve. Hanem hát nemez a dolog fácitja és titka. hez javasolja kötni, amelyek meg nem állhatnak. Ugyanis ugy a mezőrendőri, mint a közegészségügyi kihágási ügyek törvényileg a polgármester hatáskörébe tartoznak, azokat szabályrendeletileg onnan kivenni nem lehet. Ha azonban az a célzat vezérelte a bizottságot, hogy a kihágási ügyek általában a rendőrséghez utaltassanak, miért hagyta akkor érintetlenül a vízjogi, ipari stb. kihágási ügyeket ? Láthatjuk tehát, hogy ezen érvek alkalmatlanok arra, hogy egy olyan kérdést, amely ismét csak a városnak budgetjét érinti, kellően támogassanak. A bejelentési hivatal felállítása pedig nem igényelhet ilyen kis városban, hova idegenek állandó, avagy hosszabb tartózkodásra csak elvétve, vagy legalább is nem nagy számban jönnek, egy tiszti állás szervezését. Rendőrkapitányunknak tudtunkkal ügyköre nincs, ő csak representál és az általános vezetéssel van elfoglalva. Már pedig ez nem helyes, mert ahol a rendőrség tisztikara csak négy személyből áll, ott bizonyos ügykört a rendőrkapitánynak kellene betölteni. Tessék felosztani a kihágási ügyeket a kapiTószögön felépült a paplak, a kálvinista parókhia. Nagy ennek a nótája, annyi bizonyos. Csak hosszú vajúdás után határozta el a presbitérium, hogy építeni fognak. Éppen a tizenkettedik közgyűlésen szavazták meg a költségeket. Faragó Márton curator uram még akkor is váltig hajtogatta, vágván ki a rezet tüzes dikcióban, hogy hát: — Nem kell építeni. Szegény az eklézsia. Nincs pénz. Nagy a nyomorúság. Ki kell reperálni a régi paplakást, igy is megteszi még egy pár esztendeig. — De hiszen már a teteje is kinyilatkozott ! — Vágta oda nagy fontossággal Kónya uram. — Hát nem is mondom én, hogy nem nyilatkozott ki. Azt is tudom, hogy az esőlé becsurog a házba, de az csak téli következmény, amikoron olvad a hó, vagy az eső esik. Az építkezésnek tulajdonképen az adott nagy lendületet, hogy most három éve csúfondáros módon kipellengérezte a nemes eklézsiát Vámos Mihály nagytiszteletű úr. Megunta a sok építkezési könyörgést, szörnyen megmérgedt a vérig boszantó huza vonára és egy szép napon áthurcolkodott a plébánia 'épületbe, ahol a plébános úr ideiglenesen lakást adott a kálvinista papnak, mert hát tarthatatlan volt az állapot. A gyerekek megbetegedtány és alkapitány között és a nagy munkahalmaz egy személynél azonnal megszűnik. Tessék felhatalmazni az alkapitányi a törvény értelmében a kihágási ügyek önálló [elbírálásának jogával, azonnal megszűnik egyrészt az a törvénytelen állapot, hogy más tárgyal és más Ítélkezik; és megtakarittatik az az idő, amely eléggé számbavehető és amely minden egyes ügynek külön előadásával töltetik el. S ha mindennek eleget tettünk, vegyük el a rkapitányságtól a szegényügyet és a kisebb polgári peres ügyeket. A rendőrkapitány állásánál fogva nem lehet a szegényügynek lelkes támogatója és vezetője. Egyrészt, mert a szegény ügynek ellátása a hivatásával járó egyéb teendőktől vonja el idejét, másrészt pedig, mert a szegény ügyet nem a humanitás, hanem inkább a bürokratikus kötelesség ellátásának szempontjából nézi. S hogy ennek hiánya nem volt eddig érezhető, annak okát abban kereshetjük, hogy városunkban a jótékonyság nagy részét a jótékony egyesületek gyakorolják. A rendőrség munkakörét csöktek a lakásnedvességtől. A bútor tönkre ment a nedvesség következtében. Sirt-ritt a tiszteletes asszony. Nos a plébános ur adta a jó eszmét. A jó öreg plébános úr aki modern ember volt a szó legszorosabb értelmében. Szív és lélek. Szóval ember. Aztán valahogyan csak bele kell ugratni a parasztot! Hét vármegyében híre volt, hogy Tószögön nagy békességben élnek az emberek, amennyiben senki se feszegeti, hogy egyik vagy másik ember milyen vallású. Nem civakodnak azon, hogy a hazafiúi lelkesedés, a tudomány, a becsületesség, melyik osztálynak vagy felekezetnek kizárólagos érdeme, avagy tulajdonsága. Az' emberek érdemök szerint becsülendők. Jól tudták az atyafiak, hogyha külömbséget tennének egymás közt rang vagy vallás szerint, hát az csak a jó egyetértés rovására esnék. Szóval Tószögön azt tartják, hogy gonosz ember az, aki a saját vagy más egyházának falait feszegeti, bontogatja. Mondjuk, hogy igazuk van. Annyi a közös érdekünk az életben, hogy csak vállvetett munkával érthetjük el az egyedüli célt, az édes anyaföld felvirágoztatását és mindnyájunk közös boldogságát. Egy haza földjén, egy hazának a gyermekei vagyunk, kell, hogy együtt éljünk szeretetben, békességben. Ha szenvedünk,