Esztergom és Vidéke, 1908

1908-07-15 / 57.szám

Esztergom, 1908. XXX. évfolyam 57. szám. Csütörtök, július 15. Razzia. Irta: Drozdy Győző. Öltözzünk fel egy kicsinnyég morálpanduroknak s gyerünk a Bakonyba, vagy ha ugy tetszik: a társadalomba s tartsunk ott egy kis razziát. Gyerünk a szociálpolitika, tudomány és irodalom berkeibe s kutassuk fel a bozótok alján a modern szegénylegényeket. Akik raffinált technikával csinálják a tömeg pszihológiáját. Akik a társadalmi problémákat nem a históriai tendenciák szempontjából mérlegelik, hanem pad alatt olvasott pornográfiák nyomán ócska véleménnyel elsiklanak fölöttük. A kereszténység „végzetes babona" nekik, amint Tacitus nevezte. A keresztény-szocializmus: fekete csuha. A krisztianizmus: sötét reakció. A szocializmus csak: földfelosztás. A liberalizmust meg összekeverik a manchesterizmussal. Az mondják : az erősebb uralma a gyengébb felett. Hogy lenne itt egészséges evolúció, mikor a legfontosabb problémák az eszmék sötétségében a szegénylegények kezébe kerülnek. Akik aztán zsebrerakják ezen problémák legfenségesebb nimbuszait. Uj Versek. I. Ébred a lant. Végigscurran a horizonton A Nap biborarany vére. A langyos est uj álmokat hoz: Álom-írt a sziv sebére. Sejtett kincsek halkan csörögnek, Mint kavics folyómederben. És jő az Ej, az én barátom, Lomhán, dörögve, leverten. Nyitott ablakomon besurran. Az ezüst gyertyaláng libeg. Jő Maja is lilíomszirmon. Szava lágy ma, ajka hideg. Csókok csengnek a levegőben; Tovaringnak, mint a fantom. S a telifirkált papirágyán Ébred álmából a lantom. II. Elkésett tavasz. Halovány rimek, fekete nóták, Szomorún búgó, vén elégiák Lobogó lelkem fakóra rótták. Jól megcsúfítják és ugy dobják az ember-masszába. A tömeg pedig sosem gondolkodik. A tömeg az ilyen szegénylegényeknek csak marionette-je. Egy-egy elcsúfított eszme az a trójai faló, mellyel önmagukat betolatják a tömeggel az anyagi boldogulás berkeibe. Nézzük pl. korunk egyik legnagyobb emberét, az örökké dörgő, házsártoskodó Tolsztoj Nikolajevics Leó grófot. Kevés ember pazarolt annyi energiát a pózolásra, mint épen Tolsztoj. A legagyafurtabb trükkökkel játsza az ősembert. Hosszúszárú, ormótlan bagariacsizmákban véteti le magát. Hoszszú fehér ingben, derékon kötéllel átkötve, gyanús kámzsákkal jelenik meg a világ előtt a gróf úr. Miszsziója pedig abban koncentrálódik, hogy Jézusnak legfenségesebb gondolatait, poézisét az unalmas reminiszcenciák formájába töri. Egész működése olyatén benyomást tesz, mintha egy vásári hasbeszélő kiáll a tömeg elé az Evangéliummal és abból szaval. Tolsztojnál jobban még senki sem profonálta a Szentírást. Neki az a rögeszméje, hogy megjavítsa a világot. És ezért — vagy nem ezért? — elkezdi Temetni kéne, sirva temetni Romlelkem kuszált beteg álmait S a Tavasz lánya most kezd szeretni. Vagy nem volt meg a rózsatarolás, Illattól vemhes rózsaszüret ? De akkor az éj mitől oly csodás ? Mért csodás a Nap bibor lemente? (Bepermetezi vérrel az eget, Mint egy lázadó, büszke levente.) Mért oly csodás a hajnal-ébredés? Örök csavargók bozóti álma Mért oly mosolygós, édes, mért mesés ? A Tavasz lánya most kezd szeretni. Lehullt csillagot, elfonnyadt álmot Mért kell temetni ? Mért kell temetni ? De jő újra az álom-zivatar: Felhőzik a bú; vágyak cikáznak; És künn a zápor valamit hadar : „Ne járjon az ki a kék Tavaszba, Kinek kacagó, nótázó lelkét A patyolat tél már behavazta." Drozdy GyőzŐ. ütni a művészeteket. Wagner az őrült szimfóniák érthetetlen muzsikusa, Shakspere az életet meghamisító, hazug színész. A szimbolista irodalom pedig dekádensz. Persze aztán akadnak néki is majmólói. S így születik 'meg a doktrinerek publikuma, azaz, jobb, ha azt mondom : tömege. Igy születik meg egy egész kaszt, melynek csak az Iliászban, az Odüsszeiában, Izsák, Jákob és József történetében, a héber próféták énekeiben, SzakyaMüni történetében és a véda himnuszokban van szépség és értelem. De igy vagyunk ma mindennel. Az irodalom Tolsztoja, sablona a szociológia szegénylegényeinek. Akik az egészséges reformeszméket kerékbe törik. És a tudalékosság sajnálatot keltő mosolyával kisérik a legnagyobb problémákat. Kár fölényes mosollyal elsiklanunk a proletariátus szervezkedése, a feminizmus, keresztény-szocializmus fölött Kár kiszolgáltatnunk a tudományt, művészetet, politikát és hitet a szektáriusoknak, heretikusoknak. Mert az individiumoknak egymástól való harcából lesz a tömegek és osztályok harca. Az ilyen karakterisztikus individiumok iráAmorette. Irta: Fehér Jenő. Egy lovat hívtak Amorette-nek. Egy karcsú világosbarna, selyemszőrű lovat, amely csupa ideg volt. Egy pillanatig sem maradt nyugton. Hol a lábait emelgette, hol a nyakát forgatta, hol a farkát csóválta. Amorette-nek Gsorbay báró keresztelte el, mert amikor a ló a kastélyába került, a legelső dolga az volt, hogy kiszakította magát a lovászfiú kezéből és szilajon nekirugtatolt egy kerti gipsz amorette-nek, amely ezer darabra törve hullott a virágágyak közé. — Az amorette! kiáltotta ijedten a bárónő. Mire a báró csettintett egyet a nyelvével. —• Az amorette meghalt, éljen Amorette ! Ez volt a szilaj vérű paripa keresztelője. A lovászfiú két héten keresztül minden reggel másfélóra hosszat ülte meg Amorettet, hogy kissé ráncba szedje. A tizenötödik napon a bárónak kedve kerekedett kilovagolni rajta. És egy félórával később összezúzott koponyával hozták őt haza. Amorette ugy odavágta egy éles szikla tövébe, hogy az agyveleje kilocscsant. Harmadnapra temették. nyitják aztán a szürke tucat-lényt, a tömeg kvintesszenciáját. A társadalmon feltétlenül érvényesülnie kell az evolúció törvényeinek. Az élő törzsnek rügyeznie kell. Ne gondoljuk tehát, hogy amit a felületesek „fekete csuhának" vagy „hazátlan bitangnak" degradálnak, az csak egy szimptoma, csak egy napi kérdés. Ezeket a problémákat sokkal fenségesebb okok szülték, semhogy egy-egy frázissal el lehetne térni fölöttük. Ezeknek a problémáknak feladata a társadalmi reformáció. Tehát ne adjuk azokat a szegénylegények kezébe, kik egyéni érdekből megfosztják legfenségesebb nimbuszaiktól. És tanuljuk meg, ha eddig nem tudtuk, hogy minden reformtörekvés : a konzervativizmus, keresztény szocializmus, szociáldemokratizmus, liberalizmus és anarchizmus — egyformán jogos. Mert a cél egy: a társadalom boldogítása. Tekintsünk egy kicsit körül. A Haza géniuszát internacionális banditák bemocskolták. A Hit és az Isten a lomtárban, a babonák közt hevernek. A Család eszményét a szabadszerelem prostituA bárónő, aki mindössze huszonhárom éves volt, amikor özvegyen maradt, a tragikus eset után mintegy félesztendeig utazott a külföldön. Egy nőrokonával bebarangolta Itáliát, bánatosan merengett a sziciliai partokon, egy-két könnyet hullatott a Földközi tengerbe, amikor a hatalmas gőzös Afrika felé röpítette, és a mikor spanyolföldre lépett, az arcszíne már visszanyerte régi üdeséget. Nizzában már mosolygott, amikor pedig haza érkezett, szebb volt mint valaha. Egyenesen a birtokára utazott. A családi kripta ajtajában, férje oszladozó teteme fölött rövid imát mondott, azután végigsétált a kertben, ahol épen rózsákat nyesegetett a kertész. A báróné néhány pillanatig szótlanul nézte a hű szolgát. Aztán hirtelen ezt kérdezte : — Mi történt Amorettel ? — Le kellett volna bunkózni, méltóságos asszony, azt a bestiát, de hát . . . nem kaptunk rá engedelmet . . . Ott van az istállóban . . . Ugy tudom, hogy a szomszéd birtokos alkuszik rá . . . — Ki az? — Szentjóbi nagyságos úr. Hogy nem félti bőrét ettől az állattól! — Legjobb is lesz, ha eladjuk. Nem akarom többé látni azt az állatot! — tette hozzá halkan a báróné. Rövid csend következett, Az emlékek