Esztergom és Vidéke, 1908

1908-06-25 / 51.szám

Glosszák. Pénzért és ingyen. Itt arról lesz szó, hogy ezentúl nálunk, a Balkán homlokán is ingyen tanítják a népet. Apponyi (akiről azt beszélik, akik nem ismerik, hogy két jobb keze van) egy rég késő mulasztást pótolt törvényjavaslatával. Az az állam, melyben van ingyen tej, ingyen kenyér, ingyen börtön és ingyen akasztófa, mért ne tudna ingyen iskolákat is létesíteni ? E tekintetben úgyis oly messzire vagyunk a kuíturállamoktól. Csak most már az a kérdés: ha népünket eddig pénzért tanították és mégis oly hátramaradt, — vájjon mennyivel lesz magasabb az intelligetiája, ha azután — ingyen tanítják? Kína vagy Esztergom. Ennek a kérdésnek a geológia ad aktualitást. Mert bizony habozunk ha kérdjük: melyik van messzebb Budapesttől : Kína vagy Esztergom ? Amennyiben ha az ember Pestre akar telefonálni, Kínából is fizet, meg Esztergomból is fizet. Mig Vecsésről, Gödöllőről, Vácról, Biáról Uj Versek. I. A legszomorúbb Lány. Eljött hát a legszomorúbb Almok legszomorúbb Lánya. A nótás, uj Paradicsom, őrök-fehér, tiszta Alma: A legszomorúbb Lány. Ködből formáltam alakját S lelket lehelt bele Isten. Eljött, akit régen vártam, Kit akartam, kiben hittem: A legszemorúbb Lány. Azért jött, hogy megríkasson, Lelkem szerelembe törje, A szivem, homlokom, szemem Elcsúfítsa, meggyötörje A legszomorúbb Lány. Eljött, hogy mindig imádjam, Hogy karjába sose dőljek. Eljött, hogy nagyon szeressen. Es a szerelmével öl meg A legszomorúbb Lány. Drozdy Gyó'zó'. és Ráckevéról nem. Pedig talán Esztergom sem esik távolabb Budapesttől, mint a fonemlitett helyek. No meg abból a drótból, melyben a gondolatok milliói űzik és kergetik egymást, egy-két kilométer olyan olcsó. Naponként halljuk, hogy már megnyertük az ingyen telefont, csak niég a minisztérium jóváhagyása hiányzik. Ugy vagyunk vele mint az egyszeri, ernber az ő perpetuum-mobile-jával. Tudniillik ez is folyton azt beszélte : föltaláltam egy örökké forgó gépet, csak még egy kis szelepet kell íeltalálnom, mely örökké ide-oda mozog — és kész. Pedig Kossuth Ferenc ami perpetuum-mobile-unknak nehezen lesz ilyen szelepe. Felszámolás és leszámolás. Majd elpárolog az ember a redakció nagy zsöllyéjéből ebben a malac kánikulában. Kár, hogy nem hűthetjük magunkat jégbe. S mig e fölött töprengünk, apropóra eszünkbe ötlik ami jó öreg csavargőzösünk. Mert bár ő örökösen fürdik: most még sincs valami kellemes helyzete. Szegény kis csavarMária fátuma. Mikor született, komor, gyászos napja volt az égnek. Félelmetes vihar dühöngött, házak tetejéről nagy halomban szedte le a szél a recsegő zsindelyt, sudarastul tördelte ki a fákat s porrá zúzta mindenfelé az ablakok üvegét. Zuhogó zápor között dió nagyságú jég esett a magasból, hogy elpusztítson mindent. Az egész határt tönkre tette, siralommá változtatta át a duzzadó reményeket. Az édes atyjának minden termését elverte a jég s kétségbeesésében majd, hogy meg nem őrült. Az általános szomorúság között aztán nem jutott öröm az ő születésére; gyászos tekintettel, valami idegenkedő érzéssel fogadták világrajöttét; az édes anyja sokat szenvedett miatta s a testvérei sem törődtek vele. Az apja arcáról meg egyenesen leolvashatta mindenki a gondolatát, melyet belsejében rejtegetett: hogy minek jött ez a poronty a világra! Sokáig neve sem volt. Kissé gyenge vonásaiból, bágyadt szemeiből szinte reménykedve olvasták ki hozzátartozói a korai pusztulást, mely rajok nézve szabadulás lett volna. De nem gőzös, oly szomorúan csavarja a hullámokat, mint valami csődbe ment bankár a — a — (ej, ez a hőség!) — a bajuszát. Mindig a felszámolást emlegetik gazdái. Pedig, ha vele felszámolnak: ő meg majd leszámol velünk. Ami aztán mégis csak ami nyakunkra iródik. Kovácspatak nélküle megsavanyodik, mint az aludttej. Elveszítünk egy regényes és olcsó összeköttetést a világvasuttal. Nem lesz egyetlen egy kirándulóhelyünk, üdülőtelepünk. És lulajozhatunk Noé bárkáján, az omnibuszon a párkányi portengeren keresztül egy óráig, mig a fővonalhoz érünk. Ha arra a közönyre gondol az ember, melyben a csavargőzöst részesiti publikumunk: elkeseredünk, mint a liptai túró. Szesz a Parlamentben. A diadalmas, uj morál még azt is megengedi, hogy mikor Magyarországban évente 30,000 hektoliter denaturált spirituszt fogyasztanak el, mint ,,élvezeti cikket" : a szeszadó felemelése ellen deklamáljanak. A szesz élvezését még az Alkóran is tiltja. És a mi állam-törvépusztult el. Pici kis tagjai napról-napra megerősödtek, arcának fehér szinét lassankint rózsaszínűre varázsolta az élet fejlődése, gyügyögő kis ajka meg mindig mosolyra nyilt, ha valaki csak rápillantott. No és azok a parányi kis kezek, melyekkel annyi igyekezett és fáradtság mellett sem tudta csak egyszer is magát kiszabadítani pólyái közül, ugy izegtek-mozogtak, hogy az édes elevenséget gyönyör volt nézni. De azért nem szerették. Az anyja majd elpusztult azon a végzetes napon, meg aztán volt kívüle még hat gyermeke, akik elég gondot szereztek neki. A túlzásba vitt anyai kötelesség gyakorlása kifárasztotta. Testvérei kaján szemekkel néztek reá — leányok voltak ők is mind — s egyiknek sem jutott volna eszébe, hogy a kis jövevényt csak egyszer is megcsókolták volna. Az apja komor, durva természetű volt, egyenesen gyűlölte és neki tulajdonította az egész jégverést, mellyel egyidőben világra jött. Végre a mikor látták, hogy mégis az életnek született, megkeresztelték, de igen igyekeztek arra, hogy valami egyszerű, közönséges névvel lássák el a keresztségben. — Legyen a neve Mária, — szóltak nyeink dédelgetik. Pedig Buffalo Bill indiánjai nem ittak annyi pálinkát, mint a magyar paraszt. Aztán még nálunk tartanak antialkoholista kongresszusokat. Az igaz, hogy idegenből kell hozatni a szónokokat, mert nálunk még szónok sincs, aki a szesz ellen beszél Egy-kettő van. De azokról is azt beszélik: vizet prédikált és bort iszik. De még ha jő is ide antialkoholista agitátor, tőlünk ugyan el nem megy szárazon. Az antialkoholisták bankettjén a vendégszeretet gyengéd impressziója következtében, be kell neki „kefélnie". Talán a tisztelt képviselő urak Wekerle ellen azért védik a szeszt, mert nekik is kevesebb mindennél. És ezt Európa szivében teszik a követek s nem a — Fidsi-szigeten. (- y. - ó'.) Gondviselés és jólét. Bölcsek és természettudósok azt vallják az emberiség céljául, hogy a természeti erőket mentől nagyobb mértékben be kell állítani a kultúra és a civilizáció szolgálatába. A villamosság és gőz hatalmas erőinek gépekbe szoritása, a szélviharnak és a viz folyásának alkalmanővérei — legalább ezzel is meg fogják különböztethetni tőlünk. És megkeresztelték Máriának. Mária gyermekkora színtelen, egyhangú volt. Egyetlen játszótársa sem volt, akivel pár napot át örülhetett volna. A nővérei ügyetlennek tartották s azt mondják róla, hogy a labda után ugy esetlenkedik, mint valami kacsa. Mellőzték is mindenütt. Legfeljebb csak a szembekötősdinél juttattak neki szerepet. Mindig csak az ő szemét kötötték be, azt is erősen és széles kendővel, nehogy valamiképen a nyilason beférkőzhessen valami világosság. Aztán elvezették a kert egyenetlen részébe, hol süppedések és halmok álltak vegyest, vagy a virágágyak közé, hogy annál nagyobb nehézségekbe kerüljön valakit elfognia. A bukdácsolás persze nagy hahotára fakasztotta nővéreit, a mi rendesen eltartott addig, mig Máriának az orra betört, vagy a lába megrándult helyéből. A letiport virágokért szintén ő kapott ki. A minthogy őt büntették meg akkor is, ha a labda az üvegház falát betörte, vagy a fiatal fák rügyeit és leveleit leverte. Igy aztán Mária kivonta magát nővérei társaságából, más játszó társa pedig nem