Esztergom és Vidéke, 1908
1908-06-04 / 45.szám
tudomásra hozza, hogy a hangverseny napján, vasárnap, jegyek a Magyar Király szállodában már délután 6 órától válthatók. — Kereskedők majálisa, A kereskedő ifjak önképző egyesülete vasárnap tartotta a szokásos, de az utóbbi egy-két éven át meg nem tartott nyári mulatságát a Fürdővendéglő csinosan feldíszített kerthelyiségében. A' páratlan jó hangulatban, a hajnali órákig tartott mulatság úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben szépen sikerült, mely a házalap javára 100 koronánál többet jövedelmezett. A siker javarészben Ürge L. K. alelnök fáradhatatlan buzgólkodásának eredménye. Az egyesület — miként értesölünk — Szt. István napjára egy nagyszabású népünnepélyt szándékozik rendezni virágkorzóval és gyermek-szépségversennyel és tűzijátékkal a primás-kertben, automata rendszerű kiszolgálással. — Lőgyakorlatok. A pozsonyi hadtesti tiszti tanfolyam 33 tisztje hétfőn három napi tartózkodásra városunkba jött Polák Frigyes vezérőrnagy vezetése mellett, hol is lőgyakorlatokat tartottak. A tisztek tegnap este, a wieni hajóval utaztak vissza. — Önálló gyógytár Tokodon. Bossányi J. gyógyszerész kérvényt adott be az illetékes hatósághoz, melyben annak megengedését kéri, hogy Tokod községben önálló gyógytárt nyithasson. A kérvény felett a vármegye egészségügyi bizottsága f. hó 5-én d. e. 10 órakor tartandó ülésében fog véleményt nyilvánítani. — Állategészségügy. Libádon a lépfene megszűnt. Süttőn a sertésorbánc szórványosan fellépett. NYILT-TER*) 34 fii., per 23 kor. végrehajtási és ezúttal megállapított 23 kor. 30 fii. árverés kérelmezési költségének kielégítése iránti végrehajtási ügyében a komáromi kir. törvényszék kerületéhez tartozó esztergomi kir. járásbiróság, mint tkvi hatóság területén Kisujfalu község határában fekvő, a kisujfalusi 299 számú tkvi betétben I. 1—4 sor 276, 278, 279, 280 hrsz. alatt Takács Péter, Takács Éva, Takács János, Takács Sára és kiskorú Takács Ferenc tulajdonául felvett. 100 ö. i. sz. ház, kert és közös udvarra 365 kor., az u. o. f 1 sor 2900 hrsz. alatt felvett Nagyhegyoldal dűlői szántóra 25 kor., az u. o. f 2 sor 3404. hrsz. alatt Szilvás völgyi szántóra 24 kor. továbbá a kisujfalusi 300 sz. betétben I. 1—3 sor 3353, 3"361, 3384 hrsz. alatt fent nevezettek és özv. Takács Jánosné szül. Pistyi Éva tulajdonául felvett Szilváshegy dűlői kert, pince és szántóra 180 kor. kikiáltási árban az árverés az 1881 :60. t.-c. 156. §-ának alkalmazásával elrendeltetvén, az árverés határidejéül 1908. évi június hó 6 napjának délelőtti 10 Óráját Kisujfalu községházába kitűzte azzal, hogy ugyanekkor a fent jelzett ingatlanok esetleg a kikiáltási áron alul is el fognak adatni. Bánatpénzül az ingatlanok kikiáltási árának 10°/°-a teendő le. Árverezni szándékozók a bánatpénzt készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldöttnek kezeihez tartoznak letenni, vagy annak a bíróságnál történt előzetes elhelyezéséről szóló elismervényt átadni. A vételár 3 egyenlő részletben 3 hónap alatt fizetendő az árverés napjától száiüitott 5°/o-os kamattal. Az egyidejűleg kibocsájtott árverési feltételeket a hivatalos órák alatt ezen telekkönyvi hatóságnál és Kisujfalu község házánál a hirdetmények között meg lehet tekinteni. Esztergom, 1908. március hó 18-án. Környey Imre, kir. járásbiró *) E rovatban • közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerk. 3420/908. tkvi szám. Árverési hirdétméngi kivonat. Az esztergomi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy Binettner Ignác végrehajtatónak, Takács Péter és neje Csanda Éva végrehajtást szenvedett elleni 680 kor. tőkekövetelésének, ennek 1904. évi december hó 9 napjától számítandó 6°/o-os kamata, 33 kor. iHlHiHl Premier-gépek ismét utolérhetlenek! Hirdetési Iroda Budapest, IV., „Rfiser Bazár"-ha (Károly-körut 22.) = helyeztetett át. = Egyedül valódi THIERRY BALZSAMA a zöld apácával, mint védőjegygyei. Legkevesebb megküldés 12/2.vagy 6/1, avagy 1 szabadalmazott különleges Utazó-Családiüveg 5 kor. Csomagolás ingyen. Thierry Centifolium-Kenőcse. Legkevesebb megküldés 2 doboz 3"60 korona. A legjobb háziszerek gyomorbaj, gyomorégés. görcs r köhögés, mellbaj, mindenféle belső gyulladás, köszvény, tagszaggatás, mindenféle seb, sorvadás, tályog r daganat, mindennemű sérülés stb. ellen — Igy tessék címezni: Védőangyal gyógyszertár Thierry A., Pregrada Rohics mellett. Raktárak Budapesten ; TÖTÖk lÓZSef gyógyszerész Egg er I. és Egger Leó dr. és Vértes L. Lúgos Egyedüli elárusító: Schenkengel A. ESZTERGOM. Árjegyzék ingyen és bérmentve. Császári jubileumi ünnepi menet Bécs, 1908. június 12 Bécs, 1908. június 12 Tribíinbelyek: 25 koronától 60 koronáig még kaphatók a főelárusitóhelyen SCHENKER és TÁRSA Bécs I. Schottenring 3 és 18/a, valamint a Schenker és társa cég összes fiókjaiban és képviselőinél, épu^y SCHELLHAMMER és SCHATTERA cegnel Bécs, I. Stefansplatz 11. A. GERNGROSS cegnel Bécs, VII. Mariahilferstrasse 42—48. Rendelmenyek az összeg (valamint 60 fillér postadíj) előleges beküldése mellett pontosan eszközöltetnek.