Esztergom és Vidéke, 1908

1908-06-07 / 46.szám

Pályaválasztás előtt. (Szülők és az érettségiző ifjúság figyelmébe.) Itra: fflosonyi Albert dr. (Annavölgy). Junius kalász érlelő melege megérleli egyszersmind hazánk ifjúságának egy jórészét és akik eddig az iskolának tanultak, most jutnak tulajdonképen csak hozzá, hogy ezentúl az életre, leendő élethivatásukra készülődhessenek. Előttük a sik, melyből a különböző életpálya ágazik szét. De az „érettségin" való örömüket csakhamar megzavarja a mardosó kétség, hogy az előttük megnyíló életpályák közül melyiket válasszák. Vájjon melyik út visz ahhoz a boldogsághoz, melyet gyermeki és ifjúi lelkökkel olyan ragyogónak álmodtak? Vájjon melyik útra térjenek, hogy ezt a százszor megálmodott boldogságot a valóságban meg is találják? Hogy későn ne kelljen keserűen belátniok, hogy pályát tévesztettek ? Herakles a válaszúton! . . . Ifjú barátaim, kik az orvosi pályára gondoltok, ti hozzátok szólok, Nemes és magasztos az orvos hivatása. Lehet-e valami magasztosabb, mint könnyeket szárítani, fájdalmat enyhíteni, gyöngéket meg«&kit senki sem szeretett. Irta: Hesperus. Utolsó májusi péntek est volt. Az irisz, tulipán és a többi koránnyiló virág elhervadt a rózsa, szegfű és jázmin pompázás idején. A város olyan volt, mint egy bugyogó forró üst, melynek az ég a fedele. Egy-két kocsis „hopp"-ja még levetődött a repkényes lombú ecetek alá. Az est minden gyertyát meggyújtott az égen. Csak a holt Duna fodros habocskái nótáztak az illatos csendben. Aztán beköszöntött a brekkekéző béka-légió zajos nász-órája. A zord ház balkonján ült a leány és a férfi. A Dunára néztek, meg a benne ringó csillagokra. Hallgattak. Gondolataik belefoszlottak az illatos május esti levegőbe. A túlsó part füzeséből -alkonyati árnyak, nagy zöld oszlopok indultak a Dunára. De csak a közepéig jöttek. Ott sorban elmerültek. Aztán megszóllalt a leány. Ma határozott volt a hangja és meggyőző, mint egy filozófusé. — Ilyenek vagyunk, mi emberek. Ha megtetszik egy tárgy, ha ezer is a gyarerősiteni, nyomorultaknak az élet kínjait elviselhetővé tenni ? Van-e valami nemesebb, mint az az önfeláldozás, mellyel az orvos szembeszáll az őt és az övéit egyformán fenyegető veszélyekkel, csakhogy egy veszendőbe menő életet megmenthessen ? Van-e még egy pálya, mely annyira megközelítené a jézusi tanítást, hogy életünket a gyengék és kicsinyek, a szenvedők, a nyomorultak és az elbukottak körében töltsük ? De ezen szubjektív momentumoktól eltekintve is áll az, hogy az orvosi működés keretei mindinkább szélesebbednek, hogy a hygiéna praeventiv fontossága révén mind jelentősebb kihatással bir a közintézmények irányítására, hogy sem az állami, sem a községi élet, sem az iskola, törvénykezés és közgazdaság nem nélkülözhetik többé az orvos .tevékeny közreműködését és bizonyos, hogy ezen határok a jövőben még inkább kiterjednek. A ki tehát az orvosi pályát választja, nemes és nagy hivatást választ, mely méltó egy élet ideálizmusára és mely hivatott betöltőjének helyet biztosit a szellemi munkások legjobbjainak sorában. De most lássuk az érem másik lósága: gyönyörűvé változik és megszeretjük. De ha megszűntünk szeretni valamit: ezer gyarlóságot fedezünk fel nyomban rajta. Semmi sem él oly rövid ideig, mint a Szépség. S ez úgy fáj nekünk. De mikor a temetésére megyünk, már nem tudjuk sajnálni. S ha meghalt a Szépség : már nem szeretjük. A fiú hallgat egy darabig. Azt hiszi, még akar mondani valamit a lány. \\& goromba volt hozzá az élet: hát szomorú. Még szenvedélyes organumáoan is van pesszimizmus. — De annak még nem érkezett el az ideje, hogy magát ne szeressem. Hiába akarja. Még dalok búgnak a szivünkben. Kacagások csengnek ajkunkon. De már az első felvonásban érezzük a tragédiát. Ez a legnagyobb darabok naturája. Az a Szépség, amit én érzek, csak erőszakkal halhat meg, oly fenséges. És akkor lesz vége a tragédiának. Már közel van. Többet nem kel a nap addig. — Ugyan ne beszéljen ilyeneket. Egyáltalában nincs oka rá. Ön fiatal. Szeretni fogják még magát és boldog lesz. Nem minden Hoffmannak van Olimpiája. Nekem sohasem lesz. Minden ember egy átokkal születik. És ezt az átkot ő tudja. Az enyém, hogy engem soha senki sem fog szeretni. És ennél nem lehet nagyobb átok. oldalát. Mindenek előtt megállapítható, hogy az orvosi pálya nem minden természetnek egyformán való, mert olyan dolgokkal való foglalkozásra kényszerit, melyek legalább is nem esztétikusok, sokszor egyenesen visszataszitóak, de mindenesetre nagy mértékben iilusiót bontók. Erős akarat és megszokás azonban keresztül segit ezen és utóbb még a gyöngébb, vagy finyásabb idegrendszerű is meggyőződéssel ismétli a régiek mondását : natúrália non sunt turpia. Fontosabb annál, hogy az hosszadalmasabb és nehezebb minden más életpályánál, mert a tehetséges által is csak hat évi megfeszített munkával végezhető el és a mellett a legköltségesebb is, mert a tanulás eszközeinek a megszerzése állandó befektetéssel, másrészt maga az orvosi gyakorlat is jelentékeny üzemi kiadásokkal jár. De ha tekintetbe vesszük, hogy a végzett orvosnak is még évekig kell a praktikus képzettség céljából ingyen dolgoznia és hogy az orvos csak a harminc éven túl jut abba a helyzetbe, hogy munkájából éljen, amely korban más élethivatásuak már megállapított existenciával A férfi elengedte a lány kezét félrebólintotta a fejét és sirni kezdett. Látszott, hogy viaskodik érzelmével, hogy legyőzze. De nem birt velük. — Miért sir? Én egy fantom vagyok csupán. El fog feledni. El. Én akarom. Rátalál még maga az életre. Menjen, keresse meg azt a lányt, aki magának született. A férfi sirt tovább. — Szegény. Ugye mért is ismert meg engem ? A férfi még jobban zokogott. Aztán megtörölte szemeit. Egy nagyot lélegzett s beszélni kezdett: — Legyen ma jó kedvünk. Ni, az est kiöntötte minden pompáját. És mégegyszer megtörölte a szemeit. Már nem sirt. De azért nem fogta meg ma többet a leány kezét, mint más este. '.'•<• * És el akartak válni, úgy, hogy többé nem látja a férfi a leányt. De a leány nem engedte. Búgó hangjával, amellyel megbabonázta ; susogott neki. Szemeivel, melyekkel elvette az eszét: nevetett, dalolt neki nagy meséket. Sok, sok „hol volt," hol nem volt"-ot. Sok, sok hátha és talán hullott ki azokból a nagy selyem szemekből. És kérte a férfit, hogy ne haljon még meg. bírnak, úgy fenti állítás, hogy az orvosi pálya a legköltségesebb, csak annál jobb megvilágítást nyer. — Mindenki tudja, hogy az orvos minő rabja hivatásának. Mint az őrhelyen álló katona, ugy kell minden nap és a nap minden órájában készen állnia, hogy felelőségteljes hivatásának eleget tegyen. Nincs sem ünnepe, sem pihenője^ mert bármelyik percben állhat elő olyan helyzet, hogy éjen, viharon keresztül kell oda sietnie, hova őt a kötelesség és lelkiismerete szólítja. És habár a törvény csakis az első segélyre vonatkozóan irja elő, hogy azt orvosnak büntetés terhe alatt megtagadnia nem szabad, mégis ez a gyakorlatban annyira kibővül, hogy az orvos ideje és szolgalata bármikor és bárki által igénybe vehető, anélkül, hogy ez ellen védekezhetnék, ha csak magát kellemetlen megszólásoknak kitenni nem akarja. Mert megjegyzésre méltó, hogy az orvosi pályát mindenki humánus pályának mondja és épp erre hivatkozva követeli meg az orvostól az önmegtagadást, Önfeláldozást és az önzetlenséget, de már arra nem hajlandó, hogy az orvossal szemben is gyakorolja e huAztán lefeküdt a leány. A férfi bezárkózott szobájába. A megirt leveleket kitette zsebéből és hidegen, biztosan nyúlt a revolver után. Már ott volt kezében a halálgép.. De még nem sütötte el. Mint nagy gyónás előtt a gyilkost : szent áhítat szállta meg. — Jó lesz, ha gyónok Önmagamnak. Megvizsgálom a lelkiismeretemet. Halálom óráján egy kis végszámadást csinálok magammal, hogy : hogy is éltem ? Hát biz volt ebben az életben sok szép szomorúság, sok akarás, sok kudarc és sok diadal. Szerettem, nagyon szerettem, ha bántottak az emberek. Mert tudtam ! Jaj annak, akivel nem foglalkoznak. De én is bántottam az embereket. Kegyetlen voltam mindig : az igazságig. És igazságos a kegyetlenségig. Utáltam a babonákat, előítéletek és utópiákat. Mindig azok ellen küzdöttem. Mig lerongyolódtam. S óh, be kell látnom, hogy babonákkal élni jobb, mint szabad ésszel. S most már tudom: előítéletek nélkül élni: már ez is előítélet. No de azért nyugodt vagyok, mert egy-két királyt leütöttem a trónról. A4egöltem sok embert, sok valakit, sok nesztort és sok auctort. A vért szerettem legjobban. Az emberek is vérengző tigrisnek mondottak. Mindig mutogattam a fogaimat az izmaimat és energiámat. S mig a világ előtt sziv nélkül éltem : benn