Esztergom és Vidéke, 1908

1908-05-14 / 39.szám

csak 45, országos átlagban pedig 50. Vagyis a hétéven albl elhalt gyermekek fele egyáltalában nem ré­szesült orvosi kezelésben. Esztergom vármegye jóval felette áll tehát az országos átlagnak, de jóval alatta áll Budapestnek, melynek elérésére közremunkálni — kell, hogy ambí­ciója legyen minden arra hivatott tényezőnek, Ime, a civilizáció igy fejeződik ki évről-évre megmaradó sok-sok emberéletben, a munkás­kezek megszaporodásában, a nemzet fokozódó megerősödésében! Ünnepély. Az esztergomi izraelita hitközség kedden ünnepet ült. De nemcsak az izraelita hitközség ünnepelt, hanem ünnepelt az egész város közönsége, mely osztozott felekezeti és társa­dalmi osztálykülönbség nélkül ama ünnepségekben, melyek keretében az izraelita hitközség érdemes fő­rabbijának, dr. Weisz Izsáknak a ko­ronás arany érdemkereszttel leendő felékesítését ünnepelték. Az. ünnep­ség lefolyását a következőkben adjuk. Az érdemkereszt feltűzése. Kedden délelőtt 11 óra tájban az izraelita hitközség tagjai felvonul­tak a városháza tanácstermébe, hol az ünnepélyes átadás az előre megállapított módon eszközöltetett. Az izraelita hitközség tagjain kivül városunk polgárságának szine-java, vezetői, köztük a helybeli papság több tagja is megjelent, kiknek so­raiban nők is vettek részt. Pontban 11 órakor érkezett meg Gyapay Pál főispán a hitközség kül­döttsége és a megyei tisztikar élén, s üdvözölve a termet zsúfolásig meg­töltött ünneplő nagy közönséget, az ünnepélyt e szavakkal nyitotta meg: Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nekem, mint a vármegye főispánjának jutott osztályrészül az a szerencse, hogy ő cs, és apostoli kir. Felsége legmagasabb kitüntetését, a koronás nagy érdemkeresztet És utolsónak távozik. Végre elmentek. Julie hallja, amint lép­teik távolodnak a lépcsőn. Meg van mentve. Vigyázatlanságával nem árulta el őt. Sza­lad a kis ágy felé pajkos kacagással, s megcsókolja a kis Emilt, aki ökölbe szo­rított kezecskékkel alszik, mintha nem is döntöttek volna mindent fel bölcsője kö­rül. Miután igy beszélt, La Tulipe meggyúj­totta kialudt pipáját és kiitta a maradék sort. — Barátom — szóltam — igazságos­nak kell lenni. Egy francia testőrtől elég az a tapintat, amelyről ön mesél. De azt hiszem, hogy már hallottam valahol ezt a történetet. — Meglehet, hogy Julie elmondta. Vég­telenül szellemes teremtés volt. És mi lett belőle ? — Még a konzulátus idejében kelle­mes órákat élt. De azért esténként a park fái közt fájdalmas titkokat suttogott. Látja uram, erősebb volt a halállal, mint a sze­relemmel szemben. — És ő, aki oly szép leveleket irt ? — Báró lett és prefektus a császárság alatt. — És a kis Emil? — Meghalt 1859-ben, Versaillesben, mint csendőrezredes. az esztergomi izraelita hitközség köztisz­teletben és közszeretetben álló lelkészének, dr. Veisz Izsák Ignác tisztelendő rabbi úrnak mellére tűzzem. Érdemeit, mint lelkész, egyházának szentelt tevékenységével s a hitéletnek egy emberöltőn át való odaadó munkálá­sával s hitközségében maradandó értékű alkotásaival szerezte. Ennek kétségbevonhatatlan bizonyítéka az a köztisztelet és közszeretet, amivel őt nemcsak a hitközség tagjai, de vallás­különbség nélkül az esztergomi közönség is körülveszi. A vallás és hit, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, az ember legszebb és legne­mesebb érzelmeiből, az Istenben való bi­zalomból s a felebaráti szeretetből fakad­nak. A szeretetből, mely lelkünket meg­tisztítva, szárnyat ölt s felemelkedik em­beri elménkkel fel nem érhető, de há­borgó lelkünket mégis egyedül megnyug­tatni képes nagy Katalomhoz és felséges ideához : az Istenhez. A szeretetből, mely minden emberi tudás és bölcseségnél biztosabban vezeti lépéseinket azon a keskeny ösvényen, mely az emberi gyárlóságok és bűnök tágas mezején át a jóhoz, a nemeshez, az igazsághoz s magához Istenhez vezet. A lelkipásztorok, tartozzanak bármely vallásfelekezethez, ha magasztos hivatá­sukat betöltve, eme keskeny ösvényen jó példával, nemes buzgalommal járnak előttünk, buzdítva s megerősítve bennün­ket hitünkben, akkor azzal nemcsak egy­házuk, de hazájuk iránti kötelességüknek is eleget tesznek, mert a vallásosságnak a hazaszeretettel csak egy és közös oltára lehet. Mindenütt áll ez, mélyen tisztelt Höl­gyeim és Uraim az egész kerek világon, de oly nagy állami érdeket a vallási béke sehol sem szolgál, mint nálunk, kik nem­csak ellenséges indulatú népfajokkal va­gyunk körülvéve, de az internacionális szocializmusnak Istent, hazát és családot megtagadó fékevesztett áramlata is tör ellenünk. Ne keressük tehát azt, ami bennünket egymástól elválaszt, hanem azt, ami egye­sit, mert honunk . jövőjének biztosítását, s fennállásának főfeltételét a vallásfeleke­zetek közötti békés egyetértésben és abban látom, hogy ne azt keressük, hogy ama templom tornyán, hová imádkozni járunk, a kath. vallás évezredekre vissza­nyúló hatalmát és fényét hirdető kereszt, vagy a vallásszabadságot hirdető protes­táns csillag, vagy Mózes bölcseségét hir­dető tóra van-e kitéve, hanem ha azt keressük, hogy az illetők kebelében a vallásszabadság mellett a hazaszeretet lángja is lobog-e, mert akkor megtaláljuk a mi közös oltárunkat, a hazaszeretet szent oltárát, ahol együtt imádhatjuk a magyarok Istenét, ki bennünket teremtett, felnevelt s a földön nekünk hazát adott, hogy azt szeressük, azért dolgozzunk, küzdjünk és fáradjunk, de ha kell, életün­ket is feláldozzuk. Most pedig átadom Önnek érdemes férfiú, a kir. kitüntetés eme jelvényét, viselje azt a haza, a király iránti hűség­ben, a hitközségében való áldásos műkö­désében az emberi kor végső határáig. Majd az ünneplők harsány élje­nei között dr. Weisz Izsáknak mel­lére tűzte a koronás arany érdem­keresztet. Dr. Weisz Izsák a meghatottság hangján mondott hálás köszönetet az őt ért kitüntetésért az alábbi szavakban. Méltóságos Főispán Úr! Elfogódva, megindulva állok itt Méltóságod előtt, és csak nehezen küzdve le benső megha­tottságomat, hiába keresek szavakat, hogy kifejezésre juttassam túláradó érzelmei­met, melyek keblemet eltöltik. Elfogult­ságomat és megindulásomat növeli az a tu­dat, hogy érdemeim sokkal csekélyebbek, működésem eredménye sokkal fogyatéko­sabb, sem hogy ezen királyi kitüntetést szerény működésem jutalmául tekinthet­ném. Inkább tekintem azt munkásságra \ aló serkentésnek és buzdításnak. Érzem e pillanatban a régiek bölcs mondásának igazságát: „Soha se tegye maga az ember a kitüntetés koronáját fejére, hanem mások tegyék ezt!" Én a legfelsőbb helyről érkezett kirá­lyi kitüntetést nem magamnak, de nem is szerény körben mozgó tevékenységem­nek tulajdonítom, hanem nemesszivű pártfogóimnak köszönhetem, akik kö­telességszerű eljárásomban 1 már kitün­tetendő érdemet találtak, holott az érdem csak ott kezdődik, hol a kötelesség meg­szűnik. És ezen jóakaró pártfogóim sorából kimagaslik méltóságos Főispán Úr, aki már első tisztelgésem alkalmából oly szívélyes szavakkal viszonozta bemutatkozó hódola­tomat, melyek nemesszivűségéről és fenkölt gondolkozásáról tesznek tanúbizonyságot. Mélyen bevésődtek e szavak hálás szi­vembe — feledhetlen marad a biztosítás, hogy érzésben, valamint a társadalmi élet­ben és hivatalos működésben az ember­ben az embert, a polgárban a hazafit, a hí­vőben az istenfélelmet és az embertársban az erényt és erkölcsöt tiszteli; és hogy eltekintve a vallási és politikai pártállás­tól, egyaránt részesiti a megye lakóit az alkotmányos jogok áldásaiban. Hogy az ígéret nem puszta szó, hanem tetté is vált, ennek ujabb fényes bizonyítékát adta az ál­tal, hogy reám, mint a zsidó felekezet szerény szolgájára irányította felséges Urunk figyelmét, melynek külső látható jelét ékes és szívhez szóló szavak kísé­retében átnyújtani oly kegyes volt. Elfogadom alattvalói hódolattal és job­bágyi tisztelettel azon szivemelő tudattal, hogy a királyi kegyelem e sugarának visszfénye nemcsak szeretett hitközsége­imre száll, melyek hazafiúi és vallási ál­dozatkészséggel tűnnek ki; és nemcsak az egész magyar rabbi karra, mely a vallás, hazafiság és emberszeretet össze­férhetőségét, sőt együvétartozását szóval és tettel hirdeti, hanem egész felekeze­temre hárul, melyre alkalmazható az írás igéje: „Az ember hasonló a mező fájá­hoz" ; mert valamint a fa sudarában előbb észlelhető, ugy a közelgő vihar, mint a felkelő nap sugara, ugy Izrael népe is legelőbb érzi meg az idők változását, rosszban és jóban egyaránt. De nemcsak felekezetemre, hanem — kockáztatom az állítást — a nemzetre és az azt képviselő magas kormányra is veti sugara visszfényét a királyi kegye­lem, mert, mint egy hires tudós állítja: a zsidók politikai jogállása egy államban leghívebb hőmérője a művelődés fokának, melyen a nemzet áll. Midőn tehát hálatelt szivemből fakadó forró köszönetet mondok Méltóságodnak, kérem, hogy alattvalói hódolato mat a trón zsámolyához juttatni szíveskednék, kap­csolatban ama fogadásszerű Ígérettel, hogy életem és működésemnek, mint eddig, ugy. tovább is vezércsillaga lesz az a szentháromság, mely e rövid szavakban foglaltatik: Isten, király és haza. A főrabbi szavainak elhangzása után Vimmer Imre polgármester üd­vözölte az ünnepeltet, akinek kitün­tetése nemcsak annak személyére, nemcsak a hitközségre, hanem a város közönségére is vet fényt, mert a kitüntetett városunknak egy érdemes polgára. Majd megköszönte a főispánnak, aki a legmagasabb figyelem irányításával a várost is hálára kötelezte, amely osztozik a kitüntetésben. A főrabbi és a főispán éltetésével az ünnepség a városházán véget ért. Díszközgyűlés. Az izraelita hitközség esti fél 7 órakor saját helyiségének közgyű­lési termében díszközgyűlést tar­tott, a főrabbit ért kitüntetés al­kalmából. Az ünnepeltet dr. Weisz Sándor üdvözölte a hitközség nevében, mél­tatva annak hervadhatatlan érde­meit, melynek elismeréséről és az idők végéig leendő manifestátiójául a hitközség főrabbijának életnagy­ságú mellképét festette le tanács­terme számára, melyről az ünnepi szónok szavai közben a lepel le­hullott. Dr. Weisz Izsák hálásan köszönte meg a hitközség ragasz­kodását, kitüntetését, amivel az ün­nepség véget ért. Lakoma. Az ünnepséget az izraelita hitközség által a Fürdőben rendezett díszvacsora zárta be, melyen mintegy kétszázan vet­tek részt. A vacsora méltó befejezése volt az ünnepélynek. Rég hallottunk oly sok és egytől egyig szép, átgondolt, tartalmas, magasszárnyalásu beszédet, mint ezen al­kalommal. Az étrend a következő volt: Tok Róbert mártással Pörkölt ponty Marhanyelv párolva Áttört borsó Rántott csirke Fejes saláta Almás béles Káposztás rétes Vegyes gyümölcs Neszmély gyöngye A tósztok sorát Gyapay Pál főispán nyitotta meg és ismert ékes szólásával a királyt éltette, kinek kegye rövid időn belül immár harmadízben ékíti fel váro­sunk polgárait, az érdem koronás babéraival. Második szónok dr. Berényi Gyula, az izraelita hitközség • elnöke volt, aki a hit­község nevében rótta le a tisztelet, hála és ragaszkodás adóját az iránt a férfi, iránt, aki három évtizedet meghaladó ön­zetlen munkássággal, kitartással, lelkese­déssel, Isten, a haza, embertársai és a hitközség javát szolgálta, akinek eredmé­nyekben gazdag munkássága a béke je­gyében indult meg, hirdetve a felebaráti szeretetet, akinek a hitközség magyaro­sodásában elévülhetten érdemei vannak, aki mindenkoron példával jár elől, hogy miképen kell szeretni a hazát. Tartalmas, átgondolt, nagy figyelemmel hallgatott szép beszédének végeztével Dr. Áldori Mór a hitközség nevében a a főispánra mondott köztetszésben része­sült tósztot, megköszönve azon jóindula­tát, mellyel a királyi kegy megnyilatkozá­sát, a hitközség érdemes lelkészére irá­nyította. Szavait azzal fejezte be, hogy poharát annak a főispánnak egészségére üriti, akinek eljövetele, az alkotmányos szabadság hajnalhasadása volt. Dr. Weiss Sándor ügyesen szőtt kör­mondatokba foglalt szavakban a várme­gye alispánját, dr. Perényi] Kálmánt éltette. Scheiber Rezső az izraelita hitközség összes tagjai nevében Vimmer Imre pol­gármesterre mondott tósztot, mint kinek polgármestersége alatt a város a haladás terére lépett. Dr. Perényi Kálmán alispán köszönetet mondva mindenek előtt dr. Weisz Sán­dornak szívélyes szavaiért, a törvényha­tóság nevében meghajtotta az elismerés zászlóját az ünnepelt előtt, azzal végezvén szavait, hogy adjon a mindenek Ura sok oly déréit férfiút, de ne csak a hitközség­nek, hanem a hazának. Lipschitcz József kir. járásbiró köztet­szésben részesült felköszöntőjében a nem­zeti kormányt, annak minden egyes tag­ját éltette. Brutsy János pártja nevében az ünne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom