Esztergom és Vidéke, 1908
1908-05-14 / 39.szám
peltet köszöntötte fel, méltatva annak érdemeit. Vimmer Imre polgármester felszólalásában mindenek előtt Scheiber Rezső tósztjára reflektált, majd szavait Apponyi Albert és Tóth János éltetésével fejezte be. Ritkán kínálkozik alkalmunk oly distingvált, átgondolt és átérzett, életbölcseletekben gazdag remek beszédet hallanunk, mint a milyen dr. Eisler Mátyás kolozsvári főrabbi, egyetemi magántanár ajkairól elhangzott. Azzal kezdette nagy figyelemmel és élvezettel hallgatott szavait, hogy ő, mint az ünnepelt családjának egyik tagja, nem mulaszthatja el, hogy azokért az ovációkért, melyekkel a vele szoros családi kötelékben lévő ünnepeltet elhalmozták, hálás köszönetet ne mondjon. Az ünneplőkről szóllott. Bárha — úgymond — a legfelsőbb elismerés kitüntető megnyilatkozása értékelhetlen kincs, de színesebben, melegebben ragyog az a hideg érc a szeretet melegében. Az a szeretet, tisztelet, mely az ünnepeltet általában, társadalmi, felekezeti osztálykülönbség nélkül övezi, melyben annak az ünnepség alkalmából lépten-nyomon része volt, nagyobb ragyogást ad annak az érecnek. Örömmel látta, hogy kosár-, kötényszámra hozták az ünneplők a szeretet virágait az ünnepelt számára, s ezért a család nevében mond hálás köszönetet. Gyönyörrel hallgatott szép beszédét a vármegye és a yáros hatóságának, a testvér hitközség képviselőtestületének és az ünneplőknek éltetésével fejezte be. Dr. Weisz Izsák, az ünnepelt főrabbi szólott ezután. Nagy figyelemmel hallgatott szép beszédét azzal kezdette, hogy 32 éve szolgálja a hitközséget és ép most éri a kitüntetés. Gondolkozott úgymond a 32 szám jelentőségén, mit a thalmud segítségével a „sziv"-re magyarázott ki. A szívben úgymond a szeretet lakozik és ezen filozofálás folytán arra a konzekvenciára jött, hogy az ünnepség a szeretet ünnepe. Hálás szívvel mondott köszönetet a kitüntetésért, a szeretet osztatlan megnyilatkozásáért. O'sváth Andor főjegyző olvasta fel ezután ama sürgönyök szövegét, melyeket Apponyinak és Tóth János államtitkárnak küldöttek. Majd előadta, miszerint országgyűlési képviselőnk, dr. Kmety Károly általa menti ki magát, mivel a megjelenésben akadályozva van; egyben általa tolmácsolja üdvözletét és tiszteletét az ünnepeltnek és a hitközségnek. A sürgönyök igy szólanak: Nagyméltóságú gróf Apponyi Albert vallás és közoktatásügyi magyar királyi Miniszter Urnák Budapesten.' Az esztergomi izraelita hitközség érdemdús lelkipásztorának koronás arany érdemkereszttel történt legkegyelmesebb kitüntetése alkalmából ünnepi lakomán együtt levő városi közönségünk lelkesen üdvözli Nagyméltóságodat s kívánja, hogy a haza felvirágoztatására irányított cselekvését Istennek bőséges áldása kisérje. Vimmer Imre polgármester. Méltóságos Tóth János vallás- és közoktatásügyi magyar királyi államtitkár úrnak Budapesten. Az esztergomi izr. hitközség érdemdús lelkipásztorának legkegyelmesebb királyi kitüntetését ünnepi lakomán örvendő lélekkel ünneplő városi közönségünk megkülönböztetett tisztelettel üdvözli Méltóságodat s kívánja, hogy nagyfontosságú tevékenységén legyen Istennek bőséges áldása. — Vimmer Imre polgármester. Szűnni nem akaró, viharos, mondhatnánk orkánszerű tapsok és éljenzések között emelkedett szólásra dr. Fehér Gyula p. praleátus kanonok. JÉkesen szóló, mélyen átgondolt szavait .azzal kezdette, hogy azért jött el a lakomára, hogy őszinte tiszteletének és nagyrabecsülésének'adjon kifejezést, mellyel az ünnepelt iránt régen viseltetik. Igazi embert ünne pel a város közönsége vallásfelekezetre való különbség nélkül, s ez megjelenésnek első jogcíme, a második, hogy egy előkelő állásban lévő esztergomi polgárt ünnepelnek. Éljött, mert értékelni és becsülni tudja azt a munkásságot, melyet az ünnepelt kifejt és ez a harmadik jogcím az ő megjele nésére. Erőt, kegyelmet és lelki támogatást kér a mindenek Urától az ünepeltre, hogy hitközségének az emberi kor végső határáig legyen szeretett-lelkipásztora. Dr. Áldori Viktor felszólalásával az ünnepeltben a tanítómestert köszönti, aki nemzedékeket vezetett be a tudás országába. A volt tanítványok nevében üdvözli az ünnepeltet. Dr. Eisler Márton szólalt ezután fel. Élvezettel hallgatott ismételt felszólalása kapcsán poharát, szavaival élve : a legnemesebb eszmék, a hatalmas kath. egyház kiváló képviselőjére, dr. Fehér Gyula p. praelatus, kanonokra emelte. Fődi Félix Mátéffi Viktor belvárosi plébánost éltette felszollalása kapcsán. 'Weisz Gyula, az ünnepelt fia szóllott ezután, hogy a nagy nyilvánosság előtt rójja le a gyermeki szeretet hála adóját, hogy tanúságot tegyen a legjobb apáról, aki elbirtokolta a hitközség szeretetét, akitől becsületet és szeretetet fognak gyermekei örökölni. A legideálisabb páter familiasra, édes atyjára emelte poharát. Unger Hugó a férfiak életének kormányzóiról szólva, főispánunk kedves nejének egészségére ürítette poharat. Dr. Perényi Kálmán az ünnepelt megbízásából a főkapitányra mondott tósztot, mint olyanra, akinek bő és közvetlen tapasztalatai vannak a női kormányzás terén. Búcsúzóul még Gyapay Pál főispán szóllalt fel. Köszönetet mondott dr. Áldori Mórnak és dr. Berényi Gyulának szavaikér. 1 . Éltetve a hitközséget, azzal zárta be szavait, hogy az ünnepély nemcsak az ünnepelt megünneplésének, hanem az egyenlőség és testvériségnek is ünnepe volt, mely úttörője a szabadság eszméjének. A minden izében jól sikerült lakoma az éjféli órákban ért véget. Akik ott voltak, azok az elhangzott valóban szép tósztok hatása alatt, kellemes emlékekkel távoztak. —n. AZ ESZTERGOMI HAJÓS EGYLET KÖZLEMÉNYEI. A magy. evezős egyletek országos szövetségétől megérkeztek a működő tagok részére kiállított 1908. évi tagsági igazolványok. A szövetségi titkár egyúttal közölte, hogy a rendes és vidéki működő tagok, mint az orsz. evezős szövetség tagjai: A „Duna Gőzhajózási Társaság'' igazgatóságától azon utazási kedvezményt kapták, hogy szövetségi igazolványaik elő mutatása mellett, ha legalább öten utaznak, a megfelelően magasabb hajóosztályt használhatják, alacsonyabb osztályra váltott jeggyel. A „Magyar Királyi Folyam és Tengerhajózási r. t." azon kedvezményben részesiti működő tagjainkat hogy a „Budapest-Dömös"-i vonal kivételével valamennyi vonalaikon az arcképes szöv. igazolvány birtokában a II. osztályú menetjegy váltása mellett I. osztályban utazhatnak. A „Balatontavi Gőzhajózási r. t." a szövetség által igazolt működő tagjainknak azon engedmény mellett, hogy a II. osztályú jeggyel I. helyen utazhatnak, a feladott csónakok vételdiját is 50%-al mérsékli. A „M. A. V." vonalaira az ez évi kedvezményekre vonatkozólag még értesítés nem érkezett. A mikénti elintézésről az egyesületek annak idején értesittetni fognak. Noha az utóbbiak bármikor személyenként használható előnyök, mégis talán az egyletre legértékesebb a Duna Gőzhajó r. t. kedvezménye, mert ennek vonalán járunk. A tulajdonképeni uti hajó a „négyes" lévén, ennek öttagú legénysége kirándulások alkalmával a kedvezményt már használhatja, ennél kisebb csapat pedig kirándulásokat tenni nem szokott. A „Nemzeti Sport" május 10-iki számából egy cikksorozat kezdődött, mely a „lawn tennis" játékról igen jó útmutatásokat hoz elsőrangú tennis játékosok tollából, amire felhívjuk a Torna Egylet és egyletünk játékosainak figyelmét. Ajánlatos volna egyébként, hogy a megindult evezős évad tartama alatt még néhány — legalább még egy — sportlapot tartsunk a csónakházban. Az egyleti pénztár megingathatlan szűkmarkúsága miatt azonban az is a tagok áldozatkészségére maradna, mint az új szkiff költsége. A nyári igazi sport-évadunk tartamára igen érdemes volna néhány sportlapot tartani a csónakházban. fi ÍREK. — Híreink egy része az izraelita hitközség ünnepélyéről hozott kimerítő tudósításunk folytán maradt el. — KorházblZOttSági ÜléS. A városi korházbízottság hétfőn d. e. ülést tartott a polgármester elnöklete alatt. Ez alkalommal több, kisebb nagyobb fontosságú tárgy mellett az 1909. évi költségelőirányzat tárgy altatott le. Az ápolási dijakat, tekintettel a még mindig tartó drágasági viszonyokra, 9 fillérrel felemelni javasolja a bizottság. Az ülés után a korházi élelmezés vizsgáltatott meg, mely tekintetben a bizottság megelégedésének adott kifejezést. — Halálozás. Egy áldott lelkű, jó szivű matronát váltott meg szenvedéseitől a halál. Kaán János iparbanki igazgató nejét, kinek halála nagy számú rokonságot borított gyászba. Halálát az alábbi gyászjelentés tudatja. „Alulírottak szomorú szívvel tudatják, hogy a szerető és gondos hitves, a felejthetetlen jó édes anya, nagyanya és dédanya Kaán Jánosné szül. Majortsik Terézia f. hó 9-én délután 5 órakor, életének 75-ik, boldog házasságának 51-ik évében hosszas szenvedés és az utolsó kenet ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elhunyt. A megboldogult hült teteme f. hó 11-én délután 4 órakor fog a Jókai-utca 16 sz. házból a kir. városi sirkertbe örök nyugalomra helyeztetni. Engesztelő szent mise áldozat pedig f. hó 12-én délelőtt 9 órakor lesz a kir. városi plébánia templomban az Úrnak bemutatva. Esztergom, 1908. május 10. Áldás és béke hamvaira ! Lovag Kaán János férje. Özv. Csukass Lászlóné szül. Kaán Etel, ifj. Kaán János, Kaán Károly, Kaán Géza gyermekei. Udvardi Udvardy Zsigmondné, szül. Csukass Etelka, Wawrecka Rudolfné szül. Csukass Erzsike, Kaán Viktor, Kaán Noemi, Kaán Géza unokái. Kaán Jánosné szül. Helly Lucia, Kaán Károlyné szül. Rogrün Ulrika, Kaán Gézáné, Vittinger Aranka menyei. Majortsik Viktor testvére. Udvardi Udvardy Zsigmond, Wawrecka Rudolf unokavejei, udvardi Udvardy Kornél dédunoka." — A pozsonyi virágjátékok alkalmából kitűzött pályázatok beadásának határidejét a bizottság május 10-éről május 20-ára tolta ki, mint utolsó határidőre. — Tanaimányi kirándulás, A budapesti VII. ker. kereskedelmi iskola 50 tagja kedden reggel városunkba rándult, hol a város nevezetességeit tekintették meg. A délutáni bécsi hajóval utaztak vissza a fővárosba. — Zene matiné. Kellemes zenei élvezetben volt része annak a nagyszámú zenélő és zene iránt érdeklődő intelligens közönségnek, mely Brenner Juliska, a közkedveltségű zongora tanítónő növendékei által vasárnap a kath. kör nagytermében rendezett matinéén jelen volt. A zenét tanuló növendékek nyilvános vizsgálati hangversenyeken való szereplésének értéke elvitázhatatlan. Felébreszti nálunk a kedvet a minél magasabb kiképzésre, fokozza a becsvágyat minél szebb, tartalmasabb dolgot produkálni, gondos előadásra késztet és előkészíti, megedzi őket az életben majdan bekövetköző iskolán kivüli nyilvános fellépésekhez. De van ennek a vizsgálati hangversenyeknek más értéke is : a szülők látják gyermekeik fokozatos előmenetelét és gyönyörködhetnek benne. Mert gyönyörködhettek, valamint élvezett az egész közönség, mely a vasárnapi matinéé műsorát végighallgatta. Az egész műsor a nagy zene-szerzők gondosan megválasztott műveit tartalmazta, mely akiváló mesternő elismert zenei ízléséről tanúskodik. Az előadók : Szecskay Marianne, Janits Irénke, Deutsch Margitka, Kuffler Frida, Deutsch Alfréd, Hartmann Rózsika és Pálmai Alexa egytől egyig oly precizitással oldották meg feladataikat, hogy a legnagyobb elismerést és dicséretet érdemlik. Mindnyájuk előadásán meglátszott az a gondos, legkisebb részletekre is figyelmes kidolgozás, mely Brenner Juliska fáradságot nem ismerő lelkiismeretes tanítási módját jellemzi. Teknikájuk pedig oly alapon nyugszik, mely méltán megérdemelte az egyes számok után felhangzott tapsban nyilvánuló tetszés nyilatkozatokat. Mely azonban elismerés volt a közönség részéről az ügybuzgó jeles tanítónőnek is, aki a legnagyobb fáradtsággal és ritka lelkiismereteséggel buzgólkodik növendékeinek zenei kiképzésén. (N.) — Orvosválasztás SÜttŐn. Süttő községe f. hó 27-én d. u. 2 órakor ejti meg a község által rendszeresített fizetéses községi orvosi állásra beérkezett pályázatok folytán a választást. — Elemi iskolások Kovácspataknál. A párkányi leány és fiú iskola tanulói vagy 150-en tanítóik vezetése mellett kedden reggel Kovácspatakba rándultak le, hol az egész napot játékkal töltötték el. = A magyar munkaadók szervezkedéséről közöl igen érdekes tudósítást a „Honi ipar" megjelent száma. A szervezési munkálatokat egyszerre két tényező folytatja: a Magyar gyáriparosok orsz. szövetsége és az Országos iparegyesület, s a „Horn ipar" számos érvvel bizonyítja, hogy a „Magyar munkaadók országos szövetsége" csak az Összes illetékes tényezők vállvetett együttműködése alapján jöhet létre. A lap különben igen érdekes és változatos. Előfizetési ára egész évre 16 kor., félévre 8 kor. Kiadóhivatal : Bpest, VI. Király-u 34. = Korona BiOSkop állandó mozgófénykép szinház a Korona szálloda színházzá alakított nagytermében. A mai rendkívüli érdekes és tartalmas műsorra különösen felhívjuk a n. é. közönség figyelmét! Mind elsőrendű uj képek! Ma, és 15-én szinre kerül: 1. Az óriás, komikus. — 2. Allatok I. — 3. Állatok II. Természeti felvételek. — 4. Taliga, komikus. — 5 Konstantinápoly, természeti felvétel. — 6. Varázskert, varázskép. — 7. Méhészet eredeti felvétel. — 8. A paradicsom, látványosság. 9. Igy látták az öregektől, komikus. Az előadások esti 7 és 8 és fél órakor tartatnak. = KIADÓ LAKÁSOK. A kispiaeon a város legforgalmasabb helyén, két emeleti lakás minden órán kiadó. Az egyik udvari, áll 3 szoba, konyha, padlás, pince és kamarából, a másik utcai, áll: 5 szoba, konyha, padlás, pince és kamarából. Felviágositást a kiadóhivatal ad.