Esztergom és Vidéke, 1908

1908-04-09 / 29.szám

kerülünk a tavaszhoz és fontos tényező a sétaöltözék, nem szabad megfeledkez­nünk ezzel kapcsolatban egy másik nem kevésbbé fontos tényezőről : a napernyő­ről sem. Ebben látunk valami kis ujitást, a szokott nyolc szél helyett tizenkét, de még tizenhat szélből is szabják s a váza belülről, mint a japánpapirosernyő töl­csérszerű elrendezését mutatja a pálcikák­nak. A pálcikák és részek szaporítása folytán, a napernyő formája ha be van is téve szebb és a nélkül hogy összeso­dornák, nem esik annyira, széjjel, mint a nyolc szélből szabott. A nyári szövetekben is van valamelyes ujitás és gyönyörű mintákat láthatunk ugy selyemben, mint a könnyű gyapju­és mosószövetekben. Mig eddig a selyem nehéz gyapjúszövet, ^muszlin és mosó­szövet mind más-más mintázatú volt, most a gyárosok azon vannak, hogy ugy a muszlin, mint a különféle mosószövet, amilyen a zefir, karton, perkál, a szö­vésben és a mintázatban is a nehéz gyapjú és selyemszövetekhez hasonló hatást kelt­sen. Ez az igyekezet annyira sikerül, hogy néha csak alapos szemle után tudjuk az anyagot felismerni. Igy van például pa­mut-básztszövet, mely a básztselyem ha­tását kelti ; pamut-muszlin, pamut-grena­din és pamut-markizett és szalag, vagy keskeny csikósak, skótkockásak vagy szél­mintásak. Nagyon szépek a batisztok, amelyekbe áttört minták és csipkebetétek vannak szőve. Egyszóval, újdonság van sok részletekben, de mire ezek a részletek i egeszszé lesznek, a belőlük alakult remekmű nagyon hasonlít a régihez. Nem baj ! Ami szép, az nem vészit az értékéből s nö­velhetjük a tetszetősségét azzal, ami szé­pet az új tavaszi divat hozott és még hozni fog. A Divat Újság minden hónapban két­szer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre postán való szétkül­déssel, két korona husz fillér. Előfizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság ki­adóhivatala Budapesten, VIII., Rökk Szi­lárd-utca 4 számú házában van. 475/1908. tkvi szám. AiTOési hMefeméngi kivonat. Az esztergomi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy Meszéna Kálmán ügyvéd esztergomi la­kos végrehaj tatónak, Bábszky János és özv. Brigán Imréné Gerendás Erzsébet esztergomi lakosok végrehajtást szenve­dettek elleni 100 kor. tőkekövetelésének, ennek 1907. évi július hó 1 napjától szá­mítandó 5%-os kamata 16 kör. 30 fii. per, 12 kor. 80 fii. végrehajtási és ezúttal megállapított 11 kor. 30 fii. árverés ké­relmezési költségnek, valamint az ezennel csatlakozottnak kimondott Szenczi János 58 kor. 65. fii. s jár. követelésének ki­elégítése iránti végrehajtási ügyében a ko­máromi kir. törvényszék kerületéhez tar­tozó esztergomi kir. járásbiróság, mint te­lekkönyvi hatóság területén, Esztergom sz. kir. város határában fekvő, Esztergom szab. kir. városi I. ker. 794 számú tkvi betétben Brigán Imréné szül. Gerendás Erzsébet nevén álló f 1 sorsz. 5181 hrsz. hegymegi földek dunautcai dűlőjé­ben fekvő szántóra 88 kor. becsárban, ugyanott f 2 sorsz. 6889/25 hrsz. nyá­rasdi dűlőben fekvő legelőre 140 kor., — és az esztergomi szab. kir. város I. ker. 795 sz. tkvi betétben Bábszky János (Hegedűs Anna férje) és özv. Brigán Im­réné sz. Gerendás Erzsébet nevén álló f 1 sorsz. 827/b népsorsz. az 1357 hrsz. ingatlant terhelőleg gyalog- és kocsin való járás szolgalommal biró s viszont az 1359, 1360 hrsz. ingatlanok mindenkori tulajdonosaival szemben ugyanilyen szol­galommal terhelt beltelki házra és ud­varra 960 korona kikiáltási árban az ár­verés elrendeltetvén, az árverés határ­idejéül 1908. évi április hó 25. nap­jának délntáni 4 Óráját ezen telekkönyvi hatóság árverési helyiségébe kitűzte azzal, hogy ugyanekkor a fent jelzett ingatlanok esetleg a kikiáltási áron alul is elfognak adatni. Bánatpénzül az ingatlan kikiáltási' árá­nak 10°/o-a teendő le. Árverezni szándéko­zók a bánatpénzt készpénzben vagy óva­dékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez le tartoznak tenni,- vagy annak a bíróságnál történt előzetes elhelyezéséről szálló elis­mervényt átadni. A vételár tetszés szerinti részletben 3 hónap alatt fizetendő az árverés nap­jától számított 6%-os kamattal. Az egyidejűleg kibocsájtott árverési fel­tételeket a hivatalos órák alatt ezen telekkönyvi hatóságnál, és Esztergom szab* kir. város rendőrkapitányi hivatalánál a hirdetmények között meg lehet tekinteni, Esztergomban, 1908. évi január 28. napján. Magos Sándor, kir. ítélőtáblai biró. ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁG, BUDAPESTEN. I. Tita-. szíUIi tinán y-, jég ém betörés-bisetositaNi üzlet. KIADATOK. Ötvenedik évi zárszámla 1907 január 1-tÖl december 31-ig. BEVÉTELEK. VAGYON. Mérlegszámla 1907 december 31-én. TEHEK. I. Tűzbiztosítás. \Kifizetett károk és költségek 9.580.295*55 ! lev.viszontbizt, károk és költs. 3.840.58874 kor. 5739706 1. 81 kor. f. I. Tűzbiztosítás. Az 1906. évről áthozott készpénz-díjtartalék a viszontbiztosított rész levonása után és minden megterhelés nélkül ... ... Tűzbiztosítások után bevett készpénzdijak és a folyó évben lejárt dijkötelezvé­nyek és dijváltók... 19.374,85390 lev.: töri. dijak... 2.353,316*99 levonva: viszont­biztosítási dijak és díjrészletek 6.351.937-59 8.705,254-58 kor. f. kor. f. Elhelyezett tökepénzek takarékpénztárak- és bankoknál ... 3.314,000 kor. n. é. Magyar földhitelintézet 4%-os korona záloglevél... ._. ä 9350 = 3.098,590 kor. — f. 2.969,000 kor. n. é. Magyar leszámitoló­és pénzváltóbank 4%-os zálogl. ä 94*— = 2.790,860 « — « 1.740,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 4%-os záloglevél ä 92 50 = 1.609,500 • — • 1.000,000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4V s °/o-os községi kötvény á 99* 50= 995,000 •* — • 1.000.000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4%-os községi kötvény á 94*— = 940,000 * — « 250,000 kor. n. é. Magyar ált. takarék­pénztári 4%-os záloglevél ... k 94*— = 235,000 » — » 250,000 kor. n. é. Aradi polgári takarék­pénztár 5%-os záloglevél ... ä 97 — = 242,500 « — • 246,000 kor. n. é. Temesvári első takarék­pénztár 4'/a%-os záloglevél ä 98*75 — 242,925 * — * 100,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 5°| 0-os záloglevél ä 100*— = 100,000 « — « 11963 darab Magyar-francia bizt. részv.­társasági részvény ä 200*— = 2.392,600 c — « 900 darab Bécsi élet- és járadékbiztosító kor, 5920446 f. 20 Részvényalaptőke: teljesen befizetett 2000 egész részvény k 1000 forint és teljesen befizetett 2O0Ó fél részvény á 500 forint Társasági tartaléktöke _ Külön tartalék* , ... Jégbiztositási külön tartalék Arfolyamkülönbözeti tartalék Tüzbizt. díjtartalék készpénzben a viszont­biztosított rész levonásával és minden megterhelés nélkül ... ... kor. 6000000 6000000 3387199 500000 70974 6500000 f. Függőben maradt károk tartaiéka Szerzési költségek a viszontbiztosított rész utáni bevétel levonásával Jövedelmi adó és bélyegilletékek. Postabérek Adakozások közhasznú czélokra A tüzbizt. üzletet terhelő igazg. költségek Behajthatlan követelések leírása ... A következő évek készpénz-dijtartalékaa 827136 1118108 ÍÍ86651 118617 16500 1455291 10804 50 8! 14 05 43 31 I. Tűzbiztosítás. Az 1906. évről áthozott készpénz-díjtartalék a viszontbiztosított rész levonása után és minden megterhelés nélkül ... ... Tűzbiztosítások után bevett készpénzdijak és a folyó évben lejárt dijkötelezvé­nyek és dijváltók... 19.374,85390 lev.: töri. dijak... 2.353,316*99 levonva: viszont­biztosítási dijak és díjrészletek 6.351.937-59 8.705,254-58 6500000 10669599 32 Elhelyezett tökepénzek takarékpénztárak- és bankoknál ... 3.314,000 kor. n. é. Magyar földhitelintézet 4%-os korona záloglevél... ._. ä 9350 = 3.098,590 kor. — f. 2.969,000 kor. n. é. Magyar leszámitoló­és pénzváltóbank 4%-os zálogl. ä 94*— = 2.790,860 « — « 1.740,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 4%-os záloglevél ä 92 50 = 1.609,500 • — • 1.000,000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4V s °/o-os községi kötvény á 99* 50= 995,000 •* — • 1.000.000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4%-os községi kötvény á 94*— = 940,000 * — « 250,000 kor. n. é. Magyar ált. takarék­pénztári 4%-os záloglevél ... k 94*— = 235,000 » — » 250,000 kor. n. é. Aradi polgári takarék­pénztár 5%-os záloglevél ... ä 97 — = 242,500 « — • 246,000 kor. n. é. Temesvári első takarék­pénztár 4'/a%-os záloglevél ä 98*75 — 242,925 * — * 100,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 5°| 0-os záloglevél ä 100*— = 100,000 « — « 11963 darab Magyar-francia bizt. részv.­társasági részvény ä 200*— = 2.392,600 c — « 900 darab Bécsi élet- és járadékbiztosító Részvényalaptőke: teljesen befizetett 2000 egész részvény k 1000 forint és teljesen befizetett 2O0Ó fél részvény á 500 forint Társasági tartaléktöke _ Külön tartalék* , ... Jégbiztositási külön tartalék Arfolyamkülönbözeti tartalék Tüzbizt. díjtartalék készpénzben a viszont­biztosított rész levonásával és minden megterhelés nélkül ... ... kor. 6000000 6000000 3387199 500000 70974 6500000 36 76 Függőben maradt károk tartaiéka Szerzési költségek a viszontbiztosított rész utáni bevétel levonásával Jövedelmi adó és bélyegilletékek. Postabérek Adakozások közhasznú czélokra A tüzbizt. üzletet terhelő igazg. költségek Behajthatlan követelések leírása ... A következő évek készpénz-dijtartalékaa Az 1906. évben függőben maradt károk tártai. 606249'59 17775848 91 Elhelyezett tökepénzek takarékpénztárak- és bankoknál ... 3.314,000 kor. n. é. Magyar földhitelintézet 4%-os korona záloglevél... ._. ä 9350 = 3.098,590 kor. — f. 2.969,000 kor. n. é. Magyar leszámitoló­és pénzváltóbank 4%-os zálogl. ä 94*— = 2.790,860 « — « 1.740,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 4%-os záloglevél ä 92 50 = 1.609,500 • — • 1.000,000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4V s °/o-os községi kötvény á 99* 50= 995,000 •* — • 1.000.000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4%-os községi kötvény á 94*— = 940,000 * — « 250,000 kor. n. é. Magyar ált. takarék­pénztári 4%-os záloglevél ... k 94*— = 235,000 » — » 250,000 kor. n. é. Aradi polgári takarék­pénztár 5%-os záloglevél ... ä 97 — = 242,500 « — • 246,000 kor. n. é. Temesvári első takarék­pénztár 4'/a%-os záloglevél ä 98*75 — 242,925 * — * 100,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 5°| 0-os záloglevél ä 100*— = 100,000 « — « 11963 darab Magyar-francia bizt. részv.­társasági részvény ä 200*— = 2.392,600 c — « 900 darab Bécsi élet- és járadékbiztosító Szállítmány bizt. dij tartartalék készpénzben a viszontbizt. rész levonásával és minden megterhelés nélkül ... ... Jégbiztositási készpénz-díjtartalék— ... Betörésbiztositási készpénz-dij tartalék a viszontbiztosított rész levonásával és minden megterhelés nélkül _ Tűzbiztositási függő károk. tartaléka Szállítmánybiztosítási függő károk tartaléka Jégbiztositási függő károk tartaléka Betörésbiztositási függő károk tartaléka ... Különféle hitelezők ... ... viszontbiztosított rész levonása után és minden megterhelés nélkül .. 6500000 16072816 05 II. Szállítmánybiztosítás. Az 1906. évről áthozott készpénz díjtartalék a viszontbiztosított rész levonása után és minden megterhelés nélkül ... Szállitmánybiztositások után bevett készpénzdijak 622,878-43 lev.: töri. dijak... 27,110-49 levonva: viszont­biztosítási dijak 475.873*71 502.984-20 Elhelyezett tökepénzek takarékpénztárak- és bankoknál ... 3.314,000 kor. n. é. Magyar földhitelintézet 4%-os korona záloglevél... ._. ä 9350 = 3.098,590 kor. — f. 2.969,000 kor. n. é. Magyar leszámitoló­és pénzváltóbank 4%-os zálogl. ä 94*— = 2.790,860 « — « 1.740,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 4%-os záloglevél ä 92 50 = 1.609,500 • — • 1.000,000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4V s °/o-os községi kötvény á 99* 50= 995,000 •* — • 1.000.000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4%-os községi kötvény á 94*— = 940,000 * — « 250,000 kor. n. é. Magyar ált. takarék­pénztári 4%-os záloglevél ... k 94*— = 235,000 » — » 250,000 kor. n. é. Aradi polgári takarék­pénztár 5%-os záloglevél ... ä 97 — = 242,500 « — • 246,000 kor. n. é. Temesvári első takarék­pénztár 4'/a%-os záloglevél ä 98*75 — 242,925 * — * 100,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 5°| 0-os záloglevél ä 100*— = 100,000 « — « 11963 darab Magyar-francia bizt. részv.­társasági részvény ä 200*— = 2.392,600 c — « 900 darab Bécsi élet- és járadékbiztosító Szállítmány bizt. dij tartartalék készpénzben a viszontbizt. rész levonásával és minden megterhelés nélkül ... ... Jégbiztositási készpénz-díjtartalék— ... Betörésbiztositási készpénz-dij tartalék a viszontbiztosított rész levonásával és minden megterhelés nélkül _ Tűzbiztositási függő károk. tartaléka Szállítmánybiztosítási függő károk tartaléka Jégbiztositási függő károk tartaléka Betörésbiztositási függő károk tartaléka ... Különféle hitelezők ... ... 100000 658355 01 II. Szállítmány biztosítás. Kifizetett károk és költségek 324,822*76 lev.viszontbizt, károk és költs. 235,015 , 48 89807 28 II. Szállítmánybiztosítás. Az 1906. évről áthozott készpénz díjtartalék a viszontbiztosított rész levonása után és minden megterhelés nélkül ... Szállitmánybiztositások után bevett készpénzdijak 622,878-43 lev.: töri. dijak... 27,110-49 levonva: viszont­biztosítási dijak 475.873*71 502.984-20 100000 ­Elhelyezett tökepénzek takarékpénztárak- és bankoknál ... 3.314,000 kor. n. é. Magyar földhitelintézet 4%-os korona záloglevél... ._. ä 9350 = 3.098,590 kor. — f. 2.969,000 kor. n. é. Magyar leszámitoló­és pénzváltóbank 4%-os zálogl. ä 94*— = 2.790,860 « — « 1.740,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 4%-os záloglevél ä 92 50 = 1.609,500 • — • 1.000,000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4V s °/o-os községi kötvény á 99* 50= 995,000 •* — • 1.000.000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4%-os községi kötvény á 94*— = 940,000 * — « 250,000 kor. n. é. Magyar ált. takarék­pénztári 4%-os záloglevél ... k 94*— = 235,000 » — » 250,000 kor. n. é. Aradi polgári takarék­pénztár 5%-os záloglevél ... ä 97 — = 242,500 « — • 246,000 kor. n. é. Temesvári első takarék­pénztár 4'/a%-os záloglevél ä 98*75 — 242,925 * — * 100,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 5°| 0-os záloglevél ä 100*— = 100,000 « — « 11963 darab Magyar-francia bizt. részv.­társasági részvény ä 200*— = 2.392,600 c — « 900 darab Bécsi élet- és járadékbiztosító Szállítmány bizt. dij tartartalék készpénzben a viszontbizt. rész levonásával és minden megterhelés nélkül ... ... Jégbiztositási készpénz-díjtartalék— ... Betörésbiztositási készpénz-dij tartalék a viszontbiztosított rész levonásával és minden megterhelés nélkül _ Tűzbiztositási függő károk. tartaléka Szállítmánybiztosítási függő károk tartaléka Jégbiztositási függő károk tartaléka Betörésbiztositási függő károk tartaléka ... Különféle hitelezők ... ... 240000 827136 78999 5169 8932 1093623 01 Függőben maradt károk tartaléka Szerzési és igazgatási költségek a viszont­biztosított rész utáni bevétel levonásával A következő évek készpénz-díjtartaléka a viszontbiztosított rész levonása után és 78999 81 27376:86 II. Szállítmánybiztosítás. Az 1906. évről áthozott készpénz díjtartalék a viszontbiztosított rész levonása után és minden megterhelés nélkül ... Szállitmánybiztositások után bevett készpénzdijak 622,878-43 lev.: töri. dijak... 27,110-49 levonva: viszont­biztosítási dijak 475.873*71 502.984-20 119894 23 Elhelyezett tökepénzek takarékpénztárak- és bankoknál ... 3.314,000 kor. n. é. Magyar földhitelintézet 4%-os korona záloglevél... ._. ä 9350 = 3.098,590 kor. — f. 2.969,000 kor. n. é. Magyar leszámitoló­és pénzváltóbank 4%-os zálogl. ä 94*— = 2.790,860 « — « 1.740,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 4%-os záloglevél ä 92 50 = 1.609,500 • — • 1.000,000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4V s °/o-os községi kötvény á 99* 50= 995,000 •* — • 1.000.000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4%-os községi kötvény á 94*— = 940,000 * — « 250,000 kor. n. é. Magyar ált. takarék­pénztári 4%-os záloglevél ... k 94*— = 235,000 » — » 250,000 kor. n. é. Aradi polgári takarék­pénztár 5%-os záloglevél ... ä 97 — = 242,500 « — • 246,000 kor. n. é. Temesvári első takarék­pénztár 4'/a%-os záloglevél ä 98*75 — 242,925 * — * 100,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 5°| 0-os záloglevél ä 100*— = 100,000 « — « 11963 darab Magyar-francia bizt. részv.­társasági részvény ä 200*— = 2.392,600 c — « 900 darab Bécsi élet- és járadékbiztosító Szállítmány bizt. dij tartartalék készpénzben a viszontbizt. rész levonásával és minden megterhelés nélkül ... ... Jégbiztositási készpénz-díjtartalék— ... Betörésbiztositási készpénz-dij tartalék a viszontbiztosított rész levonásával és minden megterhelés nélkül _ Tűzbiztositási függő károk. tartaléka Szállítmánybiztosítási függő károk tartaléka Jégbiztositási függő károk tartaléka Betörésbiztositási függő károk tartaléka ... Különféle hitelezők ... ... 240000 827136 78999 5169 8932 1093623 50 81 18 37 50 1 Függőben maradt károk tartaléka Szerzési és igazgatási költségek a viszont­biztosított rész utáni bevétel levonásával A következő évek készpénz-díjtartaléka a viszontbiztosított rész levonása után és 100000 296183 95 Az 1906. évben függőben maradt károk tártai. 62593 99 282488 22 Elhelyezett tökepénzek takarékpénztárak- és bankoknál ... 3.314,000 kor. n. é. Magyar földhitelintézet 4%-os korona záloglevél... ._. ä 9350 = 3.098,590 kor. — f. 2.969,000 kor. n. é. Magyar leszámitoló­és pénzváltóbank 4%-os zálogl. ä 94*— = 2.790,860 « — « 1.740,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 4%-os záloglevél ä 92 50 = 1.609,500 • — • 1.000,000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4V s °/o-os községi kötvény á 99* 50= 995,000 •* — • 1.000.000 kor. n. é. Pesti magyar keresk. bank 4%-os községi kötvény á 94*— = 940,000 * — « 250,000 kor. n. é. Magyar ált. takarék­pénztári 4%-os záloglevél ... k 94*— = 235,000 » — » 250,000 kor. n. é. Aradi polgári takarék­pénztár 5%-os záloglevél ... ä 97 — = 242,500 « — • 246,000 kor. n. é. Temesvári első takarék­pénztár 4'/a%-os záloglevél ä 98*75 — 242,925 * — * 100,000 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelintézet 5°| 0-os záloglevél ä 100*— = 100,000 « — « 11963 darab Magyar-francia bizt. részv.­társasági részvény ä 200*— = 2.392,600 c — « 900 darab Bécsi élet- és járadékbiztosító Szállítmány bizt. dij tartartalék készpénzben a viszontbizt. rész levonásával és minden megterhelés nélkül ... ... Jégbiztositási készpénz-díjtartalék— ... Betörésbiztositási készpénz-dij tartalék a viszontbiztosított rész levonásával és minden megterhelés nélkül _ Tűzbiztositási függő károk. tartaléka Szállítmánybiztosítási függő károk tartaléka Jégbiztositási függő károk tartaléka Betörésbiztositási függő károk tartaléka ... Különféle hitelezők ... ... 240000 827136 78999 5169 8932 1093623 50 81 18 37 50 í A minden megterhelés nélkül 100000 — 296183 95 III. Jégbiztosítás. 519287 86 intézeti részvény ä 740*— = 666,000 • — * Előbbi évekről eddig fel nem vett osztalékok Tisztviselők és szolgák nyugdijalapja Első m. ált. bizt.-társ. «Lévay-alap» Első m. ált. bizt.-társ. 'Ezredéves alapitv.' Ormody Vilmos-alap Ormódi Ormody Amélie alapitványa Első magyar általános biztosító társaság »Tüzoitok segélyalapja* 4360 — III. Jégbiztosítás. Kifizetett károk és költségek 2.063.606 , 66 lev.viszontbizt. károk és költs. 1.340.241*43 723365 23 Az 1906. évről áthozott díjtartalék Jégbiztosítások után bevett készpénzdijak 3.160,187*08 519287 86 649 drb Bécsi bizt.-társ. részv. k 470'— = 305,030 « — • 997 drb Hazai ált. biztosító részvénytársa­sági elsőbbs. részv á 200 — = 199,400 « — « Előbbi évekről eddig fel nem vett osztalékok Tisztviselők és szolgák nyugdijalapja Első m. ált. bizt.-társ. «Lévay-alap» Első m. ált. bizt.-társ. 'Ezredéves alapitv.' Ormody Vilmos-alap Ormódi Ormody Amélie alapitványa Első magyar általános biztosító társaság »Tüzoitok segélyalapja* 1809839 200000 100200 49 Függőben maradt károk tartaléka ... ... Szerzési és igazgatási költségek a viszont­5169 18 lev.: töri. dijak... 306,993*70 levonva: viszont­biztosítási dijak 1.75*2,512-88 2,059.506 58 A fenti értékpapírok stb. után az év végéig esedékes kamatok 225.449 • 60 • 14042854 60 Előbbi évekről eddig fel nem vett osztalékok Tisztviselők és szolgák nyugdijalapja Első m. ált. bizt.-társ. «Lévay-alap» Első m. ált. bizt.-társ. 'Ezredéves alapitv.' Ormody Vilmos-alap Ormódi Ormody Amélie alapitványa Első magyar általános biztosító társaság »Tüzoitok segélyalapja* 84626 51460 09 50 biztosít, rész utáni bevétel levonásával 237736 22 lev.: töri. dijak... 306,993*70 levonva: viszont­biztosítási dijak 1.75*2,512-88 2,059.506 58 HUUbBUjÖU Tisztviselők és szolg. nyugdijalapj. értékei; 1.430,000 kor. n. é. Kisbirtokosok országos Előbbi évekről eddig fel nem vett osztalékok Tisztviselők és szolgák nyugdijalapja Első m. ált. bizt.-társ. «Lévay-alap» Első m. ált. bizt.-társ. 'Ezredéves alapitv.' Ormody Vilmos-alap Ormódi Ormody Amélie alapitványa Első magyar általános biztosító társaság »Tüzoitok segélyalapja* Bélyegilletékek Behajthatlan követelések leírása A következő évek díjtartaléka „ 45437 10 Az 1906. évben függőben maradt károk tártai. 6146 36 1626114 72 Tisztviselők és szolg. nyugdijalapj. értékei; 1.430,000 kor. n. é. Kisbirtokosok országos Előbbi évekről eddig fel nem vett osztalékok Tisztviselők és szolgák nyugdijalapja Első m. ált. bizt.-társ. «Lévay-alap» Első m. ált. bizt.-társ. 'Ezredéves alapitv.' Ormody Vilmos-alap Ormódi Ormody Amélie alapitványa Első magyar általános biztosító társaság »Tüzoitok segélyalapja* 74745 28 Bélyegilletékek Behajthatlan követelések leírása A következő évek díjtartaléka „ 1D067 658355 83 01 1680130 57 IV. Betörésbiztositás. Az 1906. évről áthozott készpénz-díjtartalék a viszontbiztosított rész levonása után és minden megterhelés nélkül ... ... Betörésbiztositások után bevett készpénz­fóldhitel-int, 4V 2 °/o-os zálogl. á 97*50 = 1.394,250 kor. — f. 406.000 kor. n. é. Egyesült budapesti főv. takarékp. 4V a °/o-os zálogl.... ä 99*— = 401,940 « — • Ezen értékp. után az év v. esed. kamatok 13.770 r — . Jubileumi alap Életbiztosítási osztály folyó számlán ... 1907. évi nyereség ... 300000 28113^7 2866372 60 IV. Betörésbiztosi tás. Kifizetett károk és költségek 30,596*11 lev.viszontbizt. károk és költs. 14,700'07 IV. Betörésbiztositás. Az 1906. évről áthozott készpénz-díjtartalék a viszontbiztosított rész levonása után és minden megterhelés nélkül ... ... Betörésbiztositások után bevett készpénz­200000 ­fóldhitel-int, 4V 2 °/o-os zálogl. á 97*50 = 1.394,250 kor. — f. 406.000 kor. n. é. Egyesült budapesti főv. takarékp. 4V a °/o-os zálogl.... ä 99*— = 401,940 « — • Ezen értékp. után az év v. esed. kamatok 13.770 r — . 1809960 Jubileumi alap Életbiztosítási osztály folyó számlán ... 1907. évi nyereség ... 300000 28113^7 2866372 03 IV. Betörésbiztosi tás. Kifizetett károk és költségek 30,596*11 lev.viszontbizt. károk és költs. 14,700'07 IV. Betörésbiztositás. Az 1906. évről áthozott készpénz-díjtartalék a viszontbiztosított rész levonása után és minden megterhelés nélkül ... ... Betörésbiztositások után bevett készpénz­•Ormódi Ormody Amélie alapi tv.» értekei: 50,600 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelint. 4Vj°/o-os zálogl. ... ä 97-50 = 49,335 kor. — f. Az év végéig esedékes kamatok... — ... 379 « 50 « Függőben maradt károk tartaléka Szerzési és igazgatási költségek a viszont­biztosított rész utáni bevétel levonásával A következő évek készpénz-díjtartaléka a viszontbiztosított rész ievonása után ós minden megterhelés nélkül 8932j37 46141 21 dijak és díjrészletek 266,G39-52 lev.: töri. dijak... 37,777-65 levonva: viszont­biztosítási dijak 122,33987 160,117-52 106522 •Ormódi Ormody Amélie alapi tv.» értekei: 50,600 kor. n. é. Kisbirtokosok orsz. föld­hitelint. 4Vj°/o-os zálogl. ... ä 97-50 = 49,335 kor. — f. Az év végéig esedékes kamatok... — ... 379 « 50 « 49714 50 *Az idei hozzájárulásokkal 3.797,739 kor. 33 fillérre emelkedett. Függőben maradt károk tartaléka Szerzési és igazgatási költségek a viszont­biztosított rész utáni bevétel levonásával A következő évek készpénz-díjtartaléka a viszontbiztosított rész ievonása után ós minden megterhelés nélkül 240000 31096» 62 Az 1906. évben függőben maradt Károk tártai. 8354 77 314876 77; Első magyar általános bizt. társaság »Tüzoitok segélyalapja* értékei, letétben a m. kir. állampénztárban ... Leszámítolt és visszleszámitolt váltók... ... Társasági házak ... ... ... ... ... 74745 9S Függőben maradt károk tartaléka Szerzési és igazgatási költségek a viszont­biztosított rész utáni bevétel levonásával A következő évek készpénz-díjtartaléka a viszontbiztosított rész ievonása után ós minden megterhelés nélkül 240000 — 31096» 62 V. Egyéb bevételek. Szelvény-, takarékp.-, váltó- és egyéb kama­tok, valamint árfolyamnyereség eladott ér­tékpapírok és idegen pénznemek után Társasági házak tiszta jövedelme ... Első magyar általános bizt. társaság »Tüzoitok segélyalapja* értékei, letétben a m. kir. állampénztárban ... Leszámítolt és visszleszámitolt váltók... ... Társasági házak ... ... ... ... ... 4595803 3180000 1 ­V. 1907. évi nyereségszámla. A f. évi üzletből fenmaradt nyereségért 2866872 03 V. Egyéb bevételek. Szelvény-, takarékp.-, váltó- és egyéb kama­tok, valamint árfolyamnyereség eladott ér­tékpapírok és idegen pénznemek után Társasági házak tiszta jövedelme ... Első magyar általános bizt. társaság »Tüzoitok segélyalapja* értékei, letétben a m. kir. állampénztárban ... Leszámítolt és visszleszámitolt váltók... ... Társasági házak ... ... ... ... ... 4595803 3180000 V. 1907. évi nyereségszámla. A f. évi üzletből fenmaradt nyereségért 2866872 03 V. Egyéb bevételek. Szelvény-, takarékp.-, váltó- és egyéb kama­tok, valamint árfolyamnyereség eladott ér­tékpapírok és idegen pénznemek után Társasági házak tiszta jövedelme ... 1094259 03 133384157 i 1227643 60 int H • i «) Pénzkészlet és maradványok a képviselőségeknél tuii. aaosox: h) Maradványok idegen biztosító intézeteknél ... Jégbiztositási osztály folyó számlán ... ... ... ... Központi pénzkészlet ... ... ... ... ... ... ... 1795090 1441080 492365 71771 54 7i 30 21226972 22 21226972 22 337738Ü1 64 3377::-:i! <*• KIADÁSOK. Negyvenötödik évi zárszámla 1907 január 1-től december 31-ig. 11. BÉVÉ' Életbizto FELEK. sitási Üzlet, I VAGYON. Mérlegszámla 1907 december 3l-én. TKHKÍ5. Törlesztett kötvények dija Visszaváltott kötvényekért Halálesetek után kifizetett kárösszeg Lejárt kiházasitási tökékért ... Kiházasitási biztosításoknál haláleset kö­kor. f. kor. f. kor. f. kor. f. Értékpapírok. _ ... ... ... ... 96.048.157 kor. 81 till' ugyanis: i kor. i f. Díjtartalék ...114.445,082 43 Kor. Törlesztett kötvények dija Visszaváltott kötvényekért Halálesetek után kifizetett kárösszeg Lejárt kiházasitási tökékért ... Kiházasitási biztosításoknál haláleset kö­1169314 2017047 4140193 3767847 35 IS 20 22 A mult évből áthozott díjtartalék __. ... Befolyt dijak: ez évben kiállított köt­vények után 1972373 104331287 I 1.728,700 K n. é. magyar kir. 4%-os koronujaradék 1)3 K 20 í'-rel 5.478,400 « « magy. földhitelintéz. 3' /; %-os záloglevelek 83 K 50 f-re 15.094,200 « « magy. földh.-int. 4%-os talajj. s szab. zálogl. 93 koronával 15.646,800 « « magyar földhitelint. 4%-os kor. zálogl. 93 K 50 f. ... 10.160,400 « « pesti m. keresked. bank 4%-os kor. zálogl. 94 koronává; 9.297,000 <[ « kisbirt. orsz. földhitelint. 4V a %-os zálogl. 97 kor. 50 f-re! 6.974,100 « « magy. orsz. közp. tkp. 4%-os zálogl. (ápril) 94 koronával 494,100 « « magy. orsz.közp. takarékp. 4%-os zálogl. (juni) 94 kor. ... 991,000 « <( magy. orsz. közp. takarékp. 4 1 / 2 %-os zálogl. 98 K 50 f-rei 6.069,400 « J egyes, bpesti fővárosi takarékp. 4%-os zalogl. 94 kor.-val 1611148 40 4574-164 — 14037606 J— 14629758 — levonva a visz.­biztositási díj­tartalékot ... 2 973.823 9R wim is vetkeztében díjvisszatérítés... ... Függőben levő károk és díjvisszatérítések tartaléka Függőben levő kiházasitási tőkék tartaléka Évjáradékokért ... „ Viszontbiztosítási dijak Bélyegekért Irodai bér, postadijak, nyomtatványok, úti- és egyéb költségek Tiszti fizetések Adóért Orvosi dijakért... ... ... ._ Szerzési és dijbehajtási költségek Behajthatlan tartozások leírása Kisorsolt biztositások tartaléka ... Díjtartalék ez év végén... _ 65149 694327 319317 465022 642427 357042 1117295 299453 32610 20t5745 1428061 32106 8000 51 70 01 83 29 82 94 8tí 7G 21 12 08 az előbbi években kiállí­tott kötvények után... a biztos, tőke emelésére forditott nyeremények 16834849 81881 69 81 1.728,700 K n. é. magyar kir. 4%-os koronujaradék 1)3 K 20 í'-rel 5.478,400 « « magy. földhitelintéz. 3' /; %-os záloglevelek 83 K 50 f-re 15.094,200 « « magy. földh.-int. 4%-os talajj. s szab. zálogl. 93 koronával 15.646,800 « « magyar földhitelint. 4%-os kor. zálogl. 93 K 50 f. ... 10.160,400 « « pesti m. keresked. bank 4%-os kor. zálogl. 94 koronává; 9.297,000 <[ « kisbirt. orsz. földhitelint. 4V a %-os zálogl. 97 kor. 50 f-re! 6.974,100 « « magy. orsz. közp. tkp. 4%-os zálogl. (ápril) 94 koronával 494,100 « « magy. orsz.közp. takarékp. 4%-os zálogl. (juni) 94 kor. ... 991,000 « <( magy. orsz. közp. takarékp. 4 1 / 2 %-os zálogl. 98 K 50 f-rei 6.069,400 « J egyes, bpesti fővárosi takarékp. 4%-os zalogl. 94 kor.-val »»3U//Ö — 90GÍŐ75: — 6555054 — 464454 — 976135 — 5705236 — Biztossági alap ... Kiházasitási tőkék nyerem. Függőben levő károk és dij- . visszatérítések tartaléka ... Függőben lövő kiházasitási 705904 716574 31 vetkeztében díjvisszatérítés... ... Függőben levő károk és díjvisszatérítések tartaléka Függőben levő kiházasitási tőkék tartaléka Évjáradékokért ... „ Viszontbiztosítási dijak Bélyegekért Irodai bér, postadijak, nyomtatványok, úti- és egyéb költségek Tiszti fizetések Adóért Orvosi dijakért... ... ... ._ Szerzési és dijbehajtási költségek Behajthatlan tartozások leírása Kisorsolt biztositások tartaléka ... Díjtartalék ez év végén... _ 65149 694327 319317 465022 642427 357042 1117295 299453 32610 20t5745 1428061 32106 8000 51 70 01 83 29 82 94 8tí 7G 21 12 08 Illetékek - . 18889104 410146 50 so 19299251 30 585,000 « « belvárosi takarékp. 4>/. 2 %-os zálogl. 98 K 50 f 9.861,800 « « pesti hazai első takarékp.-egy. 4%-os zálogl. 94 5.338,900 « • magyar jelz.-hitelb. 4°/ n-os zálogl. 93 kor. 50 rel coronával fillérrel... 576225 :-r­9270092' — 4001871 50 Biztossági alap ... Kiházasitási tőkék nyerem. Függőben levő károk és dij- . visszatérítések tartaléka ... Függőben lövő kiházasitási 691327 7i vetkeztében díjvisszatérítés... ... Függőben levő károk és díjvisszatérítések tartaléka Függőben levő kiházasitási tőkék tartaléka Évjáradékokért ... „ Viszontbiztosítási dijak Bélyegekért Irodai bér, postadijak, nyomtatványok, úti- és egyéb költségek Tiszti fizetések Adóért Orvosi dijakért... ... ... ._ Szerzési és dijbehajtási költségek Behajthatlan tartozások leírása Kisorsolt biztositások tartaléka ... Díjtartalék ez év végén... _ 65149 694327 319317 465022 642427 357042 1117295 299453 32610 20t5745 1428061 32106 8000 51 70 01 83 29 82 94 8tí 7G 21 12 08 16762565 11H71258 08 Kamatjövedelem Mult évi függőben volt károk és díjvissza­térítések tartaléka Mult évi függőben volt kiházasitási tőkék tartaléka ... ... ... ... . 724471 63 4723777 59 370,000 « « magyar jelz.-hitelb. 4V 3 %-os zálogl. 98 kor. 50 fillérrel 1.000,000 « « magy. leszámítoló-és pénzváltób. 4%-os zálogl. 94 kor. Beszterczebánya-brezovai és piski-vajdahunyadi vasúti eis. kötvény .. ... 440,000 « -'« egyesitett államadósság 4 a / In %-os ezüstjár. (april) 98'50 K. 60.000' í egyesitett államadósság 4 a ,. I0 "/ 0-os papirjar. (febr.198'50 K. 7.910,000 « « triest-paronzoi h.é. vas. 4'",,-os eisöbljs. kötv. 99 K 90 i'-rel 1.490.000 « « -Rudolfbabn« államadósság 4"/o-os kötv. 06 kor. 75 f-rel 1.000,000 « « Wiener Verkehrs-Anlagen-Anleihe 4%-os kötv. 97 kor.... 364450 — 9400001 — 1246210 21 433^00 — 59100 — 7.902090 — 1441575 — tókék tartaléka Túlélési csoportok számlája Előre fizetett dijak Fel nem vett nyeremények 1906. évről 319317 2036S7 24567 Ol 91 i vetkeztében díjvisszatérítés... ... Függőben levő károk és díjvisszatérítések tartaléka Függőben levő kiházasitási tőkék tartaléka Évjáradékokért ... „ Viszontbiztosítási dijak Bélyegekért Irodai bér, postadijak, nyomtatványok, úti- és egyéb költségek Tiszti fizetések Adóért Orvosi dijakért... ... ... ._ Szerzési és dijbehajtási költségek Behajthatlan tartozások leírása Kisorsolt biztositások tartaléka ... Díjtartalék ez év végén... _ 16762565 11H71258 ÜS Kamatjövedelem Mult évi függőben volt károk és díjvissza­térítések tartaléka Mult évi függőben volt kiházasitási tőkék tartaléka ... ... ... ... . 330182 1054653 80 370,000 « « magyar jelz.-hitelb. 4V 3 %-os zálogl. 98 kor. 50 fillérrel 1.000,000 « « magy. leszámítoló-és pénzváltób. 4%-os zálogl. 94 kor. Beszterczebánya-brezovai és piski-vajdahunyadi vasúti eis. kötvény .. ... 440,000 « -'« egyesitett államadósság 4 a / In %-os ezüstjár. (april) 98'50 K. 60.000' í egyesitett államadósság 4 a ,. I0 "/ 0-os papirjar. (febr.198'50 K. 7.910,000 « « triest-paronzoi h.é. vas. 4'",,-os eisöbljs. kötv. 99 K 90 i'-rel 1.490.000 « « -Rudolfbabn« államadósság 4"/o-os kötv. 06 kor. 75 f-rel 1.000,000 « « Wiener Verkehrs-Anlagen-Anleihe 4%-os kötv. 97 kor.... Ö70000J — Kisorsolt biztositások tartaiéka Viszontbiztosító intezetek és . 47 b. 1907. évi nyereség ... 1235146 95 330182 1054653 80 494,000 Lire olasz 3*75%-os járadék és kamatai _ Túlélési csoportok értékpap.: 217,300 K n.é. m. k. 4%-OS koronajár. 93-20 K. 1007. évet illető kamatok. . ... ... >•__•. 480814 10 202523 60 8S6 483^80 3ol077"8-í Kisorsolt biztositások tartaiéka Viszontbiztosító intezetek és 6000 Jelzálog-kölcsönök ... ... ... .. 480814 10 202523 60 8S6 483^80 3ol077"8-í másoií követelései ... ... ... 171485 Kötvétiy-kölcsönök Viszontbizt. kötvénv-kölesönök _. ... t J07í097 !­M)7[> 8-? 1907. évi nyerésig ... ... 1235146 9; A központ tartozása folyó számlán ... ... ... 2811337 oo KS14fiS7il:i T -" *' ; j i 194IBffl| 4í| 1 mmsfl is

Next

/
Oldalképek
Tartalom