Esztergom és Vidéke, 1907

1907-03-10 / 20.szám

tízszeres erővel kell ellene küzdenünk, mert a mi sorainkat ezenkívül még sok más végzetes baj is emészti, fogyasztja. A halálozási és kivándorlási stastisztika is rendkívül szomorú képét adja a mi népesedési állapotunknak. Lássunk tehát hozzá végre komolyan, a népmentés nagy munkájához. De mielőbb. Mert szemlátomást pusztulunk, veszünk és ha soká habozunk, „mint oldott kéve, széthull nemzetünk . . ." Sebestyén Árpád I lambrik István t | Már duzzadnak a rügyek, enyhe szellő ébresztgeti a természetnek bájos gyermekeit, itt-ott felcsendül a pacsirta dal, ám közülünk egy, aki úgy szerette a természetet, aki úgy elmerengett az alkotás remekei felett, aki velünk örült a napsugárnak, virágnyilásnak, akinek lelke megtisztult az eszménynek imádatában: Jambrik István nincs többé . . . Nemes lelke már szállóban van a tavasz szellőjének szárnyain azon sejtett, ismeretlen és boldog régió felé, ahol a sziv örökös tavaszban él tovább . . . Tegnap még közöttünk járt . . . Mikor is volt ez a tegnap ? Hónapokkal ezelőtt. Nem láttuk benne a testben gyenge embert, mert szelleme nagy volt és el tudta felejtetni velünk azon általánosan hangoztatott igazság-félét, hogy csakis ép testben lakik ép lélek. Nem volt hivatásos poéta, de a lelke mindig a magasban járt, s ha néha-néha dalba kezdett, dalából a szintiszta költészet áradt ki. Iró volt. Ragyogó tollal apró s talán nem is feltűnő dolgokat alkotott. Újságíró volt, aki a való igazságot hiven szolgálta, aki soha senkit meg nem bántott, mert egyúttal érző ember is volt, aki tudta, hogy legszentebb kötelességünk az egyetértésre való törek-" vés, a köznyugalom biztonságára irányuló tevékenység és a türelemnek gyakorlása. És ő, aki mindezen erényekkel kitűnt, a saját nagy bajával szemben is türelmes volt. A világért sem panaszkodott, amint nem nyilt panaszra ajka azon időkben sem, amikor talán a létkérdés előtt állott . . . Ma már csendes emberré vált ő, aki számára souper következett, amelyen rendesen három hölgy vett részt, akiket a Mont Ida három istennőjének neveztek s kiknek Parisa Rohan kardinális volt. Ugylátszik, hogy ezeknek a találkozóknak ingere nem csupán a souperben rejlett, mert a menü ez alkalmakkor nagyon szerény volt és mindössze tyúkból, parajból és omlettéből állott. Du Deffant sokat mulatott ezeken az egyszerű polgár vacsorákon és gyakran kiáltott fel vidáman : — Micsoda hűhó egy szalonna-omlettéért ! Ő maga ugyanis sokat adott a jó és bőséges evésre. Mig Madame de Sevigné, aki épp olyan csacska, mint mohó volt, ezekért a tulajdonságukért röstelte magát, addig Du Deffant szabadon engedte át magát hajlandóságainak. Miután férjét elhagyta, Hénault elnököt fogadta barátjául, aki arról volt nevezetes, hogy az övé volt Paris első szakácsnéja s akinek a souperja emlékezetesebb maradt a párisiaknak, mint a könyve, amelyet Franciaország történetéről irt. A hölgyek között, akiknek Hénault meghódolt, volt elsősorban Madame Rochefort, akinek azonban előtte az volt a legnagyobb hibája, hogy rossz szakácsnője volt. Csodálatos, hogy milyen ízetlen részletek vannak Hénault elnöknek Du annyira szerette a társaságot és aki Isten tudja hányszor szerzett feledhetetlenül kedves órákat azoknak, akiket benső baráti szeretettel övezett. Örökre lezárult ajkairól nem buzog többé a humornak ki

: fogyhatatlan forrása, ez a drága kincs, mely az élet küzdelmei közölt felüditi a csüggedőket és újult tevékenységre készti az elfáradtakat. Jambrik Istvánban lapunk egyik legkitűnőbb dolgozótársát gyászolja s midőn váratlan elhunytáról megszomorodott szívvel emlékezünk, tudjuk, hogy lapunk olvasóközönsége velünk érez s velünk ejt könyet ravatala felett. Isten Veled, te jobb sorsra érdemesült derék barátunk. Legyen a te siri nyugodalmad folytatása annak a gyönyörű, szép álomnak, amit itt, a földön, közöttünk álmodtál, szálljon el nemes lelked az örök boldogság hónába s találja fel jutalmát ott, az igaz Biró előtt! . . . Jambrik István Esztergomban született. Középiskoláit az itteni sz. Benedekrendi főgymnáziumban végezte és az érettségi után a jogi pályára készült mi közben kezdetben Esztergomban dr. Földváry István városi főügyész és Matyasovszky Kálmán ügyvédi irodájában dolgozott, majd pedig Budapestre ment, hol is tanulmányai mellett újságíróvá lett. Több fővárosi lapnak volt a munkatársa, mig 1893-ban a „Hazánk" kötelékébe lépett s ott volt 1897-ig A „Hazánk"-nál eközben különösen közgazdasági ismereteivel annyira magára vonta a volt főszerkesztő, néh. Baross Károly figyelmét, hogy az a földmivelésügyi miniszter által az 1896-iki országos kiállitás borászati részéhez csoportbiztossá nevezte ki. Jambriknak a kiállítás után nem volt Budapesten maradása. Akkoriban takarékoskodott és öszszegyüjtött pénze segélyével beutazta Olaszországot, majd hazajött Esztergomba és a városnál kért s kapott alkalmazást. Éles esze, erős megfigyelő képessége, kitűnő emlékező tehetsége és munkabírása gyorsan megkedveltették s a város közönsége 1902-ben nem is késett azzal honorálni, hogy közgyámmá, tehát előkelő tisztségre választotta meg. Ennek a hivatalnak élt azóta s végezte egyúttal a polgármesteri ügyosztály fogalmazói teendőit is. Ifjan szólította el közülünk a halál. Deffant-al való levelezésében, amely nemrég jelent meg. Többek között így ir a Madame: — Nagyon rossz éjszakáim vannak, mert este nagyon sokat eszem; húsés kenyéradagomat már csökkentettem. Egy másik helyen meg ezt mondja : . . . nem szeretem a tyúkot, táplálóbb kosztra van szükségem. Ugy látszik, hogy a tizennyolcadik században a költészet nem játszotta mindig a főszerepet a szerelmi viszonyoknál. Az akkori idők ismeretes hölgyei között csupán Lespinasse kisasszonynak volt meg az a privilégiuma, hogy souper nélkül gyűjtse maga köré a szellemi előkelőségeket, mert szegény volt ahhoz, hogy barátait megvendégelje. Nála az anyagi élvezeteket pótolta a szellem és a kedvesség s ebből a két tulajdonságból neki sokkal több volt, mint más szereplő hölgyeknek. A tizennyolcadik század e zsurjainál, mint már emiitettük, morális tekintetekben sem voltak nagyon szigorúak. A háziasszonynak lehetett vagy nem lehetett ura, de zavarnia nem volt szabad feleségét és a vendégeket. A mult században a férj nem segítette az asszonyt szereplő pozícióba ; ellenkezőleg, minél kevesebb volt a férj, annál többet ért az asszony. Minden tekintetben mintaférj volt Madame Decemberben érezte először, hogy a szive rendetlenül működik. Előkelő fővárosi specialistákkal vizsgáltatta meg baját, mely azonban folyton rosszabbodott és tegnap délelőtt véget vetett szenvedéseinek. Az elhunyt közgyám halála hirére a városházán és a kaszinón nyomban kitűzték a gyászlobogót. A városi tanácsnak Kollár Károly polgármester-helyettes jelentette a szomorú esetet és a tanács elhatározta, hogy a tisztikar nevében koszorút helyez a kitűnő tisztviselő és kartárs ravatalára. Tanitók flzetésrendezése. Bertalan Vince, az esztergomi r. kath. tanítói kör elnöke a következő kéréssel fordult dr. Kmety Károlyhoz, a város országgyűlési képviselőjéhez: Midőn a magyarországi kath. tanitók országos kongresszusának a tanitói fizetések rendezése tárgyában a képviselőházhoz intézett emlékiratát megküldeni szerencsém van, mint az esztergomi tanitói kör elnöke mély tisztelettel kérem, hogy az emlékiratban foglalt és méltánylást érdemlő kivánatok teljesítését indokainál fogva a leghathatósabban előmozdítani kegyeskedjék. A magam részéről szabadjon Nagyságod nagybecsű figyelmét az emlékirat 5. pontjára felhívni, amely ha teljesíttetik, a felekezeti iskolaügy nem remélt sikerrel fog fellendülni. Nem oly adományról van szó, mely soha vissza nem térül, hanem egyszerűen oly segélyről, amelyet szavatolás mellett — mint ez az állami és községi iskolák felállításánál történik — az állam az adott összeg erejéig teljesen biztosítva van. Ezt a paritás elve szempontjából is meg lehet adni, mert község és község között különbséget nem lehet tenni, mikor a kultúra csarnokának felállításáról, létesítéséről van szó ! Most olvasom a lapokban, hogy a kultuszminiszter úr ő nagyméltósága a stolajutalékot eltérőleg előző álláspontjától a kántortanitói, illetőleg a tanitói fizetésbe óhajtja betudni, igen kérem Nagyságodat, legyen kegyes ennek az eszmének megvalósítását teljes erővel megakadályozni. Megakadályozni nemcsak azért, mivel e címen befolyó jövedelem (temetés, hirdetés, keresztelés stb.) átmeneti, folyton hullámzó és sok tekintetben egyéni kéGeoffryné. Ez a feleségének fejedelmi vagyont adott, anélkül, hogy gondolt volna arra, hogy szalonjában szerepet íátszék. Egyszer egy látogató azt kérdezte Madame Geoffrynétől, hogy mi lett abból az öreg úrból, aki asztalától elmaradt s aki a száját csak az evésnél nyitotta meg. — Ah — sóhajtott az asszony — az a férjem volt, meghalt . . . Az asszonyoknak igen sok szabadságuk volt. Ez a szabadság addig is terjedt, hogy ha nem volt férjük, egy barátot fogadhattak, akit az egész társaság elismert. Madame Du Deffant Pont de Beyle-lel ötven esztendőnél több ideig tartó barátságban volt, amelyet, mint mondják, soha a legcsekélyebb nézeteltérés sem zavart meg s amelyhez fogható alig volt. — Nem gondolja Pont de Beyle — mondotta Madame du Deffant — hogy ez onnan van, mert mi voltaképen mindig nagyon közönyösek voltunk egymáshoz ? — Így kellett annak lenni, asszonyom -- felelte Pont de Beyle. Az eddigiekből világos, hogy a mult században egy asszonynak sem szépnek, sem fiatalnak, sőt műveltnek és tanultnak sem kellett lennie. Ellenkezőleg, őrizkednie kellett attól, hogy tudósnak látszassák, mert a kék harisnyákat gyűlölték a férfiak ; annak az asszonynak a szalonját, pességhez mért, mint teszem a búcsúztatás, hanem azért is, mivel ennek a tanitói fizetésbe betudása a kántortanítók közölt nagy, mondhatnám óriási visszetetszést szülne. Hogy ez mennyire árthat a jó ügynek, azt nem tartom szükségesnek bővebben indokolni. Legyen szabad felkérni egyúttal Nagyságodat, legyen kegyes továbbá a korpótlékok időszerinti berendezésénél oda hatni, hogy a 100 — 100 koronás tételek az utolsó kétötödös szakaszba vétessenek föl. Egyesületem képviseletében erős bizalmamat helyezem Nagyságod nagybecsű pártfogása iránt és Isten áldását kérve úri családiára, maradok stb. HÍREK. Polgártársak! 1848. március 15-ike dicső emlékének kegyeletes felújítása és méltó megünneplése a nemzet szent hagyományai közé tartozik és lelkes felbuzdulással vesz benne részt minden hazafi. E dicső emléknap idei évfordulója alkalmából a város tanácsa nevében felkérem Esztergom szab. kir. város hazafias közönségét, képviselőtestületét, tisztikarát, egyesületeit, testületeit és minden egyes polgárát, hogy az 1907. évi március hó 15-én, pénteken tartandó hazafias ünnepségekben résztvenni szíveskedjenek. Délelőtt: 10 órakor ünnepi istentisztelet a város kegyúri templomában a reáliskola énekkarának közreműködése mellett. A vármegye meghívott küldöttsége, a város tisztikara és a képviselőtestület tagjai a városház nagytermében 3

A 10 órakor gyülekeznek s innen a város zászlójának elővitele mellett a szentegyházba vonulnak. Délután: a honvédtemetőben nyugvó szabadsághőseink sírhelyének hazafias ünnepség keretében leendő megkoszorúzása. E végből délután 2 órakor a Széchenyi-téren gyülekezünk és a város zászlójának elővitele mellett pontban» fél három órakor indulunk az ünnep színhelyére, melynek aki annyira megfeledkezett magáról, hogy verseket irjon^ vagy egyáltalában irodalmilag munkálkodjék, bizonyára elkerülték volna, nehogy költeményeit dicsérni kelljen. Inkább megbocsátották egy asszonynak azt, hogy nem tudott helyesen irni. Ahelyett azonban megkövetelték tőle a férfiak, hog}'' sok természetes esze, továbbá lényében és viselkedésében ellenállhatatlan varázsa legyen. Ez mindenesetre elengedhetetlen föltétel volt azokra a nőkre is, akik a mult században irodalmi szalont nyitottak. Az akkori zsurok a mostani fin de siécle zsuroktól főkép abban különböztek, hogy azokon egy kicsiny, nagyobbrészt ugyanazon a szellemi nivón levő emberekből álló kör csevegésre gyűlt össze s inkább foglalkozott a kor nagy kérdéseivel, mint a városi pletykával. Manapság a zsuron, mely a hét bizonyos napjának néhány órája, amelyen a háziasszony fogad, a legheterogénebb ismerősöknek egy nagy, negyedórárólnegyedórára változó köre hullámzik a szalonban, úgy, hogy valami határozott témának a megbeszélése, vagy valami kiváló egyéniséggel való foglalkozás természetesen teljesen ki van zárva.