Esztergom és Vidéke, 1907

1907-10-10 / 78.szám

Október tiz. A hazája sorsáért aggódó minden igaz magyar sziv szorulva, ag­gódva várja a mai napot, mellyen miként a vörös betűk hirdetik, mil­liók munkás keze fog pihenni, hogy egy néma forradalommal demons­tráljon. Kérdjük: de miért? Azért a jogért, melynek kivívását uralkodá­son levő kormányunk munkarend­jébe felvett. Mi hát a célja a tün­tetésnek? Ámítás, félrevezetés! A' tüntetésre szükségük van a veze­tőknek azért, hogy ha kormányunk munkarendjének keretében megva­lósította a jognak általa kezdemé­nyezett megadását, hogy akkor hi­vatkozhassanak a tüntetés rendezői arra, hogy az elért eredmény, az ő müvük,- hogy az ál érdemekből lép­csőfokokat kovácsolhassanak a nép, a nemzet, a haza kárán, a rut ön­érdek elérésére. Gyászkeretbe kellene foglalni e sorok fölé biggyesztett két szót, mert a mai nap nem a jogért való küzdelem jogos meg­nyilatkozása, hanem egy ok és cél nélküli tüntetés, melynek milliókkal felérő kárát elsősorban az a mun­kás kéz vallja, mely a saját érde­keit tömjénező álprofétáknak va­Juliette férjhez megy. Irta: Hesperus. Szomorú, hangos, lobogó, babonázó szépség volt Juliette. Nem olyan mai Fe­dák-, Küri-, Szoyer-szépség, akiknek min­den bájuk mesterséges: púder és festék. Juliette falusi leány volt. Csak megyéjé­ben ismerték. S boldog volt az a férfi, aki életében legalább egyszer látta. Fo­galmat szerzett magának a valódi női Ide­álról. Az örök Szépről. Juliette egy magyar gazdatiszt egyetlen lánya volt. 'Csendben, szolidan, imádsá­gosan nevelkedett a szép Juliette. S hi­ányzott belőle a szép nők közös tulajdon­sága : a gőg, elbizakodottság és jukkerség. Kackiás, tapasztalatlan volt s egy kevéssé finoman vad. Mint minden falusi lány. S bizony, hogy megnőtt a szép Juliette: nem igen kellett azon búsulni, hogy ki és mikor viszi már el a háztól. •* Egyszer sok mérnök állított be a gaz­datiszt házához. Közöttük volt egy bár­sonyruhás, elnyűtt kalapu, hagy cipős le­gény is. Aki a vérbeli magyar dzsentrik jobb fajtájából való volt. Abban' külonbö­kon eszköznek adja magát. Politi­kai oldalával a mai nap jelentősé­gének nem foglalkozunk, ahhoz jo­gunk nincs, de társadalmi szem­pontból van jogunk és okunk. Általános a panasz a munkás nép körében, hogy a megélhetés nehéz s mégis, az a munkás nép, mely reá van utalva minden garas keresményére, milliókat dob el ma­gától a mai napon, amit pótolni nem lehet, amit nemcsak ő érez meg, hanem megérzi az egész nemzet teste, melynek ütőereit észrevétlenül, álutakon, furfangos módon szívja meg a nemzet testén rágódó fekély. Esztergom józan és higgadt mun­kás népe csak a nemrég múltban adta fényes tanújelét annak, hogy a« saját lábán járni, a félrevezeté­seknek, ámításoknak józan eszével ellentállni tud, hogy a mostani ki­sértéseknek annál inkább fog ellent­állani, mert az a jog, melynek meg­adása mellett tüntető táborba csá­bítja őt a furfangos anyagi ön­érdek, anélkül is és azok nélkül is meg lesz adva számára, kiknek ke­nyere, a népnek félrevezetése. A népnek boldogulását, jólétét nem a milliókra menő munkáskéz pihenése, nem a néma forradalom, zött a többi dzsentritől, hogy tanulni is szeretett, okos volt és tudott is sokat. Nemcsak a ruházatában, de a természe­tében is volt valami bohémség. Ami a legtöbb zseni közös jellemvonása. E jómódú dzsentri fiút Szeghy Zoltán­nak hivták és kis fekete bajusza volt, meg nagy haja. Ha más ruha lett volna rajta: a legszebb leány is beleszerethetett volna. De igy : inkább ő szokott belészeretni a szép lányokba. Hiába is tagadnók: sejtik már olvasóink, hogy Julietteről és Zoltánról kell történe­tet mondanunk. Mert ugye, nem is olyan furcsa, ha ez a könnyen lobtymó, tiszta, ideális lelkű fiú beleszeret Juliettebe. Aki meglehetős közönnyé! és bilincselően édes kacérsággal tálalt az uraknak. Mi, akik csak irunk a szép Julietteről, szintén láng­ralobbanunk. Hát Zoltán ? Az álmodozó, szerelemszomjas, költői lelkű fiú ? Perszehogy szerelmes lett Zoltán is.-S az első pillanatban, mikor meglátta, mikor a kezét feléje nyújtotta, már megfogadta: — Te leszel az enyém, nobilis szép­ségű leány 1 • Megküzdök érted, ha kell minden fúriájával az ellenkezésnek. De Te az enyém leszel. Egyenlőre azonban nem szólt semmit Zoltán. Gondolta : van idő. Hiszen majd hanem ellenkezőleg a munka fogja megteremni. Azért hát ne hallgas­sunk azokra, kik a munkásnép romlásán dolgoznak. a. A magyar kereskedelem. Hazánk küzdelmes jelenéből a magyar kereskedelem fokozottan ki­veszi a részét. Ellentétes gazdasági irányzatok, széthúzó politikai tö­rekvések választották ütköző pont­jaikul ma a kereskedelmet és illető­leg a kereskedelmi osztályt, amely­nek pedig a szorosan vett maga baja is épen elegendő volna. A tisztességtelen verseny dúlja és aknázza a kereskedelmet, mely baj­nak sikertelenül szegzi ellen azt a pár fogyatékos törvényes intézke­dést, melyet az 1884. XVII. és 1907. XXV. t.-c. s még néhány egyéb törvényben elvétve található szakasz biztosit. A kereskedelmi kör szellemi szín­vonala emelésének kérdése is bizo­nyos képesítési törvény bizonytalan orvosszerének óhajtásában merül ki, mig a gyakorlatban jórészt ma sem megy más kereskedőnek, mint annak, aki egyéb pályán boldogulást nem talál. Kereskedelmi iskoláink szépen kiépülő szervezetei pedig, mintha csak más céljuk nem lenne, töme­gesen ontják — egyelőre legalább — a banktisztviselők ezreit. egy hétig elfoglalta őket az uradalom földjeinek fölmérése. Hanem azért ebéd előtt a szerelmes szivek finom raffináltságával behajtott egy széket .maga mellett. S mikor megkezdő­dött az ebéd, oda kellett volna ülnie Ju­liettenek. Aki pirulva, remegve, szégye­nükén ült Zoltán mellé. De hamarosan meg is szökött onnét Zoltán legnagyobb boszuságára. Zoltán barátai látták, hogy a fiú arc­színe nem normális, hogy az ébredő sze­relem piros rózsákat csókolt ajkára. Volt ott persze mindjárt csipkedés, vicc és öt­let. Szegény Zoltánnak tréfákat kellett hallania legszentebb érzelmeiről: szerel­méről. S Juliette, a naiv, bohó, leány is irult­pirult. S őszintén megvallva, nem szíve­sen nézett a nagy haju. nagy cipős, nyűtt kalapu Zoltánra. Addig könyörgött atyjának, mig az megengedte neki, hogy egy-két napra át­ránduljon Akosfalvára, nagybácsijához. * Juliette nyugodtan érezte magát, s eszébe se jutott Zoltán. De a szerelmes sziveknek nincs aka­dály. Csillámlott-villámlott a két tüzes mén acélpatkója. Robogott a könyü fogat Ákos­falva felé. S befordult az öreg Bükkyék kúriájára. Ez a két főbaja kereskedelmünk­nek, belső szervi baj. Törvényhozási és társadalmi segédkezés mellett, az egészséges fejlődés által indulna gyógyulásnak. Sajnosán kell azonban tapasztal­nunk, hogy külső körülmények, kí­vülről jövő okok is sulyosbitólag hatnak a kereskedelemre s állam és társadalom nem nagyon sietnek ez okok és hatásuk ellensúlyozására. Jelszavak után és alapján a fo­gyasztási szövetkezeteknek szinte erőltetése, államnak es társadalom­nak hallgatólagos, — olykor nyilt — tetszésével és pártfogásával ta­lálkoznak, dacára néhány súlyos kudarcnak, mellyel a túlságos lel­kesedés és optimizmus már szörnyű boszut állott hívőkön és hitelükön egyaránt. Olyféle benyomást merítünk mű­velt társadalmunk gondolatvilágá­gából, hogy az az előítélet, mely a kereskedő keresetét valami nem egé­szen delikát jövedelemnek véli, még ma sincs szünőfélben. Pedig épen a kereskedői közvélemény sürgette már évek óta a tisztességtelen ver­seny szabályozását, melynek egyes rikító, sőt gyakori eseteire vezet­jük vissza a kereskedői jövedelemre általánosított kedvezőtlen következ­tetéseket. Ez a kedvezőtlen megítélés már­már a hivatalos felfogásba is be­szívódik, aminek látható megnyilat­— No mi járatba vagy öcsém ? — Igy az öreg Bükky bácsi. — Eljöttem a galambomért. — Felelte Zoltán, önérzetesen és mindenre készen. S mikor felvilágosította az öregeket Zoli, nem is nagyon botránkoztak meg a dol­gon. Öreg, magyarstilben bútorozott szoba. A falakról az ősök olajfestett képei tekin­tenek le Örömtelt arccal a szép Juliettere és Zoltánra. Az utóbbinak már rövid a haja. A cipője'kicsi: A megjelenése ele­gáns és psütt. Az ablaknál állnak. Juliette pirosan, re­megve néz ki a kert zöld fái közé. Zoli beszél: — Juliette, hallgasson meg. Eljöttem, hogy leboruljak Ön előtt, hogy bevalljam Önnek azt a rendithetetlen, nagy, fékte­len, izzó szerelmet, melynek rabja vagyok. Számomra csak egy úton folytatódik az élet: Ön felé. Rajongok, égek, küzdök, vágyom és török pehelykezéért. Nyújtsa felém azt a kezet. Vagy zúzza össze vele minden álmom, minden vágyam. Juliette ! Viszonozza azt a nagy, sohase muló, ren­dithetetlen szerelmet, mely lelkemben oly féktelenül tombol. Mert ha nem, gyáva leszek Ön nélkül folytatni az életet. Sie­tek vigasztalást keresni a halálban. Juliette csak nézett tovább ki az abla-

Next

/
Oldalképek
Tartalom