Esztergom és Vidéke, 1907

1907-10-10 / 78.szám

kozásai, a hatósági részről tapasztalható azon törekvésekben nyilvánulnak me r

, hogy a kereskedők mellőzésével és a kereskedelmi érdekek lehető figyelmen kivül hagyásával, nyerstermelő és nagyfogyasztó, közvetlen kapcsolatba hozassanak, még akkor is, ha a termelő feltételei valamivel kedvezőtlenebbek. Már az adós tekintetében is súlyosabb elbirálás alá esik a kereskedő, ami abban fejeződik ki, hogy mig akármilyen kis szatócs harmadosztályú kereseti adója könnyedén állapittaiik meg száznál több, sőt több száz koronában, addig igen jövedelmező helyzetben levő honorátiorok harmadosztályú kereseti adója 30—80 korona közt variál. E részben tudatos, részben öntudatlan kereskedelem ellenes irányzatok, tetőpontjukat a fogyasztási szövetkezetekben érik el. Jóhiszemű és lelkes, de hozzá nem értő emberek ; pap, tanitó, jegyző, hivatalos felsőbbségi tekintéllyel ténykedők, nemesebb ügyhöz méltóan buzgólkodnak, hogy sokszor szövetkezetestül és taglétszámostul egy-egy kabzsi lélek önző törekvéseinek hálójába esvén, erkölcsi és anyagi bukást ne érjenek, de a legjobb esetben se tudják a fogyasztó igényeit oly jól kielégíteni, mint a hivatásos kereskedelem. Áruik rendszerint nem olcsóbbak, nem jobbak, mint a kereskedőé, s a sok kedvezmény, segély, szubvenció, hitel stb. dacára, egyetlen eredményök biztos csak : hogy a nagy adót viselő, kedvezmény és támogatás nélkül működő hivatásos kereskedőt tönkreteszik. Különösen a szövetkezetek italmérési joggal és dóhányelárusitási engedéllyel való felruházása hivja ki a jogos kritikát, mert ez a legfőbb akadálya annak, hogy működésük csak a tagokra való korlátozása keresztülvihető legyen. Pedig anélkül a fogyasztási szövetkezet nem egyéb, mint privilégiumokkon. Zoltán közeledett hozzá s remegve nyomott egy csókot a kezére. Aztán a szemébe nézett. S még egyszer megkérdezte : — Akar-e az enyém lenni ? Szeret-e ? — Igen . . . Kimondta a legszebb leány a legszebb szót s nem is tudott hinni önmagának. De érezték mindketten, hogy nincs ennél szebb pillanat az élet hosszú útján. Robogott Szeghy Zoltán fogatja vissza a gazdatiszt falujába. S utána Juliette is pakolt Mire hazaért: sok a vendég a háznál. Sütés-főzés. Poharazás. Éljenzés. S Juliette a saját eljegyzésére érkezett. Alig tudott hinni a valónak. Az esküvőt is megtartották a legrövidebb idő alatt. Talán fölösleges is regisztrálnunk, hogy a szép Juliette-et az egész megye fiatalsága irigy lette á gazdag Zoltántól. Tudták mind: a legszebb leánynak nagy az értéke. Juliette még most is legszebb asszonya a megyének. S ha a történet nem is oly szomorú, izgató, mint a többi tárca, vigasztalódjék az olvasó: mert most az egyszer igazat olvasott. Jól esik nekünk, a napok historikusainak, ha e ritka és nagyszerű csendes regényt átadjuk a jövendőnek. Hisz oly fenséges az ilyen való szerelmi történeten elmerengni ma, az üzletszerelmek önző, csúnya világában. kai bőven ellátott kereskedő, a kereskedőnek összes jogaival, annak terhei és kötelezettségei nélkül. És mialatt a fogyasztási szövetkezetekkel egy, a kereskedelemtől idegen, neki ellenséges réteget tolunk a hazai detail-kereskedelem fölé, azalatt előszeretettel állítjuk föl igénypontjainkat a kereskedővel szemben. A kereskedő kutassa ki a magyar portékát, ne tartsa az idegent még ha olcsóbb is, animálja rögtöni és jó fizetéssel a zsenge magyar ipart. A kereskedő legyen érzékeny s akadályozza meg, hogy idegen gyártmány magyar köntösben, magyar jelzéssel belopózhassék á magyar piacra, megtévesztvén a hazafias fogyasztót. Igaz, hogy kell, hogy valamely öntudatos közgazdasági test kereskedő világának törekvései legyenek és merjük állítani, hogy kereskedelmünk törekvései általában ezek. Ha azonban ezek a törekvések nem vezetnek nagyobb eredményekre, annak oka nem a kereskedőben, hanem másban, talán épen az imént elmondott körülményekben rejlik. T. T. Emlékezés az aradi vértanukra. Az aradi tizenhárom vértanú halálának évfordulóját régi idők óta évente kegyelettel üli meg Esztergom város hazafias közönsége. Pompa, feltűnés nélkül, de igaz kegyelettel annak a gyászmisének keretében, melyet a plébánia templomban szokott megtartani. A függetlenségi és negyvennyolcas kör az elmúlt évben magához váltotta a gyászos emlékű napnak megünneplését, melyet már a mult évben is, úgy az idén is emlékünneppé avatott. Vasárnap délelőtt folyt le a gyászemlékünnep a városháza nagytermében, melyre falragaszokon hivta meg nevezett kör a a város hazafias közönségét. Sajnosán tapasztaltuk, hogy azok, akik a közelmúltban lefolyt hazafias küzdelemben hazafiságuk demonstrálásában előljártak, nagyon kevesen, alig vettek részt. Nem akarjuk az ünnepség méltóságát dissonantiákkal lerontani, s ezért ez alkalommal általánosságban teszünk csak említést. Az ünnepély lefolyása ez volt. Megérkezve a függetlenségi és negyvennyolcas kör vezetősége, elfoglalta az emelvényen lévő asztal mellett helyét, mire a jelenvoltak a Hymnuszt énekelték el, melynek elhangzása után Brutsy János elnök alábbi szavaival nyitotta meg az ünnepélyt. Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Az esztergomi függetlenségi és 48-as körnek hazafias érzés sugallta felhívása immár másodízben gyűjti össze városunk haza és szabadság szerető lelkes közönségét avégből, hogy ezen, az örökké emlékezetben tartandó gyásznapon nyilvános ünnepléssel tegyen vallomást és tanúságot a mindnyájunk lelkében élő enyészhetetlen hála és kegyelet érzéséről, mellyel nemzetünk ama dicső hőseinek szent emlékét tiszteljük és szivünkben kitörülhetetlenül ápoljuk, akik ötvennyolc év előtt ezen a napon 1849. évi október 6-án Aradon, a vesztőhelyen végezték a magyar haza és szabadság szent ügyeért feláldozott hősi életüket. Vesztőhelyen, hová a magyar nemzet alkotmányos szabadságát letörni és eltiporni akaró zsarnoki önkény vérben tobzódó boszu szomja küldte őket, a nemzetnek leghívebb, mert mind halálig hű fiait és hősi vezéreit, a bitófán és sáncárokban golyóktól átfúrva haltak meg ők, akik diadalmas és dicsőséges csaták terein karddal kezükben százszor néztek szembe a nem került, a nem rettegett halállal. Iszonytató látvány! Szívfacsaró emlékezet. Hazánk és nemzetünk ezer éves története túlságosan bővelkedik a gyászos és véres eseményekben és alig van lapja, melyre a hazáért való szenvedés és önfeláldozás egy-egy ragyogó példája ne jutna. Mégis, mintha az aradi gyásznap iszonyatossága és megrendítő volta egymagában állana, mely még a világtörténetben is alig találja hozzáfogható párját. És ha a rettenetes esemény emlékének megujjitásán összeszoruló, megkínzott szivünkből hangos, átkozó és véres megtorlás boszu kiáltása nem tör fel az Égre, ez csak azzal magyarázható, hogy nagyjaink tanításából és vértanúink példájából tanultuk meg és tudjuk, hogy jobban kell szeretni a hazát, mind gyűlölni ellenségeinket ; és hogy a hazafiúi erények között nem utolsó az önmagát és jogos felháborodását is e haza javáért leküzdeni tudó bölcs mérséklet., Küzdelem az élet! Folytonos harc és szakadatlan küzdés a magyar nemzet élete is, mióta ezt a földet megszerezte és hazájának nevezi. Csak a harctér és a küzdelem alakja változik időnkint, midőn hol a véres harcmezőn ágyúval és karddal, hol a törvényhozás és törvényhatóságok termeiben a jog, törvény és igazság fegyvereivel folyik a küzdelem nemzetünk léteért, szabadságáért, fennmaradásáért és jogaiért. Külső és belső ellenségeink száma soha sem fogy, sőt mintha szaporodnék és ami a legsúlyosabb és legfájdalmasabb, s más nemzetek történetében alig van példa, saját fejét a szent korona viselőjét is az idők folyamán nem egyszer találta a nemzet magával szemben. Ennyi és ily nehéz küzdelem eredményes megállapításához és a győzelem kivívásához anyagi és erkölcsi erőre, s a legkülönbözőbb fajtájú fegyverekre van a magyar nemzetnek szüksége. Ép test és egészség, acélos izmok, józan, művelt értelem és tudás, romlatlan sziv és erkölcs tegyék erőssé és képessé a nemzet minden fiát és leányát, hogy a nemzet küzdelméből mindegyikünk sikeresen vehesse ki részét és állja meg helyét ott, ahova őt a h'vatás szava és a harcra hivó harsona szózata szólítja. Tanulás, ernyedetlen munka úgy a közügyek intézésére hivatott testületek és hatóságok termeiben és hivatal szobáiban, mint a kalász termő rónákon és gerezdet érlelő hegyeken, erdőn, mezőn, a gyárak gépházaiban, a bányák mélyén és kohóiban, az iparos műhelyében, a kereskedő üzletében, szóval mindenütt, ahol emberi tudás és munka fejti ki tevékenységét, legyen célja törekvéseinknek, hogy minden téren, az erkölcsi és anyagi fejlődés minden irányában és ágazatában folyton gyűjtsük és gyarapitsuk és fokozzuk a küzdelem győzelmes megvívására alkalmas és kívánatos erőket és eszközöket. A sikert biztositó erkölcsi erőtényezők első sorában, áll a hazaszeretet és nemzeti öntudat ápolása és ébrentartása, minek legjobb iskolája a nemzet történelmi nagyjainak és hőseinek lelkesítő példája és dicső emlékük időnkint való felújítása. • Ezt az erőtényezőt kívánja szolgálni és mindnyájunk keblében gyarapítani az aradi vértanuk emlékeinek szentelt mai gyászos ünnepi összejövetelünk is. Hogy nem eredménytelenül, arról a hazafiasán érző diszes közönségnek megjelenése kétségtelenül tanúskodik. Midőn az egybegyűlt ünneplő közönséget úgy a magam, mint az esztergomi függetlenségi és 48-as kör nevében mély tisztelettel üdvözlöm, azzal az imaszerű fohászszal zárom szavaimat, hogy a magyarok mindenható Istene áldja meg e népet jó kedvvel, bőséggel, melyet annyi balszerencse és oly sok viszály után, oly igazán megérdemelt, mint a világ egyetlen nemzete se jobban: „Hisz megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt." Ezzel a gyász emlékünnepet megnyitom. Az elnök megnyitó szavait az ünnepi beszéd követte, melyet Gödör Kap. János bencés rendi tanár tartott. A tűzzel, hazafias érzés hangján, szónoki hévvel előadott szép beszéd igy hangzott. Igen tisztelt Ünneplő Közönség ! A hazáját és nemzetét őszintén szerető szívnek néma bánatával száll képzeletem vissza az 1849. október 6-iki eseményekhez. Lelki szemeim előtt látom Aradnak szomorú emlékezetű várát, melynek kopott vén falait tudj' Isten hány ezredszer áztatja az őszi eső, de amelyek majd fénylő dicsőségről, majd rémes eseményekről beszélnek a szemlélőnek. Beszélnek arról, hogy az első hivó szóra megnépesült a szabadság kitűzött zászlójának környéke: a földműves elhagyta ekéjét, az iparos műhelyét, a tanár a katedrát, a kereskedő üzletét a deákgyerek az iskola padjait, a családapa boldog tűzhelyét és ment a zászló alá, melynek becsületéről volt szó és a melyet oly sok dicsőséggel és diadallal védelmeztek a kilenc oldali ól jövő támadások ellenében. , Beszélnek csodákról, melyeket 13 — 14 éves gyermekek miveltek és beszélnek arról, hogy miként olvadt eggyé a hazaszeretet lángoló tüzében öreg és ifjú, szegény és gazdag akik később együtt sanyarogtak esőben, sárban, szemétágyon, rongyban és dicsőségben. Beszélnek az osztrákok emberbaráti szeretetéről, nevetséges és folyton győzedelmeskedő katonai hatalmáról, amely nem ijedt meg és nem riadt vissza semmitől, még attól sem, hogy tizenhárom, ha nem is származása szerint, de szivében magyar hőst, a magyar honvédő seregnek tizenhárom vezérét, bálványát, mint közönséges gonosztevőt kivégeztesse. Beszélnek a visszataszító és zsoldos gőgnek élő példáiról, akik hazát, Istent és embert nem ismerve, mint vérszopó tigrisek szabdalták nemzetünknek testét s tehetetlen dühökben sok igaznak, ártatlannak vették életét. De beszélnek a falak arról is, hogy miként lehet és kell a hazáért meghalni, és hogy miképen kell a halál csapását nemesen és a haza számára gyümölcsözőleg fogadni. Beszélnek a kiontott piros vérről, melynek minden cseppjéből virágok fakadnak a hazaszeretet oltárára, amely előtt egynek kell lennie és egyformán kell éreznie minden igaz magyarnak. Beszélnek vérről, mely az elhagyott magyar hazát szerető szivekből csordult ki, hogy a késő kor gyermekei mindig és mindenütt szivükön hordják az édes haza sorsát és ha a végzet úgy kívánná, ők is bátran és hősiesen adják oda legdrágább kincsüket, életüket, a még drágább hazáért. Mig tehát egyrészt a szomorú eseményeknek egész sorozatáról tanúskodnak e komor falak, addig másrészt nekünk, gyönge utódoknak például és figyelmeztető jelül szolgálnak, hogy habár el is követnek ellenünk mindent, ha tűzzel-vassal pusztítanak is bennünket, a legnagyobb lenyügözések közepette is jusson eszünkbe az isteni Gondviselés, mely nem engedi, hogy az igazság ügye megsemmisüljön, vagy veszendőbe men-" jen. Nem példátlan eseménynyel állunk szemben, mert hiszen a világtörténelem lapjain nem egy politikai vértanúval találkozunk, hanem ezrekkel és ezrekkel, a kiknek kiontott vére mind csak javát szolgálta a későbbi nemzedéknek. A tizenhárom vértanúnak vérétől áztatott föld-