Esztergom és Vidéke, 1907
1907-06-16 / 47.szám
Közügyeink. Ha e városnak annyi közkérdése volna, ahány sirásó akad, teljesen boldog város volna szegény Esztergom, mert a fél város dolgoznék a közügy fáradhatatlan szolgálatában, a másik fele pedig csintalankodó gyermek módjára ott leselkednék a lélekharang körül, hogy jóízűen csendíthessen, ha a fogadatlan siránkozók korai jajveszékelése megüti a fülét. Alig merült föl még valamely kérdés a nélkül, hogy ne nőttek volna nagyra körötte az ellenzés csapkodó hullámai, s ha már nem lehetett azt az érzelmek, indulatok hullámsirjába temetni, hát legalább verejtékessé lett a közérdek szolgáinak buzgólkodása. Milyen áldatlan harc dúlt a közvilágítás kérdése körül s végre is a közhiedelem szerint nem az győzött, aki a belátást érvekkel megostromolta, hanem az, aki az érdemnek kijáró erkölcsi tömjén helyett, több élvezőt talált egy-egy jóizű bécsi szelet illatos zamatjára. Mindenki belátta, hogy az általános kövezés idején asphaltra itélt Széchenyi-tér célszerűen csakis a Emlékszem . . . Emlékszem reá, hogy nyári délután volt, Felhőtlen ragyogott reánk a nagy égbolt, Hogy megszerettelek. Hófehér ruhádban, magad is fehéren Nagy ártatlanságod, tudatlan teljében Felcsillant a szemed. Nem mondtuk ki szóval, megértetted hangját Szótalan ajakkal szivem dobogását Szived viszhangozta. S ma is csak igy járunk, külön ösvény utunk, Napsugaras nyárra mind a ketten várunk; Oh ki tudja meddig ? Még ma is feldobog, neved hallatára Szivemnek zaklatott vágy telt dobbanása S bibor lesz az arcom. Még ma is kívánja epekedve ajkam, — Gondolattól üdvök üdve fut át rajtam, — Bibor ajkad csókját. Még ma is lázongok s felnézek az égre, Felhőtlen nyári nap visszajön e végre Régi melegével ? Nem tud megnyugodni én elkinzott lelkem ; Jut-e az eszedbe, neked is mint nekem, Ama nyári napnak emléke reménye ? Szabolcs E. Ferenc. fjódítás. (Egy leány naplójából.) Oh, én bárgyú teremtés! Nem, hogy azt feleltem volna: jól esik a nyugalom a maga egészében bontható be asphalttal s mégis jólesett a sikerült kísérlet, hogy a vállalkozónak ezen utólag helyrehozandó munkálatnál kimerített előzékenysége már nem volt gyümölcsöztethető a város javára másutt. A villamos vasút kérdése meghalt születése után nyomban nem azért, mintha nem lett volna életerős közkérdés, hanem, mert néhány mélyen érdekelt kereskedő nagy utánjárással, fáradsággal kiszámította ugyan, hogy az átmenő áruk pótilletéke nélkül is direkt és indirekt jövedelmezőséget igér a vállalat, de nem tették hozzá a záradékot, hogy minden számért vagyon és fejvesztéssel szavatolnak. Az egészséges vállalati kockázat helyett megvárjuk türelmesen mig az országos vasutpolitikai elvek megépítik a külön dunai hidat, melyen a város alatt nagy dübörgéssel átrobog az Esztergomnak fütyülő vonat. A vízvezeték és csatornázás kérdése erkölcsileg teljesen megtisztult elvi álláspontok tarka sokaságával szemben az örök mozdulatlanság zavartalan csöndjében találta meg örök nyugvóhelyét. Miért nagyvilági zajos élet után, de egész együgyűen megvallom, hogy igen unatkozom. Még ma irok Lolónak, hogy kezdte ő Bertyeivel a flirtet, mert én végkép nem tudok belekezdeni. Délután anyukám unszolására zongorához ültem ; elvertem egypár magyar darabot, pedig ezeket infámis rosszul játszom, de hát ennek a pusztai legénynek csak nem játszhatom Chopint ? Mikor játékomat befejeztem, ő kegyesen megtapsolt, de azért láttam, hogy egy gúnyos mosolyt rejteget bajusza alatt. Most már csodálom, hogy elbírta a mosolyt rejteni, mert később ő ült le a zongorához és Lisztnek egy rapszódiáját játszotta, oly művészi bravúrral, hogy én teljesen odalettem ! . . . Két hete, hogy Róna Józsit ismerem és én azon a stádiumon vagyok, hogy teljesen leszerelek, felhagyok a flirtölésnek gondolatával is. Hiszen ez az ember egy ördög! egy valóságos Szvengáli és én szegény kis Trilbi, tehetetlen médiumként vergődöm körmei között. De nem csak én, de a papa és mama is. Ha a Józsi úr azt akarja, hogy menjünk kocsizni, hát megyünk, akár eső, akár szél van. Ha ugy kívánja, hogy menjünk a városba megnézni egy műkedvelőktől előadott rettenetes színdarabot, hát mi megyünk és végig hallgatjuk. Csak azt várom, mikor törődjék az a polgártársainak egészségi és kényelmi kérdésével, aki jó, zamatos ivóvízzel megáldott kútja áldásaiban dőzsölhet egy vízszegény város belterületén. A helyi lapok utóbbi számai már nem is csengővel, hanem ünnepi harang bugásával hirdették, hogy meghalt a reáliskola, hogy rombadölt még íel sem épített épülete. Akadt mosolygóan sirató is bőven, mert lelke egy törekvés sikertelenségében remélt fürdeni. Ha a hazai kormányok az ország százezreit egy-egy megkockáztatott kérelemre bőven ontanák, bizalmukat aligha érdemelnék s igy az igényeknek, kívánalmaknak a szélsőségig menő féken tartása kötelessége a kormánynak mindaddig, míg az érdekeltségek százainak versenyében biztosítékot szerez arra, hogy igazságosztásában az önzés jajveszékelése meg nem téveszti. Nem a temetés ünnepi gyászán tobzódó lelketlenség, hanem csak a lüktető élet zaja hozhat viruló boldogulást e város polgárságára ; az előmunkások fáradozását a zajverők sokasága teszi kívánatos közténykedéssé. • n. indítványozza e sártenger kellő közepén, hogy rendezzünk egy kedélyes footbal partit. Tudom, hogy abba is beleegyeznénk, mert Józsi úr magas személye ugy kívánja. A mult napokban mit tett velem ?! . . Igazán leirni is szégyellem, hogy ilyesmi velem: büszke felsőbb leánnyal megtörténhetett. Egy reggel látom, hogy megáll kapunk előtt kis homokfutója, remek négy fekete lovát maga hajtotta, könnyedén ugrik le a kocsijáról és fut be egyenesen az én szobámba, megáll előttem és egész parancsoló hangon azt mondja : — Nézze csak, Gizike, eloldódzott a nyakkendőm! . . . legyen szives, kösse meg, de szépen ám ! . . . És én, nyomorult kis Trilbi, megkötöm, azt, de bizony elég ügyetlenül, mert a babos selyemkendő egyik vége sokkal hoszszabban lógott le, mint a másik. Aztán csak épen, hogy megköszönte, elment, elvágtatott négy táltosán a város felé. Hát nem szörnyűség ez ! ? Hiszen ha ez igy megy, megérem, hogy egy szép napon elhozza bajuszkötőjét és velem kötteti fel fekete bajuszát. — Hanem ami igaz, az igaz, remek szép bajusza van. Már arra is gondoltam, mennyivel jobb lett volna, ha a templomban látott nyurga gyerek lett volna Józsi úr, azt legalább ugrathattam volna . . . Utóbb tudtam meg, hogy az a mafla a harangozó fia. Városi képviselőválasztás. A képviselőtestület tagjai sorából kilépett 39 képviselő, valamint az összes póttagok helyének választás utján való betöltése, pénteken ment végbe. A választás értesüléseink szerint rendben folyt le, incidensek magukat elő nem adták, ami pedig a választás eredményét illeti, azt alább közöljük jelzésével annak, hogy kik maradtak végleg ki, és kik jöttek be a képviseletbe, mint uj tagok. Kerületenkint egybeállítva az eredményt, az a következő. I. kerületben: Kiléptek. Brutsy Gyula Buri József Gerendás János (kim.) Farkas Tivadar Helc Antal dr. Magyary László Tóth Ferenc szálkai Walch Mátyás (kim.) Megválasztattak. Brutsy Gyula Buri József Helc Antal dr. Farkas Tivadar Magyary László Tóth Ferenc szálkai Meszéna Kálmán ( u j) Perényi Kálm. dr. ( U j) Póttagok : Bagyary Simon (uj) Kántor Endre (uj) II. kerületben: Brenner József Dudás János Helc József (kim.) Hollósi Rupert Kitzinger József Sinka Ferenc (kim.) Schönbeck Imre Székely Henrik Brenner József Dudás János Hollósi Rupert Kitzinger József Meisler János ( u j) Schönbeck Imre Székely Henrik Póttagok : Balog Ambrus (uj) Nelhüb el Gusztáv (uj) A nyakkendő csokor kötése után nem láttam két napig. No, még csak ez kellett. Az a gondolat, hogy most már a nagy diadalt megelégelte, és pihenni tért babérai felett. . . Persze mit is kezdjen ilyen falusi libával, mint én ? Harmadnap reggel mégis beállított. Én igen hidegen fogadtam, pedig a szivem majd kiugrott, ugy dobogott. Mikor hűvös modoromat észrevette, mindjárt tudta, mi bánt engem, és megbékítendő, kivesz tárcájából egy fényképet, és nevetve mondja: , — No ne duzzogjon Gizike!.. nézze megörökítettem a kis keze művét és lefényképesztettem magamat, a maga által megkötött nyakkendő-csokorral; de máskor vigyázzon . . . szebben kösse meg. Nohát ez is valami, ezt még Loló is sikernek venné. Annyit mondhatok, hogy rettenetes ember ez az „én Józsim." Tegnap este megáll előttem, kezébe veszi mind a két kezemet, a szemembe néz és térdet sem hajt, még csak nem is sóhajt, de a világon a legtermészetesebb hangon azt mondja: — Gizike, én magát szeretem! . . . tudom, maga is szeret . . . legyen a feleségem ! . . . És én minden ellentállást nélkül pitye.Esztergom és Vidéke" tárca a
