Esztergom és Vidéke, 1907
1907-04-25 / 32.szám
Amerika. Tul a nagy tengeren, az . Óceánon, abbin az uj világban, ahová ezrével törekszik a sorsával elégedetlen, a hirtelen meggazdagodni akaró ember, uj törvény készült. Egyenesen azoknak vetettek hurkot akik estistől iparkodnak abba a világba, ahol a rege szerint aranyból való rudak hevernek az utcán. A mig Amerikában a nép kevés volt, a munka meg sok, lépesmé'zzel és csábító Ígéretekkel biztatták Európa munkásvilágát, hogy jöjjön már. De bezzeg most Amerika is ugy kezd bemutatkozni a világnak, mint az a búcsúra igyekvő kocsi, a melyikre nem fér már egy se. És nem is vesz fel egy utast se. Uj törvény készült. Igen szigorú. Ezután még több ember fog hazajönni megnyúlt orral, a kit hosszú ácsorgás, hasztalan könyörgés ellenére kíméletlenül hazaküldtek. Egyszer már nyissuk ki szemünket ! Lássunk tisztán. Ne kápráztasson el az az amerikai kincs, a mi nincs. Legalább a mi nincs minden ember számára. Sőt a mi csak a kiváltságos emberek számára van ott is. Mi csábit annyiunkat az AmeI £ eVél. En most is csak 9$tagáí szerelem, 3)e Sffíaga mosí már másí szerei. En 9díagáérí mindent elfeíedíem. 3 9dZaga engem feledéit. En most is még ezernyi képbe f[ %öld, virágos réten járok. 3 Sflíaga telkéből rég kitépte sok édes, bűvös álmot. £ga%, akkor kis lányka volt 3 ke^ét kehembe téve 9$Cegesküdött. 3 fejével rám Hajolt. 9bt én nem kittem esküjébe. 9föár tudtam, Hogy a lány szerelme Sok sem oly, mini a férfié. 3 Hogy a lánynak csalfaság a lelke, § nem oly iga\, mint akkor On Hívé. 3 lám: én most is Sffíagáí szerelem, §t)e 9$Caga most már másí szerei. é,n Sfftagáérí mindent elfeledtem. Es 9Jíaga engem feledett. Pártos Zoltán. rikába való kivándorlásra ? Az a hir^ ami onnan érkezik^ mely mesehiréknek terjesztői az ügyriókök* a kivándorlásra csábítók. Azok íratják az .amerikai leveleket, hogy ott a jólét aranytermő fája virágzik ; ök íratják a leveleket és ök terjesztik ; és miért íratják és terjesztik ? Mert hasznuk van belőle. Az amerikai ha tóságok is rájöttek már, hogy százezrével ezért tódul oda a sok kalandos ember. Azért tódul, mert elvan ámítva, félre van vezetve. Minden . kivándorló a hajótulajdonosnak adófizetője. Minden kivándorló után fejadót szed az ügynök. Az amerikai szénbányáknak pedig kell az olcsó munkás. A ki Amerikában született, az nem megy oda, a biztos és szörnyű halálba. Azért kell idegen. Nemcsak a kivándorló munkások, de az éjsötét bányák tulajdonosai is fizetnek a hajónak, az ügynöknek. A fizetés nem is csekély. Hogyne kiabálna tehát az ügynök aranyhegyekről, busás keresetről ? Az amerikai hatóságot pedig ugyancsak gyötri már a túlontúl való bevándorlás gondja. Azért egyenesen a kigyó fejére taposnak. Hogy a hajó ne hozhasson annyi utast, minden kivándorló után négy Hull a levél. Irta : Nagy Renée. Vége. A kertész mélyen megbántva szivében nagy keserűséggel hagyta el a kastélyt, s amint lefelé ment a lépcsőn, kutató tekintetével szinte keresni látszott valakit, egy szelid lelkű öreg urat, a régi gazdáját, akit csak pár éve kisértek ki innét a kápolna sírboltjába. Kereste, hogy hozzá meneküljön mélyen megbántott lelkével, hozzá, a szelid, jó lelkű, barátságos öreg úrhoz, aki mindig olyan jó, olyan leereszkedoen nyájas volt hozzá, s fiának szóllitotta, aki soha se hagyta felsöpörni a park utain a lehullott faleveleket, hanem ott járt köztük azokon át levett kalappal. Mintha most is látná amint feltűnik majd itt majd amott tisztes ősz fejével, rózsás mosolygó arcával. Nem volt szigorú, nem követelő, gőgös és olyan fásult érzéketlen a szép iránt, mint a fia. Méltányolta a szorgalmat, annak bizonyosan lett volna egy elismerő szava arra a meglepetésre, amit annyi odaadással hónapokon át Készített a grófi párnak s íme ez még csak tudomásul sem veszi A kertész után a község elöljárósága jött tisztelegni a gróf úrhoz. Elöl a biró, takaros kékszínű magyar ünneplő ruhában, dollárra emelték a hajótulajdonosok adóját. Azért nem igen fognak ezután roskadásig megtelni a hajók a kivándorlókkal. De a kit a viteldíjnak most már bekövetkező megdrágulása el nem riaszt, azok ellen más tilalomfát is állítanak. Kétszerannyi összeget kell kimutatni a partra-szállónak, hogy azon esetre, ha munkát nem kap, nem lesz kóborgó sehonnai, a kiről az amerikai szegény- és toloncházaknak kell gondoskodnia. Még ez se elég! Ki van adva parancsolatban, hogy minden-partraszállót a kivándorlási bizottság orvosa olyan alaposan vizsgáljon meg, mintha csak sor alatt volna. Elég, ha a szeme gyulladásban van és egy kissé véres: már akkor trachoma gyanúja miatt is visszautaztatják a honnan jött. Mivel a hajótársaságok lelketlenül olykor kétszerannyi utast is összeszorítanak egy-egy hajóra, azután a hajón kíméletlen vizsgálatok lesznek és nem lesz a félrevezetett münkásvilágnak az uj-világba való liferálása a hajóstársaságoknak oly fényes, jól jövedelmező üzlet, mint volt eddig. Mért állit ily szigorú törvényt Amerika ? Mert ez az óriási világutánna a református pap, a plébános, egy pár paraszt notabilitás és a jegyző. Az ajtón álló két inas az egyik angol, csúfondáros grimaszokkal integetnek egymásnak, ahogy bebocsátják a tisztelgőket. Biró uramnak bizony a sallangos dohányzacskója is kint csüng a zsebéből, csak épen, hogy a kis tajték pipa vándorolt el mellőle a belső zsebbe. A kalapján árvalányhaj lengedez, ami kint van hagyva az előszobában. A német inas felteszi az árvalányhajas kalapot és tréfás grimaszokkal magyarázza meg az angolnak, hogy ő most magyar paraszt, pipál és köpköd. Kik ezek? kérdi az angol nagy nevetéssel. — Csinom Palkó, Csínom Jankó! felel a német röhögve. Valamikor ez volt Bécsben a magyar ember neve. Végre a küldöttség kegyesen elbocsáttatik, a hajjal kent csizmák végig kopognak a lépcsőkön s a két inposztor lakáj szigorú fagyos némasággal kiséri le ő kigyelméket. Az árvalányhajat meglobogtatja az illatos szél, ahogy végig mennek a parkon, s a zsebekből előkerülnek a gróf úrtól kapott finom szivarok. Fönt a kastély tetejére is felhúzták már a háromszínű zászlót ami hírül adja, hogy itt van az uraság. A két gyermek már lent szaladgál a parkban, utánnuk lépked egy meredt rész is „megtelt u . A helyfoglalók a jó helyeket már megszállották, mint a vándormadarak a szirt fokát. A kik már ezután jönnek, azoknak csak Kanada jut. Kanada pedig rettenetes szó. Csak néhány nap előtt is négyezer magyar ember jóji vissza e rettenetes nyomorúságos földről. A négyezer ember örömkönynyek között szállott a hazai partra és szitkokkal illeté azokat, a kik kicsalták őket a szenvedés, a nyomor rettenetes földjére. Több elbeszélte itthon, hogy mikor gyárak közelébe ért és fölcsillogott szemében a reménység, hogy ha Kanada áldatlan földje nem ad kenyeret: majd ad a gyár. De minő csalódás érte őket! A ki Amerikában gyárban van, legnagyobb ellenségét a kivándorló munkásban találja. Mert hiszen minden uj kivándorló a munkabéreket rontja. Nincs benne túlzás, hogy az embernek a szive vérzik, mikor azt hallja, mily kegyetlenül üldözik kivándorló honfitársunkat, ha munkát keres. A sötét bányát, azt megtalálja. De megtalálja az ólommérgezéssel, a bányaaszállyal a — halált is. De talán nem egészen ugy lesz az, fogja egynémely olvasó monnyaku szőke, sovány angol nevelőnő. Szürke szemein ek nézése szinte belemered a levegőbe, tálán túl ezen a virágillatos napsugáron át a maga ködös hazáját látja képzeletben ? A fiúcska kilenc éves, vézna kis teste félig van felöltözve csak. Vékony csontú lábaival rendetlenül ugrándozik, miközben sovány kis kezeivel hadonászva csapkod maga körül, pusztítja, tördeli a szépen virító őszirózsákat. A kis leány is követve bátyja jó példáját szintén nagy pusztítást csinál a virágok között, a leány nyakán több forradás" látszik, a kis fiúnak is be van dugva mind a két nagy sárga füle vatával. Szánalom nézni e csenevész uj hajtását annak a régi erős családfának, melynek egyik ága a nagyapa, örök egészséggel késő aggkoráig, fiatalos, rózsás arccal kedéllyel járt itt dús őszhajával, hajadon fővel a hulló levelek közt. Talán az angol és magyar vér vetekedik itt egymással ebben a két gyermekben ? Csak aludjál édesen te rózsás arcú öreg ott a kápolna csöndes sírboltjában. Jobb ottan te néked mintha most is élnél, és látnád a te egyetlen fiad gyermekeit, akikkel alighanem kivész a fajtád a földszínéről. És az Almádi kastély homlokzatán levő nemesi czimert ujjal cseréli ki a következő gazda, aki már nem a te
