Esztergom és Vidéke, 1907

1907-03-03 / 18.szám

A tanitók fizetésrendezése. Esztergom, március 1. Annak a nagy tanítói mozgalomnak, mely előttünk a mult évben -lezajlott s mely nem volt hiányával az elítélendő' szélsőségeknek, eredményeként előttünk fekszik a közoktatásügyi miniszternek törvényjavaslata, amihez oly nagy várakozással tekintettünk elé. Akik csalódásban ringatják magukat, nincs igazságuk. Mert tisztán konstatálható, hogy a javaslat elsőbben is érvényre emeli a népoktatásban és a magyar nemzeti szellemben való oktatás határozott követelését; emeli a tanítói tekintélyt és a lehetőség szerint megkönnyíti a megélhetést és oly sérelmet orvosol, melynek orvoslásáért régen küzdenek a felekezeti kántortanítók. Azt persze nem lehet elvitatni, hogy igen is vannak a javaslatnak hiányai. Ilyen hiánya a felekezeti tanitók korpótlékának hátrányos beosztása, a fizetésrendezésnek háromévre való kitolása, a kántori fizetésnek a tanítói fizetésbe való betudása. De ha tekintetbe vesszük a nyilatkozatot tevő két államférfiúnak, Imádság. A szent könyvek is ugy tanítják, Hogy akkor legszebb az imádság: Ha mit az ájtatos SZÍY érez, Kevés szóval küldjük az éghez. Én is hát reggeltől esteiig Mikor csak a szivem megtelik, Nem csinálok eztán egyebet: Elimádkozom a nevedet! Szabolcska Mihály. könnyek energiája. Irta: Drozdy Gyó'zö. — Rettenetes botrány. Ki hitte volna, hogy az a csőcselékvezér igy elcsavarja Bereghy Széja fejét. Az öreg Bereghy báró leányát nem ilyen demagóg sihedernek szánta. Pedig most már vagy lelövi az öreg Bereghy azt a lumpot . . . vagy . . . vagy . . . Mert hát, mondja, elveszi most már azt a leányt, valamire való férfi? — Ugyan, édes Pepi tant', nem kell az olyan lány senkinek, ha még olyan Wekerlének és Apponyinak abbeli kijelentését, hogy a fizetésrendezés nem végleges s csak rövid idő kérdése, hogy a tanitók jogos igényei teljes kiegyenlítést nyerjenek, sok tekintetben megnyugtatók rendelkezései. Szemügyre véve pedig a javaslat azon kautélájait, amelyek a nemzetiségi tendenciákat ápoló felekezeti iskolák tanítói fizetésével szemben fellépnek és energikus rendelkezéseket foglalnak magukban, azok oly nagyszabásúak és kellően indokoltak, hogy minden magyar a legnagyobb örömmel üdvözölheti azokat és szerzőjét Apponyi Albert grófot. Örömmel üdvözölheti, mert abban az államfentartó magyarság elsőbbsége, souverinitása jut kifejezésre, mint megdönthetlen bázisa a magyar nemzeti népoktatásnak. Hol volnánk ma, ha e törvény rendelkezései még évtizeddel előbb előzik meg a jelen kort? Bizony mondom nem volna zuga az országnak, ahol tömegesen nem zendülne meg a bájos, az édes hangzású magyar szó, amelynek féltéséért minden sértés szándéka nélkül elitéltettem. 0 magyar nyelv, te oly harmonikusan zengzetes gondolatkifejezés, de rajongok érted, de rabáró is, meg ha egész megye is az övé. Borzasztó, rettenetes, alig 17 éves az a leány és megszökik egy koldussal. Aki még hozzá már be is volt zárva kétszer. Hiszen tudja, édes Pepi tant', mikor az egész megye aratóit sztrájkra izgatta. Ki is ütött a sztrájk. Pláne, Bereghy bárónál kezdődött. Azt mondják, három hétre zárták akkor be a lumpot. Az semmi se volt neki. Alighogy kijött a fogházból, mindjárt irt egy olyan cikket egy szocialista lapba a kormány ellen, hogy újra a hűvösre került. (Az alispán leánya ekkor a kezét szájához emelte, nehogy meghallják a férfiak is, kik a másik asztalnál ültek, hogy miről beszélnek. Pedig azok közt is Salgó Boriszlávról folyt a pourparler. Ép a bölcs alispán érvelt a „fölforgató bitangról" nagy vehemenciával, mint valami marquis. De ők niár nagyobb újságot is tudtak. Hogy Salgó Boriszláv fellépett' az öreg Bereghy báró ellen képviselőjelöltnek.) —. No az, — csak úgy entre nous mondom — nagy züllöttségét mutatná kerületünknek, ha megválasztanák- ezt a „földosztó bitangot". Mindent elkövetünk ellene, hogy ne fanatizálhassa a népet. Holnapi programmbeszédjéhez két század katonaság vonul. Terrorizálni fogjuk őt, ha máskép nem szabadulhatunk meg tőle. jongunk mindnyájan, kik államiságunk hatalmát a te elterjedésednek tulajdonítjuk első és legelső sorban. Ez végcélja minden igaz kulturférfiúnak, ki az iskolák szentelt falai között a nemzeti nagyság, a munka, az erősbülés, az erkölcsösség, az értelmiség igéit hirdeti és csepegteti a nemzeti sarj legifjabb lelkébe. Mindent érted, mert érted ha a magyar tanítóságot a jövőben való ellátás nem is elégítette ki úgy, amint kérte, amint várta, de egymagában is biztosítás arra, hogy megnyugodva fogadjuk azt a hazáért, a magyar nemzeti közművelődés hatalmas jövőjének reményében és lesz idő, mikor a magyar tanítóság elveszi fáradozásának megérdemlett, méltó jutalmát. Csak azt kérjük, amit a jelen körülmények között is megadhat a nemzet, az őt képviselő törvényhozás. Nem kívánunk sokat mi a magyar nemzeti eszmét szolgáló felekezeti tanitók, csak azt: 1. A fizetés rendezése ne tolassék ki három évre, hanem csak egy évre. 2. Az államsegély engedélyezése folytatólagos legyen. 3. A korpótlék akként osztassék be, hogy a két 100—100 koronás korpótlék az utolsó két évötödös sorrendbe osztassék. 4. A kántortanítók kántori illetékei fo— Úgy-úgy, urambátyám. Ez a legjobb eszköz. Már 20 éve követünk a báró s csak nem engedjük, hogy most ily gézengúz kiüsse a nyeregből. Pláne szocialista ! — jegyzi meg nyomatékkal a megye főjegyzője. — Aztán még az, aki ép Bereghy Széját, a megye legszebb lányát szöktette meg. — Fűzi tovább a beszédet az asszonytermészetű polgármester. De ezt már csak a rendőrkapitány nem hagyhatta szó nélkül. — Megszöktette az ördögöt. Szavamra mondom, Széja egy rokonához ment, anélkül, hogy szülei tudták volna. Salgó meg ép ott tartott beszédet akkor a munkásoknak. Ennyi az egész. És kezdődik elölről. Ez a farsangi jöurpriék egyedüli témája. Föltálalják az első tállal és nem szűnik meg csak az utolsó pohár korinthi máslással. No de jól elmulattak az alispán barátságos házánál. Az asszonyok hajnaltájt abbanhagyták a pletykát s elszéledtek. Hanem az urak közül egynek jó ötlete támadt. — Miért ne várnók meg a reggelt! Gyerünk innét egyenest valamennyien arra a programmfeiere, amit az tacskó a tart. Úgyis virradtán tartja a csacsi. Nyilván azért, mert mi még akkor aludni szoktunk. kozatosan tiz évi időtartam alatt állami gély utján pótoltassanak. 5. A kántortanítók a harangozási és sekrestyési teendők végzésétől törvényileg eltiltassanak, mert azok végzését inkompatibilisnek tartja a tanitók köztisztviselői minőségével. 6, A társulati és magániskoláknál működő tanitók fizetése ép ugy biztositan dó a fen. tartók részéről, mint a törvény azt megállapítja. 7. A javaslat 4. §-a akként módosittasék, hogy a felekezeti tanitók részére kilátásba helyezett 200 koronás fizetési pótlék a nemzetiségi vidékeken működő, kiváló eredményeket elérő tanitók jutalmazására fordittassék. 8. A javaslat 20. §. 2-ik pontjában a felekezetek tankönyv bírálatainak jogossága is elismertessék. Ezen kivánataink teljesítése nem veszi oly nagy mérvben igénybe az állampénztárát, s nem adhat abban zavarokra okot. Ennyit a magyar felekezeti tanítóság megérdemel, az a tanítóság pedig, amely kulturális, avagy politikai törekvésében, munkásságában gyanús, az egyszerűen küszöböltessék ki abból a tanítói karból, mely feladatának magaslatán áll, de egyúttal lehetetlenné tétessék az oly iskoíafentartó is, ki ily tanítót iskolájában alkalmaz, ily tanítót abban megtűr vagy dédelget. De nem térhetünk el ama örvendetes tény konstatálásától, hogy a javaslat egyik szakaszában az esz— Úgy a, fiúk. Ez okos gondolat. Mikor hajnalodott, az urak rózsás kedvvel, — mint ők mondták : beszeszelve — ott hagyták a pezsgős, üvegeket. S mentek meghallgatni a fiatal demagógot. Már végét járta a beszéd, mire odaértek. „ ... Az a föld, mit kérges kezetekkel, vértizzadva szántotok : nem a tiétek ! A füstös gyárak, melyben a szennyes levegőt szíjjátok beteg tüdővel: nem a tiétek! A halálos aknák a föld mélyében, hol vasrudakkal feszitgetitek az ércet, hol ekrazitot rejtetek el, mely fölrobbantja a makacs érctömeget, miközben hátatokon vigyorog a halál: nem a tiétek ! A paloták, melyeket fagyban remegve, hőben izzadva ti emeltek : nem a tiétek ! Hanem a léha, dologtalan, munkakerülő, tottyadt, zsarnok, éhes uraké! A történelmi osztályé ! Az ezerholdas rablóké ! Akiknek ti vagytok, testvéreim, a barmai. Igás barmai ! Igen, mert ti dolgoztok, mint a barom és fogatok kitörik a kenyéren, amit rágtok. Ti adjátok szájába a kenyeret a heréknek, kik hozzá, isznak a ti véretekből . . . és esznek a ti húsotokból ! . . ." A tömeg nem birta tovább nyugodtan hallgatni a Messiást. Vérpir szökött arcukba. Bizsergett, remegett csontjaikon a hus. Ökölbeszorultak a kérges tenyerek