Esztergom és Vidéke, 1906

1906-11-15 / 91.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA"-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. ===== Előfizetési árak: ======= Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . -3 kor. Fél évre . . . t> kor. Egyes számára 14fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Prokopp Gijula és Bpennei

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (nova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők] Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Kisvárosi társadalom. Általános az a nézet, hogy a kultúrai haladás az országban általában azért oly lassú, mert szellemi élet a vidéken vagy semmi nincs, vagy igen kevés van. Van ebben a mondásban némi igazság. Az irodalom, művészet és tudomány középpontja a főváros. Minden nevezetesebb szellemi mozgalom Budapestről indul ki, s mig a íővárosi otthon, a tűzhelynél élvezi, a vidéki ember csak a lapokból értesül róla. Színházak, könyvtárak, ezernyi látni és tapasztalni való, népszerű, tudományos felolvasások, az országgyűlési tárgyalások eleven, mozgalmas képe, ez mindmegannyi tényezőjét képezi aTővárosban a szellemi élvezetnek, ennek folytán a haladásnak. Mi vidékiek mindezt nélkülözzük, s csupán az újságokra vagyunk utalva. A mi szellemi élvezetünk egyegy hangverseny, vagy műkedvelői előadásban összpontosul, mely Almanach 1907-re.*) Minden esztendőben elmaradhatlan vendég a téli könyvpiacon Mikszáth Kálmán Almanachja. Korán jön, már a novemberi felhők érkezésével ott láthatni minden könyves kirakat portékája közt. így van ez 1888. év óta, s biztosra vesszük, ha csak egyszer is hijjávál volna e frisseségnek, ha csak egyszer is — mint valami lekésett vonat -— a rendes terminuson túl érkezne, súlyos ijedelem támad a magyar olvasó közönség táborában. Mindenfelől mindenki kérdené, hogy hol van az Almanach, mi van az Almanachhal, mint ahogy most az az első kérdés, hogy mit tartalmaz az Almanach? Milyen irók miféle munkái adják tartalmát, azt a szines vászonkötésbe fűzött, finom nyomású kötetet, amely ma vaskosabb, bővebb, mint valaha. Nyilván nem azért, mivelhogy manapság számra nézve többen Írnak novellát, mint ezelőtt. Ez mindenkép olcsó szempont, s az Almanach nem eszerint szerkesztődik. Az, hogy a mostani, az 1907. évi Almanach szinte kétszerese az első évfolyambelinek: olyan jelenség, * Almanach az 1907. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regénytár, XXIII. évfolyam 4—5. kötete. Singer és Wolfner kiadása. Árá diszkötésben : 2 korona. annál kevésbé elégíthet ki teljesen, mert mostanában az is ritkaság és az ily élvezet iránti érzék nálunk bizony nem valami nagy mértékben nyilvánul meg. Rendes színházi élvezetben is alig van részünk. Marad még az egyletrélet, melyben alkalmunk van egymással érintkezni s a nyilvános helyeken való összejövetel, hol vagy szórakoztató játékkal töltjük szabadidőnket, vagy újságokat olvasunk, vagy pedig politikai eszmecserét folytatunk. Elfogulatlanul Ítélve, bizony nagyon szegényes eredmény ez, de bármint csűrjük, csavarjuk a dolgot, egyebet sem hozunk ki, s az öszszes szellemi élvezetünk jóformán azokra a mulatságokra redukálódik, melyek a téli évadokon át az egyik vagy másik egylet részéről, a jótékonyság jegyében rendeztetnek. És ez igy van hazánk legtöbb vidéki városában, ahol hiába iparkodnak útját állni annak a szellemi meddőségnek, mely teljesen lehetetlenné teszi, hogy a vidéken is életerős központok keletkezzenek. Van-e városainkban társadalmi élet ? Az idősebb emberek azt álamely mögött tisztán irodalmi okok rejtőznek. Irodalmi okok késztették a kiadókat, hogy ily bő formát szabjanak a most megjelent kötetnek, mert hát nyilvánvaló, hogy az Almanachba csak a java magyar novellisták irása kerül, annyi idő óta, hogy az első kötet útjára indult, uj talentumok léptek a nyilvánosság elé. Oly talentumok akik teljessé érettek arra, hogy felvonuljanak abban a névsorban, amely a magyar novellisták elsőit fogja együvé. Még e viszonyokhoz mérten bővített kötetből is kimaradt tán egy-egy érdemes régebbi, vagy ujabb név. De akik ott vannak, akiket együtt talál az olvasó, azok mind sokszoros tűzpróbán átment munkásai az irás művészetének, mind jellemzően reprezentálják a modern magyar novellairodalmat. Hangra, irói célzatra, stílusra nézve különbözők, de egyaránt jelesek. Az idei kötetbe a szerkesztőn kivül írtak: Herceg Ferenc, Bródy Sándor, Ambrus Zoltán, Gárdonyi Géza, Bársony István, Heltai Jenő, Sas Ede, Békefi Antal, Lövik Károly, Pékár Gyula, Benedek Elek, Krúdy Gyula, Farkas Pál, Lengyel Laura. Mind oly név, akiket nem kell az olvasónak külön bemutatni, hisz irói tulajdonságuknál fogva kedvelt ösmerősei. Az Almanach Singer és Wolfner (Budapest VI., Andrássy-ut JO.) kiadásában jelent meg Ára : 2 kor. Alább Mikszáth Kálmán pompás előszavát közöljük mutatóul. litják, hogy volt; de abban öregek és ifjak egyaránt megegyeznek, hogy ez idő szerint nincs. Vannak köreink, van kaszinónk egyesületeink, de azokon kivétel nélkül valami ólomszerű fásultság ész lelhető. Fásultság, ] unalom, a társas élet és társadalmi -érintkezés pangása jellemzi a kis városi életet nemcsak nálunk, hanem szerte az országban. A régi viszonyok megváltóztak, a jövedelem eloszlás módosult, a mindennepi életben igényeink emelkedtek s igy a költséges társadalmi érintkezést, már csak gazdasági szempontból sem lehetne fentartani. A viszonyok ezen változása azonban nem igazolja s nem is oka a mostani állapotnak. Ujabb időben egy sajátságos jellemvonása lép előtérbe a magyarnak, ez, az elzárkózottság. Elzárkózik az egyes, a család, egyes társadalmi osztály. Ily fokú elzárkózottság mellett csak természetes, hogy a társas érintkezés feszessé válik, elveszti jótékony hatását a kedélyre és megszűnik kellemessé lenni. Az egyesek és családok túlzásig ELOSZO. A többi iró csak mesél az Almanachban, de nekem még azonfelül sirnom is kell az Előszavakban — arra vagyok odaállítva. Aminthogy variálom is már közel két évtizede azt az egy themát, hogy veszélyben az irodalom, hogy a közönség közömbös, hogy a kormány rosz és hogy nem fogynak az elbeszélő művek. Tréfás mártásban vagy komolyan, de évről-évre az körülbelül a refrain, hogy nem fogynak. Uj aera lévén, az idén is panasszal ugyan, de megfordítom a jajkiáltást: — Borzasztón fogynak az elbeszélő művek! Huh! Hogy riadnak fel erre a szóra Singer-Wolfnerék és hogyan kiáltanak fel; „Hol! Mit beszél az úr? Hát meg van bolondulva ?" Messzebb látó emberek azonban eltalálni vélik a csodálatos fordulat okát. No persze. Hiszen világos. A tulipán csinálja. A nemzeti fogadalom. Nem vesznek idegen portékát, tehát német, francia regényt sem, fogyasztják a magyar elbeszélőket. Sajnos nem igy áll a dolog, hanem az mégis tény, hogy az elbeszélő művek veszedelmesen fogynak. Vagyis inkább a meséik — mert nagy meddőség állott be ezekben. Az emberi agyvelő mindent könynyeben termel, mint hajdanta, csak épen meséket nehezebben. A XX-ik század a számoké. Már a XIX-ik is az volt. A nevitt elzárkozottságának s nem a gazdasági viszonyok nyomasztó hatásának tudható be, hogy ugy nálunk, mint más kisebb vidéki városoknak még nem is régen 'oly kedélyes és kellemes társas élete végkép megszűnt. Helyes beosztás és reális gondolkodás mellett a társas összejövetelek költségei nagyon mérsékeltek, de ha jövedelmünk egy bizonyos hánj^adát fel is emésztik, az nem szükségtelen, feles kiadás, mert a társas érintkezés ép oly életszükséglete az ember kedélyének, mint az étel vagy ruházat a testnek. A társas érintkezés, a társadalmi élet kedélyesebbé tételének feladata ugy az egyesekre, mint főleg azon egyesületekre hárul, melyek egyenesen e célból alakultak, ezekben azonban hiába keressük a társas szellem kultiválását; mert ezek tagjaiban hiányzik a törekvés, hogy az együttlét óráit vagy perceit másokra kellemessé tegyék. Azt nem akarjuk mondani, hogy a magasabb szellemi érdeklődés a vidéken hiányzik. Korántsem. Van elegendő mindenütt, de részint spovelés és az élet számokkal tömi meg már fejlődő korában az ember agyvelejét s ezek, mint a zab a termő föld erejét, épen azokat a nedveket szárítják ki, melyek a meseköltéshez szükségesek. Mesékben pedig nagy a kereslet. A civilizált városi embernek immár életszükségei közé tartozik reggel egy uj krágli és este egy uj színdarab. Az uj színdarabhoz ismét majdnem elengedhetetlen kellék az uj mese. De honnan vegyen a világ annyi mesét? A színműírók vagy szinműgyártók (mert az utóbbi mesterségen van a legtöbb) természetesen nem birnak annyi sujet-t kigondolni és mivel az ő fejük is zúg az arithmetikától, ismerik azt a kivonási számműveletet, hogy ha a nyolc nincs meg a hatban, „veszek hozzá kölcsön". (Hej, de nem jó volt a magyaroknak igy tanitani.) Nos tehát, kölcsön vesz mesét valamely elbeszélő műből; regényt, vagy novellát át csinál színdarabnak. Rendesen jó művet választ (annyi esze van), minélfogva rendesen rossz színművet ir belőle. Mert a jó regényből minden valószínűség szerint rossz szinmű kerekedik. Ejh, ugyan mi haszna van ebből az irodalomnak ? Gyakran vetem fel ezt a kérdést a szinmőiróknak, de mert most minden fiskális színműíró, roppant értenek a disputához és kis hija, hogy ki nem fordítanak az gaz ságból. — Megfordítom a kérdést — disputál „Esztergom és Vidéke" tárcája