Esztergom és Vidéke, 1906

1906-11-11 / 90.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁ'-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak: Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyílttá' sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: UP. Píokopp Ggnla és Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. A keresk. és iparkamara megalakulása. A kereskedelmi és iparkamarákról szóló törvény előírja, hogy a kamara tagjai öt évenként újból vá lasztandók, ugyanig}^ az elnök és alelnökök. A kamara tagjainak választása mely nálunk meglepő eredménnyel fejeződött be, már jóval előbb ejte tett meg, mig megalakulásának processusa, a közeli napokban folyt le. A kamara hivatása felette fontos és nagy horderejű, kivált napjainkban, midőn a kereskedelem és ipar nak nemcsak a kül, -de a bel ellenségekkel is küzdenie kell. A házalás, a megrendelések gyűjtése körül, de számos más téren is tapasztalható visszaélések meggátlásával szemben nem kis feladat vár a kamarára, mert az élet ezernyi csinyjával, binjával szemben a törvény rideg betűibe életet Önteni, a helyes utat kijelelni, a legtöbb esetben a kamara, mint a kormány véleményező közege van hivatva. Valamint a múltban nem kételkedtünk a kamara hivatásszerű tevékenységének eredményességében, azonképen a jövőre nézve biztos „Esztergom és Vidéke" tárcája Biicsúzás. Lemondok hát végkép rólad, Nem lépem át az ajtódat! Szerelmemmel nem üldözlek, Hogyha másnak lekötetted Szivedet. Isten látja a lelkemet, Téged milyen -forrón szeret, Nem is mondom — tudsz te róla: Elmondtam én kaputokba' Ezerszer! Azért, hogy én szegén;,' vagyok, A szivedet másnak adod, Bár mindenki tudja, látja : Hirtelennek hű a párja Sohse lesz ! Ne tagadd meg rózsáir magad, Parázs ég a hamu alatt, Késő lesz majd a megoánás:' Ha fejed már nem less; pártás, Galambom. Nem rontalak meg, nem'én, téged, Hisz te tudod, hisz te érzed. Vess rám még egy tekintetet, Aztán . . . aztán Isten veled Örökre. Tuba Károly. zálogát látjuk a megalakulásban annak, hogy kereskedelmi és ipari ér-' dekeink megvédése, avatott kezekbe van ismételve letéve. De van valami, amire az újjáalakulás alkalmából nem mulaszthatjuk el a kamara figyelmét felhívni s ez : meghonosítása minden vonalon és érvényre jutása a magyar jellegnek, az ipar és kereskedelem terén. Köteteket tenne ki az a sok cikkezés, mely a kereskedelem és ipar hazai motivumainak megóvását, fentartását, meghonosítását tűzte ki célul, de a melynek a gyakorlatban sajnos nem igen látjuk eredményét. A tulipán, melyet a tavasszal minden igaz magyar szivébe ültetett a hazafiság felbuzdulása, ugylátszik a virágok közös sorsára jutott; elérte a hervadás. A kamarára tehát törvényes feladatán kivül egy másik is vár, s ez: az ipart és kereskedelmet nemzeti irányban vezetni, hogy az a szálló ige, hogy : pártoljuk a hazai ipart, testté is váljék. Ennél szebb, nemesebb feladat az. ujjonan megalakult kamarára nem is várhatna. Vegye fel megvalósítandó eszméinek sorába ezt is, hogy Késő ősszel. Irta: Emil Mariot. Ford.: Drozdy Győző. Mindenszentek napja volt. . „Ma van a halottak nagy fogadtatási ünnepe" mondta, miközben tétova léptekkel keresztül haladt* avartól óvott sirok között. „Máskor kevesebb fajdalom üti meg a lelkeket. De ez a nagy nap a fásult sziveket is meglágyítja". „Máskor is gondol az ember halottjaira," felelt eképpen. „Természetes. Amit mondtam, ne vedd szószerint. Tudom, hogy az emberek gyorsan . felejtenek, bánatuk rövid. Az élet rendeltetése pedig nem az, hogy mindig a halottakról gondolkodjunk. Mindazonáltal sok ember ezt a tépő bánatot nem tudja elfeledni. Ezek azonban kivételek." Mentek tovább nagy hallgatagon, de folytatá az utóbbi: „Itt ismét egy ismerős név." Marcona, mohos sirkő mered a hantos siron. „Borzasztó: hányan elvesztek már ismerőseink közül! Ha rágondolunk : mily fájdalmas, isszonyú ! Pedig ennek sohasem lesz vége." „Ilyen a sors. Mily fiatalon haltak meg," — válaszolá nyugodtan, — „mi pedig már egy félszázadot cipelünk hátunkon, kedves feleségem." Nem felelt semmit. Nem hangolta le a quinquenium lejártával büszkén tekinthessen vissza azon eredményre, mely hazafias munkásságának fogja létezését köszönhetni. A kamarában helyet foglaló kültagjainkhoz is volna ezen alkalomból szavunk. A választók bizalma bennük öszpontosult, ők vannak hivatva városunk és megyénk érdekeit a kamarában képviselni, de képviselni hivatvák emellett az országos érdeket is. Tizenkétszer lesz évente alkalmuk érdekeinket képviselni, országos érdekeink érvényesülésében síkra szállani. Hozzájuk szóllunk ezúttal, midőn arra kérjük őket, hogy a választók bizalmát első sorban is az üléseken való pontos megjelenésükkel viszonozzák, hogy az országos érdekek keretén belül, ami különös érdekeink is mindenkor védelmezőkre találjanak. —n. Lesz villamos vasút. — Városi közgyűlés. — Innen-onnan másfél évtizede annak, hogy a Török-féle összekötő vasút eszméje hol, mint gőzmozdonyú, hol, mint villamos, hol, mint kedélyét, hogy Mindenszentek napján öreg csontjaikkal a holtak birodalmában kószálnak. Szótalan borongással cammogott tovább öreg ura mellett. „Csodálatos szép e mai nap, folytatá a férj, oly ragyogó lánggal izzik még a nap, akár szeptember elején. Pedig már a tél ajtajánál állunk." „Igaz: az idő szép. Hanem a lég hűs, árja fojtja már torkomat. De mit is használ a szép idő ? Csak hosszabbítja fájdalmunkat a kitérhetetlen célig." A férj sebbzett szivvel tekintett feleségére. „Ah, kedves feleségem, mért vagy oly rideg ? Mért nem örülsz e szép időnek ? Nekünk már minden órának kedvesnek kellene lennie. Bár az idő elmúlik. Csak ködbe foszló emléke ring előttünk." „Nem. Én nem a természet, hanem a mi életünk felére gondaltam. Vagyha tán akarod : csak a magaméra" Siettek. De folytatá a férj : „Természetes. Te már öreg vagy. Az idő gyönyörűsége nem lázítja idegeidet. Csak elmúlásodra gondolsz. Ah, — sóhajt fel összeborzadva, — nézd, mily félelmesen kellemetlen érzés, ha az ember visszagondol s látja, hogy ezek itt mind voltak — s már nincsenek. Ah, s mily szerencsétlenek lehetnek azok, kiknek e tetemek fájdalmas emlékeket rejtenek. Neautomobilos, egyszer közútinak, másszor helyi érdekűnek kombinálva kisért. Sok tárgyaláson, tanácskozáson, értekezleten és tanulmányozáson ment át az összekötő vasút eszméje, mig végre csütörtökön, mint a döntésre teljesen megérett, a képviselőtestületplénuma elé került. Komoly, méltóságteljes hangulat uralkodott az elég szép számmal megjelent képviselők között, mert mindenki érezte a hozandó határozatnak a messze jövőbe kiható horderejét, mivel nemcsak arról volt szó, hogy garantáljon a város sok százezer koronát, hanem főképen arról, hogy a Dunán inneni és Dunán túl vasúti hálózatnak egybekötésével bekapcsolódjék a világforgalomba, amely összeköttetés hivatva lesz életerőt csepegtetni forgalomunk, kereskedelmünk sorvadó, vérszegény ereibe. Beható tanácskozás és érett megfontolás után 49 szóval 2 ellenében a tervezett vasút javára döntött a képviselet. . A képviselőtestület nagy feladatának tudatára enged következtetést vonni azon szokatlan eljárás, melyben a kérdés tárgyalása formai szempontból részesült, t. i. hogy a pénzügyibizottság javaslatát első sorban általánosságban tárgyalta," melynek utánna kimondotta, hogy azt, a részleges tárgyalás alapjául elfogadja. kern azonban ugy tetszik, hogy egyszer én is kicsöppenek az időből. Ehhez a borzalmas jövendő gondolatához nekem is hozzá kell szoknom." „Feleségem, te nehezen szokod meg e gondolatot." Akarta mondani tovább a férj. De elhallgatott. Vájjon miért ? Mert tudta, hogy a meszesedő hajú asszonyok nehezen tudnak az ilyesmihez hozzászokni. No meg eszébe jutott, hogy egy kenyéren jutottak el az öregség sivatagáig s igy feleségének nehéz lenne az egyedüllét. A férj ilyetén való beszéde nagyon lehangolta az asszonyt. Tovább haladva láttak gyászruhás, nyüzsgő könnyes árvákat, özvegyeket. Nekik ez mind nem fájt. De eljött a rideg tél zord hófúvásaival. Az égen ólmos felhők csoportja táborozott, A föld patyolat hermelin bundába bujt. A legszebb napon : a fehér, szent, ujjongó, karácsony napján azonban a mi tisztes öregünk, elérte a legfájdalmasabb napot. Ugyanis, kihez a legnagyobb szeretet kötötte: elragadta a borzalmas halál. Sűrűbb vendége lett ő ezentúl a bánatos sírkertnek. Neki is volt ott tulajdona . . . Legdrágább kincsét rabolta vissza a természet. E naptól neki is voltak hamletti fájdalmai. A borzasztó magány jeges karjain ringatta tovább. Most érezte csak : kit veszített el ? Azt, ki életének komor óráit